Kiss Tibor Noé: Beláthatatlan táj. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2020, 257 oldal, 3699 Ft

Az Aludnod kellene szociológiai, antropológiai, teológiai értelemben is elhagyatott világa, a szereplők szegénysége, kiszolgáltatottsága itt még általánosabb dimenzióba kerül (miként például Krasznahorkainál). Nem a társadalmi nyomornak, inkább egy létállapotnak, világállapotnak a leírása a cél. A Beláthatatlan táj fő ambíciója az emberi kiszolgáltatottság megmutatása. Mintha már az Aludnod kellene is azt sugallta volna, hogy nem ártana elaltatni ezt a világot (a menekülni akaró Szandra rejtélyes gyilkosság áldozata lesz, miután azt mondja neki az egyik pasi, hogy: „aludnod kellene”). Az a mű is nagyon „szépen” beszélte el a legszörnyűbb dolgokat. A Beláthatatlan táj pedig már címével is azt mondja, nem sok remény van akkor sem, ha nem olyan szörnyű körülmények közt élünk. S ha lehet, az új mű még inkább „szépen” meséli el ugyancsak titokzatos történetét.

(Jazzy rádió, 90.9)

„A jazzy szó »dzsesszes«, »dzsessz-szerű« jelentéssel is bír a szótárak szerint. És ez a rádió néha tényleg jazzközeli, mondjuk swingközeli zenéket ad, de csak nagyon óvatosan, nem merész, hanem eléggé konszolidált muzsikát, amely inkább pop. (A »vájtfülű jazzt« igyekeznek kerülni, mondta egy műsorvezető, sajnálatomra – annyit tennék hozzá, hogy pontosabban mindenféle jazzt igyekeznek kerülni.) És azért túl sok intellektuális műsort se keressünk errefelé.”

(Jazz a Bartók rádióban – Szerkesztő Veisz Gábor, műsorvezető Fellegi Lénárd, Bartók rádió, esténként 23.00–24.00)

Változatosan és ügyesen szerkesztett műsorsáv ez, péntekre és szombatra kerülnek a legnagyobb érdeklődésre számot tartó kiváló válogatások. Megszólalnak a hazai zenészek, és hallhatjuk a világsztárokat. Ha valaki követi a műsort, biztosan figyelemre méltó összképet kap a műfajról.

Háy János: A cégvezető. Re­­gény. Európa Könyvkiadó, Bu­da­pest, 2020, 372 oldal, 3999 Ft

Háy János legújabb pályaszakaszának remeklése ez a regény. Méltó párja Az öregtó felé című, 2017-ben megjelent nagyszabású verseskötetnek. (...) A cégvezető főhőse névtelen üzletember. Kevés embernek van most neve, „az új nő”-nek sincs, a volt feleség azonban a végén egyetlen egyszer megneveződik (itt: Ildi – 371.). A főhős kívülről nézve az elmúlt harminc év sikerfigurájának tűnik. „Korunk hősének látta magát egy olyan korban, aminek nem volt hőse.” – írja találóan a fülszöveg. Ugyanakkor az író nem azt sugallja, hogy a cégvezető ő maga lenne, hanem azt, hogy a cégvezető nem más, mint az olvasó. Mindenki cégvezető, függetlenül attól, van-e cége vagy nincsen – hiszen „azt az embert, aki vagy, te vezeted” (ez igaz, bár itt mintha csak férfiakra volna értendő). Ily módon persze a szerző is cégvezető, természetesen, akinek élete hasonlít hőse életéhez, miként az olvasó sorsa is hasonlíthat ennek a hősnek a sorsához. „A cégvezető mi vagyunk.” – olvasom.

Aki szereti a kortárs irodalmat, biztosan tud Péterfy Gergely legutóbbi két regényéről. Az egyikben Kazinczy Ferenc és Angelo Soliman furcsa barátsága van a középpontban. A másikban a Waldstein család története. Erről is beszélgettünk, meg az eddigi életműről, a műveltség pusztulásáról, a közéletről. És a népszerűségről. Péterfy ugyanis az utóbbi években olyan sikeres írói brandet épített, amelyről érdemes szót ejteni. (A Kitömött barbárról lásd: Károlyi Csaba: Testvériség, ÉS, 2014/30., július 25., A golyó, amely megölte Puskint című regényről: Károlyi Csaba: Örök remény, ÉS, 2019/38., szeptember 20.)

A teremtés koronája. Karan­tén­antológia. Szerkesztette Cserna-Szabó András és Darida Benedek. Helikon Kiadó, Budapest, 2020, 235 oldal, 3499 Ft

Számomra a legnagyobb öröm az volt, amikor azt éreztem, hogy remekműgyanús novella is van a kötetben. Ez pedig Háy János Babaváró című mindössze hét és fél oldalas bagatellje. Elegem lett a spoilerhisztiből, ezért vázolom a szituációt: van egy férfi, cégénél lehúzzák a rolót. Van a feleség, aki „hómofiszol”. És van a cég könyvelőnője, aki a férj szeretője. (Meg van a házaspár két kamasz fia.) Mindkét nő terhes lesz a férfitól. Na, mégse mondom el a végét, tessék elolvasni. Kamaradráma. A lehető legkevesebb szóval, feszes mondatokban elbeszélve. A szereplőknek nincs is nevük, férfi, feleség, könyvelőnő. És éppen úgy adagolja az információkat a szerző, ahogyan optimális. A harmadik személyű elbeszélésben természetes módon bújnak meg a függőbeszédek. A magyar novellisztika legnemesebb hagyományait követi az író. Semleges közlések nyomán jutunk el a megrendülésig. „Tulajdonképpen” – ez az első szó, és mikor a végére érünk, akkor értjük meg, hogy ez nem töltelékszó, hanem a dolog lényege.

(Értsünk szót, Parászka Boróka műsora, Marosvásárhelyi rádió, június 2. – A hely, Farkas Erika műsora, Kossuth rádió, június 30. – Dobszerda, Váradi Júlia műsora, Klubrádió, július 8.)

Az íróportrék nagy kérdése, mit érdemes „kiszedni” a művek szerzőjéből, mit célszerű firtatni, és mit nem. Mesélje el a regénye cselekményét élőszóban? Mondja meg, miért így írta meg, miért nem másképp? Árulja el, „mit hallgatott el”? Ezek akkor is érdekes dilemmák, ha fiktív történetről, „kitalált” regényről van szó. Még izgalmasabbak, ha a regény tárgya az író élete.

(Felfedező. Nyelvről, irodalomról, zenéről. Házi Hunor műsora, Kossuth rádió, szerdánként 14.34–15.00)

Ugyanakkor a pártállami médiában sok tisztességes, szakmailag magas színvonalú próbálkozás van még ma is. A számomra hallgathatatlan politikai ámokfutások között található számos érdekes kulturális, tudományos, ismeretterjesztő, szórakoztató műsor. Ezek előtt és után sajnos olyan híreket mondanak, amelyek demokrata hazafiak számára több mint kínosak. Nagy dilemma, ilyenkor a becsületes műsorkészítő mit tegyen. Álljon föl, és legyen munkanélküli? Hódoljon be, és legyen megalkuvó?

Pető Péter: #halálka. hír, regény. Kalligram Kiadó, Budapest, 2020, 285 oldal, 3500 Ft

Itt aztán jól összegubancolódik a sok szereplő élete.

A történetfoszlányok mögött azonban mindig sorsok vannak, kiderül, ki miért lesz valamilyen. Mit jelent az, ha a gyerekeket kínozzák otthon (és mit érünk vele, ha megtaláljuk az okát, hogy ugyanis ha egy apa sokkot kapott a háborúban, azt nem tudja kiheverni). Mit jelent az, ha egy fiúnak iskolás korában meghal az apja, és ő ígér neki valamit. Mire vezet, ha egy tanárnő hozzámegy egy melóshoz, aztán egy festőművésszel próbálná a szellemi igényeit kielégíteni (de mikor más igényei is eszébe jutnak, a festő épp világhírű lesz véletlenül, és egyből otthagyja).

Egy kérdésre nincs válasz: miért boldogtalan itt majdnem mindenki, függetlenül attól, mire vitte az életben. A tanult és nem tanult férfiak, a tanár, pszichológus, ápolónő, ügyvéd feleségek ugyanúgy nem tudnak mit tenni.

(Útszélen. Józsa Márta műsora, Klubrádió, csütörtökön 15.00–16.00)

Alapkérdés, ki hallgat még rádiót. Ezen belül van az az alkérdés, ki volna, aki ezt kora délután teszi. Ilyenkor sokan dolgozunk vagy ügyeket intézünk, este viszont már nemigen keresünk rá online a műsorokra, már csak azért sem, mert azt se tudjuk, mik vannak. A Klubrádióban vadul változtatgatják a rendet ebben a sávban, hogy ha valaki végre megszeretne valamit, akkor ne találja.

Péntek Orsolya: Hóesés Ró­má­ban. Kalligram Kiadó, Budapest, 2020, 396 oldal, 3990 Ft

A regény legizgalmasabb sajátossága az „ikerség”, az alteregó megjelenítése. Borka és Júlia igazából nem ikrek, csak unokatestvérek, mégis nagyon hasonlítanak, egy komikus jelenet is lesz ebből (326.). A cél talán az, hogy női alaptípusokon keresztül legyen szó arról, milyen nőnek lenni. „Minden nő egyszerre Éva és Mária, Aphrodité és Héra, kislány, nő, anya és öreganya, akár egy életkorban is ott a többi tudása rejtetten” – mondja D. Magyari Imrének Péntek, és ezt értem. Itt a nőkre fókuszálunk („slighty uot of focus” – így Robert Capa, idézi Péntek Nagy Gabriellának a férfiakkal kapcsolatban, nem lehet mindenre egyformán figyelni, ha valamire jobban, másra kevésbé), és a magyar irodalomban annyira nagy szükség van erre a fókuszálásra. Az „ikerlányok” fogása (Eszter és Dorka, Borka és Júlia) arra szolgál, hogy ez sikerüljön.

Az ÉS könyve júliusban – Tompa Andrea: Haza. Jelenkor Kiadó, Budapest, 2020, 473 oldal, 3999 Ft

A regény nem politizál élesben. Ellenben olyan árnyaltan tárgyalja a haza fogalmát, mint tán egyetlen magyar irodalmi mű sem. Az érzékelés kulcsa: a nézőpont. „Ahogyan élek, az a hazám” – írta rég Balla Zsófia. A haza milyen? – kérdezte nemrég Markó Béla.

Akiről itt szó van, úgy vált országot, hogy közben nem vált nyelvet, nem megy el más világba, mint sok osztálytársa. Ő hazatér, de anyaországában idegen, legalábbis annak tekintik. Nem elmenekül otthonról, hanem csak él a lehetőséggel, amikor már lehet. Oda érkezik meg, ahol minden az ő nyelvén van, ám ez mégsem a hazája (?).

(Kossuth rádió, naponta 19 és 20 óra között.)

Van azonban a Kossuthon egy műsorsáv, ami ma is meglep. Elképesztő, hogy ilyen posztmodern mozaikot éppen a pártállami főadó képes produkálni, a többiek ennek a nyomába sem érnek. Este 7 és 8 óra között van. Napi rendszerességgel! Egyszer érdemes végigülni élőben, mert az MTVA honlapjára olyan trehányul van föltéve, hogy műsorok közepén szakadnak meg a hangfájlok.

(Időjárás-jelentések a rádióban.)

Érdekesebb kérdés, hogy mi szükség van ezekre az időjárás-jelentésekre ma. Réges-régen az úgy volt, hogy a tájékozódni kívánó ember kézbe vette a reggeli újságot, és kapott valami választ arra is, fog-e esni. Réges-régen a hírekre kíváncsi ember meghallgatta az esti krónikát a rádióban, vagy megnézte az esti tévéhíradót, és a végén megtudta, hány fok várható holnap. Ma az ember nyom egyet az okostelefonján, és azonnal látja, hogy milyen idő lesz.

Selyem Zsuzsa: Az első világvége, amit együtt töltöttünk. Jelenkor Kiadó, Budapest, 2020, 155 oldal, 2499 Ft

A novellák világképe valami olyasmit sugall, hogy az emberiség elvesztette az érzékét a világegyetem törvényeinek megértésére. A helyzet mégsem reménytelen, mert az egyes ember még mindig felismerheti a helyét a világban. Mint az a síző nő, aki így látja magát: „A sötét pont vidáman kanyarog a napfényes, fehér sávon, lehet, hogy látja Isten, megadóan legyint, és örömében bepisil.” (130.) Akár egy kutya.

Kevés embert értékelhet majd az utókor úgy, miként Markó Bélát: politikusként és költőként is jelentőset alkotott. Ráadásul Romániában. Most jelent meg energiával teli és beszédes című új verseskötete, az Egy mondat a szabadságról. Stílszerűen zsarnokságról, vírushelyzetről, nyelvről, hazáról kérdeztem, de arról is szó esett, illik-e még 65 fölött szerelmes verseket írni.

(Beszélgetőműsorok a Klubrádióban)

Mostanában rengeteg a technikai probléma. Sokszor a műsorvezetők otthonról dolgoznak, például Bolgár úr is, ez is gondot okoz. De a betelefonálók beszéde is valahogy rosszabb minőségű lett, alig érteni néha, megszakad a vonal, van úgy, hogy nem hallják egymást a felek, így akinek szerencséje van, jó hosszú monológot is elmondhat. „Halló! Halló! Ezek szerint akkor én vagyok vonalban?” „Halló! Visszhangozni is tetszik, meg adásban is tetszik lenni.” „Halló! Megszakadt. Ma már másodszor.” „Halló! Hall engem? Én vagyok vonalban?” „Igen, csak hangosabban beszéljen!” Először szórakoztató, de századjára már fárasztó ez, bár a hallgató megértő.

Nézzünk bizakodva a múltba! Alternatív Trianon. Szerkesztette Cserna-Szabó András és Fehér Renátó. Cser Kiadó, Budapest, 2020, 202 oldal, 3495 Ft

A kötet elején lévő Örkény-egyperces, a Nézzünk bizakodva a jövőbe! (ennek a címnek a kifordítása a kötet címe) dicsőséges jövőt vizionál a magyarságnak, 1968-ban az író azt írja, körülbelül 110-115 év elteltével, azaz 2078-2083-ra itt lesz a kánaán: „Le se lehet írni, milyen jó dolog lesz akkor magyarnak lenni!” Az Örkényt követő tizenegy mai magyar író Egressy Zoltántól Horváth László Imréig néha megkockáztat hasonló víziókat, de leginkább mégsem. (Irodalmi szempontból legjobban Selyem Zsuzsa és Kácsor Zsolt novellája tetszett.) Minden elbeszélés azzal játszik el, mi lett volna, ha másként alakul a történelem. Jellemző, hogy a szerzők többsége formálisan borúlátóbb, mint Örkény volt, aki persze nyilvánvalóan csak viccelt, tehát ő volt igazán az, aki nagyon ironikusan és egyben igencsak pesszimistán látott.

(Inforádió, Kultúrpercek, https://infostart.hu/magazin/kultur-percek)

Ez a napi kulturális ajánlóműsor évek óta fölhívja a figyelmet különféle érdekes eseményekre. Hát éppen ez az! Ma nincsenek koncertek, színházi előadások, zárva vannak a galériák, múzeumok, mozik, könyvesboltok. De az internet fontosabb, mint valaha. Ha már eddig is azt mondtuk, hogy virtuális világban élünk, mit mondjunk most?