Kecöli K. Gergő

Ez egy országos hírű zenekar, mutatott végig az asztal mellett ülőkön, és azokon már látszott is, hogy csak hat-nyolc órája isznak, nem tizennyolc órája, ezenfelül is inkább szívnak, mint isznak, és a humoruk, az állapotuk messze áll tőlem: gondtalanul mentek végig az ismerőseiken, hogy ki mit csinál, és magukon, hogy mit gondolnak, miközben nekem egyedül Ambrus maradt, aki nem érdekelt. A többiek távolabb ültek. Amikor Ambrus vécére ment, vagy máshova, akkor odacsusszantam a frontember mellé, Ambrus kontaktjához, aki egy fiatal, fekete körmű lány volt, Inez vagy Irka vagy Inka.

Tovább

Ez volt az utolsó.

– Üdvözöllek, hercegnő – mondtam.

Csókos szája volt, alig botoxolta. 179 centire nőtt, és dominaként hirdette magát. Princessznek hívták. Novellát akartam írni egy örömlányról, és kellett mögé az élet. A dominaságáról nem tehettem: Princessz volt a legszebb, ő tűnt a legigényesebbnek, másrészt izgalmasat akartam, ami eggyel több, mint a hagyományos. Pincehelyiségben álltunk, és egy pincsikutya rohangált a mocskos padlón. 

– Miket csináltál eddig? – kérdezte a Princessz.

– Párszor kikötöztek – mondtam. – De csak finoman – tettem hozzá. – Klausztrofóbiás vagyok.

– Az valami más, nem? – kérdezte a Princessz.

– Nem tudom pontosan – mondtam tanácstalanul.

– De mit szeretsz? – faggatott a Princessz.

Tovább

Az akác lila, mint a világ, alatta szerelmespár, saját világuk foglyai. Dühösen szöszmötölnek, kutatják egymás titkát. A levegőt beteríti az ég, alatta apró madarak cikáznak, mint a számok. Tavasz-szag van. A fiú hallgatja a légi neszezést. Újra meg újra visszajár a lányra, mint varjú a fagyra, vallomásokkal kergeti az őrületbe. Megvakarja a füle tövét, megvakarja a heréjét, köp egyet a csipkebokorba.

  • Mint gonosz varázslattól enyésző szépség romjai, úgy marad bennem mosolyod, meg a csípőd ringása – mondja.

A lány hálásan illatozik egy darabig. A fiú flakonért nyúl, ad belőle a lánynak is. Az elmúlás könnyű májusi pocsolyává szelídül, fölszárad az első széllel. A lány zöldellő domboldalra gondol, zsúpfedeles házikóra piszkosfehér bükkfakerítéssel, és tizenkettő barna pöttyös tehénre, akik bogáncsot legelnek a domboldalon.

Tovább

Jacknek hívtuk, mert volt egy hegyes westerncsizmája. Amikor a tyúkólhoz értünk, rákérdeztem újra.

Itt történt? – kérdeztem.

Itt – mondta Jack.

Próbáltam elképzelni, de nem tudtam ráhangolódni. A folyékony tyúkszarban álltam, Jackkel együtt. Ráadásul hideg reggel volt, és az anyukája többször is Jacket szólította a konyhaajtóból.

Kész a reggeli – kiáltotta.

A többiek is a konyha körül sündörögtek, sőt, integettek is.

Ott lógott – mutatta Jack.

Tovább

Betti azt mondja, három évig voltak együtt. Nem akarja bő lére ereszteni. Örül, hogy lát. Ezer éve. Azt mondja, Kristóf hét évvel fiatalabb volt. Kicsit tartott is a korkülönbségtől. Ki tudja, mi lesz. De nem lett semmi. Mindenki szeretett mindenkit. A barátok, a szülők, a kalauz, a postás. Majdnem olyan volt, mint a szerelem. De nem volt szerelem, fűzi hozzá. Szeretet volt, de talán még az sem. Nehéz erről beszélni. Mert akkor végül is mi volt?

Tovább

Betti azt mondja, három évig voltak együtt. Nem akarja bő lére ereszteni. Örül, hogy lát. Ezer éve. Azt mondja, Kristóf hét évvel fiatalabb volt. Kicsit tartott is a korkülönbségtől. Ki tudja, mi lesz. De nem lett semmi. Mindenki szeretett mindenkit. A barátok, a szülők, a kalauz, a postás. Majdnem olyan volt, mint a szerelem. De nem volt szerelem, fűzi hozzá. Szeretet volt, de talán még az sem. Nehéz erről beszélni. Mert akkor végül is mi volt?

Tovább

Tovább
Élet és Irodalom 2022