Ma, amikor azon kellene örvendezni, hogy az úgynevezett első osztály átlag nézőszáma – a huszonegyedik századi magyar viszonyokhoz képest feltűnő ferencvárosi látogatottság nyomán – a bűvös háromezer fölé emelkedett, nehéz belekötni a múltba. Elvégre a 3119-es középérték buzgó ünneplése közben az embernek eszébe jut, hogy hatvannégyben vagy hetvenkettőben olyan csapások váltottak ki éles kritikát és össznépi csalódást, mint az Európa-bajnokságon elért harmadik, illetve negyedik helyezés. Ám a háromezres abszurd nem áll egyedül: a hazai labdarúgás története még a mostaninál összehasonlíthatatlanul szebb korokban is bizarr elemek sorát tartalmazta. Azzal a meghatározó különbséggel, hogy hazánkban hosszú évtizedekig volt futball, méghozzá világszínvonalú.