Gerzsenyi Gabi

egy kettő három négy egy kettő három négy gonosz volt Juli néni amiért nem vett be a dobosok közé pedig pontosan úgy doboltam azon a hülye meghallgatáson vagy min ahogy a többiek attól hogy rövid a hajam még lehet bele masnit kötni kipróbáltuk anyával igaz kellett három csat is hogy megálljon a fejem tetején egy kettő három négy egy kettő három négy anya szerint Juli néni irigyel minket mert magyarba járunk és a meghallgatásra is az új denevér­ujjú pulcsimban mentem az ő lányán meg csak az itteni lila szvetter volt nekem az is tetszik legutóbb láttam az unyivermagban kértem is de anya nem akart venni hogy beleizzadok a műszálasba pedig Emőke nagyon szép volt benne irigyeltem is főleg a derékig érő haja miatt irigylem és persze a gumizás miatt a csípőre rakott gumiba is bele tud ugrani nekifutásból aztán helyből kiugrik belőle pedig csak egy-két centivel magasabb nálam egy kettő három négy most biztos magas sarkú topánkát vett ő az egyetlen a dobosok közül akinek innen látom a fejét kiemelkedik a sorból a dobosok legalább árnyékban állhatnak egy

Tovább
Élet és Irodalom 2024