► Tasnády Attila: Süllyedő vér. K.E.R.T. Kiadó, Budapest, 2022, 76 oldal, 2490 Ft

Tasnády tényleg kiváló költő: a kedélyes spontaneitást remekül vegyíti a nyelv szinte öngerjesztő variabilitásának felismerését életértelmezéssé tágító tapasztalatával. Nagy témák helyett egyetlen nagy témára összpontosít, magára a matériára, hogy mit lehet kezdeni a folyton-folyvást hibákat, repedéseket, töréseket előállító, vagy az önmaga szörnyetegségében gyönyörködő nyelvvel, illetve a stabilnak vélt minőségeket kikezdő szimultaneitás szükségszerűségével. Egy-egy áthallás, szójáték vagy utalás fertőzőképességével. Egy-egy köznapi helyzettel, melynek leírását maga a leírás módja és szándéka akadályozza. És a hagyománnyal, mely egyszerre gát és energiaforrás. Ezért ír Tasnády remek palimpszesztusokat, levakart tudatú pergamenekre új szövegeket a még kibetűzhető átsejlésekből.  A memória működési mechanizmusait képezi le: így emlékezik az agy a „lényegre”, a személyesen keresztül korrumpálódik az intertextus. Dosztojevszkij, Kleist, Descartes, J. Green és Jókai vesznek részt ebben a mnemotechnikai játékban, s épp ezek a szövegek tagolják a kötetkompozíciót is, alternatív kötéseikkel csatolják a szellősebb szövegeket a „komoly” hagyományhoz.

► Veszprémi Szilveszter: Helyek, ahol rám öröm vár, Prae Kiadó, Bu­da­pest, 2022, 104 oldal, 2790 Ft

Több jelentékeny versszövegben a test feltérképezése kilép a metaforikusságból és a valós koordinátákat kérlelhetetlenül felvonultató térkép beleíródik a testbe: „térképek képződnek a vádlimon”. A másik megértéséhez, belakásáshoz vezető térképolvasás a memóriahordalékokkal való küzdelemmel és a helyváltoztatás kényszerhelyzeteivel alkot ellenpontot: „már nem jegyzem meg az új lakások irányítószámát”. A hely fontosságánál már csak a belehelyezkedés kísérletei fontosabbak. A „saját bolygó” víziója és a vízióba időnként beleszóló realitás játékterében keresi hitelét az az analitikus költői nyelv, mely az önpozicionálást, a mássággenerálás természetességét akarja megragadni. „Kövér vagyok”, „terméketlen vagyok”, „más a pH-m” – kontextualizálja az elkülönítő, negatív effektusokat a Gömböc című vers. A kegyetlen öndefiníciós kísérletekből jutunk el a transzcendenciáig, a titkokig és az „isteni” titkok dogmatikus, illetve privát magyarázatáig, miközben olyan archetipikus minőségek is szóba kerülnek, mint az ősi terresztriális képzetek. A költői tudatarcheológia leletei kerülnek katalógusba, a kiásás és a betemetés a tereprendezés két nélkülözhetetlen módszere. 

► Bánki Éva: Át. Cédrus Művészeti Alapítvány, Budapest, 2022, 114 oldal, 2490 Ft

Persze, a vers csak a legritkább esetben lehet a magabiztosság terepe: a nyitó költeményben például maja indiánok kötnek ki a XIII. századi Portugália partjain, akik elhűlve, egy antropológus egzaktságával, de fölöttébb kritikusan csodálkoznak rá az európaiak tudatlanságára, könyörtelenségére, szomorúságára, magára a szánalomra méltó másságra. Az egzakt jelek azonban mégsem vezetnek egzakt felismeréshez: „De nekünk, Tulum fiainak / nincs tőlük semmi félnivalónk” – összegez a vers, mely kavafiszi értelemben teszi nyilvánvalóvá, hogy a jelek félreértelmezése a történelem egyik ismétlődő alaphelyzete. A jelek olvasása és félreolvasása életfogytig tartó kényszertevékenység és kényszerhelyzet: ez talán a kötet egyik költői alaptézise.

Nem lövöm fejbe magam. 11 kortárs amerikai költő. Szerkesztette Gerevich András. Petőfi Kulturális Ügynökség, Budapest, 2022, 176 oldal, ármegjelölés nélkül

Tizenegy költő, tizenegy fordító: remek szerkesztői ötlet (a könyvet Gerevich András jegyzi), az azonosulások, affinitások sokfélesége ösztönösen megőrzi az egyedi hangokat. Egy ilyen „megosztott” kötet nem kíván egyetlen fordító-kaméleont, és természetesen kamatoztatja a változatos hangok energiatöbbletét. Az alkotók száma ideális, hiszen lehetőséget kínál az elmélyülésre, portréalkotásra. Ellenpéldának a sorozat szlovák költészetet bemutató antológiáját hozhatnánk fel, mely közel ugyanennyi oldalon 41 szerzőt villant fel, ráadásul ezek jelentős hányada a részletek alapján vagy műkedvelőnek tűnik (az is), vagy „ennyiből” egyszerűen megítélhetetlen.

2021-ben már jelent meg egy Kortárs amerikai költészet és próza alcímű antológia Domokos Johanna válogatásában és Gyukics Gábor fordításában (Viselnéd a szemem), vannak átfedések is, például Natasha Trethewey vagy Tracy K. Smith versei itt is, ott is szerepelnek, s akadnak olyan darabok is, melyeknek két magyar fordításuk is van. Az olvasó kedvére bogarászhat.

► Szabó Marcell: A zseb vallási karaktere. Materialista vigasztalások. Műút Kiadó, Miskolc, 2022, 94 oldal, 2000 Ft

Szabó Marcell új könyve korántsem antiklerikális szatíra, ahogy azt a cím sejtetni engedné. Ám szatírának tekinthető még akkor is, ha alcíme (Materialista vigasztalások) szerint és verses karaktere ellenére a közismert senecai műfaj bölcseleti-retorikai variánsaihoz látszik inklinálni. A poémát erősen asszociatív írásmód uralja, mely paradox módon igyekszik fenntartani a szigorú, intellektuális ellenőrzés illúzióját, miközben önmaga technikai zsenialitásának eleven szatírájává válik. „Mennyi tartalmazás!”– kiált fel egy helyütt a szöveg, s ebben a felismerésben ez az öngerjesztő poézis módszert is talál a folyamatos túlélésre. „Zuhog a környezet!” – mondja a kötet másutt, és az abundancia háborúihoz már fel is sorakoznak a felek. A látványosságok könyve tárul ki, a hatalmi manipuláció cirkusza.

Vajna Ádám: Egyébként is, mit akarhatott itt az őrgróf? Scolar Kiadó, Budapest, 2022, 96 oldal, 1990 Ft

Élénken emlékszünk még Nemes Z. Márió 2014-es hercegprímására, aki a kötetcímben „elsírja magát”, s most itt az őrgróf, akiről viszont nem sejthető, hogy „egyébként is, mit akarhatott itt”. A vershagyomány kreolizálása és karamellizálása nem ráz meg minket, ugyanakkor az, amit Vajna művel, sokkal több ennél: nála olyan természetességgel történnek meg a groteszk szimultaneitásba rendezett események, mintha ebben a mátrixban végül is minden a helyére rázódhatna. A deklasszálódott politika, a nagybetűs történelem diszlexiás olvasata, a létértelmezés alapjaként szolgáló bagatellizálás.

Cserna-Szabó András: Zerkó – Attila törpéje. Helikon Kiadó, Bu­da­pest, 2022, 410 oldal, 4299 Ft

Olykor mintha Spiró Fogságának paródiáját olvasnánk, vagy Faludy György Karotonjának sokkal jobban sikerült rokonát. Kicsit olyan a regény hagyományhoz való viszonya, mint Caius Geganius Plancus, Zerkó egyik egyszerre ínyenc és perverz tulajdonosának a kéj új formáihoz. Plancus, miután megőrül, lyukakat furat mindenüvé, fákba, emberekbe, tárgyakra, hogy a személyes élvezet új formáit lelje meg (az őscopyright Suetoniusé). A narrátor is lyukat fúr mindenbe, ahonnan új élvezetre lát esélyt, legyen az a vandál hiedelemvilág, a buddhizmus, a kereszténység, a Lucifer-kultusz, az antik mágia, egyszerre parodisztikusan allegorikus és kedélyesre butított „drámaelemzés”, vagy épp Ildikó, a bérgyilkos „gót luvnya” sztorija, aki elképesztően hosszú nyelvére szerelt gyűrűvel csókolta halálba Attilát.

Csiszár Gábor (szerk.): Ne uszítsatok levelezésre!
N. Tóth Anikó: A szalamandra mosolya
Rodney Garland: A számkivetett szív
Kőrössi P. József (szerk.): Mágnes mellett a vas

Ketten egy új könyvről – Bene Sándor: A harmadik szirén – Zrínyi Miklós költészete. Osiris Kiadó – Gondolat Kiadó, Budapest, 2021, 1068 oldal, 7985 Ft

Bene Sándor könyvéből egy olyan költői énformálási stratégiával megkonstruált szerző alakja sejlik ki, aki nemcsak a múltat tudta (kikezdhetetlen mesterségbeli tudása és költői invenciója révén) belakni, hanem döbbenetesen élő és modern poétikai „konstrukcióként” örökítette át magát a mindenkori jelenbe. Zrínyit, a szirént nem érdemes kiszolgáltatni a biográf mozzanatok roncsait a szöveg tengerén kutató szorgos allegóriafejtőknek. A viaszt ki lehet venni a fülből. Bene sokkal meggyőzőbb, nemzetközibb módszert választ: magát a sokszólamú barokkot szólaltatja meg, a rétegezettségek, transzkulturális tükörjátékok bonyolult rendszerét tárja elénk 1068 oldalon.

„Fiatalon sokáig nem akartam írni, mert meleg vagyok, és nem mertem ezzel előállni, pedig a szerelemről van a legtöbb mondanivalóm” – írta Nádasdy a Verejték van a szobrokon című válogatott és újabb verseket tartalmazó kötetének fülszövegében. Ahhoz képest mai szemmel olvasva már az első kötet is rendkívül bátor könyv, és visszafelé tekintgetve a költő nagyon is sokat beszél a szerelemről, jeleket és maszkokat működtet, kibillenti a standard identitásokat.  „Mondja, kedves Thomas Mann, / magánál ez hogyan van?” – kérdezi a fiatal Nádasdy, mintha csak egy könnyű kuplét dúdolgatna, majd fokozatosan elviselhetetlen súlyokat aggat erre a zenebonára.

„Pilinszkynek a verseire azt lehetne mondani, hogy kár, hogy ilyen kevés, miért nem több. Az enyémre azt lehetne, kár, hogy ilyen sok, miért nem leszűrtebb, válogatottabb” – mondja áradó szeretettel a korszak másik meghatározó géniusza, Weöres Sándor egy 1981-es interjú felvételén Kabdebó Lórántnak. Nehéz lenne nagyobb gyötrelmet elképzelni, mint ha valamilyen megátalkodott személyiségzavar miatt Weöres Pilinszky, Pilinszky pedig Weöres akart volna lenni. Pilinszky attól sok, hogy túl sokat beszélteti a csöndet, az elhallgatást, Weöres meg attól, hogy retteg a csöndtől, és egy hermetikus költőhöz képest túlságosan alapos költői diagnózisokat állít fel. Az egyik egyszemű Küklopsz, a másik százszemű Árgus.

Michel Houellebecq: Intervenciók 2020
Nádas Péter: Rokon lelkek
Schein Gábor: Ó, rinocérosz
Mesterházi Mónika: Nem félek

Ketten egy új könyvről – Kukorelly Endre: Istenem, ne romolj. Kalligram Kiadó, Budapest, 2021, 169 oldal, 3500 Ft

Kukorelly költészetében rendszerint a köznapi, a triviális, a minden értelemben prózai változik át költői szöveggé, miközben a látszatnaivitás vagy csevegő könnyedség egyre fajsúlyosabbá terhelődik. Az olvasót csapdába csalja a látszat, s maga is elámul, amikor a vers végére érve úgy érzi, hogy Kukorellynél kevés agyafúrtabb költő van, hogy az összkép, az összhatás enyhén szólva is parádés. Ezt a beavatási rituálét minden egyes Kukorelly-vers képes újra meg újra eljátszani: felkínálja a sétát a könnyed, ismerős, szinte tapintható közvetlen benyomások terepéről a mélységbe, az örvényszerűen megnyíló belső univerzumba, mely a leginkább egy önreflexív kivetüléseibe belezavarodó tükörrendszerhez hasonlít.

Adamik Tamás: Latin irodalom az átmeneti korban. 9–11. század, Kalligram Kiadó, Budapest, 2020, 464 oldal, 5990 Ft

Adamik Tamás élénk színekkel ragadta meg a keresztény Európa kiteljesedésének korszakát: szemelvényekben, saját fordításokban gazdag műve kiemelkedően fontos már csak a korai magyar írásbeliség kontextualizálása miatt is.

Az ÉS könyve januárban – Frank O’Hara: Töprengések vészhelyzetben. Fordította Gerevich András, Krusovszky Dénes. Az eredetivel egybevetette Orzóy Ágnes. Az utószót írta Krusovszky Dénes. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2020, 80 oldal, 2699 Ft

O’Harát avantgárd költőnek mondják, én nem látom ezt az avantgárdot, még a „kiáltás-típusú” neoavantgárd programpoézis lelkülete is elszállt a Töprengések vészhelyzetben című kötetből, de talán a teljes életműből is. A Sziget Könyvkiadó szép költészeti sorozatának Beatköltők című antológiájába Ferencz Győző hét O’Hara-verset válogatott be: Nagy László, Somlyó György és Kántor Péter fordításait. Mivel O’Hara költészete a beatköltészet pszichedelikus extatikusságától és akciólendületétől idegen, különleges szigetnek hat még ebben a kötetben is. Bakucz József 1972-ben írt szellemes amerikai helyzetjelentésében az Új Látóhatár hasábjain O’Harát a „Kompulzív Riporterek” költői csoportosulásához sorolja, és elkülöníti mind a Ginsberg-címkés „Polémikus Üvöltők”, mind a „Vallomásos Szenvedők” irányzatától. Noha Bakucz nem hagyományos irodalomelméleti fogalomkészletet használt, alighanem ő találta meg a legjobb terminust arra a költői programra, ami az O’Hara-versekből sugárzik.

Bánki Éva: Telihold Velencében. Jelenkor Kiadó, Budapest, 2020, 218 oldal, 3499 Ft

Itáliában élni sokak számára azt jelenti: múzeumban (vagy kincstárban) élni. Még a kórház is az, még a mosogató is archaikus márvány, a város Bánki olvasatában történelmi értelemben a „mindent túlszabályozó öreg férfiak” kitárt törvénykönyve, s nem egyszer enged bepillantást a közgazdasági, közigazgatási, politikai világ szabályrendszerébe, vág csapást e létezés paragrafuserdejében. A múzeumban minden a régiség jogán szerez érvényt magának, nem csoda, hogy  a futurizmus egyik ellenségét épp ebben a városban találta meg.  A futurista hagyományellenesség kiáltványában két központi kategória szerepel: az édes és a sza…ros. Velence természetesen a sza…ros kategóriába tartozik, Giullaume Apollinaire nyilván boldogan írja alá a „tanúsítványt”. Bánki Éva Velence-könyvében  Velence sokszor túlcukrozott meseország, Eszter (sokszor ironikusnak ható) terminusával élve „pazarissimo”, de ez az édes nem a futuristák édese, sokkal jobban inklinál a másik minősítés felé, de azt még a legszélsőségesebb esetekben sem érdemli ki.

Billy Collins: Az a baj a költészettel. Fordította Kőrizs Imre. Jelenkor Kiadó, Budapest, 2020, 320 oldal, 2999 Ft 

Billy Collins Kőrizs Imrének köszönhetően reprezentatív magyar jelenlétre számíthat: az Az a baj a költészettel című válogatás be fog íródni a magyar versgenerálás programjába is, hiszen Collins az a szerencsés költőtípus, akinek alkotói módszere mások által is hasznosítható mechanizmusokat kínál anélkül, hogy az utánzó versengés manírba vagy modorba csontosodna. Kevés ilyen költő van.  Collins például az apróságok iránti vonzalomban fedezi fel az infantilizmusban gyökerező potenciális irodalmi modorosságot, csakhogy az apróságokból lehet eljutni „a titokzatos püföléséig” vagy a „nemléttel” való küzdelemig.

Csiszár Gábor: Faludy György. Komp-Press Kiadó, Kolozsvár, 2020, 288 oldal, 2500 Ft / 25 lej

A monográfia magabiztosan vezet végig az életmű állomásain: a költő, a műfordító és az önéletíró portréja mellett erőteljesebb a szokottnál a prózaíró Faludy-portré, kiderül, hogy A hosszú hajú fiúk című regény töredékei fennmaradtak a kanadai könyvtár és levéltár anyagai között, s az is bizonyítást nyer, hogy Erasmusról szóló könyve mellé egy History of Humanism című munkát is tervezett, melynek egyes angol nyelvű fejezetei szintén felfedezésre várnak, s remélhetőleg a monográfusnak lesz rá módja, hogy ezt a roppant emigrációs anyagot kutatóként részleteiben is áttekinthesse. Az irodalomtörténész érzékletesen mutatja be a nyelvek és kultúrák között mozgó Faludy hermészi alkatát, az emigrációs kultúrkörnyezetet és a transzkulturalizmus hozadékát, illetve korlátait is. Csiszár Gábor könyve jelen pillanatban minden kétséget kizáróan a legalaposabb Faludy-monográfia

Ketten egy új könyvről – Zoltán Gábor: Szép versek 1944. Kalligram Kiadó, Budapest, 2020, 368 oldal, 3990 Ft

„Kell a költő, ács, kovács, / tojáshoz a kotkodács” – írta Bárdosi Németh János, s a bizarr rigmusba ritmizált megállapítás nemcsak az 1944-es évet tekintve, minden elhallgatást és elhallgattatást számba véve, de minden egyes korszakban igaznak látszik. Érdemes eltűnődni azon is, hogy miért vágyjuk, reméljük, szinte öntudatlanul is, hogy egy-egy zseniális költő egyben erkölcsi mérce, univerzum legyen, hogy miért hisszük szinte fanatikus módon, hogy a költő valamiféle világokat szintetizáló, valóság fölött járó lény, akit, ha hazugságon, aljasságon vagy kisebb-nagyobb kóklerségen érünk, legalább úgy fáj, mint egy kisebb szerelmi csalódás.