„Ha a számunkra utolsónak megmaradt eszközről is lemondanánk, akkor önként tennénk a fejünket a hurokba” – mondja a parlament által a héten tárgyalandó, orosz mintára a civileket külföldi ügynökökként megbélyegző kormányzati törvényjavaslattal kapcsolatban a TASZ szakmai igazgatója. Szerinte a beterjesztett törvényjavaslat nem a transzparenciáról szól, hanem a civil szervezetek ellehetetlenítéséről és eltakarításáról.

A Transparency Internacional tavaly 22. alkalommal készítette el Korrupció Érzékelési Indexét, amely a világ 176 országát a közszektor korrupciós kitettsége szempontjából rangsorolja, és amely szerint Magyarország – egyetlen év alatt hét helyet csúszva lefelé – most ebben a rangsorban az 57. helyen áll. Ez a „teljesítmény” ugyanezen index szerint az Európai Unió 28 tagállama között a 24–25. helyre teszi Magyarországot – holtversenyben Romániával. Erre a zuhanásra azonban, illetve arra a kérdésre, miért egyedi korrupciós szempontból Magyarország az Európai Unióban, a TI magyarországi jogi igazgatója szerint a korrupciós esetek száma vagy milyensége önmagában nem ad választ.

(Az interjú március második hetében készült.)

„Bármily megdöbbentő, ebben az óriási országban, amely versenyképességét a közmondásosan alacsony béreknek köszönheti, 2014 óta csökken a munkaképes korúak aránya, tavaly óta már a száma is, aminek következtében évek óta rohamosan nőnek a bérek” – mondja a Corvinus Egyetem Nemzetközi Tanulmányok Intézetének oktatója, Kína-kutató. Az interjú azonban, amelyben ez a megállapítás elhangzik, elsősorban arra keresi a választ, hogyan alakul a következő évtizedekben a világ  két legerősebb hatalmának, két legnagyobb globális szereplőjének a viszonya abban a dél- és kelet-ázsiai térségben, amely ma már a világgazdaság egyik legfontosabb csomópontja, a globális ellátási láncok egyik legfontosabb eleme, de ahova három-négy nagyhatalom, sőt világhatalom érdekütközése is koncentrálódik.

Ez egy elátkozott rendszer és elátkozott örökség, nem ingyenes, ellenben korrupt és igazságtalan – mondta a magyar egészségügyről 2007‑ben, akkor még az Onkológiai Intézet nőgyógyászatának vezetőjeként, nem sokkal azután, hogy a reformba belebuktatott miniszter, Molnár Lajos lemondott, és kevéssel az úgynevezett szociális népszavazás előtt, amely során a magyar állampolgárok többsége, mint megfizethetetlent és elviselhetetlent, elutasította a 300 forintos vizitdíjat. A komoly nemzetközi elismertségnek örvendő, itthon ma a közfinanszírozott ellátásban és a magánszférában is dolgozó nőgyógyászatidaganat-sebész, aki korábban különböző intézetek osztályvezető főorvosaként volt e rendszer szigorú kritikusa, és akinek külföldön is bőven volt és van alkalma tapasztalatokat szerezni, ma sem fél kimondani: „ez a rendszer fenntarthatatlan, finanszírozhatatlan, úgy rohadt, ahogy van.”

A túlfűtött gazdaságélénkítés, a túlgerjesztett lakásépítési konjunktúra és a túlzott támogatás konzerválja, sőt, akár növeli is az egyenlőtlenségeket, és biztosan visszaesés követi – mondja a 2017-es építési piaci prognózis készítője, Varga Dénes. A tanulmány a kormány lakáspolitikáját, benne a lakásépítéssel kapcsolatos legújabb intézkedéscsomagját abból a szempontból is vizsgálja, mennyire lesz képes az a gazdaságélénkítést, illetve a gazdasági növekedést szolgálni.

A tavalyi menekültkrízis idején, szigorúan munkaidő után egyike volt a Nyugati pályaudvarnál felállított ideiglenes tranzitzóna önkéntes orvosainak. 2014 előtt húsz éven át dolgozott egy német karitatív orvosi szervezetben, a civil adományokból, német orvosok hozzájárulásából és jelentős állami pénzekből működtetett „German doctors”, korábban „Orvosok a Harmadik Világért” (Ärzte für die Dritte Welt) önkéntes orvosaként. Főállásban a Madarász utcai gyermekkórház főorvosa.

„Az Európai Unió, amelyet egykor arra találtak ki, hogy útját állja a nacionalizmusok terjedésének, most, amikor a túlságosan gyors pia­ci integrációnak már nemcsak a nyereségeit, hanem a kockázatait is meg kellene osztani, állandóan maga szüli és generálja a naciona­liz­must” – mondja a mostanában az Európai Unió belső viszonyait és válságait kutató szociológus, egyetemi tanár, a Közép-európai Egyetem és a Scuola Normale Superiore (Firenze) oktatója. Szerinte azt a dezintegrációs folyamatot, amely ma az uniót jellemzi, csak a rendszer demokratizálásával lehetne megállítani, ennek a valószínűsége azonban ma csekély.

„Rémes országgá lettünk, de ehhez kellett ez a kulturális kiüresedés is. Mert csak egy ilyen, kulturálisan kiüresedett országban lehet úgy az orránál fogva vezetni a népet, ahogy nálunk történik – mondja a ma főképp filmépítészetet művelő és oktató, a rendszerváltás után az SZDSZ színeiben politizáló, előtte a demokratikus ellenzék tagjaként szamizdatkiadót és -butikot (Rajk-butik) működtető, és közben mindvégig építészként is alkotó Rajk László, aki mindezért a felelősséget sem kívánja elhárítani nemzedékéről, benne önmagáról. – Ebben, persze nem egyenlő arányban, de nekünk – a magyar értelmiségnek – is osztoznunk kell. Valamilyen mértékben mi is benne vagyunk abban, amivé az országunk lett. Hogy ilyen szörnyű hely lett. Nincs mese, ez a végeredmény a mi sarunk is.”

„Gyönyörű dolog lenne egy erős, jól irányított, egységes Európai Unió részének lenni, megőrizve és ápolva kulturális sajátosságainkat, de átengedve központi hatáskörbe – mint az Osztrák–Magyar Monarchiában, amely gazdasági szempontból Magyarország egyik legsikeresebb korszaka volt – a külügyeket, a hadügyet és a pénzügyeket, mert enélkül az unió léte illúzió, és a sorsa vergődés. De mivel erre ma kevés esélyt látok, azt hiszem, Európa számára csak a két lehetséges rossz közötti választás marad” – mondja Bojár Gábor, alapítója és húsz éven át irányítója az eközben a magyar információtechnológiai ipar vezető vállalatává vált Graphisoftnak. A ma felsőoktatási intézményt, egyetemi szakirányt vezető Bojár a pénzosztogatást tartja az EU egyik legnagyobb tévedésének.

„Hazámban fegyveresek tartottak fogva. Úgy vertek a börtönben, hogy a kezeimet hátrakötötték a hátamhoz, és a szememet bekötötték. Hogy itt most újra be vagyok zárva, folyamatosan gyötörnek az emlékeim. Állandóan újraélem őket, nem tudok aludni. Ha elalszom, rémálmokra riadok föl...” – ezek egy Magyarországon fogva tartott menedékkérő szavai, amelyeket a Cordelia Alapítvány és a Magyar Helsinki Bizottság kutatói jegyeztek le és tettek közzé A kínzástól az őrizetig című tanulmányukban. A következő interjú arra keres választ, mi vár azokra a háborús övezetekből érkezett menekültekre, akik Magyarországon kérnek menedéket.

„A Várpaoltaegy protézis, valami, ami másnak hazudja magát, mint ami. XXI. századi produktum létére valami XVIII. századi izének fogja magát maszkírozni. Olyan valaminek a látszatát fogják ott létrehozni, ami sosem létezett. Lehetősége sem volt rá, hogy legyen.”

Visszatérve a március 7-ikén történtekre, akkor ott sem Orbán, sem más nem vétózott, annyi történt, hogy mivel a résztvevő állam- és kormányfők különböző szempontok miatt nem értettek egyet a Merkel-féle koncepcióval, szünetet rendeltek el, majd a résztvevők kisebb csoportokban folytatták a beszélgetéseket, tárgyalásokat, végül - egy elvi nyilatkozat elfogadása mellett – elnapolták a döntést március közepére.

„Most, némi túlzással, a huszonnyolc tagállam huszonnyolc módon rea­gált a menekültválságra, miközben az egységes európai menekültpolitika megteremtése lenne a feladat” – ekként összegzi benyomásait a legutóbbi brüsszeli csúcsról az eseményeket kétlakiként, Brüsszelben is, Budapesten is figyelő Hegedűs István. A külpolitikával közelebbi ismeretséget még a rendszerváltás utáni első parlamentben, a Fidesz-frakció soraiban kötött Hegedűs a jelenlegi magyar kormány, illetve a kormányfő uniós politikájáról, külpolitikai törekvéseiről azt gondolja: „Orbán víziója alighanem egy olyan új »szuverén« Magyarország, ahová minden irányból érkeznek az erőforrások, de amelynek a dolgaiba sehonnan sem szólhat bele senki.”

„Mi a vizsgákra is hordtuk Danit, ő ott nőtt fel az egyetemen, a kampusz területén, Piliscsabán, ami gyönyörű, szabadidőben is oda mentünk fel vele sétálgatni. Volt olyan tanár, aki négykézláb játszott Danival, persze volt olyan tanárnő is, aki megmondta, hogy mi még drága árat fogunk fizetni azért, hogy gyermeket vállaltunk.”

„De hogy folytassam a tartós növekedést befolyásoló tényezők felsorolását, a rezsim kedvenceiről fordítsuk figyelmünket az általa utált és sanyargatott harmadik, tercier szektorra. A miniszterelnök „filozófiája” szerint ugyanis ami szolgáltatás, az nem hoz létre új értéket, sőt, élősködik a termelő szférán, következésképp azt nyugodtan kiszipolyozhatjuk.”

„A mostani európai menekültkrízist nem az okozza, hogy a bevándorlók száma elviselhetetlenül nagyra nőtt volna, hiszen a gazdasági válság korábban meredek csökkenést okozott az Európába irányuló migrációban, az 2008 és 2012 között gyakorlatilag megfeleződött. A mértéke tehát nem tér el jelentősen a válság előttitől, a természete azonban igen” – mondja Andor László. Szerinte az egyik legfontosabb, legkeményebb kérdés, hogy a különböző EU-tagországokban egészen eltérő eséllyel lehet menekültstátuszra pályázni. Van olyan ország, ahol ennek az esélye 60-80 százalék, például az önmagát enélkül is reprodukálni képes, magas termékenységi mutatókkal rendelkező Svédországban, és van, ahol mindössze 4-5 százalék. A fogyatkozó népességű Magyarországon pedig még ennél is kevesebb.

„A liberális demokrácia váratlan kivirágzását, dominanciáját és aztán hasonlóan gyors delegitimizációját, amit mi 1989 után megtapasztaltunk, a régió az utolsó egy-másfél évszázadban már harmadszor-negyedszer éli át. Mindig volt egy olyan történelmi pillanat, amikor a liberalizmus tűnt a »történelem végének«, és aztán ennek kivétel nélkül vége szakadt” – így foglalja össze egy kelet-közép-európai összehasonlító eszmetörténeti kutatás következtetéseit Trencsényi Balázs. Az pedig, amiben 2010 óta Magyarországon élünk, a CEU tanára szerint egy ma már önmagát fenntartani és részben reprodukálni is képes rendszer, amely az ideológiai keret mellett létrehozta azt a viselkedésmódot is, azt a hatalomtechnikát, azt a szimbólum- és ösztönzőrendszert, amelyet összefoglalóan politikai kultúrának szoktunk nevezni.

„Németország persze nagy, és jelentősek a különbségek, de sehol sem söprik le magukról olyan könnyen a problémát. Valamennyire mindenütt átélnek – giccsesen hangzik, de így van – egyfajta egyetemes felelősséget. Nem állítják, hogy mindez számukra nem kellemetlen, persze hogy az, de azért nem vonják kétségbe, hogy ezek az emberek a pokolból menekülnek. És nem vádolnak vagy szidalmaznak senkit, amiért nem akarja, hogy lemészárolják a családjával együtt Szíriában, vagy nem nyugszik bele, hogy a gyerekei valamilyen törökországi menekülttáborban nőjenek fel, ahol nem járhatnak iskolába, csak mert olyan pechük volt, hogy a világnak egy kevésbé privilegizált helyére születtek, mint mi itt, Európa közepén” – mondja az évtizedek óta Berlinben, a menekülők legfontosabb célországában élő pszichológus. Szerinte „ha van olyan, hogy német mentalitás, abba nem tartozik bele az a logika, hogy a privilégiumok nekünk járnak, mert mi eleve jobbak vagyunk”.

„Nem szeretnénk afféle elkényeztetett gyerekek játszótereként létezni egy nem túl jómódú országban” – mondja a Prezi nevű prezentációs szoftver kitalálója, a 2009-ben Budapesten alapított és azóta San Franciscóban is irodát nyitott, a világ 190 országából 60 millió felhasználóval rendelkező Prezi társalapítója. A következő interjú azonban alig szól a cégről, sokkal inkább az építészként végzett, médiaművészként indult Somlai-Fischerről és a társadalmi szerepvállalásról.

A téma kutatója és számos róla szóló tanulmány szerzője szerint a közmunka csapda, amelyet a rendszer kiterjesztésével és a benne részt vevők számának növelésével a kormányzat hozott létre. Aki közmunkássá válik, egyúttal csapdába is esik, hiszen attól kezdve érdeke, hogy minél több közmunkához jusson, de minél több közmunkához jut, annál kevesebb lehetősége marad kilépni belőle. A civil jogvédő ezzel szemben azt állítja: a közmunka esély, a leszakadó térségeken élő, rendkívül szegény és kiszolgáltatott munkavállalói tömeg számára ugyanis az egyetlen munkalehetőség. „Ezért én – mondja – vitatkozom azokkal, akik azt mondják, hogy a közmunkát vissza kell szorítani vagy meg kell szüntetni.”

Tavaly februárban a Nyíregyházi Törvényszék – első fokon, nem jogerősen – törvénysértőnek és ezért megszüntetendőnek ítélte a kormányzati romapolitika zászlóshajójaként kezelt, a Görög Katolikus Egyház fenntartásában működő nyíregyházi Huszár-telepi iskolában zajló, felzárkóztatónak nevezett, ám szegregált oktatást. A perben, amelyet az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) indított, másodfokon a Debreceni Ítélőtábla hozott ítéletet, helybenhagyva az első döntést, amely ezáltal jogerőre emelkedett. Végül idén áprilisban a Kúria mindkét korábbi döntést hatályon kívül helyezte, és a vallásgyakorlás jogának elsőbbségére hivatkozva elutasította a CFCF keresetét.

Az első fokon hozott döntést követően Ujlaky András akkor még a pert kezdeményező CFCF kuratóriumi titkáraként ugyanitt a következőket mondta: „Úgy látom, a kormányzat szándéka szerint az európai uniós roma programot egyfajta szegregáló megközelítéssel teljesítené. Amit azért vállal és prezentál ekkora magabiztossággal, mert tudja, hogy a választókat megnyugtatja a »felzárkóztatás« kifejezés. Azonnal megértik belőle, hogy nincs okuk izgulni. Mert nem fogja azt jelenteni, hogy a gyerekem egy cigány gyerek mellett fog ülni az iskolában. És nem fogja azt jelenteni, hogy az utcámba, esetleg épp a házam mellé egy cigány család fog beköltözni. Mert a cigánytelepet nem megszüntetjük, hanem komfortossá tesszük, az iskolát nem integráljuk, hanem felzárkóztató iskolát nyitunk a telepen, és nem kell a versenyszférában lévő munkahelyeken sem aggódni, mert a cigányok közmunkára járnak. Ezek után már csak az a kérdés, ezt így megvásárolja-e tőlünk az Európai Unió.”