A közelmúltban 97 éves korában Kaliforniában elhunyt Deák István történész, aki pályatársai szerint egyértelműen a „nagy emberek” körébe sorolható. Műveiben a XIX. és XX. századi magyar és közép-európai történelem kulcskérdéseit kutatta. Az 1848-as magyar forradalom, a Habsburg Monarchia hadserege, de a II. világháború és a magyar holokauszt is kutatott témái közé tartozott. 1948-ban hagyta el Magyarországot, a Sorbonne-on tanult, majd Münchenben a Szabad Európa Rádió munkatársa lett. 1956-tól New Yorkban élt, ahol a Columbia Egyetemen szerzett doktori címet, és ott tanított. Élete legutolsó időszakában költözött leányához Kaliforniába. Maratoni életem című, most megjelent emlékiratát többek között Pók Attila történész gondozta. Váradi Júlia beszélgetett vele Deák Istvánról.

Behrouz Boochani iráni kurd író, újságíró, jogvédő, filmproducer. 2013-tól 2017-ig az ausztrál hatóságok a pápua új-guineai Manus-szigeten az általuk létesített fogolytáborba deportálták, ahonnan senki nem tehette ki a lábát. A Nincs barátunk, csak a hegyek címmel írt könyve a börtönből kicsempészett, mobiltelefonon készült feljegyzéseiből íródott. A magyarul most megjelent művet a kurd író a budapesti Margó Fesztiválon mutatta be.

Azon ritka történészek egyike, akik a nyolcvanas évek vége óta tökéletesen ráláttak a kelet-közép-európai régió politikai összefüggéseire és jelenkori történelmére. Most is folyamatosan figyeli és elemzi, sőt szívén is viseli Európa ezen része sorsának alakulását. Könyveiben, elemzéseiben hosszú időn keresztül bizonyos fokú optimizmussal tekintett az említett régió jövőjére.

A Monet és barátai (2003), a Van Gogh Budapesten (2006), a Cézanne és a múlt. Hagyomány és alkotóerő (2012) után most a kurátor, Geskó Judit következő nagy kiállítása a Cezanne-tól Malevicsig. Árkádiától az absztrakcióig című kiállítás a Szépművészetiben. (Megjegyzendő, hogy a Cezanne név írásmódját így, ékezet nélkül a család kérésére változtatta meg a kurátor.) A 2012-es kiállítás után, amely a Cezanne művészetére gyakorolt hatásokat vizsgálta egészen a XVI. századig visszatekintve, a mostani arra mutat izgalmas bizonyítékokat, a holland, a német, az orosz és a magyar konstruktivisták, később pedig az absztrakt művészek alkotásai hogyan kapcsolódnak a nagy francia mesterhez. A Budapesten látható új Cezanne-kiállítás alkalmából a Cezanne-kutatás pápájának tartott Richard Shiff amerikai művészettörténész-professzort Váradi Júlia kérdezte.

A 90-es években a Pesti Est újságírójaként ő hozta létre az ingyenes műsorújságot, a Súgót, majd bő évtizedig ügyvezetője volt a Krétakör Színháznak, a Nyílt Társadalom Intézet – elsősorban roma – kulturális és művészeti programjait alakította, a Fesztiválzenekar fejlesztésével foglalkozott, vezetett osztályt és intézetet az SZFE-n, ahol a „vészkijárat”  nevű mentőakció ötletét adta, s most a fővárosi önkormányzat kulturális programjait, jelesül az éppen zajló Budapesti Tavaszi Fesztivált irányítja.

A koronavírus-járványra adott válaszként az Örkény Színház a játszóhelyek közül elsőként építette ki saját stream stúdióját, s így elindíthatta rendszeres élő online előadásait. Ez a megszokott igazgatói feladatok sokszorosát igényelte Mácsai Páltól, aki emellett egyre aktívabban jelzi nyilvánosan is, mit gondol mindarról, ami a színházzal, filmmel és ezek oktatásával történik a mai Magyarországon.

Eddig, ha könyve jelent meg, azok „képeskönyvek” voltak, többnyire mások szövegeivel. Szüts Miklós most memoárírásra adta a fejét: A Földön élni ünnepély címmel írt életéről, felmenőiről, családjáról; a festészetről is sok szó esik. A megjelenés napján kiállítása is nyílt volna a B32 Galériában, ha a COVID miatt be nem zárják a megnyitás pillanatában.

Zsámbéki Gábor, Székely Gábor, Ascher Tamás és Enyedi Ildikó után többek között Máté Gábor is felmondott. 27 év után ő sem tanít tovább azon a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, amelyet Vidnyánszky Attila kuratóriumi elnök vezetésével kívánnak megfosztani autonómiájától. A hír hallatán Máté Gábor egykori és jelenlegi hallgatói, akik napok óta az egyetem előtt tüntetnek, közös énekléssel lepték meg távozó tanárukat. Sok ismert színész is együtt énekelt a búcsúzókkal. 

Stefano Bottoni a firenzei egyetem oktatója, fő kutatási témája a jelenkori Közép-Európa. Olaszországban nemrég jelent meg az  Orbán, Un despota in Europa című könyve, amelyet a tervek szerint magyarul is olvashatunk. A történésszel Váradi Júlia beszélgetett.

2015. április 1-én egy 2013-as kormányhatározat értelmében az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) országos intézeteit összevonták, bekerültek egy nagy közigazgatási darálóba. Falus Ferenc 2007 és 2010 között állt az ÁNTSZ élén, akkor, amikor még nem a politikai hatalom hozta meg a döntéseket közegészségügyi kérdésekben. Az Orbán-kormány hatalomra kerülése után rövid idővel leváltották tiszti főorvosi funkciójából.

Egy évvel ezelőtt az OSA jóvoltából láthattuk Budapesten a titokzatos „mexikói bőrönd” elveszettnek hitt tartalmát, vagyis azokat a fotográfiákat, amelyeket Robert Capa, Gerda Taro és Chim (David Seymour) készített a spanyol polgárháborúban. Most az Art Market egyik rendezvényén ismét Chim számunkra ismeretlen fotóit mutatták be, azokat, amelyeket a lengyel származású amerikai fotós a világháború következtében árván maradt európai gyerekekről készített 1948-ban, az UNICEF amerikai képviselete felkérése. A megbízás dokumentáció készítésére szólt, Chim azonban nem állt meg az egyszerű dokumentálásnál, helyette világraszólóan szép és megrendítő fotósorozatot készített Lengyelországban, Németországban, Görögországban, Olaszországban, Ausztriában és Magyarországon. A budapesti kiállítást Carole Naggar Amerikában élő fotótörténész nyitotta meg, aki 2013-ban ezekből a képekből albumot állított össze, CHIM, Children of War címmel.

„Magyarországon a várostervezők többnyire úgy képzelik, hogy csak a szabályok felállítása a dolguk: hogy milyen magas, milyen beépítésű legyen egy-egy terület, milyen arányokban lehessen épületeket tervezni stb., és nem figyelnek arra az igényre, amit a városszövet és annak funkciói támasztanának. A komplex látásmód, hogy egy-egy építészeti megbízást városi léptékben kell megoldani, nem jellemző a Budapestért felelős tervezők gyakorlatára” – mondja a Kaliforniában született és ott felnőtt magyar építész, Demeter Nóra, akinek nevéhez, illetve a Zoboki–Demeter Építészirodához számos fontos budapesti középület és irodaépület létrehozása fűződik. Közöttük legismertebb a Művészetek Palotája, amelynek elsősorban képzőművészeti múzeumi terveiért volt felelős, mindenekelőtt a Ludwig Múzeum kialakításáért, majd a Műpa melletti Vodafone-székház teljes belső átalakításáért. Később, amikor az iroda Kínában, Sencsen városban egy a Műpánál is nagyobb kulturális központot tervezett, ugyancsak a múzeum tervezését koordinálta, és doktori disszertációját is ebből a témából védte meg. Közben saját irodát alapított, amelynek alkotóközössége főként a hozzá közelebb álló kisebb léptékű épületekkel és belsőépítészeti tervekkel foglalkozik.

A két kutató 1998 és 2002 között készült negyvennyolc nagyvállalkozói interjúja1 a gazdaságban zajló rendszerváltás első szakaszának kivételes pillanatait és sikertörténeteit rögzítette, de természetesen nyitva hagyta a kérdést: vajon tartósnak és töretlennek bizonyul-e a siker, a felívelés a berendezkedő kapitalizmus, az egyre erősebb nemzetközi piaci verseny és az Európai Unió viszonyai között is. És akkor még arra a felvetésre sem született meg a válasz, mennyire sikerül a magyar gazdaság e legfelső rétegének – és a tagjainak külön-külön – mentalitásában, személyes és vállalkozói attitűdjeiben, valamint közéleti elkötelezettségében polgárrá válnia. E kérdésekre választ a tíz évvel később, 2009 és 2012 között végzett követő kutatásból, a régiekkel és az újakkal készített hatvannégy újabb interjúból, valamint az összehasonlító elemzésből kaphatunk2.

„Tudniuk kell, hogy imádom ezt a Házat, szeretem az itt élő embereket és főleg a koncertközönséget. Úgyhogy még sokszor eljövök Berlinbe Önökhöz”– mondta Leonard Bernstein 1984-ben, amikor először vezényelt a Konzerthausban. Be is tartotta ígéretét, ettől kezdve minden évben ellátogatott a kelet-berlini hatalmas koncertterembe. Legutoljára 1989-ben, néhány héttel a berlini fal lebontása után, amikor Beethoven IX. szimfóniáját vezényelte, és amikor mindenki meglepetésére az Örömóda szövegében az „öröm” szót (Freude), „szabadság”-ra (Freiheit) változtatta. Majd maga is elzarándokolt a fal egyik még meglévő szakaszához, és egy nagy kalapáccsal jókora darabot ütött ki belőle, hogy ezzel részesévé válhasson Európa szimbolikus újraegyesítésének.

A Konzerthaus idén a százöt éve született Bernstein emlékének szentelte novemberi programjait. Ezért látogatott Berlinbe Jamie Bernstein, a dirigens egyik lánya, aki apja művészeti és szellemi hagyatéka gondozásával foglalkozik. Emellett íróként, valamint rádiós és televíziós szerkesztő-riporterként számtalan olyan művet, műsort, dokumentumfilmet jegyez, amely a zenélés örömét a bernsteini zsenialitás jegyében adja át a közönségnek.

Az anya alig várja, hogy a fia hazajöjjön a hadseregben töltött nehéz hónapok után, végre biztonságban szeretné tudni őt. A fiú azonban az utolsó pillanatban bevallja: visszamegy a bajtársai közé, akik épp döntő ütközetre készülnek, mert nem tehet másként. Ettől kezdve a kétségbeesett és rettegő anya az elképzelt pillanattól menekül, amely – megérzése szerint – fia halálhírét hozza majd. Erről a „menekülésről” szól David Grossman legújabb regénye, A világ végére, amely a hatnapos háború idején kezdődik, a szereplőket súlyos traumák érik a ’73-as Yom Kippur háborúban, s a regény jelenében a libanoni háború napjait élik. A regényt eddig harminc nyelvre fordították le, s most magyarul is megjelent. Az interjú a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon elhangzott beszélgetés szerkesztett változata.

El Kazovszkij, Bak Imre, Mulasics, Ef Zámbó, Nádler, Fehér, Maurer,Tölg-Molnár, Klimó, Kelemen, Trombitás, Birkás, Gábor Áron, Záborszky, Soós Nóra... és még hosszan sorolhatók a magyar kortárs művészet kiemelkedő alkotói, akiknek több munkája is szerepel az osztrák gyűjtő, Gaudens Pedit hatalmas kollekciójában. A több száz festményt, osztrák „társaikkal” együtt, a Dolomitok lábánál fekvő tiroli kisvárosbeli kerti galériá­jában tartja, ahol édesapja, a jól ismert osztrák festő, Hermann Pedit műterme is áll. Gaudens Pedit a nyár elején nagy sikerű kiállításra hívta a helybélieket Ungarn reloaded címmel, amit magyarra talán úgy lehetne lefordítani, hogy „Magyarország újraértelmezve”. Mi jut eszünkbe az eltelt időszakról, ha Trombitás Tamás vagy Bak Imre, Fehér László vagy Tölg-Molnár Zoltán húsz-huszonöt éve festett képei mellett látjuk az új nemzedék, például Soós Nóra alkotásait – ez a bemutató alapkérdése. A magyar festményekért rajongó gyűjtő egyébként több kiállítás szervezőjeként is járt Magyarországon a közelmúltban. Az Art Market rendezvényén tavasszal osztrák és magyar fiatal művészeket mutatott be, majd Tihanyban az Art Placcon ugyancsak egymás mellé helyezte a gyűjtemény fiatal osztrák és magyar kortárs képzőművészek által festett képeit. Nemrég pedig Bécsben az ausztriai magyar nagykövetség kérte fel, hogy gyűjteményéből válogasson.

Vörösváry Ákos műgyűjtővel, az Első Magyar Látványtár létrehozójával Váradi Júlia készített interjút