Bizonyos életkor után az ember jobb, ha óvatosan vezet. Nagyon szomorú dolog ez. Lehet, hogy nekem se kéne már autóba ülnöm. Megvallom, olykor én is nekihajtok ennek-annak. Főleg parkoláskor, mikor a rendelésre jövök. Gyakorta tolatok neki lendületesen békésen álldogáló autóknak. Lopva megnézem mindig a nyomokat, de inkább csak kíváncsiságból. Azt figyelem elsősorban, látott-e valaki; nem akarok úgy viselkedni, mintha közöm lenne az ütközésekhez.

Többnyire csodálkozom, hogy történhet meg, hiszen tudtommal észnél vagyok, csak eltereli a figyelmemet valami. Mit tudom én, állok be, de hopp, ott egy szép nagy Harley Davidson, amit ugye nehezen tudok kikerülni, kicsit ránézek, hú, egy Harley Davidson, és már neki is mentem valaminek. De nem kicsit, hanem kurvára.

Mostanában ez már rendszeres. Igaz, Párizsban is koccanással állnak meg az autók, és attól még nem rossz hely, Párizs mégiscsak Párizs. Én is úgy szoktam. Koccanással. Csak én Budapesten, ahol sajnálatos módon sok az idegbeteg. Nem szándékosan csinálom, úgy alakul. Ha lassan megyek, az sem segít, olyankor is sokszor jön a hang, dzs, brr, ó, kurva élet, megint legyaláztam egy autót. Kiszállok, nézem, van-e nyoma. Ha van, és komolyabb, átállok valahova. Ha nincs, akkor maradok.

(13.) Nem tudtam enni. Már a látványtól hányingerem lett: az eleve túl gazdagon összecsokizott croissant-ok egyik fele lekvárba volt áztatva, a másik mézbe. Ilyen mértékű, ennyire bátor édességkoncentrálást még nem láttam. Óvatlanul belekortyoltam a narancslébe, de azonnal le is tettem a poharat az asztalra. Sara felvihogott, tetszett neki a látványos undorodásom.

Felpattant, kiviharzott az előtérbe, ám szinte azonnal jött is vissza; letett elém egy csésze gőzölgő kávét. Közvetlenül a kiviharzását megelőzően hosszasan magyarázott. Lassan lett világos, mit akar: egy helyi cukrászdát ajánlgatott. Ha jól fejtettem meg a szavait, közeli rokona üzemeltette. Cuppogott, mutatta, milyen isteni ott a gelato. A kávé mellé odatolt egy kockacukros dobozkát, és diszkréten az asztalra helyezett egy kis kártyát, rajta a cukrászda kódjával, amit a telinfómmal tudtam leolvasni. És beszélt, beszélt, beszélt szakadatlanul.

Nem zárom ki, hogy ez az Ambassador már Ady idejében is létezett. Valószínűnek persze nem tartom. Vagy a Westminster, az is elég régi dolog lehet. Meg ez a Balmoral. Legközelebb megszállhatnánk itt, mégiscsak közelebb van a világ centrumához, mint Menton. Internetcafé, nem, azt kizárom, az nem lehetett akkor. Egyébiránt jó volt a kávé? Finomnak bizonyult? Nekem ízlett, megköszönöm neked. Ide jöhetünk máskor is, amennyiben neked is megfelelt. Végül is te fizetsz, te döntesz.

Tapasztalhatod, érdemes nívós helyekre betérni, mekkora örömöt szerzel a lányaidnak vele. Láttál-e már északír embert? Szerintem az egyik az volt a kávézóban. Ha nem kettő. Nem láttál, gondoltam. Magam sem, de úgy érzem, ezek azok voltak. Az egyik szinte biztosan. Nagyon régen figyelem az embereket, az ilyesmit meg tudom érezni. Északír nézése volt.

Körteszörp. Az elég aranyos név, nem? Biztos létezik körtetorta is. Meg körtepálinka. Azt nem szeretném annyira, nem bírom a pálinkát. Nem szeretem a körtét se, sehogy. Talán van körtés Milka. Valószínűleg azért se rajonganék. Nem hoztam el a szörpöt, hagytam, ahol volt, a polcukon. Valószínűleg ma voltam náluk utoljára. Baj történt.

Biokertésznek hazudtam magam nekik az elején. Valójában szemetet szedtem akkoriban a Margitszigeten, de hát egy budai társasházban el kell adni magát valahogy az embernek. Ha nő, még inkább. Ha takarítónő, még még inkább. Anyám se holland műkereskedő, ahogy beadtam nekik. Bordélyházi takarító Amszterdamban, tünteti el a gusztustalanságokat nap mint nap.

Hideg volt a tenger. Sziklák álltak a vízben. Fejesugráltak köztük az idióták. Nem volt pénzünk. Egyáltalán nem volt pénzünk. Semmi pénzünk nem volt akkor már. Így aztán kitaláltuk, hogy kijelentkezünk, de maradunk. Rájöttünk, hogy nem ellenőriz senki. Viszont éjszaka csoport érkezett, kiadták az ágyunkat. Kilopóztunk az udvarra, a betonra. Csak hát jöttek a német srácok hajnalban, és egyfolytában vizeltek. Levizeltek téged.

(A vers olvasásához, kérjük, fizessen elő!)

(A vers olvasásához, kérjük, fizessen elő!)

(A vers olvasásához, kérjük, fizessen elő!)

Tanár úr kérem

Tematikus próza

A Petőfi Irodalmi Múzeum rendhagyó programmal búcsúztatta a Számadás a tálentomról című Karinthy-kiállítást. Az Így írtok ti, a Nem mondhatom el senkinek, az Utazás a koponyám körül Kosztolányi szeretetteljes túlzását is igazolja: „Ez a marha volt közöttünk az egyetlen zseni”. Kovács Ida és Horváth Csaba szervezésében kortárs írók fogalmazták újra a Tanár úr kérem néhány fejezetét. A szerzők parafrázisai hol a felnőttkor megbocsátó visszatekintésével idézték fel a mindannyiunkban megbújó kisdiákot, hol a léthelyzetté általánosodó iskolai hierarchiát nevettették ki, bár ebben az esetben messze nem az önfeledt jókedv volt az elsődleges. Az írásokat a PIM később önálló kiadványként is meg fogja jelentetni. 

A vers olvasásához, kérjük, fizessen elő!