Grecsó Krisztián

(A 18. Média Építészeti Díja hivatalos videója a nyertes, derekegyházi Szentháromság templomról, YouTube)

A falunak 777 éve nem volt temploma, azóta a Károlyiak egykori nagykonyhájában vallották meg bűneiket a katolikus hívők. Ezerszer megrabolt, magára hagyott, elfeledett vidék ez, mióta Krasznahorkai László Berlinben él, még lassabb lett arrafelé az élet. Felcsúton egy lámpaoszlopra többet költenek alkalomadtán, mint amennyi Szentes járásnak az évben jut. Nincs folyóvize, hegye, tava, ásványkincse, turizmusa, bora, nem fedezték föl filmrendezők, más értelmiségiek, nem költöztek oda vidékinek lenni milliárdos fővárosiak, nincsenek patakparti mislencsillagos éttermek, puszta van, tág puszta, semmi, nyomor. 

Tovább

(Híradó, időjárás-jelentés, M1, október 28.)

Hát a meteorológusnak is van szíve. De a magyar állami tévében embereket tesznek tönkre, aláznak meg, lehetetlenítenek el, művészeket, zenészeket, írókat is, vagy egyszerűen csak elhallgatják őket, tizenéve nem tudnak róluk. Azon a csatornán nincs ártatlan gesztus, ami ártatlan, az sem az, és azért nem, mert ők azt akarják, hogy ne legyen. És ezt akkor sem lehet elfelejteni – ha mindentől függetlenül – én inkább hallgatnék Beatlest, mint időjárás-jelentést.

Tovább

(Babarczy László beszél, magánfelvétel, Facebook)       

Micsoda kincsek lapulhatnak még így, magánkézben, kallódó videófelvételek, interjúk, kordokumentumok, melyek őrzik a soha fel nem dolgozott kaposvári csodát, a magyar színháztörténet egyik legfontosabb alkotóközösségének létét, okait, miértjeit. Mindezek kallódnak, kopnak, elvesznek, kidobódnak, ahelyett, hogy egy dokumentumfilmben egyesülnének, de ez a dokumentumfilm csak a mi szívünkben, fejünkben forog.

Tovább

Nádas 80, Darvasi 60 – Tematikus próza-összeállítás

Imponálóan kerek számok ürügyén továbbírt, újragondolt, átrajzolt írói motívumok, születésnapi köszöntések helyett prózatételek. Nádas Pétert és Darvasi Lászlót, és velük a magyar prózát ünnepeljük. Bán Zsófia, Forgách András, Grecsó Krisztián és Kácsor Zsolt állt bele a hatástörténetekbe.


Amennyiben tehát van felfelé a pokol irányából, apám a legjobb esetben is a purgatóriumban várakozik, ami otthonos lehet a számára, rövid földi pályafutásának jó részét elvonókon, kórházakban, kezeléseken, belgyógyászatokon és elfekvőkön töltötte, és tudom, hogy szegényes a fantáziám, de a lélek angyali kezelését sem vagyok képes radikálisan másképpen elképzelni, mint a szentesi elvonót. Ami annak idején, amikor mi voltunk ott törzsvendégek – ő mint kezelt, mi, a családja meg látogatói, ápolói –, az ideg-elme pincéjével volt azonos, az ajtón belül nem volt kilincs, és kívülről sem nyílt.

Ezeken a kezeléseken, illetve ezekről szabadulva lett gyógyszerfüggő, és mivel rövid idő után az alkohol is újra megkapta az életében az őt illető helyet, drogos. Erre utaltam az imént, amikor azt mondtam, függött a pszichiáterektől, orvosoktól. A múlt század második felében a falusi, középkorú drogosok egy Andaxin nevű gyógyszert használtak a leggyakrabban. Mezei nyugtató volt, a mai Xanax elődje, állítólag egyszerűbb és brutálisabb szer volt, mint a Frontin és a már emlegetett barátja, melyet az én ismerőseim szednek, szinte mindenki, aki demonstratívan büszke rá, hogy soha nem iszik alkoholt.

Tovább

(Csorba Dániel bemutatja: „A 16 négyzetméteres apró otthonom”, YouTube, szeptember 18.)

Csorba Dániel pazarul időzített. A honlapja szerint ingatlanosként dolgozó szakember látta, hogy változnak a trendek. Már a magyar felső polgári réteg is büszke rá, hogyan él, már lehet arról beszélni, milyen visszahúzódni tanyára, a tervezők, tulajdonosok – nyilván üzleti okokból –, szívesen mutogatják a kiadásra szánt, kivételes házaikat, és a miniházdivathoz is megjöttek a megfelelő energiaárak. Csorba egyéni akcióba kezdett, egy jól felépített YouTube csatornával egyedül megcsinálta azt, amire a régi rutinnal dolgozó nagy tévék minden bizonnyal most is nemet mondtak volna. Egy designer műsort. A szerkesztő-műsorvezető jó ingatlanos lehet, mert pontosan találja meg a témákhoz az embert, a tulajdonost, a tervezőt. Ismeri a trendeket, az irányokat, városról falura, tanyára, környezetvédelem, energiaminimum, kilátás, természetközeliség, hagyomány versus modernitás és így tovább.

Tovább

(Mácsai Pál-nagyinterjú, „Iszonyatosan sok bennünk a gyilkolási kedv”, Telex, szeptember 18.)

Fábián Tamás beszélgetése is túl sokat vakargatja a közéleti ügyeket, meg a művészek számára állítólag „kötelező” közéleti szerepvállalást, az SZFE témakörét, néha már az unalomig kérdezve ugyanazt. De hála az égnek, a beszélgetésnek maradt levegője, érezzük Mácsai tempóit, ahogy élvezi a saját szókincsét, modorát, látjuk, hogy tiszta szívvel őszinte akar lenni, és ez Fábián figyelmének és érdeklődésének is köszönhető, nem menne neki egyedül. A legjobb pillanatok azok, amikor a kérdező tényleg figyel az alanyra, amikor el meri engedni a „csak a közélet az érdekes”, „akkor is erről kérdezd, ha kitér”, „ne engedd el a tökét” előzetes, mindent vivő szerkesztői utasításait. Amikor tényleg érdekli, mit mond napjaink egyik legnagyobb színésze, színházigazgatója, értelmiségije.

Tovább

(„Az ember, aki kivonult a társadalomból”, Herr Martin filmje. Partizán közszolgálati csatorna, You-Tube, augusztus 29.)

Szívfacsaró, nehéz film az Ember, aki kivonult a társadalomból, nem állítja, hogy a borsodi dzsungel, a tiszta levegő, a kemence melege cselédek, milliárdok nélkül kényelmes élet lenne. És hogy nincsenek benne emberi áldozatok. Még csak azt sem sugallja, hogy ez lenne a mindent vivő megoldás, egyszerűen megmutat egy különc életet, a maga tisztaságában, meg hazugságaival, elhagyásaival, és ettől a decens, rigorózus őszinteségtől a nézőnek kedve támad számot vetni – hogy az ő „kivonulása” mit jelenthetne. Mit tehetne meg, és milyen áron.

Tovább

(„Ha meghalok, engem viseletben temessetek el, mert apátok nem ismer meg, ha szűk szoknyában megyek a másvilágra”, 444.hu, augusztus 21.)

A riport eredendően Mohos Zsófia fotográfusról szól, aki járja a nógrádi falvakat, a rimóci híres lankákat, és fotózza az öregeket, meg beszélget velük. A film lassúsága, megható ritmustalansága, az arcközelik, a saját tablók aztán túlnőnek a témán, illetve felnőnek hozzá, nem kellenek a Görbeország szerzőinek fotói. Illetve, ha igen, csak funkciójuk szerint, vagyis, hogy bizonyítsák, amiről beszél a fotós, de a film olyan dús, mély és őszinte, olyan erős atmoszférája van, hogy nem kell segítségül hívni, illusztrációnak használni Mohos – máskülönben remek – munkáit.

Tovább

Tovább

Tovább

(Csalog Zsolt-interjú, Balaton tévé, 1997)

Ezért meglepett, amikor a számomra, bevallom, tökéletesen ismeretlen Balaton tévé régi és komótos, okos interjúit elkezdték a hűséges nézők, szerkesztők és még ki tudja, kicsodák megosztogatni a YouTube-on. Ezeken a nyári napokon különösen jólesik írók, zenészeket, színészeket látni a saját nyaralójuk verandáján, a buja és gondozatlan szőlő belóg a képbe, a Saratov kishűtő berreg, és még a levegő íze, színe is más. A legjobban nekem a Csalog Zsolt-diskurzus esett, én nem tudtam, hogy ilyen finom ember volt, halála előtt két héttel, a gyilkos kórral küzdve, nyilván pokoli fájdalmak mellett olyan szelíd és elegáns, művelt és pontos, hogy a nosztalgiára, révedezésre, „régi szép időzésre” kevésbé hajlamos néző térdében is megremeg a kalács.

Tovább

(444.hu tudósításai Tusványosról)   

Lehet, hogy most is van ilyen szelete a valóságnak, de a szomorú tévékritikus a héten csak azt tudta nézni, mit nem talál, és persze azt, hogy milyen tükörben látja ezt a semmit tükröződni. Hogy mit mutatnak helyette. A héten Tusványos volt a világ, a magyar médiumok, pártállástól függetlenül, csak azzal foglalkoztak, mi történt azon a pártpolitikai rendezvényen. Azt olvasom, ott is van kultúra, megtűrnek zenét, irodalmat, felhasználják önnön legalizációjukra, ahogy a táncot, a mozgóképet is – de a hangsúly nem ezen van.

Tovább

Tovább

(Dalfutár, hetedik és néhány korábbi évad, YouTube)

(...) a műsor legjobb eleme a frontember, a zenész Hajós András, aki az egész ügy kitalálója, és ő a szerkesztő-műsorvezető is. Hajós pazar ötlete az, hogy játékos keretek között megmutatja, hogyan születik egy pop-, rockdal, hogy terráriumban hoz létre produkciókat. Úgy, hogy az alkotók, miközben dolgoznak, eleinte nem is tudják, ki a társuk. Az idea csodásan bevált, kulturális kaland lett belőle, kéne ilyen az irodalomnak, a színháznak, a balettnak, a képzőművészetnek. Kimozdítani az alkotókat a saját kényelmes világukból, játékra, munkára kényszeríteni őket úgy, hogy a néző közben bőszen és vígan szórakozik.

Tovább

(Népszava online, videó a Jókai utcai omlásról)

A feldúlt, szétcincált, hagyományaitól megfosztott Budapesten, ahol minden negyed telekre három lakópark épül, ahol olyan falánk nagyurak habzsolják az életet, hogy a városkép szóra már röhögni sincsen kedvünk, metaforikus is lehet, hogy éppen a nagy lokálpatrióta írónak, Budapest szerelmesének a szülőháza (egykori csillagos és védett ház!) adta meg magát, omlott le az utcára, mint egy háborús filmben. A város, mely oly óvatosan, csak szavakban, teátrális gesztusokban szereti a múltját, a város, melyet bűnbakká tettek, és bizonyos helyeken, hogy ne mondjuk, körökben, illik utálni, még mindig maga az élő történelem.

Tovább

(Hajgyár csatorna, YouTube, „Egy nap”-sorozat, Az utolsó szemfelszedő)

Az élet formákban létezik, a forma maga az élet, és a régi módszerek, mesterségek, beosztások mind azt mutatják, milyen volt itt érezni, mit mire tartottunk, milyen lassan éltünk, mit mennyire becsültünk. Kovács Sándorné Éva is  utolsó mohikán, és mint ilyen már valódi médiasztár, ő az utolsó magyarországi harisnyaszem-felszedő, és rendre felfedezik maguknak a médiumok. Néhány éve a 24.hu csinált róla egy jól bevilágított, szellemes filmet, néhány hete meg a Petőfi tévé Hajógyár nevű YouTube-csatornája készített riportot róla.

Tovább

(Könyvek, ami leginkább hatottak rám, a Friderikusz Podcast könyvajánlója, YouTube)                

És mivel ebben élek, és mindezek részese vagyok magam is, Friderikusz Sándor YouTube-on futó tévé- és rádióműsorának könyves mellékletéről két kritikát is tudnék írni. Egy olyat, amit szakmai szemmel illene mondanom róla, és egy olyat, amit gondolok. Friderikusz minden adásának szereplőjét megkéri, hogy „adáson kívül” (egy önálló, tévés melléklet keretében) mesélje el, melyik az a könyv, amelyik „felnőtt életére a legnagyobb hatással volt”. Szakmai szempontból már az ötlet is gáz, amatőrök beszélnek dilettáns módon a könyvekről.

Tovább

(„Nem kint éltem, hanem bent a fejemben” – élet skizofréniával, 24.hu)

A 24.hu egy csinos, tömör rövidfilmet forgatott, Nem kint éltem, hanem a fejemben címmel a skirozféniáról, ami azért pikáns téma, mert mi még a test bajait is megvetjük, nemhogy a szellemét. Aki beteg vagy bolond, maga tehet róla, az ő baja, és ő a hibás, rendes ember, rendes állam erre nem tart fent helyet se a szívében, se a kórházban. Zoé Rose magyar kamasz lány, aki tenni akar az előítéletek és a szolidaritás teljes hiány ellen, videóblogot vezet az életéről, és szívszorító őszinteséggel mesél a megtalált betegségtudatáról, összeomlásáról.

Tovább

(„Régen még a kolbász is jobb volt”, Index, május 1.)

Ha valaki mostanában elmegy vurstliba, és arról faggatózik, miféle ünnep ez a régi majálisokhoz képest, nyilván önmaga sem gondolja komolyan, hogy értelmeset kérdezett. Nem is akar választ. Pedig a nosztalgia jellegét, működését tetten lehetne érni, de sajnos az Index kisfilmjében ez sem sikerült, pedig érdekes lehetett volna, ha komolyan veszik a távolba révedést, és megkérdezik az embereket, hogyan nézhetne ez ki manapság. Vágynának-e rá, hogy kötelező legyen vonulni és gyakorlatozni, szívesen integetnének-e az ország vezetőjének, és szeretik-e a kollégáikat, volna-e kedvük velük falatozni egy kockás pléden a városligeti árnyékban.

Tovább

(Vatikáni keresztút, Vatican News, április 16.)          

Az idei vatikáni keresztút rendhagyóan alakult. Talán a legszebb stációjánál, a tizenharmadiknál, amikor az ifjú Jézust leveszik az keresztről, és az édes fiát sirató Mária ölébe fektetik, a gyermekét elveszítő édesanya megrázó képének idején, két asszony vitte a keresztet, és nézett egymás szemébe. Egy ukrán és egy orosz nő.

Tovább
Élet és Irodalom 2022