Kate Atkinson: A léhaság szentélyei. Fordította Borbély Judit Ber­na­dett. 21. Század Kiadó, Bu­da­pest, 2023, 448 oldal, 5990 Ft

Atkinson regényében nemcsak sokféle szereplő útja keresztezi egymást, de sokféle műfaj is: a szöveg áramló könnyedséggel siklik át egyik világból és beszédmódból a másikba, megidézve Dickens London-regényeit – például a remek nyitójelenetben, amelyben az épp most szabaduló Nellie-t koktélozó bámészkodók tömege várja a börtön előtt –, valamint a húszas évek emblematikus prózai beszédmódjait és stílusait is. Nellie egyik fia, Ramsay például regényírónak készül, és mi is olvashatjuk A csillogás kora című korfestő krimijének kezdeményeit. Visszatérő vonatkoztatási pont a húszas évek middlebrow irodalmának egyik emblematikus könyve, Michael Arlen A zöld kalap című, a két háború között Magyarországon is több kiadást megért 1924-es regénye, amelynek főszereplője, Iris Storm az időszak egyik legismertebb vamp-figurája volt. A szöveg saját kompozíciójában is színre viszi a gyorsaságot és a sebességet – a hatást fokozza a rövid, ráadásul címmel ellátott fejezetekre való tagolás is –, a két háború közötti időszak állandó motívumait: mindkettő annak a tét nélküli, eloldódott súlytalanságnak a tünete, amely az évtized meghatározó életérzés-regényeiben is főszerepet játszik, például Aldous Huxley Légnadrág és társaijában (1923) és Evelyn Waugh korai műveiben. Ez a könnyűség a szóban forgó időszak legjellegzetesebb stílusát, az art decót is megidézi, amely a kiüresedettség érzékeltetésére a felszín kultuszát helyezte előtérbe a klasszikus modernizmus irodalmának mélységkultusza helyett: jellegzetes vonás a dekoratív, olykor geometrikus mintázatok kirajzolódása.

Ketten egy új könyvről – Salman Rushdie: Az igazság nyelvei. Esszék 2003–2020. Fordította Bartók Imre, Greskovits Endre, M. Nagy Miklós és Turi Márton. Helikon Kiadó, Budapest, 2022, 462 oldal, 4999 Ft

A kötet egyik tanulsága, hogy Rushdie gondolkodása és értékrendje nem sokat változott Az éjfél gyermekei óta eltelt majdnem negyven év alatt, amit felfoghatunk úgy is, hogy az írások ebben a tekintetben nem sok újdonságot tartogatnak, de úgy is, hogy az élete során kétszer is hazát váltó indiai-angol-amerikai író következetessége irigylésre méltó. A kötet írásai újra (meg újra) felvázolják Rushdie irodalomszemléletét, újra meg újra beírva őt abba a hagyományba, amelyet a nyolcvanas évek regényeiben és esszéiben teremtett meg önmaga számára. Sokszor felbukkan az Ezeregyéjszaka meséi – amelyben, mint megtudjuk, eredetileg nem is volt repülő szőnyeg (20.) –, Ovidius és általában a mitológia és a mese, García Márquez (akiről portré-esszé is olvasható a kötetben), Günter Grass és Italo Calvino.

Ha az irodalomban és filmben megjelenő állatok immár nemcsak allegóriák, hanem önmaguk is, akkor a színpadon vagy épp a háttérben dobogó-fújtató-tülkölő orrszarvúk sem csak négy lábon, pontosabban négy páratlanujjú patán járó allegóriák. Az emberek és állatok közötti viszony keretében is olvashatóvá válnak, mint annak a mechanizmusnak a részei, amelyet Giorgio Agamben antropológiai gépnek nevezett. Mivel nincs olyan szubsztanciális tulajdonság, amelynek alapján az ember megnyugtatóan, egyszer s mindenkorra megkülönböztethető volna az összes többi (állati) létezőtől, ez a diskurzusokból és ábrázolásokból álló gépezet teszi lehetővé az ember (ön-)felismerését, folyamatosan kitermelve az ember és az állatok közötti különbséget és megkülönböztetést. Ionesco darabja ennek a gépezetnek a működését demonstrálja; az első felvonásban szinte halljuk a fogaskerekek kattogását, ahogy a kisváros egyik terén hétköznapi tevékenységeikkel foglalatoskodó szereplők beszédcselekvései egyúttal az ember és így a nem-ember (az orrszarvú és az orrszarvúság) „megképzését” hajtják végre.

Az ÉS könyve augusztusban - Thomas Hardy: Távol a világ zajától. Fordította Gy. Horváth László. Lazi Kiadó, Szeged, 2020, 387 oldal, 3990 Ft

Noha Thomas Hardy mára megkérdőjelezhetetlenül a nagy angol regényírók (és költők) egyikének számít, ezt nem mindig gondolták így. Tipikus a kortárs – és kissé sznob – Henry James vállveregető megjegyzése: „a derék kis Thomas Hardy nagy sikert aratott a Tesszel [az Egy tiszta nővel], amely telis-tele van hibákkal és hamissággal, mégis valami egyedi szépség és báj árad belőle”. A derék kis Hardy népszerűsége aztán egyre nőtt, a kanonizáció pedig a huszadik század második felében teljesedett ki, amikor is végleg Hardy vált a regénykánon „regionális specialistájává.” PatrickParrinder így fogalmaz regénytörténetében: „Az összes angol regényíró közül Hardy a legeltökéltebben provinciális. Nem csinál titkot belőle, hogy ő nem Anglia, hanem »Wessex« írója”. Hardy ugyanakkor épp regionalizmusa miatt válhatott a „legangolabb” íróvá: népszerűsége elválaszthatatlan az angol nemzeti önazonosságnak a századvégen felgyorsuló bukolikus fordulatától, amely Dél-Anglia tájait tette a nemzeti ikonográfia kulcsává.

Gyakran hallani nálunk, hogy az irodalomnak márpedig nincs neme. Biológiai neme (szexusa) valóban nincs. Ennek az ellenkezőjét csak néhány francia kritikus állította pár évtizeddel ezelőtt, de igazából még ők sem, hiszen a női testtapasztalat és szexualitás kifejeződéseként felfogott écriture féminine egyik példájaként épp egy férfiíró könyvét, Joyce Ulyssesét hozták fel. A „női” irodalom biológiailag meghatározott, ha úgy tetszik, a férfiakat „kirekesztő” felfogása, egyes írásmódok nőiként való elkönyvelése nem a nőírók vagy női kritikusok leleménye. Ernest Baker például így ír 1939-es angol regénytörténetében: „Az irodalom női művelőjének (woman of letters) sajátosságai ugyanolyan élesen választják el őt a másik nemtől, mint a faji hovatartozás vagy az ősöktől örökölt hagyomány. Bármilyen, a tehetség, a világkép vagy a személyes nézőpont tekintetében érzékelhető változatosságot, amelyet egy tucat, találomra kiválasztott nőíró műveiben találunk, ellensúlyozzák, sőt bizonyosan háttérbe is szorítják a határozottan nőies (feminine) hasonlatosságok”. John Stuart Mill 1869-es The Subjection of Women (‘A nők alávetettsége’) című könyve szerint „ha a nők egy másik, férfiak nélküli országban élnének, és soha nem olvasták volna a férfiak szövegeit, akkor saját irodalmuk lenne”.

Muriel Spark: Jean Brodie kisasszony fénykora. Fordította Váradi Péter, utószó Kiss Judit Ágnes. L’Harmattan Kiadó, Budapest, 2015. 158 oldal, 2490 Ft 

J. G. Farrell: Zavaros idők. Fordította Mesterházi Mónika. L’Harmattan Kiadó, Budapest, 2013. 460 oldal,3750 Ft

Az ÉS könyve februárban - Julio Cortázar: Sántaiskola. Fordította Benyhe János. L\'Harmattan Kiadó, Budapest, 2009. 640 oldal, 3900 Ft

• Ezerarcú humor. Az első magyar interdiszciplináris humorkonferencia előadásai. Szerkesztette Daczi Margit, T. Litovkina Anna, Barta Péter

• Joseph Conrad: Véletlen. Fordította Tótfalusi István

• Juan Marsé: Utolsó délutánok Teresával

• Alice Munro: Egy jóravaló nő szerelme: nyolc történet.