A 2021 februárjában koronavírus miatt elhunyt népszerű szerb énekes-előadóművész, Ðorđe Balašević 1987-ben dalolta slágerré Samo da rata ne bude!, azaz „Csak háború ne legyen!” című számát. Megdöbbentően sokszor hallottam ezt a mondatot (persze nem dalként) a hetvenes-nyolcvanas években, Jugoszlávia szinte minden nemzetiségéhez tartozó házigazdáimtól, kollégáimtól, barátaimtól. És bevallom, az utolsó pillanatig nem tudtam, vagy nem akartam tudni, mire gondolnak. Ezután olyan iszonyat következett, amely a második világháború óta nem volt Európában. Józan, normális ember ezt nem akarhatja vissza.

És mégis.

„De omnibus dubitandum est”, azaz mindenben kételkedni kell – ezt a mondást Johannes Climacusnak, azaz Søren Kirkegaard-nak és Descartes-nak1 is tulajdonítják. Az eredete végül is mindegy: ez az elv, a szkepticizmus a gondolkodás alapja. Cikkemben most, szkeptikusként Dobrev Klárának, a Demokratikus Koalíció (DK) európai parlamenti képviselőjének és miniszterelnök-jelöltjének két állításával foglalkozom. Az egyik az Európai Egyesült Államok létrejöttének már korábban felvetett lehetősége, a másik az erős állam koncepciója, amelyet most hallottam először ennyire erős hangsúllyal, programként. A DK szociáldemokrata, azaz baloldalinak minősített nézeteivel a maguk egészében képtelen vagyok azonosulni, bár bizonyos elemeikkel egyetértek. A liberális vonásokat viszont igencsak kedvelem. Ezért íródott ez a cikk.

Szép dolog, ha egyszerre minden hívő együtt imádkozik. Erre való a Skandinávia-szerte, sőt Németországban is ismert nagy imanap (Den Store Bededag). Mai jelentőségét az adja, hogy a pünkösd utáni negyedik péntekre eső ünnep fizetett munkaszüneti nap. De csak Dániában az. Norvégiában 1686-tól 1915-ig volt így, majd a mindenszentek előtti péntekre, aztán 1950-től vasárnapra tették (Bots- og Bededag). Németországban 1994-ig ünnepnap volt a november végi Buß- und Bettag, de megszüntették, miután közel esett október 3-ához, az újraegyesítés ünnepéhez.

„[A] kínaiakkal való üzletelés komoly veszélyeket rejt magában. A kínai befektetésektől való túlzott függés, főleg átgondolatlan gazdaságpolitikával, netalán korrupt politikai elittel kiegészítve generációkra adósíthatja el az államot” – írja Csapó Dániel és Re­mé­nyi Péter a Kína térnyerése a nyugat-balkáni országokban című ta­nul­mányában.1

Dániában eddig úgy tudták, hogy ha valami lehetetlen vagy azzal határos, akkor a Szociáldemokraták és a Venstre (Dánia Liberális Pártja) koalíciója az. Az ország történelmében mindössze kétszer valósult meg ilyen: a második világháború, illetve a náci megszállás idején, 1940–1943 között (1943-tól, a német katonai diktatúra alatt senki sem vállalta a kormányzást), majd az ennek folytatását jelentő, 1945-ös felszabadulási (egyfajta népfront-) kormány keretében. Másodjára 1978-ban, részint még mindig az 1973. évi olajválság gazdasági kihatásai, részint a szélsőjobb Haladás Párt (Fremskridspartiet) váratlan előretörése miatt, ami ellen a demokratikus pártoknak össze kellett fogniuk. Ez a kormány azonban tizennégy hónap után felbomlott.1 A 2002 november 1-i (Feröeren október 31-i) általános parlamenti választás újabb kihívást jelentett.

Az egykori Jugoszláviával kontingensek alapján kereskedtünk: az évente (és öt évre) megkötött megállapodás tartalmazta azokat az árukat és árucsoportokat, amelyek a kétoldalú forgalomban szerepelhettek. A KGST-országokkal ellentétben ez nem volt a vállalatok számára kötelező: a két állam csak arra vállalt kötelezettséget, hogy a vonatkozó export/import engedélyeket kiadja. A „kanonizált”, exportban és importban egyaránt harmincnyolc kontingens között sorrendben az utolsó a hagyományosan egy-egy millió dollárt képviselő villamosáram-csere volt. Míg a többiről napokig taktikázva alkudoztunk, erről soha nem volt vita.

2022 szlovén „választási „szuperév”. Április 24-én a parlamenti választásokon megbukott, Janez Janša (SDS – Slovenska Demokratska Stranka) vezette jobboldali koalíciót Robert Golob balközép-liberális kormánya váltotta fel (Hogy vagy, szabadság? ÉS, 2022/17., ápr. 29.). Október 23-án került sor az elnökválasztás első fordulójára, melyet Janša volt külügyminisztere, Anže Logar nyert ugyan 33,95 százalékkal, de mögötte a független, ám a balközép-liberális oldalhoz közel álló jogász-újságíró, polgári jogi vezető Nataša Pirc Musar 26,87 százalékkal került a november 13-i második fordulóba. Eddig soha nem volt az országnak jobboldali elnöke. Nagyon valószínű, hogy a balközép összefogása révén most sem lesz. Annál kevésbé, mert az elnökválasztástól nem függetlenül sorban kerülnek napvilágra a volt miniszterelnök jobbára magyar vonatkozású disznóságai. Ja, és újak is vannak.

„Tampen brænder”, azaz szabad fordításban „égetően sürgős”,1 mondta Mette Frederiksen szociáldemokrata miniszterelnök arra a királynőnek történt bejelentés után feltett újságírói kérdésre, miért kell még a mandátum tavaszi lejárta előtt kiírni az általános parlamenti választásokat.2 Így 27 nap van hátra a választásokig. A ma is hatályos alkotmány 1953-as elfogadása óta ez átlagos időszaknak számít: 1964-ben volt a leghosszabb, ötvenhárom nap, 2011-ben pedig a legrövidebb, alig három hét. Az átlag 26,5 napos kampány.3

„A jelenlegi 7711 kuna [1 HRK = kb. 55 HUF] horvát nettó átlagbérből kiindulva a szóban forgó összeg több mint százezer fő [havi] átlagbérének felel meg. (...) A mostani körülményeket figyelembe véve kétszázhúsz embernek kellene negyven évig dolgoznia átlagbérért, hogy megkeresse ezt az összeget. (...) Ezért a pénzért az éppen aktuális árakon kilencszáz darab, egyenként ötven négyzetméteres lakást lehetne venni” – mondta Toni Milun matematikus, annak a 813 millió kuna összegnek a nagyságát érzékeltetve, amelyet az INA horvát–magyar energetikai konszern fölgázágazatának vezetője és társai kerestek a horvát sajtó által máris az évszázad lopásának nevezett földgázügyleten. Amelynek még korántsem zárták le minden leágazását.1

Eszterhás Péter tizenhat évesen került Dániába, 1956-ban. Olyan fokon megtanult dánul, hogy színész lett a második legnagyobb dán városban, Aarhusban. Rendezett is: Shakespeare-t, Pintert, Brechtet, sőt Verdi-operát. A rendszerváltozás után látogatott haza először, de akkor családostul, évente. Fordított Esterházyt, Nádast, Márait, Vámost, Kertész Imrét (igen, a Sorstalanságot is), és ő mutatta be a dánoknak a varázslatos Esti Kornélt. 1.  Az  általa alapított, Hamvas Béláról elnevezett koppenhágai magyar klubban az összejövetelek a péntek esték örömét jelentették számunkra.
De mostanában nem hajlandó Magyarországra jönni. Erre a Magyarországra nem. Az egyik legnagyobb dán polgári napilap, a Berlingske Tidende 2014 júniusában készített vele keserűséggel teli interjút. 2.
Ennek címét adtam a cikkemnek.

„Nem ugyanazzal a céllal építünk kerítést a horvát határon, mint Magyarország a déli határán – mondta Karl Erjavec, akkori szlovén külügyminiszter 2015-ben. – A drótakadály önmagában semmit nem ér, és ezt a magyar példa is bebizonyította, hiszen több ezer rendőr és más személy őrzi a határt. Nem drótakadály kell, hanem kerítés.” Bár nagyon úgy tűnik, hogy ez játék a szavakkal, Milo Cerar akkori szlovén miniszterelnök (balközép SMC párt) és Boštjan Šefic belügyi államtitkár ugyanezt ismételgette a horvát–szlovén határon létesített kerítés megépítésekor.1 Amiből aztán újabb vita kerekedett a két ország állandóan feszült viszonyában.

„Olyan, rendszerszintű intézkedéseket hoztunk, amelyek hosszú időre megoldják a helyzetet (sic!), hiszen tudomásom szerint nincsenek kőolajszökőkútjaink, amelyek csak arra várnak, hogy merítsünk belőlük”, mondta Janez Janša akkori szlovén kormányfő a parlamentben 2022. március 4-én.1 Ezért a kormány 45 napra befagyasztotta az üzemanyagok literenkénti árát: a 95-ös oktánszámú benzinét 1,503, a dízel üzemanyagét 1,541 euróban állapítva meg. Az általános parlamenti választásokat 2022.  április 24-én tartották. A bejelentetés idején már javában zajlott az orosz agresszió Ukrajna ellen, de a világpiaci kőolajárak emelkedése ezt megelőzően is érzékelhető volt. A Janša-kormány a realitással, azaz választási vereséggel számolva az említett, 2022. május 9-ig hatályos intézkedéssel nem csupán aknát, de valóságos aknamezőt helyezett el utódja számára. 

Stockholm egyik főutcáján, a Birger Jarlsgatanon 1995 egyik téli reggelén a járda alól előbukkant egy orosz tengeralattjáró. Ötágú vörös csillagot viselő tornya körül aszfaltdarabok hevertek. A svédek egy másodpercig rémülten nézték, aztán jót nevettek a meghökkentő kávéreklámon. Mivel arról volt szó. Művészi alkotás, ha úgy tetszik. Mostantól ez valószínűleg viccnek sem jó.

„Kolosszális erőfeszítéseket tettünk, hogy felépítsük a közös Európát. A mi társadalmi modellünket elfogadó nyolc ország lehetőséget kapott arra, hogy csatlakozzon Európához. A Magyarország által választott irányvonal hajszál a levesben. Másrészt viszont láthattuk, hogy a reakció szörnyetegének kikiáltott Lengyelország az Ukrajna [elleni agressziót követően] teljes mértékben velünk tart” – mondta Martin Lidegaard, a dán szociálliberális párt (De Radikale Venstre) elnökhelyettese, a Folketing (parlament) Külpolitikai Választmányának elnöke a Weekendavisen című polgári lapnak nyilatkozva.1

Egyáltalán nem hibáztatható az, aki Szlovénia mai politikai térképére nézve a fejét fogja szédültében. A paletta ugyanis első megközelítésre kiismerhetetlen. Némi túlzással: ha az ember egy percig nem néz oda, máris születik egy új párt. Különösen zavaros a kép, ha az érdeklődő nincs tisztában az évtizedes előzményekkel és azzal, hogy e kis országban a politika szinte valamennyi szereplője személyesen vagy (akár távoli) rokoni kapcsolat révén jól ismeri egymást. A látszólagos káoszban ennek ellenére végül is rend van, csak nehezen bontakozik ki a programok, állásfoglalások, belső viták sűrű ködéből. Most, a választások eredményének ismeretében, megpróbálunk eligazodni ebben a látszólagos zűrzavarban, már csak azért is, mert a többször regnáló kormányfő, Janez Janša Orbán szövetségeseként és üzletbarátjaként ismert, de mégsem az, bár lehet, hogy igen. Ez ennyire egyszerű.

A hetvenes-nyolcvanas években Budapest–Belgrád viszonylatban helyjegy csak az egyébként kényelmesnek mondható magyar szakaszon volt, a határ után érvényét vesztette. A menetrendi pontosság többnyire a véletlen műve, egyszer megfordult a fejemben, hogy tán épp azt büntetik. A vécékhez a vonaton Szabadkától Belgrádig a zsúfolt folyosó miatt már nem lehetett hozzáférni, de ami a higiénét illeti, talán jobb is. A tényleges menetidő a Budapest–Belgrád négyszáz kilométerén elérhette a kilenc-tíz-tizenkét órát. Évtizedekig ment ez így. A vonal felújítása nem tűrt halasztást. Az persze erősen vitatható, hogy az európai uniós tagjelölt Szerbia Keleten kereste a megoldást. A felújított vonal egy részének átadására 2022. március 19-én került sor, Aleksandar Vučić szerb elnök, Orbán Viktor magyar kormányfő és mások jelenlétében.