Dalos György (76) élő híd a magyar és a német nyelvű kultúra között, írói munkássága mellett számos fordításával is jelen van az osztrák, német és magyar irodalmi életben. Legújabb könyvéből (Für, gegen und ohne Kommunismus – A kommunizmus mellett, ellen, nélkül) a bécsi irodalmi társaság meghívására olvasott fel, és itt osztotta meg velünk gondolatait politikáról, mit jelent a német egység, legyűrte-e a Nyugat az NDK-t, eltűnt-e a fal. Otthonosan berendezkedett a német kultúrában, és nem minden érintettség nélkül borzad el attól, hogy a magyarok élete választási ciklusokra bomlik, amitől folytonos a kultúrharc is. 

A bécsi egyetem kelet-közép-európai történelem tanszékének professzora, Philipp Ther (52) nem tudott ellenállni annak, hogy sokéves kutatásait ne használja fel aktuálpolitikai területeken, részben, hogy a történelmi tapasztalatok birtokában figyelmeztessen: csírájában kell elfojtani a bajt. A nacionalizmus és migráció történetét feldolgozó munkái mellett foglalkoztatja a neoliberalizmus válsága, amelyet összefüggésbe hoz a radikális nacionalizmus, a jobboldali populizmus Közép-Európában látott feltámadásával. Az osztrák Nobel-díjnak nevezett Wittgenstein-díj idei kitüntetettje igazi közép-európai: bár szülei németek, családja Csehországból származik, Bécsben él, jól beszél csehül, lengyelül, de a térség más nyelveit illetően sem jön zavarba.

Ulrike Lunacek két évtizeden át volt az osztrák Zöldek színeiben a nemzeti, majd az Európai Parlament tagja, utóbbinak alenöke. Pártja 2017‑es ausztriai fiaskója után lemondott minden tisztségéről. Bár hivatalosan nem tölt be posztot, részt vett a Zöldek idei EP-választási kampányában. Úgy látja, az osztrákok ma egyedül a sajtószabadságért nem mennének az utcákra, de a szociálpolitika védelme vagy a neonácizmus elítélése már tömegeket mozgat. Térségünkben a „zöld ügy” képviselete eltér a nyugat-európaitól, ahol más, többek közt emberi jogi kérdéseket is felkaroltak. Szerinte az EP-ben nem jön létre a jobboldali populisták és a szélsőségesek szuperkoalíciója, mert ezeket a pártokat megosztja például az Oroszországhoz fűződő viszonyuk.

A Bécsi Nemzetközi Gazdaság-összehasonlító Intézet (WIIW) vezető elemzője szerint régiónk szinte egyetlen versenyképes kitörési pontja Ausztriával vagy Németországgal szemben a digitalizáció. Az intézet tavaszi – 2021-ig szóló – előrejelzése a térség 23 gazdaságának növekedési dinamikájának lassulását vetíti előre, és az okok az elmaradt orosz szerkezeti reformoktól kezdve a nyugati kereslet-visszaesésig szerteágazóak. „Magyarországon a korrupció még az orosz szint alatt van, de a trend már érzékelhető kockázatokra utal.” A kutatót foglalkoztatja a kérdés, hogy vajon kellően kompenzálják-e az uniós támogatások a külföldi befektetők profitkivonását.

„Donald Trump több mint jelenség, egy szindróma. Az Egyesült Államok elnöke egyetlen dologban jó, a pusztításban.” A nacionalizmuskutató elavultnak tartja az amerikai alkotmányt, amely nem tükrözi az elmúlt két évszázad változásait, miközben a két domináns párt nem hajlandó a választási rendszer reformjára. Jeremy King történészként azt vallja, nem feladata, hogy megmondja olvasóinak, mit gondoljanak, hanem a politikai tettek következményeire kell felhívnia a figyelmet.

A pozsonyi Páneurópai Egyetem dékánja, szociológiaprofesszora szerint térségünk populista politikusai fokozatosan terjesztik ki hatalmukat, hogy leküzdjék azt az ellenséget, amelyet maguk teremtenek. Úgy látja, a civil társadalom rendben van, nem a polgárok aktivitásával van a baj, hanem a kormányok azon erőfeszítésével, hogy kontroll alá vonják a civil társadalom intézményeit. Nem a tüntetők száma a fontos, hanem a jelenség maga, viszont ha csendben maradnak az emberek, az régiónk orbánizálódásához vezet.

A bécsi professzor a munkafeltételek javításával állítaná meg az Ausztriában végzett orvosok elvándorlását. Sötéten tekint a jövőbe, mi lesz, ha egyszer véget ér a kelet-európai beteggondozók, nővérek tömeges munkavállalása Ausztriában. A kutató labororvos kollégái mellett a páciensek érdekét is képviseli, amikor a politikai vezetőkkel tárgyal – de a drogtörvény liberalizálásából nem kér.

Idén megjelent könyvének címe The Road to Unfreedom (Út a szabadsághiányba). Alapgondolata, hogy a világ elhitte az 1990-es évek fordulata után: vége a történelemnek, minden a helyére került, nincs jobb alternatíva. Az „elkerülhetetlen politikájának” tévedése szülte meg Oroszországban az „örökkévalóság politikáját”. Vlagyimir Putyin államfő szakított a liberalizmussal, az elbizonytalanodott, fejlődésükben megtorpant nyugati demokráciák gyengítése a célja, s ehhez partnereket talált, például a magyar kormányfő személyében. A bécsi Humántudományi Intézet (IWM) vendégkutatója szerint Magyarország fontosabb, mint amennyire az európaiak gondolják, de nem annyira fontos, mint Orbán szeretné.

Az uniós költségvetés kialakítása amúgy is kötéltáncos mutatványhoz hasonlít: ahhoz, hogy politikailag eladható legyen, a programoknak legalább szerény módon jelen kell lenniük a legfejlettebb országokban is. Támogatva például a zöld, a fenntartható növekedést, az energiamodernizációt, innovációt gerjesztő beruházásokat.

Az alapkérdés, hogy mi az európai kultúra és politika szempontjából a média feladata – véli a bécsi egyetem tanára. A Nemzeti Hírközlési Hatóság egykori elnöke szerint a készülő európai uniós átfogó, on­line platformok újraszabályozásában a szerzői jogi védelem előtérbe helyezése csak részmegoldást kínál, fontosabb volna a médiaszabadság garantálása és a médiatudatosság erősítése.

Kulcsszerepe volt többek közt John (Ivan) Demjanjuk, a sobibóri koncentrációs tábor őrének bíróság elé állításában, de nálunk a magyar holokauszttúlélők ügyvédjeként ismerik. A szülőiket, nagyszülőiket a múlttal szembesítő (jogász)generáció tagjaként nem törődött bele az egykori nácik büntetlenségébe akkor sem, ha közvetlen bűnrészességükre nem volt bizonyíték. Szerinte ez a jogi képtelenség csak a tömeges felelősségre vonás elkerülését szolgálta évtizedeken át. Az Auschwitzban meggyilkolt 300 ezer magyar zsidó nevében is kereste a kései igazságszolgáltatást: az idén márciusban meghalt Oskar Gröning, az „auschwitzi könyvelő”, 1985-ben megúszta, 2017-ben négy év börtönre ítélték. A róla készült kanadai dokumentumfilm a torontói májusi fesztiválon rangos díjat nyert.

A múltat nem lehet feldolgozni, de megmutathatjuk, hová vezetnek az embertelen rendszerek – vallja Robert Menasse (63), napjaink egyik legjelentősebb osztrák írója. A főváros című regényével tavaly elnyerte a Német Könyvdíjat. Esszéivel, tanulmányaival évtizedek óta jelen van az európai közéletben, szenvedélyesen érvel az európai integráció mélyítése mellett, a nacionalizmus minden formáját elavultnak és visszarendezőnek tartja, az európai föderalizmus szorgalmazásának rendeli alá írói eszköztárát is. Fordított portugálból, hét évig volt docens Brazíliában, és nem rest felkerekedni, ha készülő műve történetesen nem hazájában játszódik. Brüsszelben éveket töltött, hogy megírja regényét az Európai Unióról.

Nem kell újra feltalálni az Európai Uniót, elég csak felturbózni – mondja az európai integráció jövőjével foglalkozó brüsszeli agytröszt, az European Policy Center (EPC) kutatási igazgatója. Szerinte az EU előtt álló kihívásokra, közöttük az illiberális, autoriter, a nacionalizmust felélesztő rendszerekre is lehet közös választ találni, ha a tagállamok képesek ambiciózus, egyszersmind reális, átfogó, de egymás érdekeit és érzékenységeit figyelembe vevő megállapodásokat kötni. Az EPC Új egyezményt Európának című kiadványában – szakítva a korábbiakkal, amikor a reformokat a tagországok időnként egymás torkán nyomták le – a kölcsönös előnyök hangsúlyozásával kiérlelt kompromisszumokat javasol.

Nem lehet egyszerre Európa-barát politikát folytatni és jó viszonyt fenntartani a magyar kormánnyal – mondja Karl Pfeifer (89). Az Amnesty International önkénteseként 1979-ben a demokratikus ellenzékkel kapcsolatba lépett, majd emiatt a magyar hatóságokkal összeütközésbe került újságíró, vezető osztrák lapok rendszeres kommentátora, az izraeli rádió egykori tudósítója ma óvatos, de kritikus várakozással tekint az immár második konzervatív-szélsőjobb kormány elé.

A szélsőjobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) másfél évtized után ismét koalíciós tárgyalásokat folytat az Osztrák Néppárttal. Az FPÖ vezetőinek, parlamenti képviselőinek jelentős része az osztrák szélsőséges, részben neonáci diákegyletekben, Burschenschaftokban szocializálódott, amelyekkel máig szoros kapcsolatokat ápol, de ez inkább visz, mint hoz a konyhájukra – állítja Bernhard Weidinger (35) politológus, az Osztrák Ellenállás Dokumentációs Archívuma (DÖW) kutatója. Az intézet figyelemmel kíséri a magyar szélsőjobb és osztrák partnerei egyre szorosabb kapcsolatait is.

„Érdekes volt látni az osztrák kampányban a néppárti Kurz és a szabadságpárti Strache vetélkedését: ki van kettőjük közül barátságosabb viszonyban Orbán Viktorral” – idézi fel az osztrák parlamenti választás egyik jellemző mozzanatát a Közép-európai Egyetem tanára, a Harvard vendégprofesszora, korábban három évtizeden át az Innsbrucki Egyetem politológiaprofesszora. Szerinte év végéig biztosan feláll az ÖVP-FPÖ osztrák koalíciós kormány, az egykori neonáci, ma jobboldali populista Heinz-Christian Strache pedig ünnepélyes nyilatkozatban vállalja majd az Európai Unió alapértékeit. Azt viszont nem hiszi, hogy – mivel mindkét párt vezetője jó viszonyra törekszik a magyar kormányfővel – a jobboldali populista FPÖ javítana a Jobbik majdani választási szereplésén – a Jobbik nem tényező az osztrák politikában.

„Ma, a közösségi média korszakában eltelhet úgy az életed, hogy nem konfrontálódsz, nem is igen találkozol a másik oldal véleményével. Ez a hatalmas kulturális és intézményi változás jelentősen átalakította a demokráciáról vallott felfogásunkat” – mondja a bécsi Humán Tudományok Intézetének kutatója, a szófiai Centre for Liberal Strategies elnöke. A társadalomtudós, aki vezető nyugati lapok rendszeres vendégkommentátora, az interjúban kifejti véleményét a legutóbbi német és amerikai választásokkal kapcsolatos dilemmákról, a populizmus esélyeiről a világban, az európai integrációról, és beszél a magyar miniszterelnök Oroszországhoz, valamint a választások utáni Németországhoz fűződő várható viszonyáról.

„Nincs politikai agendánk, nem állunk senkivel szemben. Bárkivel tárgyalunk, azokkal is, akik nem értenek egyet velünk. Rámutatunk, miért feladatuk a menekültek védelme. Mi senkivel szemben nem vagyunk ellenségesek – de vannak, akik ellenségesen viszonyulnak hozzánk. Azonban kötelességünk, hogy fellépjünk a menekültek érdekében, az ő hangjukon szólalunk meg, az ő szószólójuk vagyunk – Európában, Magyarországon, szerte a világon” – ekként írja le szervezete munkáját az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságát (UNHCR) korábban három évtizeden át a harmadik világban, 2014 óta a mi régiónkban képviselő Monserrat Feixas Vihé. Szerinte nem vár fényes jövő arra az országra, ahol a gyerekeknek azt szajkózzák, hogy az idegenség valami rosszal párosul.

„Akkor válnak a demokráciák éretté, önfenntartóvá, mondhatni, nyugati minőségűvé, amikor megélik, hogy a szabadságot belülről, például parlamenti úton is el lehet venni tőlük, de nem alkalmazkodnak a látszatdemokráciához, hanem konfliktus árán is nyílttá teszik és végigvívják ezt a válságot” – mondja Haraszti, aki most tért haza Hágából, ahol a holland parlamenti választásokról jelentést készítő EBESZ-csapatot vezette. Hollandiai tapasztalatairól és a 2018-as magyar választás dilemmáiról kérdeztük.

A populizmus térhódításáért a CEU vendégprofesszora szerint a liberális elitet is súlyos felelősség terheli, mert az mára elárulta a liberális projektet, és nem volt képes a társadalom számára perspektívát nyújtani. A számos európai és amerikai egyetem, a Yale és a Princeton University, az Albert-Ludwigs-Universität Freiburg, valamint az University of Oslo és mások után most Budapesten oktató görög társadalomkutató az Európai Unióval kapcsolatban megállapítja: „a bővítés nem volt kellően előkészítve, megindokolva, »eladva«, (...) és nem voltak elképzelések arról, mi legyen, ha valami kisiklik – szóval nem volt »B«-terv. Most pedig annak vagyunk tanúi, hogy Brüsszel igyekszik az árulóit, a hűtlenjeit, mint Orbán és Kaczyński, lekenyerezni. (...) Meddig mehet ez így tovább, hogy az EU anyagi támogatással »jutalmazza« a cent­rum iránti illojalitást?”