Kardos Ernő

A hazai diploma minőségének értékét megőrizni hivatott Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság (MAB) azért veszítheti el tagságát a brüsszeli székhelyű European Association for Quality Assurance in Higher Education (ENQA) nevű szervezetben, mert az új nemzeti felsőoktatási törvény elfogadása után megszűnt a magyar minőségbiztosítás anyagi biztonsága és szakmai függetlensége. Bár első reakciójában az Emberi Erőforrások Minisztériuma még tagadta, hogy a kormány megsértette az akkreditációs bizottság szuverenitását, de közleményében ennek némileg ellentmondva azt is jelezte: készen áll „az akkreditációs eljárások finomhangolására”. Az óvatos nyilatkozat magyarázata: ha a MAB a következő két évben nem kapja vissza a szabad működés lehetőségét, végleg kizárhatják az európai szervezetből.

Tovább

A közvélemény-kutatók által megkérdezettek többsége már jó ideje úgy nyilatkozik, hogy Magyarországon rossz irányba mennek a dolgok, és ezért kormányváltásra lenne szükség. Mégis, ugyanezen közvélemény-kutatások szerint, „ha most vasárnap lennének a választások”, újból a Fidesz győzne, akár kétharmaddal is. Kormányváltásra tehát – úgy tűnik – lenne igény, változásra mégsem lehet számítani. Eközben a szavazók minden korábbinál jelentősebb része „rejtőzködik”, nem árulja el, kire adná a voksát.

Tovább

November elejéig kaptak haladékot a bankok a kormányfőtől és különböző kormányzati tisztviselőktől egy új, a bajban lévő devizahitelesek helyzetét rendezni hivatott mentőcsomag kidolgozására. Ezúttal a Bankszövetség válasza is szokatlanul kemény volt: erre a bankok egymagukban, a kormány érdemi közreműködése nélkül nem tudnak és nem is akarnak vállalkozni. Patai Mihály elnök ehhez még hozzátette: tizenkétmilliárd svájci frank átváltása még Svájcnak is nehézséget jelentene.

Tovább

A magyar társadalom 2010-ben el akarta hinni a Fidesz ígéreteit: hogy „két hét alatt rend lesz”, hogy érezhetően javul a közbiztonság, hogy többé nem lesz korrupció és hatalmi visszaélés, hogy Orbán végre rendet és nyugalmat teremt ebben a sokak számára a rendszerváltás óta kiszámíthatatlan és áttekinthetetlen világban. Ez az „autoritásszomjúság”, amelyre a Fidesz rá is játszott, hívta elő a magyar társadalomban a rendpártiságot, az erős állam óhajtását – ekként magyarázza Hosszú menetelés című társadalom-lélektani vázlatában Pataki Ferenc, miért és hogyan nyerte el valódi program nélkül a most kormányzó erő a választók több mint felének támogatását, egyúttal a parlamenti mandátumok kétharmadát, s miért őrzi szinte változatlanul népszerűségét.

Tovább
Élet és Irodalom 2023