► Másnap a BL-döntő Budapestjén; A Szerb Antal-kód, Fővárosi Bábszínház, május 30.

Mert a valóságért színházba kell menni, olvasni kell, és hogy igaz-e, ami ott van, nem csak valódi, azt nem tudom megígérni önöknek, de az biztos, hogy ha szeretnének végre magukról tudni valamit, akkor menjenek koncertre, olvassanak, várja önöket a tépelődés, és próbálják meg végre elengedni az úgynevezett híreket.

► A sükösdi SUGO tamburazenekar előadása a parlament alakuló ülésén, 2026. május 9.

Aki a sükösdi gyerekek éneklését nem könnyezi meg, annak vagy tűrhetetlenül nehéz napja volt, vagy kőből van a szíve. Nézi az ember a síró Velkey Györgyöt, és arra gondol, látott-e már emberi érzelmet a parlamentből közvetítve. Micsoda dolog most magyarnak lenni, hogy azok, akik évtizedek óta magukra hagyottan küzdenek, most látszottak, és ennek fényében nekünk se kellett magunkra úgy gondolni, ahogy eddig.

► A közszolgálati adókon érdeklődnének az eddig háttérbe szorult, kevés figyelmet kapó alkotók iránt. Petőfi tévé, M5

Most, hogy hullámzó színvonalon, vissza-visszaesve, de a kultúrával foglalkozó közszolgálati csatornák, a Petőfi tévé meg az M5, zavartan, szemlesütve jelezték, hogy érdeklődnének olyan alkotók ügyes-bajos dolgai iránt, akiket az elmúlt 16 évben negligáltak, halkan kérdezem, mi a teendő. Nem szeretném takargatni érintettségem, az elmúlt bő másfél évtizedben nem tudtam olyan alkotást létrehozni, melyet a „közszolgálat” méltónak talált volna beszámolóra. Ezért szívesen megkérdezném azokat a kollaboránsokat, dolgozókat, szerkesztőket, műsorvezetőket, akik eddig „belülről bomlasztottak” és/vagy „csak parancsra cselekedtek”, ne adj’ isten, szívük szerint szívesen meghívták volna a magamfajtát, tudják-e, mihez asszisztáltak?

► „Egy ideális rendszerben nem kellene itt ülnöm” – megszólal a nyomozó a Tisza-műveletről, Direkt36, YouTube

Szabó százados monológja a magyar médiatörténet első atombombája. Nem, nem a kiszivárgott őszödi beszéd volt az, mert az nem alulról jött. Az őszödi beszéd politikai aktus volt, ahhoz a társadalom érdekeinek kevés köze volt, még ha a tűrőképességét próbára tette is. Az őszödi beszéd azt mutatta, hogy akkoriban még működött az a korrupciós, titkosszolgálati gépezet, ami mára önmagát is felfalja, és mint egy rossz krimiben, több, rivális bérgyilkos banda kergeti az áldozatot. Szabó Bence porszem a gépezetben, „csak” nyomozó. A munkáját végzi, és a kiállása a hivatására felesküdött kisember lázadása. Szavai azt a rémületet tükrözik, amit már évek óta mondogatunk egymásnak, és ami most ért valósággá, hogy ez így nem mehet tovább.

► Hírek a közszolgálati tévében a választások előtt, 2026

A hitet, a bizalmat nem lehet csak úgy félretenni, és sajnos még mindig dolgozik bennem valamiféle ontológiai derű. Egy közszolgálatis szerkesztő szemében nyilván a sárkány, Süsü szintjén vagyok, aki pillangók után ugrándozik és énekel, és bár szeretném így érezni magam, csak azzal szembesülök időről időre, hogy a köztévések nem tudják, mit cselekszenek. Nem értik, hogy az a fertő, amit termelnek, milyen mérgezést okoz, milyen tartós károkat.

► Keresztül Budapesten: kertek alatt – PEST, fetánszk videója, YouTube, február 15.

Mivel a legutóbbi írásomban (Kék, ÉS, 2026/5., jan. 30.) ismét a Kékkör lázában égtem, és több dokumentumfilmet kikerestem, az életemet pátyolgató és terelő algoritmus az elmúlt héten egymás után dobta fel nekem a szabálytalan túrázók kisfilmjeit. Már első látásra izgalmas volt „fetánszk” vadonatúj videója (és ahogy a gyorsan növekvő nézettséget és a sok kommentet, hozzáfűzött érdemi információt láttam a film alatt, ezzel nem voltam egyedül). Az „én csak sétálgatok” jelmondatú YouTube-csatornán még nem sok videó található, és ez a leghosszabb és legprofibb eddig. A városi tereptúrázó célja az, hogy keresztülmenjen a városon a kertek alatt, árkon-bokron, úgy, hogy – amennyire lehet – elkerüli a látnivalókat és a forgalmas utakat, illetve, ha érinti is, csak átmegy rajtuk, és nem használja őket közlekedésre.

► Kékkör film, rendező: Simonyi Balázs, M5

A Másfélmillió lépés pimasz volt és lázadó. Jellemző, hogy mennyivel lágyabb volt a diktatúra, és mennyivel több mindent megengedhettek maguknak az akkori filmesek. A narrátori szólam ott gyakran felelősöket keresett, számonkért. Simonyi óvatos, de nem figyelmetlen. Amikor beáll a film ritmusa, és kiderül, hogy a futás csak kerettörténet, ám a keretben sem csak a hosszútávfutó magányossága (és teljesítménye) számít, de figyel is, „benne felejti” a kocsmai jelenetben, hogy „ebben az országban mindenki hazudik”, és rácsodálkozik az ország egyetlen uniós emlékművére is.

► Himnusz és ünnepi beszéd, RTL Klub, 2025. december 31.

Cserhalmi szép, megrázó és felemelő megoldást választott. Az emberi méltóságról, a gyerekvédelemről, a nevelőotthonokba kényszerült gyerekek sorsáról beszélt úgy, hogy a személyes felől indított, és ott is maradt, a privát emberi igény felől fogalmazta meg azt a mifelénk elérhetetlennek látszó vágyat, hogy a gyerekeknek e hazában ne kelljen félniük. Nem kalandozott el általános vádaskodásba, egyetlen konkrét közéleti vagy politikai félmondatot nem engedett meg magának, mégis minden becsületes, magára valamit is adó magyar ember mélyen átérezhette a beszéd tömör és konkrét igazságát. Miszerint, ha 2026 a gyerekek méltóságának éve lehet, akkor talán mi is méltók lehetünk rá, hogy valami jót gondoljunk magunkról.

► Szavakon túl, Kálloy Molnár Péterrel beszélget Kadarkai Endre, a Klub Rádió You­Tube-csatornája, 2024. április 14.

Szóval az, hogy a fájdalmasan hamar elment, mindössze ötvenöt éves Kálloy Molnár Péter mit jelentett a magyar színpadnak, filmnek, színházi világnak, irodalomnak, komoly helyen általában szinte narrálhatatlan. És ezt ő tudta és értette is, minden manír nélkül mesélt arról Kadarkai Endrének a Szavakon túl című műsorban, hogy mit jelent szakmai szempontból észrevétlen művésznek lenni, akit nem érzékelnek a nagyok, akinek ötvennégy évesen – ekkora életművel a háta mögött! – Jászai-díja sincsen, miközben a tanítványai lekörözik. Kálloy Molnár egyetlen komoly díja, hogy borsodi szülővárosa, Mezőcsát díszpolgárrá választotta. Miközben színházi és filmszerepei nemcsak mennyiségre elképesztőek, de beégtek a nézők agyába, komikus ka­rak­tere, hangja, szinkronmunkássága, dalai, lemezei a tágabb kulturális mező meghatározó anyagai.

► 105 éves a csongrádi Batsányi János Gimnázium, november 14., BJG

Lassan húsz éve vagyok hivatásos tévékritikus, úgyhogy lehetnék szakbarbár, ám viszonylag gyakran, évente többször is javaslok önöknek szilenciumot. Nem kell mindig tévézni, elég a képernyőből, a képből. Ha tehetik, figyeljenek befelé. Hiszen tudják, világok voltak ott régen, és bár már nem tárulnak fel, mint egy lektűrben, még most is le lehet róluk kaparni a meszet, és fakón előbukkannak, mint borsodi templom falán a freskó. A régi egók vastag mázát érdemes figyelni, az ősz alkalmas erre, mert ad alázatos feladatokat.

► Ilyen nincs!, ATV, október 27.

Na de zavaróan hosszan eltértem a felütéstől, miszerint volt a 90-es években két alföldi közép- és iparváros, nagyjából duplaannyi lakossal, mint mostanában, mindkettő járási központ, övék volt a jövő, és a két jelentős alföldi város között létezett vasúti közlekedés. Amikor először utaztam rajta, '93 őszén, éppen szántották be a tarlót a traktorosok, és én néztem a zetort hosszan, aztán belemerültem a soros Kundera-könyv­be, amit úgy olvastam, mintha tetszett volna, és amikor negyven oldallal később felnéztem, láttam, hogy a szántó traktor némi előnyre tett szert, de a tűrhetőbb sínrészeknél talán behozzuk.

Ez az ATV minden szempontból kedves vasúti riportjáról jutott eszembe.

► Szirtes Ági 70, Facebook, a Katona József Színház oldala

Szirtes Ági hetvenéves lett, és a színház, ahol évtizedek óta vezető színész, egy riportfilmmel köszöntötte. Az alapanyag, a konkrét köszöntés az, ahogy a színház igazgatója, sokszoros rendezője, barátja, Máté Gábor a Mesteremberek előadás után méltatta őt. A szerencsés közönség, aki éppen akkor volt jelen, őszintén tombolt.

► Halász Judit köszöntése a Vígszínházban; a színház csatornája, YouTube

Ez a beszélgetés a nagyságról meg a kikezdhetetlen tekintélyről többször is eszembe jutott azon a délelőttön, amikor az a tisztesség ért, hogy én laudálhattam Halász Juditot. Szűkebb hazám, a XIII. kerület díszpolgára lett. Akkor kiszámoltam, hogy ha 1964-ben hívta meg őt Várkonyi Zoltán vendégművésznek a Vígszínházhoz, a következő évadban pedig le is szerződtette, és ő azóta – megszakítás nélkül – a társulat tagja, akkor ez azt jelenti, hogy a művésznő idén ünnepli a hatvanéves jubileumát. Hat évtizede a társulat tagja. Nem nagy meglepetés, hogy ezt a színház is kiszámolta, és azt is sejteni lehetett, hogy az évadnyitó ülésén valami történni fog.

► Milliók influenszereknek a közösségi oldalakon

Nem értem, mi bajuk azoknak, akik látják, hogy jól mennek a dolgok. Az interneten is lehet lopni, elárulni a hazát, és igenis szükség van olyan Kati nénikre, vagy ahogy az angoloknál mondják, influenszerekre, akik őrzik a rendet, szólnak, ha baj van, rámutatnak a szabálytalanságokra, a hazaárulásra. És talán olyan nagy baj, ha ezért pici pénzt is kapnak? Hát mi az a négy-ötmillió forint, egy rendes vacsora ára, ha kicsit összeröffennek az urak, ennyi simán elcsorog, és még jó, ha nem több.

► Drónvideón a hatvanpusztai lakóingatlan, Telex csatorna, YouTube, augusztus 11.

Ez is közös bennem és a miniszterelnök úrban. Éppen úgy, ahogy én is, ő is az apja helyett dolgozik, mert a komor sajtó szerint az apja, aki elvállalta ezt a bitang nagy gazdaságot, oda se bagózik rá, ezért a miniszterelnök úr a hátán viszi az egészet, és rengeteg idejét elviszi a veteményes, a magaságyások, hiszen pénze nincsen kertészre, cselédre, ezt a nyilvános vagyonbevallásából minden józan magyar ember tudja. Nem is értem, hogy az ország ügyei mellett mikor jut idő etetni a szürkemarhát meg a zebrákat.