Benedek Szabolcs

Fehér Boldizsár: Nem nagy ügy. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2022, 130 oldal, 3499 Ft

Négy éve megjelent és Margó-díjat nyert első regénye (Vak majom) után Fehér Boldizsár most novelláskötettel jelentkezett. A szövegek egy része első ízben a szerzőnek a Könyves Magazinon futó, Hogyan legyünk népszerűek és szerezzünk barátokat? című tárcasorozatában bukkant fel. A kötetben olvasható verziók ugyanakkor érzékelhető utómunkán estek át az internetes publikálásuk óta. Mások lettek a címeik, a figurák nevei, a terjedelmük, és ami még lényegesebb: egy-egy bekezdés vagy mondat elhagyásával, avagy éppenséggel beiktatásával változtak a hangsúlyok. Mintha együtt értek volna a szerzőjükkel, nem mellesleg így épültek bele a kötet szépen kirajzolódó – talán túlzottan is szándékolt – egységébe.

Tovább

Bárdos Péter: Válogatott hallgatásaim. Claim Data Kft., Budapest, 2022, 108 oldal, 2800 forint

Mit kell tudnunk Bárdos Péterről? Egyrészt amit ő elárul magáról ebben a kívül-belül ízléses kis könyvben: hetvennégy éves (mármint a kézirat születésekor, 2020-ban az volt), jogász, és „önmagát magyar zsidóként határozza meg”. Másrészt filozófiai eszmefuttatásaiból sejthető, hogy baloldali és agnosztikus (az egyik nem következik a másikból, mint ahogy nem is zárják ki egymást), azt pedig a guglizásból tudom, hogy ügyvédi irodája közel esik a munkahelyemhez. Az önbemutatáshoz hozzátartozik, hogy Bárdos Péter se nem filozófus, se nem tudós, se nem író, ám ez nem zárta ki azt, hogy írjon egy könyvet, amely leginkább a filozófia évezredes kérdéseit teszi fel, de szó esik benne irodalomról, tudományról, történelemről és még sok minden másról is. A könyv elsődleges címzettje a három unoka, Marci, Nati és Olívia, nevük többször fölbukkan a kis kötetben. Amely egyébként nem született volna meg a járvány nélkül, mikor is a kényszerű bezártság és a szokatlanul belassult idő számos embert egyfajta számvetésre, töprengésre, múlt és jelen elemzésére késztetett. Na meg a jövőére is.

Tovább

Gion Nándor: Könyv könyv mellett
Milorad Pavić: Kazár szótár
Andrew Leatherbarrow: Csernobil 01:23:40
Kira Jarmis: Zárka

Tovább

Nagy Gerzson: Ablak az Ontario-tóra. Kalligram Kiadó, Budapest, 2022, 272 oldal, 3990 Ft

A folytatás lehetőségével számolva a mostani regényben sem meglepő az önéletrajzból merítkező dramaturgiához leginkább passzoló egyes szám első személyű narráció használata – amely mellett megjelent egy másik, egy egyes szám harmadik személyű is. Utóbbiban a figura már nem Budapesten, hanem Torontóban van, sőt maga a könyv is azzal kezdődik, hogy hősünk kibérel egy, az Ontario-tóra néző lakást. A vívódásra okot adó nők száma pedig az eredeti tervekhez képest emelkedett, a fiatalkori szál után tíz évvel játszódó kanadai események során is találkozunk velük.

Tovább

Ahogy egy helyi ismerősöm is fogalmazott: Splitben a Hajdukot nem lehet megkerülni. Annak se, aki nem különösebben rajong a futballért, amely terén amúgy a horvátok mostanság nagyságrendekkel jobb eredményeket tudnak fölmutatni a mieinknél. A piros-fehér kockás válogatott legutóbbi vb-ezüstérme mellett a Hajduk is nemzetközi szinten jegyzett klubcsapat. Splitben és környékén tényleg lépten-nyomon belébotlik az ember. Nem csupán a városban, hanem a szomszéd településeken is számtalan Hajduk Split feliratú, többnyire a klub színeiben (piros és kék, de a csapat odahaza fehér-kékben játszik) pompázó – bár nem mindig pompás – graffitikat látni, időnként meglepő helyen, templomok falainál és műemlékek közvetlen közelében. Nem beszélve arról, hogy az autók visszapillantó tükrén rendszeresen kis Hajduk-zászló fityeg, a telefontokokon is a klub címere virít, és az utcán járókelők nem kis hányadán ugyancsak Hajduk feliratú póló van. A horvátok érzékelhetően imádják a futballt, az eredményeik alapján joggal, de amúgy is az identitásuk meghatározó része.

Tovább

Kőrössi P. József: Ajuszi. Noran Libro Kiadó, Budapest, 2022, 280 oldal, 3490 Ft

Ha nincs a járvány, valószínűleg nem születik meg Kőrössi P. József Facebook-posztokból kinőtt új könyve sem (vagy legalábbis nem ilyen formában), amely párhuzamba állítható az előzővel, hiszen az is ugyanúgy önéletrajzi-életrajzi munka volt, mint a mostani. Ám míg a Zsákutca két irányból (2020) elbeszélő-főhőse maga a szerző, addig most az édesanyjára, Ajuszira tevődött át a fókusz, akit a járvány elől a nyolcvanhatodik születésnapján Márkházára menekítettek. (A cserháti településsel kapcsolatban többször is elhangzik Kőrössi kicsit mentegetőző, kicsit büszke, kicsit önironizáló mondata, kvázi szlogenje, miszerint „városi ember vagyok, falun élek”.)

Tovább

Ketten egy új könyvről – Szilasi László: Tavaszi hadjárat. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2021, 336 oldal, 4299 Ft

Ahogy arról itt is szó esik, Grand Tournak nevezték a hajdani Angliában a nemesifjaktól elvárt, éveken át tartó kontinentális tanulmányutat. Szilasi hősei is útra kelnek, nem mellesleg ez a két kisregény is történelmi eseményeket és helyszíneket bebarangoló utazásra viszi az olvasót. El lehet játszani a gondolattal, hogyan működne a két mű egymástól külön – de akár azzal is, hogy mi lenne, ha nem olykor esszenciába forduló szövegekként, hanem részleteiben kibontott nagyregényként olvashatnánk ugyanezt. Csak hát akkor nem jelentkezne az a bravúr, ahogyan Szilasi sűríti az epikai alkatrészeket.

Tovább

Tárcatár 2021 – a búcsú
TEMATIKUS PRÓZA-ÖSSZEÁLLÍTÁS

1992-ben, 29 éve indult az Élet és Irodalom Tárcatára. Széky János vezette akkor a prózarovatot, utána tizenöt évig Dérczy Péter. A hagyomány szerint minden évben három új szerzőt kérünk fel, hogy – Szív Ernő mellett – egy éven át, havi rendszerességgel írjon a „vonal alá”. 2021-ben Benedek Szabolcs, Selyem Zsuzsa és Szaniszló Judit írásait olvashatták. Szívből köszönjük, hogy velünk voltak!

Jövőre három új szerzővel folytatja a Tárcatár négyesfogata. Hogy kik ők, maradjon a januári számok meglepetése.


Igazából nem szeretem azt a szót, hogy „párom”. Nem tudom pontosan, miért, egyszerűen nehezen jön a számra. Nem mondanám, hogy idegesít vagy irritál, mert végtére is nem ugyanaz a kategória, mint az „asszonypajtás” meg a „pocaklakó”, de valahogy olyan… Mindegy, ettől függetlenül azon kapom magam, hogy egyre többször használom. Nyilván azért is, mert rendre ekként vagyok emlegetve mások előtt: „A párom így, a párom úgy”. És hát a párok állítólag az évek múlásával egyre inkább hasonlítanak egymáshoz, külső és belső tulajdonságokban egyaránt. Nem csoda, hogy átvesszük egymás szavajárását.

A legutóbb a pszichológusnál hallottam tőle. Konkrétan azt mondta:

– A párom ír.

Amire habozás nélkül rávágtam:

– Igen, és ez az, amit képtelen vagy évek, sőt évtizedek óta megemészteni.

– Te is tudod, hogy ez hülyeség. Semmi bajom nincs vele.

– Lehet, hogy nincs, de nem is különösebben érdekel.

– Miért, téged érdekel, hogy én milyen melókban vagyok éppen? Mégse vetem a szemedre soha. Nem is várom el, hogy foglalkozz a projektjeimmel. Elég, ha nekem bajlódnom kell velük.

Tovább

Olyan hangosan telefonált, hogy nemcsak a váró visszhangzott tőle, de valószínűleg arrébb, a recepción, vagy akár a felettük lévő emeleten is lehetett hallani. Fekete zakót és vászonnadrágot, valamint a legújabb divat szerint öltönyhöz is hordható márkás, sötét sportcipőt viselt. Nyakkendőt nem kötött, mintha ezzel is az öltözékének eleganciájában megbúvó lezserséget akarná hangsúlyozni, a napszemüvegét pedig a homloka fölött a hátrafésült hajára tolta. Odakint egyébként borús volt az ég.

– Márpedig a természetes nyelvérzékem azt mondja, hogy ez így lenne helyes.

Karsai pár percen belül harmadjára hallotta a kifejezést: „természetes nyelvérzék”. Mondhatnánk, hogy erre kapta föl a fejét, de ez nem igaz, a fiatalemberre egyszerűen nem lehetett nem odafigyelni. Amit nemcsak harsányságával sugallt, hanem gesztusaival és mimikájával egyaránt.

Tovább

Újabban többet szoktam lopni. Mármint az eddigiekhez, meg úgy általában az átlaghoz képest is. Mert hát lopni mindenki szokott a munkahelyéről. Az is, aki saját magának se ismeri be. Az általános vélekedés szerint az, hogy valaki elhoz néhány tollat, celluxtekercset meg a gyereknek rotringhegyet, nem lopás. Az se, ha úgy kéri az irodaszer-rendelést, hogy legyen benne körző, vonalzó és stiftes ragasztó. Senki nem firtatja, hogy az mégis minek, észrevétlenül be lehet csúsztatni a táskába, ennyike. A papír-írószer is egyre drágább. Az ember ott spórol, ahol tud.

Egyszer hazavittem egy doboz kinyitható szárú iratkapcsot a cégtől. Fogalmam sincs, mire használják az irodában, valószínűleg semmire, az egyik szekrény hátsó sarkában hányódott, föltehetően jó ideje. A gyerekkoromat juttatta eszembe. Azokat az időket, amikor a süteményes dobozok aljából kartonfigurákat lehetett kivágni, amiknek a végtagjait úgy lehetett mozgatóvá tenni, hogy kinyitható szárú kapoccsal rögzítettük a testükhöz.

Tovább

Nem érdekelte, hogy a két kamasz lány már nemcsak bámulja, hanem vihog is rajta, ismét kikandikált az oszlop mögül. Ott állnak a pénztárnál. Náluk természetesen ő veszi a jegyet, a feleség addig fogja a gyerek kezét. Hanna ekkora távolságból nem bírta kibetűzni a pénztárak fölötti feliratokat. Se a filmek címét, se a kezdési időpontokat. A ridiküljébe nyúlt és kikotorta a telefonját. Melyik istenverte pláza is ez, és mi a mozi neve? Most kivételesen jól jött, hogy Miklós leszarja, ezúttal nemcsak azt, hogy péntek van, hanem a jeles dátumot is, és szokás szerint késik. Mindig annyira pedáns, néha már kínosan, ám ha kettejükről van szó, olyan laza lesz, hogy nem figyel, nem igyekszik, nem siet. Végtére is nem kell csodálkozni, hogy így alakult. Hanna azt olvasta az interneten, és a bizalmas barátnők is, akiket beavatott, mind azt mondták, hogy kettőn áll a vásár. A dolgoknak következményük van.

Tovább

Egyetemista koromban már megengedhettem magamnak a drágább belépőt, volt ösztöndíjam. Otthagytam és onnantól kívülről láttam a tábort. Amely a rendszerváltást követően sok mással egyetemben átalakult. Szurkolói csoportok jöttek létre, és azok időnként akkor is rivalizáltak egymással, ha tagjaik ugyanazért a csapatért szorítottak. A csoportoknak saját jelképeik, szlogenjeik, dalaik és molinóik lettek, a mérkőzésekre pedig gondosan megtervezett, különféle mozgás- és látványelemekből összeállított koreográfiákkal készültek. Azt is észrevettem, hogy az ultrák számára nem föltétlen a gyepen zajló játék a lényeg – azzal együtt se, hogy mindenhova elkísérik a csapatot, külföldre is –, hanem a hangulat, a jelenlét, a közösen átélt dolgok.

Tovább

Az is bolond, aki poétává lesz Magyarországon. Anikó nem volt bolond, annak ellenére sem, hogy páran lökött csajként emlegették a háta mögött. De hát az ilyet mindig könnyebb valakire rásütni, mint megindokolni. Ha nem is kimondottan költőnek készült, Anikó írással akart foglalkozni gimnazista kora óta. Amikor megkérdezték, mi szeretne lenni, azt felelte, újságíró. Nem árulta el, hogy ennek az összetett szónak az első tagját az ő esetében akár el is lehetne hagyni. Ezt – gondolta Anikó – mások úgyse értenék. Egy kamasz nem deklarálhatja csak úgy, jószerivel a semmiből, hogy írónak készül. A felnőttek értetlenkedéssel és okoskodva fogadnák. Író? Aki könyveket ír? Jó, jó, de legyen egy rendes állásod is. És az mi lesz?

Tovább

Amikor Török Robira gondolok, elsőként mindig egy bizonyos mozdulata jut az eszembe. Pedig olyan sokszor nem láttam ezt a mozdulatot, alig párszor talán, mégis, valahogy ez vésődött vele kapcsolatban leginkább belém.

Egy belvárosi általános iskola szűkös tornatermében fociztunk akkoriban, hétfőn esténként, váltakozó létszámmal. Néha annyian összejöttünk, hogy három csapatot kellett alakítani és körmérkőzéseket vívtunk, máskor meg csupán arra futotta, hogy páros egyérintőzzünk. A társaság a legkülönfélébb helyekről verbuválódott, ki-ki szólt az ismerőseinek, és az egész talán nem is volt annyira legális, mármint, úgy sejtem, az iskola vezetése nem tudott róla, játék után, sör előtt összedobtunk egy kis pénzt, amit odaadtunk a portásnak.

Robi nemigen hiányozhatott, és ez a bizonyos mozdulat úgy nézett ki, hogy nagy lendülettel érkezett középen, a derékmagasságú kapu előtt hirtelen lefékezett, és jobb kezének mutatóujjával a cipője hegyére mutatva jelezte, hogy oda kéri a labdát. Amit aztán, ha a laszti nem vagy rosszul érkezett, bazmegeléssel fölérő dühös grimasz követett.

Tovább

Molnár Eszter Edina–Sidó Anna: Csáth Géza személyesen
József Jolán: A város peremén
Marsi József: Egy álom vége

Szávai Géza: Az életed, Polcz Alaine

Tovább

Megsértődött, de nem reagált. Igazság szerint ő is régen hallott már Alice-ről. Egy időben gyűjtötte az ismerősöket, úgyhogy rákeresett a Facebookon, megtalálta, amaz pedig pár nap elteltével visszajelölte. Akkor már évtizedek óta nem találkoztak. Utoljára pedig vagy tizenöt éve beszélt vele. Alice szokás szerint konferenciára érkezett Magyarországra, megszerezte Ervin számát és fölhívta a szállodából, javasolva, hogy vacsorázzanak együtt. Ervin válaszait hallotta a felesége is, azt is, hogy ő a baba körüli esti teendőkre hivatkozva nemet mond.

Tovább

Csillag Péter: Oldalvonal. Jaffa Kiadó, Budapest, 2021, 232 oldal, 3499 Ft

Ahogyan az előző kettő, úgy ez a kötet is hosszabb-rövidebb történetekből épül föl, tényszerűen szólva cikkekből, amelyek eredeti változatai megjelentek lapok (jelen esetben a Nemzeti Sport) hasábjain, a könyvbe illesztéshez azonban természetesen az ilyenkor szokásos szerkesztésen és egységesítésen mentek keresztül. Már amennyire szükséges volt. Csillag Péter ugyanis olvasmányosan, szellemesen, sallangoktól és zsargonoktól mentesen ír. És ami ugyancsak fontos: könnyedén, mégis pontosan, egyszerűen, ugyanakkor stílusosan. Nagyjából úgy, ahogy a legkiválóbb futballisták, a játék (?) igazi mesterei szokták rúgni a labdát.

Tovább

A kertben ültek, nagyjából félúton a ház hátsó fertálya és a medence között. A tuják pont megfelelő árnyékot adtak ahhoz, hogy ne tűzzön a fejükre a nap, de közben élvezhessék is a kora esti langymeleget. Miközben Kelement hallgatta, Rónainak az járt az eszében, hogy mennyire hiányzott már ez az egész. Mármint üldögélni a szabadban. Persze ez Kelemennek nem újdonság, ő a karanténidőszak előtt is így csinálta: amikor kedve szottyant, kitelepedett valamelyik dizájnos, föltehetően – Rónai észrevétlenül végigsimította az oldalát – bambuszból készült székre egy telefonnal meg egy laptoppal, és innét nyomatta a dolgokat. Neki viszont tök más a belvárosból home office-ozni, ott legföljebb a gang jöhet szóba, ahol viszont folyton a szomszédok kíváncsi pillantásainak kereszttüzében lenne, és sokan direkt azért járnának-kelnének arrafelé, hogy neki olyankor föl kelljen állnia a kicipelt konyhai székről, mivel ketten már nem férnek el egymás mellett.

Tovább

Végre kinyílhattak a könyvtárak is. Kóródi nem tudta eldönteni, várta-e. Számukra eddig is nyitva volt. Mindig akadt tennivaló. Pakolászni, rendezgetni, szelektálni, kötészetre vinni, nyilvántartást ellenőrizni, pontosítani, a közösségi oldalon kortárs magyar írók műveit fölolvasni, ügyeletben ücsörögni, telefonokat fölvenni, naponta több tucatszor elismételni, hogy „sajnos mi se tudjuk, tessék figyelni a híreket, de azonnal kiírjuk a honlapunkra is”, és így tovább. Közben lett egy átvevőpont, jöttek az e-mailek, a még több telefon, össze kellett rakni a rendeléseket, a megadott napokon pedig kiállni a kapu elé a leszuperált szervizkocsival, amely olyan régóta volt a könyvtár tartozéka, hogy már senki nem emlékezett rá, honnét van, és amelyen most poharak és szendvicstálak helyett szellemi táplálék sorakozott. Egyszóval, eddig se unatkoztak. Csak éppen hiányzott a folyosókról meg az olvasótermekből a szöszmötölés, a lapozgatás, a csoszogás, a fojtottságával is tisztán hallható suttogás, a csipogás, amikor végighúzták a mágnescsíkon, mégis beriaszt a kikölcsönzött könyv, és a többi, jól megszokott zaj, amelyet összességében életnek lehet nevezni.

Tovább

Frank Tibor: Szalonvilág. A polgári érintkezés modernizálódása a 19. században. Rózsavölgyi és Társa Kiadó, 2020, 208 oldal, 3410 Ft

Frank Tibor alapos, ugyanakkor roppant olvasmányosan megírt munkája részletesen és megkapó érzékletességgel mesél a szalonok világáról Párizstól Londonon, Berlinen és Bécsen át Budapestig, ráadásként kis kitérővel Amerika, sőt napjaink felé. Mindehhez nem csupán precízen fölrajzolt történelmi háttérrel szolgál adalék gyanánt, hanem olyan ínyencségekkel is, mint a zongora és a névjegykártya kultúrtörténete, sőt ízlés- és társaságformáló szerepe. Közben a köztudatból mára többé-kevésbé kikopott, ugyanakkor kifejezetten izgalmas figurákkal is megismerkedhetünk.

Tovább
Élet és Irodalom 2022