Leonora Carrington (1917–2011) valóban megérdemli a közönség figyelmét, különösen, hogy művészként két területen, az irodalmat és a képzőművészetet illetően is jelentős életművet mondhat a magáénak (ráadásul igen hosszú életet élt, s mindvégig alkotott), bár, ahogy az gyakran lenni szokott, nőként sokáig viszonylag háttérbe szorult a szürrealizmus recepciójában más (férfi)alkotókhoz képest. Avantgárd női művésznek lenni ugyanis nem volt különösebben szerencsés vállalkozás, a szürrealisták körében is csak ritkán és korlátozottan adódtak valódi kifutási lehetőségek. Breton társasága meglehetősen ambivalensen kezelte az egyébként nagy számban körülöttük mutatkozó nőket, főként ihletadóként, múzsaként (de gyakran tárgyiasító, dehumanizáló módon ábrázolta őket), alkotóként is többnyire igyekezett visszaszorítani a többségüket. Az utolsó „nemzedék” számára – így Leonora Carringtonnak is – az ötvenes-hatvanas években már kezdtek valódi lehetőségek adódni az önmegmutatásra, de a szürrealizmus történetének narratívájába – főként a kezdeti, a megalapozó, a hősi korszakot tekintve – nemigen kerültek bele.

► Ketten egy új könyvről – Péter Ágnes: A függetlenség ára. Mary Wollstonecraft és Mary Wollstonecraft Shelley öröksége. Jelenkor Kiadó, Budapest, 2022, 474 oldal, 5499 oldal

E kritikai életrajz narratívája összetett módszertan alapján áll össze, vagyis egyszerre kontextualizálja, elemzi és értelmezi a konkrét életeseményeket, illetve a két nő rájuk adott esetleges érzelmi és intellektuális válaszait, valamint (persze korántsem utolsósorban) műveiket is – utóbbit kifejezetten briliáns módon. Az interpretációs keret alapvetően gender szemléletű, de egy ilyen volumenű munka esetében szinte törvényszerű, hogy politika- és filozófiatörténeti, valamint irodalomtudományi szempontok is érvényesüljenek benne (vagy legalábbis kívánatos, de véleményem szerint ezt az igényt Péter Ágnesnek feltétlenül sikerült kielégítenie). A könyv beosztása, struktúrája kicsit elmozdul a szigorú felezéstől abban a tekintetben, hogy körülbelül egyharmad-kétharmad arányban foglalkozik Mary Wollstonecrafttel és Mary Shelley-vel: ami érthető is annak fényében, hogy utóbbi hosszabb életet élt, következésképpen bővebb írásos (önálló) anyag maradt utána – és hát a Frankenstein miatt valamennyire ismertnek mondható, még ha sokáig nem is volt kanonikus helye az angol irodalomtörténetben.

► Dominika Madro: Szentélyek. Fordította Pénzes Tímea. Wo­man­press Kiadó, Pozsony, 2022, 302 oldal, 3200 Ft

Az egész regény tehát egyfelől a vágy/szerelem, másfelől viszont a szülés, termékenység (vagy éppen terméketlenség), körül zajlik, ami a szereplők számára nem kevesebbet jelent, mint magát az életet;  az ekörül forgó női tapasztalat mindenek felett áll, a vele kapcsolatos alaposabb tudás (a bábáké) egyfelől szentség, másfelől  marginalizált. A nő ebben az értelemben persze az univerzum közepére kerül, ami egyfelől tűnhet pozitívumnak is, másfelől viszont ez a szemlélet behozza azokat a sztereotípiákat is, amelyek őt biologikumként tételezik.

Borda Réka: Égig érő csalán
Szeifert Natália: Örök panoráma
Mán-Várhegyi Réka: Vázlat valami máshoz
Havas Juli: Nincs Hold, ha nem nézed

► Alena Sabuchová: Seppegők. Fordította: Paszmár Lívia. Wo­man­press Kiadó, Pozsony, 2022, 168 oldal, 3000 Ft

Műfaji értelemben kissé nehéz meghatározni a könyvet, egyfelől nevelődési regény is, amelynek főszereplője két tizenéves kislány, akiknek szoros barátságát általános iskolás éveiktől tizennyolc esztendős korukig követhetjük nyomon. A narrátor ugyan sok tekintetben arctalan marad a könyvben, de minden bizonnyal azért, mert visszaemlékezését a még számára is titokzatosnak érzett barátnőjének, Dorotának szenteli, a halottszállító és -mosó lányának, aki már gyermekként is részt vesz apja munkájában, a pravoszláv liturgia keretében mosdatja és öltözteti az elhunytakat – ezért mintha többet tudna elmúlásról és az azutáni létről, mint mindenki más: ő a halál leánya.

Kezdjük tehát egy ilyen kifordított „férfias” műfajjal: a manifesztummal. Ilyet szinte minden avantgárd csoport szükségesnek látott megjelentetni, s ennek megírását többnyire a vezéralakok (természetesen férfiak) végezték, akár előzetes megbeszélés alapján, akár proaktívan, előre megmutatva a többieknek a követendő irányt. A manifesztum, a kiáltvány egy olyan mű, amely szöveg és performatív gesztus egyszere: a régi elvek lerombolásával és programalkotással az új művészet megalapításának aktusa. Erőteljes vagy akár erőszakos létrehozás, hiszen nagyon gyakran valaminek az ellenében jön létre.  A kiáltvány egyik legismertebb példája Marinetti futurista kiáltványa, amely – amellett, hogy a múzeumok lerombolása és a gépek, a technika, a virilis erő, továbbá a háború uralta világ megteremtése és esztétikumként való elfogadása mellett áll ki – két programpontjában is elutasítja a nőket, a nőiséget, illetve a szerinte nőies szentimentális, szerelemalapú életfelfogást. Érdekes ugyanakkor, hogy Marinetti nyitottnak mutatkozott arra, hogy mozgalmába női művészeket is befogadjon, akik viszont női futurista kiáltványokban álltak ki saját nemük mellett, és fogalmazták meg a progresszív, futurista nőiség alapelveit.

Számos külföldi példára szokás hivatkozni az irodalomban, Meyrink vagy Singer regényeire, vagy akár olyan távoli adaptációkra is, mint Borgestől a Körkörös romok, ám mint magyar irodalmi motívum elég kevéssé feldolgozott. Scheiber Sándor, illetve az ő munkájára támaszkodva Babits Antal ugyan összeállított egy sok tételből álló bibliográfiát, de az – jellegénél fogva – pusztán egy lista, különösebb interpretációs vagy kontextualizációs ambíciók nélkül. Célom most tehát annak megmutatása – a teljesség igénye nélkül, és kizárólag a prózára és drámára vonatkoztatva –, hogy a Gólem milyen alakokban tűnik fel a modern és kortárs magyar irodalomban.

Ljudmila Ulickaja: Csak egy pestis. Fordította Morcsányi Géza. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2020, 92 oldal, 2699 Ft

Karcsú kötet, gyorsan átpörgethető, és gyorsan pörögnek benne az események is. Ez a ritmus persze következik a filmforgatókönyv műfajából is: ha leforgatták volna, ez a film jelenetről jelenetre, szinte képről képre mutatta volna meg, ahogy a sztálini gépezet görgő lavinaként nyeli el, tünteti el a tudós kontaktszemélyeit (fordított működésű kisgömböc, amely maga indul el felfalandó áldozatai után). Néha azonban – szintén a műfajból következően, s ezért is kérdéses, mennyire lehet a könyvet kisregényként olvasni, miként azt a fülszöveg ajánlja – kicsit talán hiányoznak belőle az epikai narráció árnyalt gondolatokat, érzelmeket is megmutatni tudó technikai lehetőségei, ezért marad egy kis hiányérzetünk az olvasása után.

Szolláth Dávid: Bábelt kövenként. Irodalomtörténeti tanulmányok és esszék. Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Budapest, 2019, 172 oldal, 2450 Ft

A két fő témát tekintve pedig valóban érdekes kötettel állunk szemben, alaposan végiggondolt, idézetekkel alátámasztott, ugyanakkor invenciózus meglátásokkal. Tökéletesen érthetővé válik az első két tanulmányból, miért is szorult újrafordásra Joyce Ulyesse, hiába a mindnyájunk által annyira élvezett sziporkák és szójátékok – amelyekből, mint kiderül, túl sok is van, néhol kicsit félrevezetők, s hogy ezek a túlzások miért következtek a „kongeniális” Szentkuthy nyelvszemléletéből. Kapunk egy olyan átfogó mezőelméleti leírást az 1920-as évek irodalmi életéről, amelyet szívem szerint kötelező olvasmánynak adnék fel MA-hallgatóknak és doktoranduszoknak kollokvium előtt.

Desmond Morris: Szürrealisták. Joshua Könyvek, Budapest, 2019, 272 oldal, 6900 Ft

A szerző némileg tágabban fogja fel a szürrealizmus fogalmát, mint az megszokott, hiszen belefér e körbe Picasso is, figyelembe véve korai szürrealizmusfelfogását, illetve a Cocteau-val való közös Gyagilev-produkciójukat; de ide tartozik a többnyire dadaistának minősített Duchamp, sőt a többnyire egyszerűen modernistaként kategorizált szobrász, Henry Moore is. Másfelől nem a fogalom, hanem a kötetkompozíció tekintetében szűkebben is érti Morris a hagyományosnál, hiszen a mozgalom történetét elindító csoport költő-, s írótagjaival – Breton kivételével – nem foglalkozik, azon (erősen vitatható) állítást képviselve, hogy az ő tevékenységük esztétikai színvonala és történeti jelentősége igen csekély.

Don DeLillo: Fehér zaj
David Foster Wallace: Végtelen tréfa
Paul Auster: 4321
J. M. Coetzee: Jézus iskolái

Gideon Greif: Könnyek nélkül sírtunk

Georges Didi-Huberman: Túl a feketén

Kőbányai János: Saul fia-napló / Kertész-napló

Röhrig Géza: Az ember, aki a cipőjében hordta a gyökereit

Thomas Pynchon: Kísérleti fázis. Fordította Gy. Horváth László. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2015. 484 oldal, 4490 Ft   

Egy-egy mondatba – miközben a cselekmény is bonyolódik persze, s a szereplők viszonyrendszere is szépen lassan alakul – belesűrűsödik az egész fogyasztói cyberkultúra: Maxine például a Phantomware-elhárítás beindításáról beszélget, majd: „Visszatért Felix alagsori kéglijébe, ahol épp elcsípték az esti filmet a Bennszülött Népek Televíziócsatornáján, melynek filmtárában minden Keanu Reeves-film megvan, beleértve az aznapit, a Johnny Mnemonicot is (1995). Füveztek, montreali pizzát rendeltek kevéssé ismert kolbászfélékkel megrakva…” Ehhez persze egy rendkívül szakavatott és invenciózus fordító is szükségeltetik, s Széky János után Gy. Horváth László is rendkívül kreatívan megbirkózik a pynchoni szövegrengeteggel.

Parti Nagy Lajos: Molière-át­ira­tok. Magvető Könyvkiadó, Bu­da­pest, 2015. 352 oldal, 3690 Ft

Sirokai Mátyás: A káprázatbeliekhez. Libri Kiadó, Budapest, 2015. 68 oldal, 1490 Ft

A káprázatbeliekhez című kötetben űrhajón száguldunk más égitestek felé, de utunk elvezet „a testek korallzátonya” felé is, még ha aztán el is felejtjük „zsibongó sejtjeink nyüzsgését”, „a szivacsos testű bokrokat és a lüktető fákat”.  Lemerülünk a testbe, mint József Attila Ódájában, ámde ezúttal még mélyebbre, miközben fent tartózkodunk az űrben is. Ezek a szintek itt ugyanis – a természetes humán tapasztalat szintjével egyetemben – nem elkülönülnek egymástól, hanem egymásra vetítődnek, akár azonosítódnak is: a bolygók, amelyek felé az Első Föld lakói indulnak, elemi részecskék is egyúttal: atomok, vagy netalán neuronok a belső utazás során. Bizonyos versekben (például az I/6-ban) mintha egy idegi pályákon végbemenő, bolygótól bolygóig, neurontól neuronig tartó űrpályát követnénk, s ez az út belülről a testet hivatott ébreszteni az évmilliárdok álmából – mindeközben ezek a rakéták a növényi világból is száguldanak az ég felé, a fenyvesek felé fordított kilövőállásokból indulva, s olykor a vulkánok felé törve… Honnan hová, kik és hogyan?

Forgách András: Valami fiatal szélhámos. Libri Kiadó, Budapest, 2015. 336 oldal, 3490 Ft

Kiss Noémi: Sovány angyalok. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2015. 296 oldal, 3290 Ft

Gyömrői Edit: Szemben az árral. Fordította Kis János. Jelenkor Kiadó, Pécs, 2015. 280 oldal, 2800 Ft

Uri Asaf: Egyetlen ragyogó nap. Kalligram Kiadó, Budapest, 2015. 110 oldal, 2000 Ft