Az úgynevezett „ügynökakták”
A választási kampány során, majd az új kormány megalakulása óta a politikai közbeszéd tárgyává váltak az úgynevezett „ügynökakták”. Sommás kijelentések és felszínes információk orientálják az alapvetően tájékozatlan publikumot. Írásommal ahhoz szeretnék hozzájárulni, hogy legalább azok, akik hajlandóak különféle (jogi, erkölcsi, gyakorlati) körülményeket figyelembe véve mérlegelni, támpontokat kapjanak ennek az összetett problémának az átgondolásához.
A kockás inges költő
Szőnyei Tamás írása teljes terjedelmében, lábjegyzetekkel és Izes Mihály néhány korai versével itt olvasható.
Az állambiztonság Hamvas-recepciója
Hatvan éve, 1964 márciusában, 67 éves korában engedték nyugdíjba vonulni Hamvas Bélát, aki így végre már nem egy vidéki erőmű raktárosaként, szabad – vagy „lopott” – idejében foglalkozhatott az írással. Terveit azonban csak részben tudta megvalósítani. Nem volt az állambiztonság kiemelt célszemélye, ennek ellenére nemcsak életében hagyott nyomot az iratokban, hanem 1968-ban bekövetkezett halála után is.
Fellazul-e?
Verekedést kezdeményezni. Légzőszerveket irritáló port szórni szét. Látványosan igazoltatni. Eljárás alá vonni. Egyebek között ilyen módszerekhez is folyamodtak a magyar belügyi szervek, hogy elrettentsék az embereket – főként a fiatalokat – a nyugati külképviseletek felkeresésétől, legyen szó könyvek, újságok kölcsönzéséről, ingyenes füzetek elhozásáról, filmek megtekintéséről vagy épp vízumkérelmek beadásáról. A változatos formákat öltő intézkedések egyöntetűen az úgynevezett imperialista ideológia és fellazítási politika elleni küzdelmet szolgálták.


