Széky János

Az idei téli beszédben nem dakota, nem székely, hanem afrikai közmondást hallhattunk, bizonyítandó, hogy a Főnök öt világrész népi kultúrájában járatos. De mért csak öt? A Miniszterelnöki Kabinetiroda munkatársai tudtommal már tanulmányozzák a császárpingvinek folklórját, nem lehetne-e vajon hasznosítani valamit a „No migration! No gender! No war!” jelszavú harcban. (Lennének tippjeim.)

Sokan várták izgatottan az évértékelőt, hogyan vágja ki magát Orbán a bajból, nevezetesen az utóbbi évek legzajosabb belpolitikai válságából. Elég ritkán esik meg a világban akkora botrány, amely miatt egyszerre kénytelen lemondani a köztársasági elnök; egy volt igazságügy-miniszter, aki a kormány Európának szánt arca; valamint a folyvást Istenre hivatkozó kormányfő egyházának zsinati elnöke. Még ritkábban fordul elő mindez olyan országban – mert a fejlett világban az ilyen ország eleve ritka –, ahol a kormányfő teljhatalmú, és ellenőrzése alatt tartja minden emberét. Hogyhogy a mindenható és mindentudó az egészről nem tudott?

Tovább

Tovább

Apróság, már megint csak egy apróság.

A pozsonyi Napunk megírta, hogy 2023-ban egy ProRegia Cultura Polgári Társulás nevű, a szlovákiai közéletben addig ismeretlen és nem túlságosan létező civil szervezet 710 000 eurót kapott (kedd délelőtti árfolyamon kb. 280 millió forintot) „programjainak megvalósítására” és egy közvélemény-kutató intézet felállítására a gellérthegyi székhelyű, állami Bethlen Gábor Alaptól.

Ugyanez a ProRegia Cultura Polgári Társulás most segített Forró Krisztiánnak, a Magyar Szövetség nevű parlamenten kívüli szlovákiai párt elnökének, hogy összegyűjtse a szükséges aláírásokat a márciusi államfőválasztásra.

Tovább

Csapdában vagyunk.

Azt látom a Facebookon, hogy „Egyes információk szerint idén október 5-én egy óriási aszteroida csapódhat a Földbe”. Nem ám valami gyagyás magánszemély értesít erről, hanem a Hirado.hu nevű – hivatalosan közszolgálatinak mondott – hírforrás oldala, mégpedig reklámpénzzel megtámogatott, vagyis az adófizetők pénzéből az adófizetők képébe tolt posztban. „Ha becsapódik, elképesztő pusztítást végez: megtalálták az eltűnt aszteroidát, amely egyenesen a Föld felé tart.”

Az ember csak azért nem röhög már az ilyesmin, mert fárasztja a röhögés, de szakmailag és politikailag érdekelt, hogy miért híresztel a magyar állam legbusásabban finanszírozott propagandaszerve, az MTVA ekkora baromságot. Így hát lelkiismeretesen megnéztem a tízperces beszélgetést, ahol Kiss László akadémikus, az Öveges professzorhoz mérhetően zseniális ismeretterjesztő – mondom ezt úgy, hogy gyerekkoromban még láttam Övegest, és a könyvei is megvoltak – kereken közli, hogy „semmi nem fog történni októberben”, és fogalmunk sincs, az aszteroida pontosan merre tart, de annak a valószínűsége, hogy a Földnek ütközik, pillanatnyi számítások szerint egyszázezred százalék (egy a tízmillióhoz).

Tovább

Tovább

A NAV információinak alapján a Gazdaságkutató Intézet kiszámította, hogy 2022-ben a legmagasabb átlagos havi nettó kereset Budapesten volt a legnagyobb 370 ezer forinttal. Ezt követték a megyei jogú városok 304 ezer forinttal, majd a városok következtek (273 ezer forint), a legkevesebbet pedig a községekben keresték, átlagosan 243 ezer forintot. Az éhenhaláshoz sok, a tisztes polgári életvitelhez kevésnél is kevesebb. Ez, csak szólok, a munkaviszonyban álló szerencsések keresete, nincs benne a nyugdíj átlagjövedelmet csökkentő hatása. Az országos átlag is szégyen, de a községi és kisvárosi adat borzalmas. Azt jelenti, hogy Magyarország nagyobbik felén, főleg a budapesti agglomeráción kívül, európai mérce szerint a nyomor uralkodik.

Hasonló az aránytalanság a településtípusok között, ha a felsőfokú végzettségűek arányát és a vállalkozások (köztük a társas vállalkozások) számát nézzük. Illetve nem is csupán hasonlóság ez, hanem az állampolgárok képzetlensége és a szabad vállalkozás gyengesége a csekély jövedelem lényegi oka.

Tovább

Tovább

A nemzeti konzultációval az a baj, hogy nem nemzeti és nem konzultáció.

1. Nem a nemzet a célcsoport, hanem a politikailag aktív népességnek az a hányada, melynek buzgó helyeslésére Orbán Viktor igényt tart. Például választási szavazatok formájában. 2. A konzultáció pedig az ismert világegyetemben nem ilyen, ott általában valamely téma megvitatását jelenti tanács vagy vélemény kérése céljából. Itt azonban nincs semmilyen vita, se tanácskérés, sem a megkérdezettek véleménye nem érdekes a Miniszterelnöki Kabinetirodának (1014 Budapest, Színház u. 1.).

Tovább

Úr nem siet, nem fizet és nem csodálkozik – idézgette apám az elitista életelvet. Bár nem vagyok úr, a harmadik szabályt mindinkább betartom. Én ebben a rendszerben már igyekszem nem csodálkozni semmin, de azért kicsit meghökkentett a képviselői indítvány, amit Fónagy János gazdaságfejlesztési államtitkár nyújtott be, miszerint december első péntekje legyen a Magyar Vállalkozók Napja (így, három nagybetűvel). Hét vagy tizennégy nappal a Black Friday után tehát egy újabb üzleti ünnep.

Szép és megható – mondanám mint magyar vállalkozó. De inkább azt mondom, hogy menjenek a francba.

A kérdésre, hogy ez kinek jutott eszébe, ott a válasz a kormány weboldalán: a nap megünneplését a Vállalkozók Országos Szövetségének örökös elnöke, néhai Demján Sándor kezdeményezte még 1999-ben, egy másik világban. Most pedig a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ), valamint a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) támogatja az ötletet.

Tovább

Október 7-én, délelőtt 10 óra 27 perckor Szijjártó magyar külminiszter a következőt posztolta a Facebookon: „Brutális terrortámadás érte ma hajnalban Izraelt. A Gázai övezetből több mint ezer rakétát lőttek ki izraeli területekre, kifejezetten a polgári lakosságot célozva. A lehető leghatározottabban elítéljük ezt a brutális támadást, elismerjük Izrael önvédelemhez fűződő jogát, s őszinte együttérzésünkről biztosítjuk Izrael kormányát és az izraeli népet az őket ért veszteségek miatt.” Amikor a közleményt megfogalmazták, a minisztérium munkatársai talán még nem tudtak a Tribe of Nova zenei fesztiválon lezajló hajnali mészárlásról, amit ejtőernyőn és teherautókon érkező egyenruhás terroristák követtek el (kétszázhatvan civil halott), sem Be’eri kibuc megrohanásáról (több mint száz civil halott), sem a többi kibucban elkövetett pogromokról, erőszakról, kínzásokról, emberrablásokról, arról, hogy idős nőket, teljes családokat, gyermekeket, csecsemőket és magzatot sem kíméltek, mindarról, amiért nem lehet a rakétákat okolni. De az elítélő szavak határozottsága így is meghökkentő volt: ezek szerint a magyar kormányzat mégiscsak meg tudja különböztetni a rosszat a jótól. Semmi „azonnali tűzszünetet!”, semmi „jöjjenek a tárgyalások”, semmi szláv (jelen esetben: sémi) „belháború”, amihez nekünk semmi közünk, semmi „háborús bűnökről majd a háború után beszélhetünk”. Ez a normalitás, az ép erkölcsi érzék hangja, ami oly fájdalmasan és szégyenteljesen hiányzott Szijjártó – és az őt hasbeszélő-bábuként alkalmazó főnöke – megnyilvánulásaiból, amikor az Ukrajna elleni orosz háborúról volt szó.

Tovább

Október 15-én parlamenti választások lesznek Lengyelországban, az eseményt sokan sorsdöntőnek nevezik, most dől el, hogy – a modern köztársaság történetében példátlan módon – a harmadik ciklusban is ugyanaz a párt, a Jog és Igazságosság (PiS) vezetésével alakulhat-e kormány. Rengeteg a bizonytalansági tényező, nehéz jósolni. Mindenesetre múlt vasárnap Varsóban az ellenzék Lengyelország történetének legnagyobb tömegtüntetését tartotta Millió Szív Menete néven. A résztvevők számát a független média hat-nyolcszázezerre, sőt van, aki egymillióra becsüli. Az ország politikailag láthatóan kettészakadt, de a hatalmas tömeg jelez-e a jelen időben vagy előre politikai fordulatot? Piotr Maciej Kaczyński, a varsói Bronisław Geremek Alapítvány elemzője és szakértője válaszol.

Tovább

Jövő szombaton választások lesznek Szlovákiában. A legnagyobb magyar politikai erő, a Budapestről – pontosabban a budavári „Karmelitából” – is favorizált Szövetség támogatottsága a közvélemény-kutatók zöme szerint három százalék körül van. Stabilan a bejutási küszöb alatt. Jósolni nem célszerű, de ez azt jelentené, hogy a szlovákiai magyar kisebbséget (aránya majdnem nyolc százalék) az újabb ciklusban nem képviseli a parlamentben egyetlen párt sem.

Romániában leghamarabb 2024 végén lesznek parlamenti választások. A hatszázalékos magyar kisebbséget képviselő – és Budavárából kontrollált – RMDSZ támogatottsága öt százalék körül inog. Eddig valahogy mindig sikerült átvinnie a küszöböt, de az „eddig mindig” egyrészt nem garancia rá.

Tovább

Az 1968-as prágai tavasz eltiprásának évfordulója alkalmából az egyik magyar kormányoldali újság szerzője a következő szemenszedett hülyeséget volt képes leírni: „a magyar honvédek a történelem és az igazság jogán magyar nézőpontból fogalmilag nem lehettek megszállók a Trianonban elszakított Felvidék magyarlakta területein, amelynek polgárai elsöprő többségben kitörő örömmel, felszabadítókként fogadták a magyar fiú­kat”.

Mondjuk ez egyszerűen nem igaz, bárki utánanézhet, és a közlemény el is sikkadt volna a tömérdek más szemenszedett hülyeség között, ha nem volnának külpolitikai vonatkozásai. Szlovákiában azonban még létezik az Orbán-maffiától független magyar sajtó. Így hát a Napunk, a Denník N testvérlapja hírt adott a cikkről, innen aztán elterjedt a szlovák (és valamennyire a cseh) médiában, olyannyira, hogy a Pravda nevű, nagy elérésű szlovák liberális baloldali lap és portál (kéretik mellőzni a poénkodást, százhárom éve viseli ezt a címet, nem volt oka rá, hogy demokratikus korszakokban megtagadja) fordításban leközölte az egész cikket azzal a szándékkal, „hogy az olvasók képet kapjanak az Orbán Magyarországán előretörő irredentizmusról”.

Tovább

Múltkor emlegettem az Útmutató a tökéletes latin-amerikai idiótához című, nemzetközi sikert arató szatirikus esszét. Bevallom, dédelgetem a gondolatot, hogy egyetlen szó címváltoztatással megírom a könyv magyar változatát (véleményszabadság van, vagy mi; nem érhet semmi baj). Az eredeti a Latin-Amerikában politikusi pályát választók derékhadáról szól leginkább, akik diktátorok és egyéb népvezérek bűvöletében követnek el és propagálnak baromságokat, s teszik tönkre nemzedékekre szólóan honfitársaik életét. A magyar verzióban tekintettel lennék a különbségekre – mivel ez a rendszer nem demokrácia, de sem katonai, sem kommunista diktatúra nincs –, viszont megtartanám a „politikusi pályát választó” fogalmazást. Nem politikusokról van szó ugyanis. Magyarországon, kormányoldalon összvissz egy politikusnak szabad léteznie. A többiek kormányalkalmazottak, akiket a média csak az elegancia kedvéért vagy hízelgésből lát el olykor a politikus címkével.

Idiotizmusból azonban nálunk sincs hiány. Sőt, egyre sűrűbbek a példák. Legutóbb attól erősödött meg bennem a könyv megírását közelebb hozó ihlet, hogy Gulyás Gergely gyors egymásutánban legalább három olyan dolgot mondott, illetve csinált, ami egy demokratikus politikai közösség szemszögéből a tökéletes hülyeség kategóriájába esne. Azért érdekes ez, mert Gulyás nem politikus ugyan, viszont egészen magas rangú kormányalkalmazott, a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Magyarország tizenegyedik legbefolyásosabb embere, a kormányinfók felelőseként fontos kapocs a végrehajtó hatalom és a nyilvánosság között. Ha ezen a poszton mond és tesz szokatlan gyakorisággal elképesztő és aljas ostobaságokat, az a rendszer válságának tünete. Félreértés ne essék, nem becsülöm alá a miniszter intelligenciahányadosát, biztosan értelmes, szorgalmas, képzett ember, már harmincévesen az Alaptörvény három megszövegezőjének egyike volt Salamon László és Szájer József mellett; ezt a munkát Orbán aligha bízta volna holmi hülyékre. Csak a rendszer olyan, hogy bizonyos helyzetekben megköveteli legfőbb alkalmazottaitól az aljasságon kívül a debilitást is. (És jutalmazza.)

Tovább

Autózunk a Mecsekben. A helységnévtáblákon a falu vagy város magyar neve, valamint ugyanez rovásírással, és ha az adott helyen számottevő a német kisebbség, a nyelvjárási német név. Utóbbi kettő egymás mellett kissé röhejesen hat, de lehet, hogy csak nekem. Az önkormányzatok szándéka szerint nyilván arról tájékoztatják az utazót, hogy itt igaz mélymagyarok és németek élnek, a többiek nem számítanak. Ami feltehetően nincs így. Semmi szokatlan, az országban mindenfelé így van. (Különben egyetlen lovári vagy beás nyelvű táblát sem látok, holott errefelé köztudomásúlag sok roma él. Állítólag az egész országban egyetlen roma helységnévfelirat sincs, tehát ez sem szokatlan.)

A kisebbségi helynevek megállapításáról jogszabályok szólnak, egy az 1970-es évekből, egy 2007-ből, ezek azonban kaotikusak és lazák, nincs például meghatározva, hogy minimum hány százalékos kisebbség esetén kell vagy illik kitenni a jelzést. A jó szándék tehát megvan, ám az erély hiányzik, ahogy nálunk elég gyakori (bár mostanában a fordítottja gyakoribb). A rovásírásos – pontos terminussal: székely írásos – táblák kihelyezése viszont teljesen spontán mozgalom, nem volt elrendelve, nincs jutalmazva, mégis általános. Mondja csak valaki, hogy Magyarországon nem győzhet alulról induló kezdeményezés. A népakarat.

Tovább

Formailag még köztársaság van, de az első polgárt – aki történetesen a leggazdagabb polgár is – nem lehet alkotmányosan leváltani pozíciójából. Bármit megtehet, és megbízható embereivel bármit elvégeztethet, amihez kedve van és amit hatalmi érdeke diktál, a józan ész határán belül és azon is túl.

Nem tudom, miről jutott eszembe a császárkori Róma első időszaka. De tény, hogy az egy kézben koncentrált hatalom rendszere akkor, kétezer éve, jól működött. Vetették a búzát, nevelték az utódokat, fejték a kecskét, írták a verset, ebben a dicső civilizációban nem volt semmi gond, legalábbis sem az uralmi elit, sem a köznép zöme nem tudott róla, és nem tudta elképzelni, hogy lehet másképp.

Az egy kézben való koncentrációnak természetesen az a legfőbb akadálya, ha más kézben is van hatalom. Ha nem az államon belül, akkor kívül. Az utóbbit értelmezi például Orbán Viktor első polgár úgy, hogy az EU korlátozza a magyar nemzeti szuverenitást. 

Tovább

A magyar gazdaság hanyatlóban van, az infláció viszont Európa-rekorder, az uniós átlag háromszorosa, kiváltképp döbbenetesek az élelmiszerárak. A reálkeresetek idén márciusra hét százalékkal csökkentek. Nemzetközi tudományos megfigyelések szerint – nem vastörvény, csak erős tendencia – ekkora életszínvonal-zuhanásba előbb vagy utóbb bele szoktak bukni a kormányok.

Demokráciában.

Az „előbb” előrehozott választást jelent, miután a kormány föl- és beismeri, hogy az adott összetételben és az adott feltételek között képtelen a válságot kezelni, s ha nem kap elég bizalmat, próbálkozzék vele más. Az „utóbb” azt jelenti, hogy a kormánykoalíció vagy a legerősebb kormánypárt végigcsinálja, amit vállalt, még ha az életszínvonal-eséssel jár is, kivárja a következő rendes időben megtartott parlamenti választást, és azt veszíti el. Ahogy Magyarországon nem is egyszer megtörtént.

Tovább

„Neve szégyen, neve átok” – írta Magyarországról százhetvenhét éve egy nyilvánvalóan Soros- és Brüsszel-bérenc gyurcsányista-libsi költő (nem szakmája a politika, mit pofázik bele?), és a dolog kezd megint aktuális lenni. Komolyra fordítva – már ha ez nem volna elég komoly –, az ember mostanában akármilyen nemzetközi környezetbe vetődik, akár valóságosan, akár virtuálisan, mindinkább szégyelli és mindinkább hátrányára van, hogy magyar. Persze nem olyan helyeken, ahol Szijjártó Péter szívesen fotóztatja magát, Abu Dzabiban, Csöcsiangban vagy Moszkvában, a hétköznapi élet minden szennyétől és a népi jelenlét minden molekulájától megtisztított, klimatizált termekben és manikűrözött parkokban, hanem mondjuk itt a környéken, Európában, a nyugati civilizáció erkölcsi normáit követő emberek között. Külön fáradságba kerül megmagyarázni, hogy bár Magyarországról jövök, abba a kisebbségbe tartozom, amelyik nem azonosul a kormányával, mely utóbbi viszont a világ szemében legitimen és többszöri választás által megerősítve képviseli az országot.

Szóval: szégyen. Csak az utóbbi egy-két hét híreiből idézek.

Tovább

Tovább

Bejárta a világot (na jó, a nyugati világot) az a fotó, amin Szijjártó békéről és biztonságról prédikál Nagy-Magyarország körvonalai előtt. A világ pedig nem értette.

Egész pontosan: az Orbánnak járó húsz helyett tizenöt piros-fehér-zöld zászló előtt adott elő, két szellemtérképtől közrefogva, melyeken éles neonkék vonallal voltak jelölve a mai Magyarország határai, és elmosódóbban, de szintén neonkékkel a Trianon előtti határok (az elmosódó fénykörvonal régi filmes eszköz a kísértetek jelzésére, amik ott vannak, de még sincsenek ott). A Fidesz rendezvényének az a címe, hogy Parlamenti Szalon (úgy szalon, ahogy ez parlament). A Várkert Bazárban tartották, és a politikai hatalomnak, ha jól látom, nem volt annyira fontos, hogy az MTI hírt adjon róla. A kívülállók első szinten csak a közösségi médiában láthatták a díszletet (Facebook, TikTok), de arra elég volt, hogy eljusson a világ érdeklődő részéhez. Amelyik nem értette.

Tovább
Élet és Irodalom 2024