Torma Tamás

(Walter Rózsi-villa, a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ felújított épülete a Bajza utcában)

De ki volt Walter Rózsi, és hogy került egy háromszintes, lapostetős – természetesen Bauhausnak mondott, de inkább La Corbusier nyomában járó – villa a Lövölde tér közelébe? Az építtető házaspár Walter Rózsi, az Operaház primadonnája és férje, a Textil Újság tulajdonosa és szerkesztője, Radó Géza nem kifejezetten valami modern, inkább egy reprezentatív villát szerettek volna.

És nagyjából a lehetetlent kérték: egy tágas városi villát kis telken, de olyan alaprajzzal, ami a lehető leglevegősebb.

Tovább

(Az új Néprajzi Múzeum épülete a Ligetben)

Esemény, amikor egy város, egy ország ilyen jelentős kulturális épülettel gyarapodik. Gondoljunk csak a Hősök terén álló két múzeumra: jó 120 éve állnak ott, tehát ilyen léptékben érdemes az új Néprajzira is gondolni. Ami lett, itt marad, és bizonytalankodásai ellenére is mérföldkő betonikon az utóbbi évtizedben. Az ilyen kulturális ikonteremtés bizony nem olcsó, a Mészáros Lőrinc-féle ZÁÉV és Magyar Építő Zrt, – a tervekkel együtt – végül durván 35 milliárdért építette fel öt év alatt.

Tovább

(A szentendrei skanzen új Erdély épületegyüttese)

A skanzenek tehát bennünk is vannak. Tudjuk, hogy a valóság rendetlenség, de a gondosan kisimogatott rend azért összecseng a nosztalgiáinkkal. Most az erdélyi programnak csak az első fele készült el, évek múlva még mintegy száz épület települ át/épül újra. A kisvárost tehát hat épület képviseli, a falusi részben öt porta és unitárius templom, iskola, kultúrház. Skanzensajátosság a bekukucskálás is, tehát az, hogy a ház külső képe mellett igazán a belső vonz bennünket, egy elképzelt múlt, amivel igazi interakcióba keveredhetünk.

Tovább

(A felújított Postapalota a Széll Kálmán térnél)

Korábban írtam már a felújított épületről, és magamat is meglepem most, hogy az átadás, a régi/új épület megítélésének életében milyen erős a választási végeredmény által húzott cezúra. Az újabb négy év meghosszabbítható egyenese, ami mentén az esetlegesség egyediségből szabályszerűvé lényegül át, kezelhetem akár építészeti mintaként is a jövőre nézve – és az eddigi preferenciák átrangsorolásával. Replika és kortárs házassága a NER-ben: az eredeti tervek szerint épülhet tovább a Vár, a Városliget és még ki tudja, mi.

Tovább

(Középületek 2014–2022)

És végül jöjjenek a stadionok. 2019-re készült ez új Népstadion (Puskás Aréna). Ez még visszafogva is 190 milliárdba fájt – az avatási meccset 2-1-re Uruguay nyerte meg. Igazi presztízsberuházás volt és hatalmi építészet: de annak jó. Hiába nyálazta körbe innen is, onnan is a politika, a tervezők sokat tettek, hogy ez legyen a nemzeti stadion. Közben sajnos vagy tucatnyi további is épült országszerte nagyjából annyiból, amennyiből a lakásállomány felének a korszerűsítését, hőszigetelését meg lehetett volna oldani. Hogy mindezt aktuálisban fordítsam: az orosz importgáz fele megspórolható lenne/lett volna vele.

Tovább

(Frank O. Gehry 93, a bilbaói Guggenheim Múzeum 25 éves)

Ezt az expresszív dekonstruktivista stílust Gehry viszonylag későn, ötvenes éveiben kezdte alkalmazni. A Kanadába emigrált lengyel zsidó család sarjából csak fokozatosan lett a XX. század stílust teremtő építésze, akkoriban, amikor már az építési technológia és számítógépes tervezés is lehetővé tette, hogy az ilyen könnyeden lehetetlen formákból építészeti tervvázlatok, majd épületek válhassanak.

Tovább

(A Magyar Zene Háza a Ligetben)

A Magyar Zene Háza tehát üdítően kortárs épület, amiért könnyed és különleges, egyesek (én is) ujjonganának, ha nem éppen a Ligetben épült volna fel, mások viszont éppen ettől változnának vissza moderngyűlölővé. Szóval egy új épület képes 2022-ben Budapesten meditációs objektummá válni – még ha azt a meditációt nem éppen ilyennek képzeljük is. 

Tovább

(2021: igenek és nemek)

Na, erről nem írt senki, én sem. Mindenkinek ismerős helyzet: összeszorított lábakkal és kétségbeesett, pásztázó szemmel fogyasztani a métereket – vajon sikerül elérnem? Pedig a nyilvános vécéké a lehető legdemokratikusabb kérdés: dolgozóké és kutyásoké, hajléktalanoké és turistáké, ha menni kell, menni kell. Budapesten kevesebb mint száz nyilvános vécé üzemel (még), de sem az önkormányzatok, sem az állam beruházási horizontján nem tűnik fel a nyilvános illemhelyek kérdése.

Tovább

(A ferencesek új Közösségi Háza a Pasaréti téren)

És ide – pontosabban a buszos épületrész mögé – került most a ferencesek új Pasaréti Közösségi Háza. Mondhatjuk úgy is, a templom túloldalára, de úgy is, hogy besúvasztva egy keskeny, lejtős telekre. A tervezőknek (SAGRA Architects) tehát nem volt könnyű dolguk, mert egyszerre kellett harmóniát alkotniuk a teret változatlanul uraló templommal és megküzdeniük az elhelyezéssel. Az utcafront félig zártan reagál a Pasaréti út autóforgalmára, és egy jelzésszerű, kerek ablakkal (valójában vakablakkal, amit türkiz színű rácsa tesz élővé) utal a funkciójára – hasonló krisztogram látható a templom főhomlokzatán.

Tovább

(Kitakarások Pesten és Budán)

Mik jutnak eszembe? Az állandóságok megszokott térérzései, miközben ott dübörög az újdonság ereje is, meg az a még nagyobb erő, az állandóan változó városé, ahol a súlypontok érzelmek nélkül és állandóan arrébb helyeződnek. Meglepetésszerűen születnek és fejlődnek ki, hogy aztán tíz-húsz év múlva szomorúan sorvadjanak vissza az átlagosságba. És az is, hogy öregszem, mert egyre több olyan dologra emlékszem, ami elmúlt, ami már nincs, aminek a képe/emléke/íze csak a fejemben létezik. Miközben jönnek az újak, a fiatalabbak, akiknek a régi Fradi-stadion olyan történelem, mint ’56, a Millennium kiállítás vagy épp a mohácsi vész. Vagy építészeti analógiával a régi Népstadion, a MOM gyárépülete vagy Ybl fürdőépületei a Margitszigeten.

Tovább

(A kelenföldi Etele Pláza)

Ezek után tegyük fel újra a plázákkal kapcsolatos korábbi kérdést: mit kapunk ellenértékként? Városbővülést, ami a funkciók bővülésére reagál. Bővülő város = differenciáltabb igények. Az Etele és környéke nem hagyja abba: félúton vagyunk, csak ezt nem mindig vesszük észre.

Tovább

(A Bánáti + Hartvig Építész Iroda új központja a budai Fehérvári úton)

Amikor tehát az iroda kinőtte a Vaskapu utcai lakásirodáját, nem egyszerűen csak egy jobb és tágasabb helyet kerestek, hanem olyat, ami a körforgásos építészet jegyében a lehetőségekhez képest a legkisebb környezeti terheléssel is jár. Azaz nem egy vadiúj épületet akartak építeni – amilyeneket egyébként terveznek –, hanem egy régi épületet hasznosítani.

Tovább

(Építkezések, szőlőskert a budai Várban)

De nem most kezdődött ez, akik érintettek vagy alaposabban követik az adagolást, nagyjából már kiismerhették a logikáját: a Nemzeti Hauszmann Program várátalakítási lépéseit csak sovány cseppekben csöpögtetik, egyszerre sohasem lehet több tételről beszélni, mindig csak a következőről. Arról viszont akkor ahogy a csövön kifér. Például ahogy meglepetésszerűen ellenzéki lett a kerületi önkormányzat, annak a fideszes érából örökölt, színes-ingyenes lapja, a Budai Polgár mellé hirtelen odanőtt a Várkapitányság még színesebb Budavári Séták című kiadványa. A Lovarda és az őrségépület fényezésén már túl vagyunk, most a Szent István-terem van soron.

Tovább

(A 107 éve meghalt Lechner és épületei)

Hivatalos mesteriskolát nem indíthatott, így előadásokat tartott, cikkeket írt, leginkább pedig törzshelyén, az Andrássy úti Japán kávéházban terjesztette nézeteit. És az építészek mellett festők, szobrászok és más lézengő ritterek hallgatták Szinyei Merse mellett a másik koronázatlan helyi törzsfőnököt. Papszi – mert egy ilyen egyéniségnek beceneve van – szívesen politizált is (a nemzeti függetlenség talaján = változatosan tudta szidni Tisza miniszterelnököt), és közben azért tekintetével figyelmesen követte az arra sétáló hölgyek alakját.

Tovább

(Három sportcsarnok egyházi gimnáziumok mellett – Szentendre, Újbuda)

Basszus!... Egy hete arra jártam, azt hittem rosszul látok… Szürke szörny…Betonszarkofág! Felfoghatatlan, hogy ez az épület ebben a környezetben engedélyt kapott… Ronda! Tornaterem, ebédlő és könyvtár régen is volt. Ezért kár volt a szép sportudvart feláldozni! (…) Az egy dolog h ronda. A ronda is lehet esendőségében a maga módján szép es kedves. De ezt egy katolikus gimnáziumba húzták fel a rend megrendelésére… Mit üzen az ott tanuló gyerekeknek, milyen hatással van rájuk? Mit közvetít? Számomra brutalitást, gőgöt és ürességet.

Azt mondjuk hagyjuk meg a gimnazistáknak, hogy nekik mit közvetít – nyilván jó kosár-, kézi- meg focimeccseket –, de a kérdés bizony engem is elért.

Tovább

(A régi/buherált/átalakított/jövőbeli Déli pályaudvar)

Nemcsak a vasúti üzem alakult át radikálisan – nincs szükség csomagfeladásra, utasétteremre, de még Utasellátóra sem –, alapvetően változott meg a szolgáltatások köre és jellege is. Nosztalgikus formalizmus helyett újra a valóság: fejpályaudvar vagy átmenő pályaudvar. Laikusként azt gondolja az ember, a mi Keletink vagy Nyugatink sokkal menőbb, mint mondjuk a berlini vagy a prágai átmenő pályaudvarok, de nem: a szép vasszerkezet meg a századfordulós arculat nem minden.

Tovább

(A román kori templom rekonstrukciója Türjén és a Lovarda a Budai Várban)

Aztán előbb-utóbb előkerülnek a szakértők, illetve a felújításban is részt vevők, és kiderül, Türje felújítása a csornai prépostság kiemelt nagyprojektje volt, az új vakolatról született döntést tehát nyilván a műemlékvédelem is jóváhagyta. Továbbá éppen száz éve a korábbi barokkos külsőt Lux Kálmán restaurálta úgy, hogy a barokk alól mintegy „kiszabadította” a román téglaarchitektúrát, azaz ő is álmodott, amikor az északnémet téglagótika hatására a tégla szabadon hagyása mellett döntött, azaz a templomot téglásra visszaromanizálta. Állítólag a szakirodalomban régóta él a feltevés, hogy a középkori templomok leginkább vakoltak vagy meszeltek voltak, és az, hogy – a számunkra adatott idők kezdetétől – tégla volt a homlokzat, nem jelent semmit.

Tovább

(Járvány, átalakuló városi terek)

A belvárosi főutcák (kereskedelmi és státusz) kiürülését általában azzal hozzák összefüggésbe, hogy a 20-30 éve Budapestre is megérkeztek a plázák. Ráadásul nemcsak a fővárost övező kereskedelmi gyűrűbe, hanem a belváros kitüntetett pontjaira: Westend, Mammut, Corvin, Allee… A kisebb boltoknak így lassan befellegzett a Kossuth Lajos utcában, majd a Kis- és Nagykörúton is, eszerint a vásárlók inkább választottak neonfényben fürdő belső korzókat (lásd például a Westend belső labirintusának sétányait).

Tovább

(A játszótérrel, sportrészekkel felújított Tabán)

Lehet a civilekben nyűgöt látni, de nem érdemes: ők a legjobb helyszakértők. Mint például Saly Noémi, aki a bontás előtti régi Tabán térképével segítette a főkerteseket, hiszen új fát ültetni lehetőleg az egykori udvarok helyére érdemes, nem a bontási sitthalmokra. Vagy a Zöld Tabánért csoport képviselői, a kertészmérnök végzettségű Székely Kati és Őze Ildikó: mindketten kutyások, és másokkal összefogva már évek óta maguktól is ültettek emlékfát minden elpusztult tabános kutyának.

Tovább

(Amiről nem írtam 2020-ban)

Minden évben 12 építészettel foglalkozó cikket írok az ÉS-be – havonta egyet, általában a hónap első számába. Ki van már próbálva, hogy – hiába telik el közben négy hét – nem szeretek mindig ugyanonnan közelíteni. Egy sima–egy fordított: nagyra jöjjön kicsi is, legyen mindig vidék, a sok újdonság között régi, amit már 10-20 évig rágott az idő, és olyan, amin csak nekem akadt meg a szemem. És persze a választás is annyiféle: van, ami adósság, mert mindig csak későbbre halasztódik, más vészhelyzetben csúszik be, megint más csak nekem tűnik jelentősnek, aztán írás közben derül ki, hogy épp csak alagúteffektussal megy át az érdekesség/jelentékenység léc fölött. Szóval van 12 kiválasztott téma, és végtelenül sok, ami kimaradt. Hiánypótlásként jöjjön tehát most 12 olyan, amiről nem írtam 2020-ban.

Tovább
Élet és Irodalom 2022