Mióta kórházba került, nem kártyáztak többet, felé se nézett senki, csak én. Először mindennap sakkoztunk, aztán egyre rosszabbul lett. A végén már a kezét sem tudta felemelni. A haldokláshoz nem kell nagy tér, két négyzetméteren belül zajlik le az egész. Néhány nap alatt. A végén ott feküdt kiterítve a kórházi ágyon, lábfeje kilógott a takaró alól, nagylábujjával az ágy rácsát piszkálgatta. Az egyetlen testrésze volt, ami mozgott. Ahogy néztem, az jutott eszembe, ez az élet rendje. Ezt ismételgettem a saját megnyugtatásomra magamban, de ügyelnem kellett rá, hogy ne hallatszódjon ki a fejemből. Elsüllyedtem volna ott helyben, le az ágy alá, átszivárogva a fugákon, alattunk volt a műtő, oda vackoltam volna be magam, az altatógázos palackok közti résbe, ott időt nyertem volna, azokat ritkán cserélik. Ilyen hülyeség, hogy az élet rendje.

kisétálsz a töltéshez, nem mintha bármi dolgod lenne ott, sőt lehet, hogy teljesen céltalanul mentél ki, nem is tehetsz róla igazából, hogy ott vagy, csak úgy odakerültél, egyszerűen megtörtént veled, kisétálódtál oda, ahol fontos dolgok történtek gyerekkorodban, de ezt így nem fogalmazod meg, nem gondolsz erre, egyáltalán nem kötöd össze, hogy azért vagy ott, mert az emlékek kivittek, szerencsére nem merül fel a kérdés, hogy voltaképpen miért is

Tegyük fel, hogy felszáll a buszra Isten, éppen arra, amelyiken én is utazom, mert ritkán, de buszozom néha, mindig két pont között, vagyis az egyik helyről a másikra szeretnék eljutni, ez minden tömegközlekedésemben közös, általában is jellemző a mozgásaimra, de a Gondviselőére nem, ő nem azért szállt fel, hogy eljusson mondjuk a Kálvintól a Nyugatiig. Ha szeretne eljutni, inkább kivárná, amíg befejeződik a metró felújítása, és azzal utazna, az idő neki nem számít, amúgy sem siet sehová.

Felszállna, mondjuk kisgyerek képében, mert alkalomadtán bármilyen alteregója vagy avatárja lehet, ezt érdemes végiggondolni, racionális elemzésnek alávetni, hogy vajon bármilyen emberi formában szólhat-e hozzánk az Isten, és ha nem, akkor milyenben nem. Van-e ebből az aspektusból relevanciája annak, hogy a kisgyerek roma-e. Ha a nagyobb fiúk lökdösik, és a szemében rémület látszik, akkor a sötétebb vagy világosabb bőrszín által körülvett szemgolyóban a rémület relatíve másként érzékelhető? Máshogy tükröződik az íriszen? Ha nem nézem, hogy mi történik, és elfordítom a fejem, akkor nem történik?

Egyik este lefekvéskor egy dán nyelvkönyvet találtam az éjjeliszekrényemen. Nem volt széles könyv, kilógott alóla az éppen félbehagyott Remarque-regény. Anton, az emberem azt mondta, meghozhatja a kedvemet. Ablaknyitvahagyósan fülledt nyári este volt, jólesett a leheletnyi légmozgás, ahogy felcsaptam a könyvet.

Hygge: többjelentésű dán szó, egyfajta életérzés, a megnyugtató környezet élvezetét jelenti nagyjából. Ilyen állapotban voltunk, amikor beköltöztünk ebbe a lakásba. Végre olyan színek, olyan formák vettek körül, amik mi vagyunk. Amikor évek múltán egyik reggel feltűnik, hogy a franciaágy fejtámlájáról lepattant a festék, mert annyiszor ütődött már a falhoz, talán az is Hygge. Ilyen életérzésű volt ez a lakás. Eggyel több szobával, mint amire kettőnknek szüksége van. Egyedül az orchidea nem érezte át a dolgot, évek óta nem hajlandó virágozni. Különleges egy növény.

Ønske: igazlelkű vágyat jelent. Évekkel ezelőtt jelent meg az életünkben. Azóta mindent végigcsináltunk az ovulációs tesztek hónapokig tartó figyelésétől a kivizsgálásokon át a lombikprogramig. Óraműpontossággal terveztük, hogy mikor kell újra találkoznia a fejtámlának a fallal.