Kürti László

Hiába kérted, hogy ápoljam a lelked, húzzalak ki folyton a bajaidból, nekem ezt volt nehéz megérteni, hogy te nem leküzdeni akartad a benned forrongó bizalmatlanságot, érvénytelenségét, reménytelenségét az életnek. Nem azok vagyunk, akiknek képzeljük magunkat, és nem azt mondjuk, ami szorongat, nyomaszt, gyötör bennünket. Félrevezetjük és félreszeretjük egymást öntudatlanul, szeretet helyett, csak a követelőzés, nyomorunk számonkérése marad. Nem vettük észre, hogy mostanra már a bűntudatommal, önfeladó szeretetemmel akarsz kétségbeesetten magadhoz kötelezni. Persze én hibáztam, én bántottalak meg, ott kezdődött minden, hogy volt okom ilyen közel engedni, mindenemet átláttatni veled, hogy megnyugodhass. Röntgenleletté, hullabiztos szolgáddá változtam néhány héten belül –, nekem kellett bizonyítani, szorongani, nem enni, de etetni téged, fogyni, de sugározni világokat, bizonyosságot, akár egy röntgengép.

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Aztán most, itt van egy Európa méretű áramszünet: egy kávét sem tudsz lefőzni, megáll a szív, elsötétül a hazádként szolgáló kontinens. Tapogatódzhatsz vakon. Se fűtésed, se fagyód, se szobafény, tévéd nem szolgál tovább, vized nincs, mert nem a közlekedőedények elve szerint éltél, aggregátor húzta fel eddig a vasas vizet a fúrt kútból. Elvek még vannak, elvileg ahhoz tartjuk magunkat, hogy bölcs asszonyom vagy, ahogyan eddig is voltál, de ha ezt kategorikusan jelentem ki, ha kiegyezem ezzel a minőségeddel, oda a halálos szerelem megújult esélye. Márpedig engem a halálos szerelmed érdekel, mit kezdhetnék veled másképp a fennmaradó negyven évre? Ha azt mondom, bölcs asszonyom légy, behúzom a féket, elidegenedsz, persze, azt csinálok, amit akarok, de mit is akarhatnék jobban tőled? A bölcsesség úgyis jön, a szerelem honfoglaló utócsapataként, fáradtan, ahogy a földművesek, állattartók, iparosok vagy hű asszonyok gyermekeikkel, mert új hazába érkezik a kimerült nép.

Tovább

A fájdalmakkal, félelmekkel szembe kell nézned, mert nincs olyan élet, hogy folyton legyen kiskapu, hogy meg lehessen szökni. Olyankor tegyél le vagyonról, dicsőségről, hatalomról. Bármibe vegyülsz, elgyengít, fölemészt, tönkretesz. A szellem magasabb rendű, mint az anyag, és ha másba adod bele magad, akkor már nem vagy ott, hogy farkasszemet nézhess magaddal, már nem méred a súlyod, nem keresed a rendjét, az életed ösvényeit. Pedig felkészültnek kell lenni, mint nagy csomagokkal a járatlan, vidéki tömegközlekedőnek a leszállásra, minden pillanatban készen a fájdalmakra, készen a vágányok váltására, készen a kilépésre a körkörösen zakatoló szerelvényből.

Tovább

Isten nem alpinista, túravezető, terheidet cipelő serpa, szabad akaratodból veszíthetsz, sodorhat el lavina, vagy fagyhatsz halálra a legkisebb dombtetőn is. Esztelenül növeszt az ember saját testébe Himalája méretű daganatokat, gejzírforró gyulladásokat, ízületek degenerálódását. Elég egy meggondolatlan, viszonzatlan szerelmes üzenet, vagy egy kiművelt, gyűlöletes gesztus.

Tovább

Tovább

Apák... így vagy úgy – Tematikus próza-összeállítás
Emlékszilánkok, monológok, vádak és örömek, hűtlenség és halál: apák a kereszthuzatban.

Belépek a szobába, és tényleg ő az. A szégyenem épp olyan felismerhetetlen előttük, mint a hely, ahol fekszenek, bár a hátamat bámuló nővér előtt minden világos... Mindkét beteg pelenkában és pizsamafelsőben, kitakarózva fekszik. Néznek rám, mint kétévesek a délutáni pihenő után. Katéterek, infúziók és túlfűtött betegszoba. Hol vagyunk már attól, hogy kitagadjon vagy visszafogadjon, számon kérjen, ha leállítom apámat, mikor mértéktelenül inná túl magát a karácsonyi vacsorák után? Tisztelet és lojalitás, akár egy egészségügyi légpumpa, oda-vissza éltető erejű működés. Létezik fenntarthatatlan méltóság, mikor beragad a membrán, túlhabzik a tisztelet. Apám az elmúlt hat évben megtanult valamit a mértékről, egyensúlyról, hibátlan vendég és hibátlan házigazda, hibátlan a szívügyekben és mára pulzuspontos beteglátogató.

Tovább

Tovább

A családi háznak, mint bármelyikünknek, megvan a magához való szerve. Fényes nappali, tágas ebédlő, borospince, padlástéri bagolykilátó adja meg az épület szívét, eszét, gyomrát és fénykörét.  Egy fiatal titán csúcsszerve nem az, ami az őszbe vegyült bölcsé. Ezen gondolkodsz, miközben a padlástérben talált tartalékcserepeket illesztgeted a testre: titánok bukását Poszeidon győzelme fölé, cserepek bütykeit a fennmaradt cserepek árkaiba igazítva. Kicsorbult szélek: gyilkos borotvapengék, nincs különbség vérző tenyér és a véres kezek között. Zúg a győzedelmes égi tenger, te pedig mint Jónás, gyomorsavtól áztatott ingben várod, hogy vége legyen ennek a józanná tépázott hánykódásnak. Okádjon ki végre a morajló padlás, marjon föl innen egy létközi álom, emésztősav, részegeket életben tartó ritmusos gyomorrángás! Félig sem megrágott, emésztetlen, bent felejtett gyermekkori felismerés, hogy innen el, ebből a pokolból, élhetetlen világból mihamarabb. És hiába jött bármi felnőtt siker, csalóka szépségfolt, napba nézés: szerelem, család, egzisztencia, státusz és rang, a tudat, mint félúton gombóc, negyven éve fojtogat.

Tovább

Tovább

Alig vagyunk babonásak, a konvenciókat, ahol lehet, elkerüljük, ami fontos volt a mi szüleinknek, az másként lett fontos nekünk, saját ritmusunk, habitusunk, ízlésünk, belátásunk szerint. A testvérek meg a saját zakójukba akarnak belenőni, saját csajokkal, saját kitörési pontokkal: cigaretta, zenetanulás, színészet, fotózás, versenysport.

Eltelik négy-öt év, és mások az esküvői divatok, ceremóniavezetések, díszítések, köretek, technológiai lehetőségek. Kicsit ódivatúnak is tűnhetünk már, ha visszanéznénk a VHS- kazettát– ha volna még lejátszó hozzá... 

Valahogy az első csaj jutott eszembe, mármint az az első, akit először vittem haza egy szalagavató bálról, anyámhoz, még tizenöt évesen. Az első alkalom mindent szentségesít, átszakadás a felnőttségbe, akárcsak a házasság. Ki tudja, mi lett azzal a lánnyal mára, mindketten tudtuk, hogy ez nem a szerelem. Én a szégyenletes tapasztalatlanságon akartam túllenni végre, ő valamiféle szentséget szeretett volna megélni a kamasz testeinken keresztül.

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

a platánok alatt próbáltam eljutni a kórházig. öcsém hívott, hogy bevitték nagyanyánkat. sárguló lombernyők alatt ömlött nyakamba a novemberi ég összes terhe. tócsáit kerülgetve nagyanyám vízhajtóira gondoltam, meg dagadt bokájára, s hogy zöld-sárga volt mellkasa, háta, miután elesett nemrég. száradó gallyak, bordatörések, túlhordott nagy jajok. a fájdalmas éjszakákat nem lehet kispórolni az életből, wc-re botorkálást sem, ha vízhajtót szed az ember vagy túl sokat vállal, napi stresszt, felelősséget magára. persze a vízhajtóval lehetne spórolni kicsit, így a botorkálással is: kevesebb idegeskedés, esés, bordatörés. viszont itt van ez a szárnyas tüdő, itt van ez a mellkast nyomasztó nagy, óceáni csönd, mellűrt feszítő nehézlégzés, odaszólás a gondoskodó gyerekeknek, hogy mégiscsak orvost kellene hívni, mert. szóval, napok óta fulladozik a mama.

Tovább

emlékszel még arra a tavalyi galambra, ami a saját történetének legvégére került csak hozzátok, ápolgattátok, etetgettétek ugyan, de az önálló, szabad életbe nem lehetett már visszasegíteni? az ember alig tervez a semmiből új jövőt. a vég felől, az elmenőkön át tudhat némi számvetést saját életéről kicsikarni.

most a tavasz, tojástörés, fészekből kizuhanás időszaka van, menetrend szerinti május. előre rettegsz tőle, előre szorongsz, pedig nincs, aki téged kibillenteni jönne jelened puha érzékeiből. bele vagyok esve a tavaszba, a fészek melegébe, önkéntelenül. elmosolyodom, amikor ez az erdei kis füles valószínűtlenül, épp a saját fűvetett udvaromon gubbaszt, fújtat, borzad rám nagy sárga szemeivel.

a bagoly éjszakai, ragadozó madár, ez minden különösebb utánajárás nélkül tudható. hogy. egeret, cickányt, mezei pockot eszik, szűkösebb időkben, télen például verebekkel is beéri. koruk a tollazat alapján és a költési időszakból kiszámolható: egy körülbelül háromhetes kölyökmadár ez, akit legalább két-három hónapig kell gondozni, etetni ahhoz, hogy felnőtt, vadászó bagolyként szabadon lehessen majd engedni, visszavadítva, biztonsággal.

Tovább
Élet és Irodalom 2023