Mészöly Miklós világirodalmi tájékozódásának centrumában egyértelműen a francia irodalom áll. Francia írókat elemző esszéi közül gyakran idézik a Camus világáról szóló írását (A világosság romantikája, 1969) és az évtizeddel későbbi Céline ürügyén címűt. Ezekből az esszékből az tűnik ki, hogy Mészölyt, amikor a világirodalomról szólt, elsősorban a magyar irodalom, a magyar regényirodalom alakulása érdekelte. Céline ürügyén azt az állítását fogalmazza meg és próbálja bizonyítani, hogy ha az Utazást a magyar regényírók ismerték volna, akkor feltehetőleg egészen másképpen alakul a magyar regény fejlődése. „Ha jobban időben érkezik, ha előbb kerül a háború utáni prózánk vérkeringésébe mint ütköztető anyag: talán mentesülünk néhány átmeneti divatos áramlat és stílus vidékies túlburjánzásától. Céline a hiányzó nagyepikánk hangvételét bátoríthatta volna.” A hiányzó nagyregény mítoszának Mészöly sem tudott ellenállni. Nádas Pétertől tudjuk, mennyire frusztrálta Mészölyt, hogy nem képes nagyobb méretű regényt írni.

A történelem keretezi Kosztolányi Dezső Édes Annáját is. Az első fejezet a Kommün végét, a záró fejezet az új rendszer megszilárdulását idézi. Mintha a közép-európai regény nem tudna megszólalni a történelmi determinizmus felidézése nélkül. Innét tekintve Márai regényében az acte gratuit kizárólag az öncélú lopásokra, a tárgyak feleslegességének deklarálására szolgál. Ami a regényben lényeges, az mind megvilágosodik, a kérdésekre választ kapunk. Kosztolányinál egészen más a helyzet. Édes Anna tette, a Vizy házaspár meggyilkolása tipikus acte gratuit, vagyis nehezen (vagy sohasem) megérthető és megmagyarázható cselekedet. Váratlan gesztus, amely többféle magyarázatot is kap a per folyamán. A történetmondó az utolsó előtti fejezetben végigveszi a megközelítéseket, a házbeli lakók és cselédeik, a házmesterék, Édes Anna apja és mostohája magyarázatait. Egyet emel ki a maga eszközeivel, Moviszter, az öreg orvos humanista értelmezését.

Épp egy évszázada, 1913-ban  jelent meg a Nyugatban Babits Mihály Magyar irodalom című írása, amelyben, amint rögtön az elején kimondja: „literatúránkat világirodalmi szemekkel akarj(a) vizsgálni. Nehéz feladat. Ezt a mi kis sötét fülkénket az emberi szellem nagy palotájában vendégek nem járják. (...) Sok könyvet írtak már a magyar irodalomról: még senki sem írta meg róla a Fejezetet – abba a nagy könyvbe, amelynek Világirodalom a neve.” Tanulmányában Babits irodalmunk művelőinek általános panaszát fogalmazza meg. A sajnálkozásnál azonban tovább is megy: megpróbálja körülírni azt a mű-típust, amely a nem-magyar olvasó számára érdekessé tehetné  irodalmunkat. A lényeg azonban, Babitsnál is, másoknál is, a panaszkodás.

Márai Sándor: A teljes Napló 1950–51

Márai Sándor: A teljes Napló 1952-53

Márai Sándor: A teljes Napló 1954-56

Márai Sándor: A teljes Napló 1957-58

1.
2011 januárjában megint botrány robbant ki Céline körül. 1932, vagyis az Utazás az éjszaka mélyére megjelenése óta már a sokadik. Ezúttal a francia kulturális minisztérium szállította hozzá a muníciót. Minden évben kiadnak ugyanis egy évkönyvet, amelyben - évfordulós ürüggyel - a nemzet büszkeségei kapnak helyet. Köztük lett volna ezúttal az ötven éve eltávozott Louis-Ferdinand Céline. De nem lett, mert Serge Klarsfeld, A Franciaországból deportált zsidók fiainak és lányainak egyesülete nevében erőteljes tiltakozást tett közzé, és bár Frédéric Mitterrand kulturális miniszter először nem akart engedni, de végül, Nicolas Sarkozy közbelépése nyomán, bevonatta a vitatott kiadványt.