Lévai Júlia Míra

Lenkének időnként epés megjegyzéseket is kell tennie ahhoz, hogy kibírja az iszonyatos nyomást, ami itt rájuk nehezedik. Ma is vagy háromszor kellett visszamennie a patikába (hol orvosi szénért, maszkért vagy műfogsorragasztóért, hol különféle fertőtlenítőkért), és legalább négy család kutyáihoz kellett valami hordozófélét szereznie, kitalálhatatlan helyekről. Kutyaboxok nélkül senki sem szállhat fel a nemzetközi járatokra, vagy ha mégis, akkor az egy vagyonba kerül. Az ukránok rendes népek, egy sem hagyja odaveszni a háziállatát a háborúban, így rendszeres állapot, hogy a napi tennivalóik zömét a boxok utáni rohangálás teszi ki. Erre most kiderül, hogy a híres zongoraművésznek meg finnyája van.

– És mire finnyás?

Tovább

Nehéz tetten érni, hogy igazán mi is mondja fel a szolgálatot az ember torkában, amikor egyszer csak nem tud nyelni. Talán ez is valami záróizom-probléma lehet. De az biztos, hogy ilyesmi például a kígyók közt még a legöregebbekkel sem fordulhat elő. Mondja is Flóra a lányának, hogy mennyivel egyszerűbb lenne, ha ő kígyóvá válna.

– Nem kéne annyit kínlódnod az etetésemmel. Na?

– Nem is rossz ötlet! – veszi a lapot Anna. – Csak kitátod a szád, én beleteszek egy impalát, te kiakasztod az alsó állkapcsodat, és már indulhat is az ebédelés.

– Aha! De honnan veszünk mi télvíz idején impalát?!

– Ez bizony megnehezíti a dolgot, de addig is megigazítom a párnádat, jó? Dőlj előre egy picit.

Tovább

Még félálomban volt, amikor hirtelen Bendi kulcsának csörgését hallotta, kintről. Hanyatt fordult, és igyekezett az összes érzékszervét beélesíteni. Nem, az előszoba felől semmiféle zaj nem jött és Bendi sem jött be az ajtón. De hát érthető, hogy mégis úgy hallottam – mentegette magát az érzéki csalódása miatt –, ma lenne a születésnapja. Persze, hogy az ember olyankor azt szeretné, ha a másik itt lenne, vele. És ha nincs, akkor ideképzelgi, ennyi az egész.  

Bendi haláláról nem kapott partecédulát, azt se tudja, pontosan melyik temetőben nyugszik. Nem jó, hiszen ettől a halála valahogy lógva maradt odafenn a levegőben, akár egy elvágott telefonbeszélgetés, de tudomásul vette, hogy ez végül valami olyasmivé vált, ami már nem tartozik őrá. Éltek, éldegéltek, hosszasan és meleg intimitásban (akár egy mese), amikor is egyszer csak az első felesége azzal kezdte zsarolni Bendit, hogy megöli magát, az sem érdekli, mi lesz a gyerekükkel. Mire ő összeszedte a holmiját, és visszament hozzá. A professzori státuszát is magával vitte, tanítani se járt vissza Pestre.

Tovább

Épp, hogy beér az irodába, már hívja is Magdi, a számvitelről. Menjenek le a büfébe, mindenképp szeretne valami fontosat elmesélni, várja a másodikon.

– Azt terjeszti a Klára, hogy tegnap látott téged az Otthon Áruházban – így kezdődik a fontos mese.

Közben kérnek két kávét és egy-egy pohár vizet.

– Klára? Ki az?

– Jaj, ne már! A nagyfőnök titkárnője. Mindig röhögünk rajta az étteremben, vastag fekete ceruzával rajzolja körbe a szemét és az egekig van tupírozva a feje. Így már megvan? Te szoktad mondani, hogy olyan, mintha Munch a nagyobb siker kedvért égnek álló hajat is festett volna a Sikolyra.

– Ja, most már tudom.

– Na most ő reggel óta meséli, hogy mi volt tegnap az áruházban.

– Miért, mi volt?

Tovább

Elege lett abból, hogy évek óta csak akadékoskodnak vele a hatóságok. Több mint tíz éve él itt, ráadásul az anyanyelve eleve magyar, és lassan többet tud az országról, mint aki ide született, az államtól mégsem sikerült egy rendes papírt kicsikarnia. Pedig ez nem a középkor, ez a hetvenes évek, sőt, azok is mindjárt lejárnak. És állampolgárság híján ő csak alkalmi megbízásokat kaphat, státusról, állandó fizetésről szó sem lehet. Nahát, ennek lesz most egyszer s mindenkorra vége. Lesz magyar házastárs, lesz magyar állampolgárság, és befejeztük a macerákat. Attól kezdve még kiküldetésbe is mehet, mint a vállalat képviselője. Nyugatra is utazhat, és nemcsak haza, a Vajdaságba.

Tovább

Kinn áll a táblánál, most rángatta ki a padjából ide a Lili néni, a karján még sajog a markolás nyoma. Nem érti, mi történik, ő minden szabályt betartott, nem csinált semmi rosszat. Ült a padjában, és jólesőn nézegette a bizonyítványát. Tiszta kitűnő lett, pedig nem is számított rá. Lili néni egész félévben csak szapulta őt, biztos volt benne, hogy írásból nem adja meg az ötöst. Legutóbb is borzasztó cirkuszt csinált, amikor meglátta az írásfüzetében a sok kiskacsát meg bohócot a sormintákban. Hogyhogy nem tudod abbahagyni a rajzolást?! Hát mert nem tudja. Hiába ér ki a lap szélére, annyira szereti, hogy az S betűből, K-ból, B-ből mindenféle vicces figurákat lehet kanyarítani (de hiszen ezt maga Lili néni tanította meg nekik!), hogy a sor végén sem hagyja abba, folytatja a következőben. Néha még az az alatt lévőben is.

Tovább

– De ugye azért itt is a kommunisták vannak hatalmon? – ezt egy ifjú szovjet látogató kérdezi most a templom közepén, miután megtudta, hogy ide rendszeresen járnak misére emberek, és hogy attól nem lesz semmi bajuk. Ortodox keresztény, közismertebb nevén görögkeleti templom, Budapest belvárosában. Otthon ők az ilyet pravoszlávnak hívják. De ez itt nem orosz, hanem szerb.

A tolmács kissé szorongva fordítja le a kérdést a mellette álló esperesnek (az imént mutatkoztak be egymásnak, onnan tudja a rangját), aki ugyan csak egy órára ment le a templomba, de így, hogy Zorka is beugrott a szomszédból, meg szovjet vendégek is jöttek, maradt még kicsit. És persze válaszol a kérdésekre:

– Ki más is lehetne hatalmon? Viszont amióta a maguk Sztálinja meghalt, úgy tudom, az egész szovjet tömbben inkább szocialistának hívják a rendszert.

Tovább

Édesmézes szeret a doktorékhoz járni. A Magyar utcában laknak, és ők sem élnek jól, de azért valamit minden alkalommal vesznek tőle, még a forradalom alatt is vettek, amikor el tudott menni hozzájuk. Ha mást nem, egy zacskó mézes puszedlit. Van bennük jó érzés, tudják, mit jelent kifosztottnak lenni, és kényszerből gyártott holmikkal házalni idegeneknél. A nevét is náluk kapta, a kislányuk találta ki rá. Mindig kedves volt hozzá, és mindig volt nála mézes süti, akkor ő nem is lehet más, mint Édesmézes.

Most is hozzájuk készül. Már be is pakolt a bőröndjébe: alul vannak a gondosan kisimított, batikolt kendők, rajtuk egy duplán hajtott, barna csomagolópapír, és erre tette a papírtálcákra csomagolt puszedliket. Jó passzentosra rendezte el a holmikat, nyugodtan felállíthatja a kis vulkánfíbert, semmi nem fog elmozdulni a helyéről.

Tovább

Ez aztán az igazi ajándék! – örvendezik az új térképének, és megy is szögekért, kalapácsért, hadd legyen hamar fönn a falon. Pedig inkább a megvetemedett ajtót kéne helyrepofoznia. Ezer résén fúj be a szél, teszi próbára az egy szem villanykályháját, pedig az amúgy is nehezen veszi föl a versenyt a hideggel. És még csak az elején járunk a télnek. De ő már csak ilyen: minél sürgetőbb a kötelező tennivalója, annál lázasabban fog bele valami olyasmibe, ami inkább az örömét szolgálja. Mint amilyen a falak feldíszítése is, a térképekkel.

Tovább

Egy vidéki városba igyekszik, oda, ahonnan negyvenöt évvel ezelőtt ellopta a könyvet.

Nem, ez így nem pontos: ő igazából csupán asszisztált az ellopásához. Valójában csak felbujtóként, bűnsegédként vett részt az akcióban, amit végül a szerelme hajtott végre. Együtt voltak ott a hetvenes évek elején, a tanácsháza tárgyalójában, egy szakmai rendezvényen. Teljes bűnrészességet ő csak a könyv olvasásában vállalt. Ezért is van most nála – épp ő volt a soros, amikor drámai módon megszakadt a kapcsolatuk, és azután azért már nem keresték egymást, hogy ott ragadt tárgyakat cseréljenek.

Tovább

„Ez így már nagyon rossz, ott áll egy vadidegen nő halotti szertartásán, és szinte hangosan veszekszik, hol a saját halottjával, hol meg egy pappal. Hát tényleg nincs senki, aki meg tudná szabadítani ettől a végzetétől? Pedig már de szeretne megszabadulni! Esküszik, jobban járna, ha inkább szegény Konstanciával foglalkozna. Szerencséje van: a pap végre kilép a számonkérőszéki szerepéből és szól egy-két szót az elhunytról is. Konstancia élete végéig hűséges nővére volt egy kongregációnak. Mindig csak adott, a szerzésvágy távol állt tőle. De az is, hogy a hitét valamiféle életidegen dolognak tartsa. Épp ellenkezőleg: életvidám tagja volt a családjának, amelyben igen sok feladatot is magára vállalt. Például a korán eltávozott nővére két, árván maradt fiáról is ő gondoskodott. Mintha csak az édesanyjuk lett volna. És valójában az is volt, mert hiszen édesnek azt tekintjük…”

Tovább

Tovább
Élet és Irodalom 2022