Ez az írás a folyóirat-szerkesztés sajátosságai miatt jóval a médiatörvény-csomag megjelenése előtt készült, ezért arról még nem szólhat. Mégsem nélkülözi az aktualitást, mert jelzi a szerző által kívánatosnak tartott joguralmat és nem párturalmat érvényesítő médiahatósági működés lehetőségét. A médiajog régen megérett a reformra, ám a részben már elfogadott mostani média-törvénycsomag a szabályozást nem vitte közelebb a demokratikus eszményhez, hanem ellenkezőleg, tragikusan tovább távolította attól.

Megindulni látszik végre valahára a vita a magyarországi korrupció elviselhetetlenségéről. Az sem baj, hiszen az igazság csak a vitában mutatja meg magát, hogy akadnak olyanok, akik nem elhanyagolható eszességgel tagadják, hogy gondjaink gyökerénél a korrupciót is ott találjuk, sőt - talán káprázik a szemem -, mintha azt is állítanák, kell egy kis korrupció a jó emésztéshez, hiszen magyar adja a magyarnak², a módosabb a szegényebbnek. Érdekes hely lett a mi hazánk, és ezzel még keveset is mondtunk. Ez az írás mindazonáltal fordít egyet a nézőponton. Noha azt is nagyon fontosnak tartom, itt nem a korrupció elleni küzdelem eszközeit nézem,³ hanem azt az egyént, aki el is utasíthatja a korrupciót, és a környezetében sem szenvedheti⁴. Vajon mi igazolja az ő cselekedetét? Azt is előrebocsátom, hogy az írásom címében megfogalmazott kérdésre adható válasz húsz éve még egyszerű volt, ma pedig komoly indoklásra szorul. A züllöttség ugyanis természetes közegünk lett megint.