(Csak egy testnek lenni. Fajgerné Dudás Andrea, Verebics Ágnes és Juhász Villő tárlata, Tér-Kép Galéria. A kiállítás szeptember 29-ig látogatható.)

A női identitás kérdései az ő műveiben jelennek meg a legkomplexebb módon. Fajgerné annak a fajta posztfeminizmusnak a képviselője, amely alapvetésnek tekinti a nő férfitól való különbözőségét, mi több, a hagyományos női szerepeket is hajlandó elfogadni és azokkal azonosulni – abban az esetben, ha az a nő szabad döntésén alapul. A művein keresztül megképzett, posztfeminista identitás provokatív: egyszerre jelent kihívást a hagyományelvű és a radikális feminista gondolkodás számára.

Testképek. Csernus Tibor és BOLDI; Halász-kastély, Kápolnásnyék, a kiállítás november 12-ig látogatható.

Boglár itt és most, Vaszary Galéria, Balatonfüred, 2023. augusztus 24-ig.

(Horváth Gideon: A sebezhetőség mítoszai, Glassyard Gallery, április 7-ig.)

A sebezhetőségről szóló diskurzus a paternalista hatalom érdekeit szolgálja, mely a kiszolgáltatottság állapotát és a diszkriminációt az elszenvedőkre hárítja, akiket egyébként is kizsákmányol és megerőszakol. Itt az elnyomottak nem juthatnak hatalomhoz, nekik csak az örökös ellenállás eszköze marad. Butler szerint ezért a sebezhetővé nyilvánítást meg kell tagadniuk a kiszolgáltatottaknak, de legalábbis egzisztenciálisan nem szabad azt fenntartani, illetve: a sebezhetőséget nem passzív, hanem ágens erővé kell tenni.

 (Szabolcsi Viktória és Rohrböck Dániel Duó című kiállítása az Art9 Galériában megtekinthető február 24-ig.)

Mivel két pályakezdőről van szó, a bemutatás a teljesség igényével született: az információs felületeken meg nem nevezett kurátor – aki ugyanakkor a nyilvánosság elé lépett a tárlat megnyitó személyeként – az eddig született művekből átfogó jelleggel válogatott, ráadásul olyannyira sokat, hogy azokkal csak kitapétázni tudták a falakat (s erre nem mentség a képregényszerűség imitálása, hiszen a művekből nem bontakozik ki lineárisan építkező történet).

 (Baranyai Levente: Éjfény és virágbirodalom. A kiállítás a Hegyvidék Galériában december 30-ig látogatható.)

Legújabb sorozatában, a Virágbirodalomban például erőteljes színekből szerveződő virágmezőket látunk, színkavalkádot, ahol egy sornyi virágültetvényt egyetlen, hosszan elhúzott ecsetvonás szemléltet. A vastag, egymással párhuzamos és egymásra merőleges festékcsíkokból biogeometrikus kompozíciók szerveződnek, melyekben izgalmas feszültséget kelt az absztrakcióra való törekvés és a vad festőiség.

(Szabó Károly: Várni, Art9 Galéria, a kiállítás december 9-ig tekinthető meg.)

A mostani, különösen letisztult – egyszerű állítást evidens gesztusokkal megfogalmazó – projektben Szabó felszeletelte a betonkenyeret. Pontosabban minden egyes kenyér közepéből kivágott egy szeletet, és abba belegravírozta a várni ige egy-egy ragozott alakját – kijelentő, feltételes és felszólító módban. Így 18 szelet kenyér állt elő, amelyeket posztamensekre installált, s melléjük, a földre helyezte a cipók kettéhasított darabjait. A megtört kenyér a kereszténységben a feltámadó Krisztus testének allegóriája. A várni valamely igealakjával feliratozott kenyérszelet viszont éppenséggel a feltámadás elmaradására utal.

(Das Tier in Dir, Mumok, Bécs, a kiállítás 2023. február 26-ig tekinthető meg.)

Az biztos, hogy az állatokat felvonultató alkotások olyan mennyiségben és zsúfoltságban jelennek meg a kiállítóterekben, hogy szinte lehetetlenné teszik a művészeti befogadást, az esztétikai attitűdöt észrevétlenül átformálva motivikus szempontrendszerré és az episztémének megfelelő osztályozássá. Mint az első tematikus blokk esetében is, amely a Háziállatok és kártevők címet viseli, s egyszerűen olyan állatfigurákat vonultat fel, amelyek e gyűjtőnevek alá rendelhetők. A sokaságból időnként megvilágító erejű összefüggések bontakoznak ki, máskor azonban nehezen értelmezhető a kurátori összeillesztés.

(Autonóm anatómia, Deák17 Galéria, a kiállítás december 17-ig látogatható.)

A széttöredezett emberkép mellett a kiállításon megjelenik az emberhatárok átlépésének lehetősége is. Az emberhatárokat itt a biológiai test határai fejezik ki. Emblematikus az a mű, amely a plakátra került, Thernesz Emma digitális grafikája. Ezen az emberi kézfej csontozatát látjuk – de nem öt, hanem hét ujjal. Hat ujja volt a zseniknek és a táltosoknak. A hétujjú ember talán az a transzhumán létező, akivé hamarosan mi magunk változunk. Ennyiben ez az ujjpercekből, a tenyér aprócska csontjaiból álló vázszerkezet valóban felmutat valamit az ember belső lényegéből, testi-lelki-szellemi identitásából: elénk állítja azt az embert, akikké jelenkori világunkban, a technikai-digitalizációs forradalom s a génmanipuláció idején átváltoztunk – ha még nem is fizikai valóságunkban, de képzeletvilágunkban, vágyainkban igen.

 (Nem vagyok robot, Ludwig Múzeum, megtekinthető november 27-ig.)

A játékos, könnyűséget sugalló installálás már-már feledteti velünk, hogy a kiállítás tétje éppenséggel a gépek létéből következő idegenségérzés felmutatása, annak a félelemnek az artikulálása, mely szerint a technológiai és digitális robbanás által meghatározott jövőben az emberi minőség átalakul, netán el is tűnik. Ha az installálás módja nem is, a művek annál erőteljesebben mutatnak rá erre.

(Sinkó István: Jelenségek, Műcsarnok. A kiállítás október 16-ig látogatható.)

Sinkó István új projektje mintha mindennek a tagadására jött volna létre. A művész mintha éppen azt akarná bemutatni, hogy a jelenségek nem szakíthatóak ki az áramló világ benyomásrengetegéből. Ha mégis sikerül egy-egy időpillanatot kimerevíteni, akkor a bekeretezett képben a dolgok nem a maguk lényegiségében jelennek meg, hanem éppen ellenkezőleg, a jelenségek egymásba íródó, kibogozhatatlan sokaságaként. Természetesen a Jelenségek címet viselő tárlat nem azt tűzte ki céljául, hogy a fenomén filozófiai jelentését érvénytelenítse, de ott van benne ez a dekonstruáló gesztus.

(Drozdik Orshi: A fénykép és a szerelmes vers 1975–1995, Mai Manó Ház, megtekinthető október 9-ig)

Az önmagában nem újdonság, hogy Drozdik az appropriáció gesztusát alkalmazza: női testek fotós ábrázolásait fotózza. Először az aktmodellek képeit sajátította ki (XIX. századi meztelen aktokat fotózva), majd a táncművészet képviselőinek képeit. Az viszont már saját szemiotikai nyelvrendszer kidolgozására utal, ahogyan a „begyűjtött” fotográfiákat felhasználja úgynevezett „Kép(Imágó)Bank”-elméletére támaszkodva: egyszerre alkalmaz különféle technikákat, eszközöket (fotográfia, performansz, szöveg, rajz). Ebből is látszik, hogy számára nem a médium kiválasztása volt az elsődleges, hanem a koncepció.

(Ezt a vad mezőt ismerem. A MŰTŐ csoport kiállítása. Budapest Galéria, szeptember 18-ig)

A friss hangvételű tárlaton az a kellemes meglepetés éri a befogadót, hogy professzionálisan megépített, performatív erővel ható installációk sorakoznak egymás után. A művek más-más eszközökkel és médiumokkal dolgoznak, más és más kérdéseket feszegetnek, de azért kibontakozik egy nagyobb narratíva is, melyben megtalálják a helyüket. Ez a narratíva számomra – persze csak egyet fogalmazok meg a potenciális olvasatok sokaságából – a poszthumanizmus és az antropocén diskurzusához tartozik

 (Anna Koźbiel: Animaton, ISBN Galéria, a kiállítás augusztus 26-ig látogatható.)

(STILL in BLOOM, Molnár Ani Galéria, megtekinthető szeptember 17-ig.)

Egyre erősebb bennünk a félelem, hogy a környezeti katasztrófa miatt veszélybe kerül az emberi faj, de előtte még a növény- és az állatvilág fog elpusztulni. Elsőként talán éppen a virágokról fogunk lemondani. Mert a virágok haszontalanok. S amikor nincs elég ivóvíz, és egyre kevesebb az élelem, alighanem olyasmit fog feladni az emberiség, amire a legkisebb mértékben van szüksége. Márpedig Immanuel Kant megírta, hogy a természeti szépet, s így a virágokat is, azért láthatjuk szépnek, mert nem fűződik hozzá semmilyen érdek: a virág elsődlegesen nem kellemes, nem jó, nem hasznos, hanem szabad tetszés tárgya. Nem véletlen, hogy a klasszikus művészetben a virágcsendélet olyan fontos műfajjá tudott válni, hiszen a virághoz való viszonyunkban fejeződik ki a legpregnánsabb módon a tiszta esztétikai viszonyulás.

(Méhes Károly Vala hol, Pannonhalmi Bencés Gimnázium Galériája, megtekinthető július 31-ig)

A mobiltelefonos képek sajátossága nem a lényegi, örökkévaló, hanem a véletlenszerű, múló pillanat rögzítése. Ezért ezekhez elsődlegesen a hiba, a sikerületlenség tartozik, sőt, a kiragadott pillanatot sokszor nem is egyetlen kép rajzolja ki, hanem egy sorozat, melynek darabjai így nem válhatnak tökéletessé. De Méhes az egyetlen és igaz pillanat megragadására törekszik. Ezért a képeket digitálisan utómunkázza: átszínezi, átfényezi, más kompozíciós kivágásokba helyezi, amivel tulajdonképpen megváltoztatja az eredeti pillanatot. Itt kerül elő a művészetileg releváns kérdés: miféle eszméknek megfeleltetve módosítja a „valóságról készült hű másolatokat”? Mi az, amit az átalakítások révén létrehoz?

(Asztalos Zsolt: Trauma, Artkartell projektspace, megtekinthető 2022. jún. 22. – júl. 22.)

A fatáblákon valóságos épületekről készített fotókat látunk, valamint elolvashatjuk a földre dobott, összetűzött papírlapokon a házak történetét: mindhez erőszak, kínzás, szenvedés kötődik. Ezek az épületek most megváltozott funkcióval „élnek”. Önmagukra nyilván nem emlékeznek, de árnyékként magukban hordozzák a sötétséget. Aki e házak erőterébe belép, az előtt vagy feltárul a trauma, s tudattalanul is megért valamit a múltból, vagy elnyeli az elfojtás nyomán létrejött amnézia, ami jelenkori társadalmunkat oly erősen sújtja.

 (Fajgerné Dudás Andrea: Háziasszony katalizátora, GICA, megtekinthető augusztus 7-ig.)

Fajgerné már nevével is a posztfeminizmust jellemző szabadságot képviseli: nem megtagadja a nő férfi általi birtoklását kifejező patriarchális örökséget („-né”), hanem szabadon választja. Festészeti alkotásaiban, performanszaiban is az önnön testéhez való felszabadult viszonyulás fejeződik ki: önmagát rendre „hájas testként” reprezentálja, melyből egyenesen eszményképet farag; az eszményítéssel nem megtagadja, mint inkább semmibe veszi kultúránk ideális testre vonatkozó elvárásait. A háj áll női identitásképzése gyújtópontjában, melyhez később a terhesség, a szülés folyamatai is hozzáadódnak.