Jáir Lapid: Síron túli emlékeim. Tomi Lapid története. Fordította Popper Miriam. Múlt és Jövő Kiadó, Budapest, 2012. 374 oldal, 3800 Ft

Meglehetősen vérszegényre sikeredett a Magyar Gárda ötéves születésnapja a Hősök terén. A csoportokra hasadozott Gárda alig pár száz fekete bakancsost csábított az ünnepségre. Az ellentüntetők száma pedig néhány tucat lehetett. „Magyarok, ide!” és „Nácik, haza!” kiáltások, vala­mint az inkább rutinból, mint zsigeri indulatból előadott zsidózás és cigányozás után a rendőrök a két csoportot teljesen elszigetelték egymástól. Az ünneplők az ezeréves emlékmű szobrainak lábánál gyülekeztek, az ellentüntetők a Szépművészeti előtti pázsiton foglaltak helyet. A Dózsa György úton haladtak az autók, az ünnepi beszédeket – hangosítás híján – csak az értő fülek hallották.

Az egész teret lanyha unalom lengte be. Csak a mellén sárga csillagot, kezében pedig árpádsávos zászlót szorongató idős asszony vitt némi életet a hőségtől kornyadozó gyülekezetbe. Dunába lövésről és Kun Béla feltámadásáról delirálva tébolygott az értetlen turisták és a bágyadt ellentüntetők között.

A helyzettől oly idegen pátosszal akár idézhetnénk is:

„Éjszaka ez, testvér!... Szükség van a fényre,

vetni amaz őrült asszony útjai elébe:

kit tántorgóvá vakított szörnyü vesztesége.” (Babits Mihály: A gyémántszóró asszony. Móricz Zsigmondnak)