Anya és apa
Nem nagyon tudunk mit csinálni. Apa azt mondja, hogy a kabátot le kell hozni. A padlásról. Hogy a kabátot, azt, amin rajta van a sárga csillag, hogy azt hozzuk le. Anya azt mondja apának, hogy az a kabát már nem is létezik. Hogy kidobták régen, és ha nem dobták volna ki, akkor is. Ennyi idő alatt megették a molyok, az egerek, meg ki tudja, mi lett vele. De apa nem enged. Egyre csak azt hajtogatja, hogy ő abban akar kimenni az utcára. Merthogy abban kell kimennie.
Fekszik az ágyon, fogja anya kezét. Suttog. Már alig van hangja.
− Életem, a sárga csillagot. Ez a rendelet. Nem érted? Ha nem tűzöm ki a sárga csillagot, akkor elvisznek. Akkor rögtön agyonlőnek. Nem érted?
Anya nem tud mit mondani. Csak ül apa mellett az ágyon, és sír.
És apa folytatja:
− Ne félj, neked nem kell. Csak nekem kell. Meg a gyereknek. Neki is kell. De meglátod, rendben lesz minden. Mi ezt is túléljük.
− De, apus − mondja anya. Alig tud megszólalni is. − Miről beszélsz? Ilyen ma már nincsen. Mi van veled, apus?
Apa, a kék szemével, kissé zavartan nézi anyát. Aztán egészen halkan csak annyit mond, hogy ő már hallotta a hírt. Hogy ő tudja, hogy ennek hamar vége lesz.
− Vége lesz ennek most már nagyon gyorsan. Közelednek a szovjet csapatok.
A szabadság gesztusa
Tulajdonképpen mi a „Tanító úr” tettének a motivációja? „Miért tette?”, kérdezi B., Kertész főhőse. B. válaszol a saját kérdésére, és a válasza az életben maradás feltételének egyik sajátos értelmezése lesz, olyan válasz, amelynek igazsága nem megkérdőjelezhető ebben a kontextusban, vagyis abban a fikciós térben, amelyben B. elmélkedik az életről. Persze, léphetünk tovább, egyéb térben is csak nehezen lenne megkérdőjelezhető, meggyőződésünk szerint túlmutat, messze túl a B. által jellemzett körülményeken. B. igazságáról, amit megfogalmaz, a nyolcvanas évek egyik legendás mesterének, Erdély Miklósnak a kijelentése juthat eszünkbe, aki azt írta az egyik performanszához, a Molluszkum című munkájához, hogy „Nem az fertőztet meg, ami a szájon bemegy”. Erdély Miklós nyilvánvalóan Máté Evangéliuma 15. részének a 11. szakaszára utal, amely egészen pontosan így szól: „Nem az fertőzteti meg az embert, ami a szájon bemegy, hanem ami kijön a szájból, az fertőzteti meg az embert”. Kertész, pontosabban B., a főhős azt mondja a „Tanító úr” cselekedetéről, hogy miközben a „Tanító úr” azért tette, amit tett, mert azt akarta, hogy B. életben maradjon, és ezáltal a saját életben maradási esélyeit is „csökkentette”, aközben mégis azért tette, amit tett, hogy ő, mármint a „Tanító úr” életben maradjon. B. így fogalmaz: „ő nyilván elsősorban is a saját életben maradásáért tette, amit mellesleg az én életben maradásomért is tett”. Vagyis, B. szerint a „Tanító úr” ösztönösen vagy tudatosan képviselte azt, amit a performanszában Erdély is megfogalmaz, hogy az igazi „fertőztetés” nem attól következik be, ha valamit lenyelünk, hanem attól, ha valami olyan jön ki a szánkon, ami helytelen, rossz, hamis.
„nincs ott semmi keresnivalója”
Talán a legjelentősebb szerzőjét veszítette el akkor, 1985-ben, Kalocsán a Magyar Műhely. Egy szerzőt, aki tanácsokat tudott volna adni, hogy hogyan tovább, ha gond van, aki a folyóirat irányát, arculatát befolyásolhatta volna. Meggyőződésem, hogy nem volt szükségszerű az, hogy a modernitás, a progresszió szerzői között ott, a nyolcvanas években repedés keletkezzen, hogy az avantgárd szerzők elismerése, kanonizációja megrekedjen. Annak, hogy a Magyar Műhely szerkesztőségi cikkben megsértette Esterházyt, az igazi vesztese a Magyar Műhely lett – és áttételesen talán az a progresszió, amelyik a hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek legelején olyan dinamikusan bontakozott ki a magyar irodalomban, köszönhetően az akkori Magyar Műhelynek is.
„2015 talán a harmadik világháború kezdete”
Sansal szerint Michel Houellebecq-nek csupán egyetlen dologban nincs igaza, mégpedig abban, hogy valaha is győzhet iszlám párt a francia parlamenti választásokon. Ez teljességgel lehetetlen, mondja Sansal, de az, hogy ez lehetetlen, nem jelenti azt, hogy egy szép napon nem jön el majd a terror, a diktatúra, a világháború, teszi hozzá mindehhez.
Új etalon, új sztár tűnt fel a francia irodalom világában, ráadásul olyan valaki, aki még csak sztáralkatnak sem nevezhető. Nincsenek botrányok körülötte, visszavonultan él, a párizsi művészeti elit szinte alig ismeri, pontosabban szólva alig ismerte mind ez idáig.
Mit üzennek a halottak?
Párizsban történt a merényletsorozat, az áldozatok nemzetisége tehát természetes módon nagyon vegyes. A világ szinte minden tájáról vannak halottak. És természetes az is, hogy ilyen módon a merénylet áldozatainak legszemélyesebb ügye, vagyis a vallásuk is igen sokféle.
