Az van, hogy szájbizsergető csókcsatákban ez ki is merül, mert haza s ágyba nem akar menni egy sem, barbiagya nem érett ehhez még – mintha elszomorodnának egy másodpercnyire, de kibuggyan a cinkosság: éjszakai paplan alatti nyulkához épp elég vizuális élményt lehet begyűjteni ezzel-azzal – mondja a vörhenyes röhögve, és tovagördülnek lazán a tavaszban.

Bámulom varas-sebes könyöküket, ahogy bevágnak még egy cselt a sétány végén, és a placcot átadják az újabb hordáknak; a külvárosi panel- meg ódon-nyirkos bérházrengeteg ontja kölykeit az utcákra, terekre, a szemérmes bölcsészlányok meg fogják a National Geographic-os mappáikat, virágos rajztömbjeiket, tulipános posztótarisznyáikat, és tipegnek árnyasabb, csendes, csak elvétve megmaradt, néptelen kávé- és teaházak mélyére, ahol háborítatlanul szövögetik álmaikat, míg Bódler, Rembó, Blék s Dilen csűrős-csavarós, ám félre nem érthető szavaitól benedvesednek felül, alul egyaránt, s busás 90 forinttal többet fizetnek a pincérnek háborítatlan nyugalmukért, majd kilibbennek lelkes üdén a korzózó tömeg közé, és nyomtalanul belevesznek a kétoldali kaméleonkirakatok útvesztőjébe.