Szánthó Miklósnak nagyon tetszett Orbán Viktor Trianonról szóló júliusi megemlékezése, különösen annak záró gondolata, hogyaszondja, „ne ijedjünk meg attól, amit látunk: mi vagyunk azok, akikre vártunk. Igen, mi vagyunk azok, akik megfordítják Magyarország sorsát. Remélhetjük, hogy a mi nemzedékünk, a negyedik trianoni nemzedék még beteljesíti küldetését, és egészen a győzelem kapujáig fogja vinni Magyarországot. De a döntő ütközetet az utánunk következő, az ötödik trianoni nemzedéknek kell megvívnia. A végső lépéseket nekik kell megtenniük.”

Ez tetszett annyira az Alapjogokért Központ igazgatójának, de mint azt még ugyanebben, a Bolgár Györgynek adott interjúban keservesen fölpanaszolta, a „reveláló hatású” gondolatok ugyan – ahogy mondta – „pár napig ott voltak a nyilvánosságban, utána válasz nélkül maradtak az ott megfogalmazottak”. Nekem fogalmam sincs, kitől milyen választ kellene kapnia egy politikai beszéd bármelyik pontjának is, de Szánthót annyira megviselte a visszhangtalanság, hogy nem volt képes ezen túltenni magát, szerette volna, ha másokat is megérintene a beszéd. Már maga sem tudja, hogyan és mikor jött az inspiráció, hogy ezeket a gondolatokat ő és intézete minél szélesebb közönséghez eljuttassa. Úgy jött, olyan vadul és engedetlenül, mint ahogy szerelem söpör végig lázas éjszakán, így fogant a felemelkedési propagandafilm. Nem tudom egészen pontosan, hogy egy kormányzati elemző- és kutatóintézetnek feladata-e propagandafilmek legyártása vagy megrendelése, már különösen akkor, ha a kormányzat ilyen feladatok elvégzésére eszement méretű költségvetési összegekkel teletömött, funkcionálisan elkülönült szakapparátust hozott létre. Szánthó szerint ebben a médiavilágban ez egyáltalán nem szokatlan.

Tíz napja rendezték a belarusz választásokat, és azóta vonulnak nagy tömegben az utcára választások körüli tisztázatlanságok és erőszakoskodások miatt. Naponta jelentenek tüntetéseket Minszkből, Bresztből és más városokból is. A hatóságok megbízható források szerint kegyetlenül lépnek fel, országszerte több ezer embert vettek őrizetbe, és a tüntetők között már halálos áldozatok vannak.

Belarusz és Oroszország európai uniós lobbistája, Orbán Viktor tíz napja nem képes megszólalni az ügyben. A kilencedik napon sem ő beszélt, hanem külpolitikai kengyelfutója, Szijjártó Péter, miután egyeztetett Josep Borrell-lel, az Európai Unió külügyi főképviselőjével és Heiko Maas német külügyminiszterrel. Vasárnap este Facebook-oldalán adott ki közleményt, amelyben három fontos tényt emelt ki. Rámutatott, hogy „az európai politikai közvéleményt továbbra is foglalkoztatja a minszki helyzet”. Ennek a gondolatnak úgyszólván semmi jelentősége nincsen, hát még hírértéke. Körülbelül olyan méretű semmitmondó közhely, mint hogy William Shakespeare igen figyelemreméltó drámaíró volt – hogy túlzásokba ne essünk.

Lehet vitatkozni azon, hogy az Index bukását Bodolai László döntése okozta, amennyiben kirúgta a főszerkesztőt, vagy az, hogy a főszerkesztő már akkor bejelentette a lap függetlenségének végét, amikor még nem volt indokolt, de ha itt leragadunk, akkor nem beszélünk a lényegről: az egész mögött ez a szörnyű rendszer áll, amelyiket Orbán Viktor üzemeltet. Lehet mondani tárgyilagosan és mértéktartó bölcsességgel, hogy ne lássuk minden rossz mögött Orbán Viktort, de én arra biztatnék mindenkit, hogy ne legyen vak: ha az egész romlott rendszert ő maga vezérli, akkor az ilyen ügyek mögött ott van. Néha saját személyében, de kormányfői pozíciójából fakadóan a szennyes ügyekhez jobbára az eszmei hátteret szervezi és hirdeti, lásd: legyen a magyar sajtó magyar tulajdonban. Lásd, legyenek a magyar bankok magyar kézben. Hogy ennek mi értelme, kérdéses, de így lesz. Ezekkel a hangzatos kinyilatkoztatásokkal megteremti az ideológiai hátteret, ha ez megvan, jöhetnek a trógerek, akik végrehajtanak mindent. Az egyik Vaszily Miklós, aki azonnal készültségbe helyezi magát, amikor a sajtószabadság még meglévő elemeinek valamelyikét le kell rombolni, vagy épp ellenkezőleg: föl kell építeni valamit, ami viszont természetéből adódóan rombolja a nyilvánosságot. Még korábban bevásárolta magát az Indexet kiszolgáló Indamédiába, ezt megelőzően pedig ott ült az Origo, az MTVA, az Echo TV és a TV2 vezetésében is, azok átalakításakor. Ahogy Polyák Gábor nyilatkozta a hvg.hu-nak: ha Vaszily Miklós megjelenik, onnantól kezdve egyértelmű, hogy a háttérben Orbán Viktor maga is hozott már egy döntést.

Cenzúrázatlanul beszél Európa jövőjéről Orbán Viktor, Vučić szerb elnök és Janša szlovén miniszterelnök szerdán egy webkonferencián – jelentette be Balog Zoltán, a Polgári Magyarországért Alapítvány elnöke egy Facebook-videóban a múlt hét végén. A cenzúrázatlan beszélgetésről, lévén, hogy lapzárta után zajlik, nincs lehetőségünk beszámolni, de ez a cikk nem is erről szól.

Hanem arról, hogy a Facebook-hírben vagy talán csak megfogalmazásában van valami sompolygó kioktatás, ami mindenkinek szól, aki ezen a hármason kívül rekedt, legfőképpen is nyilván Brüsszel bürokratanyelven beszélő bürokratáinak. Hirdeti a mondat, hogy akad Európának még olyan térsége, ahol szabad, sőt követendő és természetes a nyílt beszéd. Büszkén és harsányan kiáltja a világnak, hogy a webkonferencia résztvevői elutasítják a mellébeszélést meg a félretájékoztatást. Balog bejelentése azt sugallja, hogy mindennek az alapja az akadályok nélküli őszinte eszmecsere. Majdnem azt írtam, nyitott társadalom, de hát józan mértéktartás.

Megint napirenden a kis forgalmú vasútvonalak ügye. Ez az alapjában véve közlekedési kérdés lassan két évtizede a politikai alkudozás fontos terepe. Egyfelől a jobboldal hazugságainak, másfelől a korábbi szocialista–szabad demokrata kormány elgyávulásának a története. A Fidesz útja a kis forgalmú vasútvonalak megvédésétől ezek leállításáig. Az MSZP–SZDSZ útja a reformtervektől a szétesésig.

A vita arról folyik, hogy meg kell-e menteni ezeket a kevés utast szállító vasútvonalakat. Különösen ott, ahol mindössze néhányan váltanak jegyet, ez az utazóközönség legföljebb a szabadjegyes vasutasokkal bővül, és ezt a forgalmat át kell terelni autóbuszra. A korábbi szocialista–szabad demokrata kormány második ciklusában erőtlen és bátortalan reformba kezdett, és a visszafejlesztést ambicionálta. Ez az akkori államkassza több milliárd forintos megtakarítását jelentette. Az akkori kormány bezárt több száz kilométer vasúti pályát, aztán leállította a tervet: egyszerűen megijedt a Fidesz ellenpropagandájától. Az akkori jobboldali ellenzék álláspontja ugyanis az volt, hogy a kis forgalmú vonalak azért kis forgalmúak, mert az állam nem költ rájuk, korszerűtlenné váltak, lassúak, ezért nem utaznak rajtuk elegen. 2008‑ban, a válság kellős közepén persze nehéz lett volna az államcsőd árnyékában komolyabb összeget elvonni az amúgy ráfizetéses kis forgalmú szárnyvonalak megtartására, de ellenzékből minden más.

Parlamenti közvetítés valamikor a hét elején. Az ember erős késztetést érez, hogy kikapcsolja a tévét, de hát mégiscsak az ország vezető emberei vitatkoznak, mégpedig különösen nehéz helyzetben. Vírusveszély van, rendkívüli állapotok, ma még nem tudni, milyen végkifejlettel. Két hónap alatt megváltozott minden, az utcán maszkban közlekedő emberek, korlátozott kijárási lehetőségek, az ügy természetéből adódó gazdasági bajok. A lakosság jelentős része már egy hónapja fölélte a tartalékát, kiderült, hogy a különleges helyzetre tekintettel bevezetett távoktatás alapjában véve csődöt mondott – abból a szempontból mindenképpen, hogy az alapfokú oktatásban részt vevő iskolások harminc százalékának semmilyen informatikai háttere nincsen, vannak országrészek, ahol ez a szám ötven százalék.

Belenéz hát az ember a parlamenti közvetítésbe, mégis miről beszélnek a plenáris ülésen. Nyilván véletlen, de az első mondat, amit hall, a miniszterelnök szájából hangzik el: „...nem önök lőtték ki az emberek szemét? Nem arról van szó, hogy kedden van az évfordulója annak a beszédnek, aminek nyilvánosságra kerülése kiváltotta az emberek elégedetlenségét, amit önök nem párbeszéddel, hanem kardlapozással és szemkilövetéssel próbáltak orvosolni?”

Egy hónapja járt az ATV stúdiójában Parragh László, ahol arra a kérdésre, miért nem azokban az ágazatokban avatkozik be a kormány, amelyekben már eddig is sokan vesztették el állásukat, az iparkamarai elnök ezt válaszolta: „Most erre mit mondjak? Annyi ember ment tönkre az elmúlt napokban, és most is megy tönkre, hogy ezzel nem tudunk mit kezdeni.” A kérdés persze nem az volt, hogy ő vagy a testület mit tud tenni, hanem arra irányult, neki mint Orbán egyik kengyelfutójának van-e tudomása arról, miért nem ott segít a kormány, ahol már április első hetében is sok volt a munkanélküli. Hogy a válságkezelés egyik szaktekintélye már az elején sem tudott semmit a válság kezeléséről, az akkoriban meghökkentő volt, de mára annyi ellentmondásos nyilatkozat, slendrián fogalmazású határozat, miniszteri levél született, hogy már senki sem emlékszik rájuk, egymást szorítják ki az emlékezetből.

Pedig Parragh mondata történetesen az utolsó szóig igaz: csakugyan nem tudnak mit kezdeni a válsággal. Még onnét is elbocsátották a munkavállalók jelentős részét, ahol legelőször segített a kormány, és hol van még a vége. Az idegenforgalomnak kampó – mutatott rá a kormányfő, és Palkovics miniszter még azon a héten bejelentette, hogy a turizmus támogatására 600 milliárd forint jut. ​A munkáltatók általános véleménye szerint a segélyezés rendszere ki sincs dolgozva, és hát ahol korrupció van, ott korrupció van: semmiféle közbizalom nincs arra vonatkozóan, hogy a válságprogram keretében oda jutnak a pénzek, ahova kellenének.