Ketten egy új könyvről – Arisztotelész: Nikomakhoszi etika. Fordította és a lábjegyzeteket írta Simon Attila, az utószót írta Steiger Kornél.  Atlantisz Könyvkiadó, Budapest, 2023, 438 oldal, 6225 Ft

Mint az közismert, Arisztotelész tíz könyvből álló művében kettőt, a VIII-IX. könyvet szenteli a philia, a barátság elemzésének. Éppen a IX. könyvet bogarásztam, amikor jött a hír: Vajda Mihály filozófus barátom meghalt. Tudom, kritikában nem személyeskedünk. Mindent a maga helyén. De éppen Heller idézett könyve bizonyítja, hogy az az állapot, amibe az értelmező kerül, a beállítódás, hogy a NE nyelvén beszéljek, szóval a hír utáni sokk döntően befolyásolta, sőt, mondanám megváltoztatta a NE jelentését, súlypontját, mindenét.

► Hévizi Ottó: A disszonan­cia filozófusa – A dilemma­ti­kus Lukács. Kalligram Kiadó – Bölcsészettudományi Ku­ta­tó­köz­pont, Budapest, 2023, 200 oldal, 3990 Ft

Magam évtizedek óta olvashatom Hévizi tanulmányait, így sejteni sejtettem, de igazán csak most, egybegyűjtve évtizedek Lukács-tanulmányait, mondhatom bátran: alighanem a legjobb magyar nyelvű Lukácsról szóló tanulmánykötetet tartjuk a kezünkben. Nagy szavak ezek, tudom, de ha egyszer egy hatalmas tehetségű könyvet, pláne filozófiát olvashatunk, akkor teóriában és morálban ínséges korunkban bizony a kritikus beszéljen egyértelműen. 

► Magyar Bálint – Madlovics Bálint: Kis posztkommunista rendszerhatározó. Kalligram Kiadó, Budapest, 2022, 260 oldal, 3900 Ft

Elöljáróban leszögezem, hogy én Magyarék mostani könyvét a bölcsészkarok politológia, szociológia, történelem szakos hallgatói számára kötelező olvasmánnyá tenném, nem beszélve a közgazdasági, a társadalomtudományi  karokról, kiemelten persze a Közszolgálati Egyetem  megfelelő szakait. Megmondom miért: mint arról alant szó lesz, Magyar és Madlovics a nemzetközi tudományos életben aratott hatalmas sikere (nagy könyvük vagy öt nyelven is megjelent már) elsősorban annak tudható be, hogy építve Magyar Bálint már a kétezres évek eleje óta folyamatosan kidolgozott új típusú rendszerelméletére, a szerzőpáros könyveikben új tudományos kategóriarendszert és új nyelvet dolgozott ki a posztkommunista rendszerek sajátosságainak leírására.

► Cornelius Castoriadis: A társadalom mint képzeleti intézmény. Fordította és az utószót írta Kicsák Lóránt. Gondolat Kiadó, Budapest, 2022, 552 oldal, 5000 Ft

Castoriadis újítása nagyon tömören a társadalmi képzelőerő forradalmi gondolatának a kidolgozása, erősen támaszkodva Marx kritikájára, Lukács Történelem és osztálytudatára, persze Freudra is. Ezeken az alapokon gondolja újra Castoriadis az intézmény és a képzelőerő alapvető fontosságát a történelemben, és jut el a radikális képzelőerő forradalmi gondolatához. „Amikor jelet alkot, a társadalmi képzelőerő az áramló világegyetemben először hozza létre az önazonosságot, amely sehol másutt nem létezik, és nem létezhet; intézményesíti az önazonosságot, mégpedig alakzatban, és az alakzat által.”  A képzelőerő eme társadalmi és pszichés eredete egy- szerre teremti meg az intézmények általi elidegenedés kontrollját és a hagyományos azonosságlogika ok-okozati szerkezetének átalakítását a határtalan fogalmának a képzelőerő attribútumává emelésével.

► Jonathan Culler: Irodalomelmélet – Nagyon rövid bevezetés. For­dí­­totta Füzi Péter és Pikó András Gás­­­pár. Balatonfüred Városért Kö­z­ala­­pítvány (Tempevölgy), Ba­la­tonfüred, 2022, 201 oldal, ármegjelölés nélkül

Az elmélet Culler számára olyan tevékenység, mely mintegy összevegyítése mindazon területeknek, amelyek az irodalom, a kultúra, a világ, a személyiség együttes vizsgálatának dilemmáiból, jelentéseiből de-konstruálhatók, újra értelmezhetők és felépíthetők. Ahogyan egyetértőleg idézi Rortytól: „Goethe és Macaulay és Carlyle és Emerson napjaiban újfajta írásmód alakult ki, ami nem irodalmi művek különböző értékeinek taglalása, sem szellemtörténet, sem morálfilozófia, sem társadalmi jövendölés, hanem mindezek összevegyítve egy műfajban.” 

Sztehlo Gábor: Háromszáz-hatvanöt nap – Emlékek a magyarországi zsidómentésről 1944-ben. Tények és tanúk sorozat, Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2022, 578 oldal, 5999 Ft

Szhehlo könyvének, mely már a hatvanas évek Svájcában született, megvan a maga sorsa. Hogy is lehetne másképpen. A hetvenes években Bozóki Éva készít elő kiadásra egy változatot, természetesen figyelembe véve az akkori világot: magyarán meghúzva a memoárt. Mondjuk az ilyen mondatok miatt: „A fiatalabb orosz generáció nem tudott Hitler zsidóirtásáról. De bármennyire is tudták miről van szó, az egyáltalán nem akadályozta meg őket abban, hogy el ne kérjék az órát, vagy el ne vegyenek valamit, vagy össze ne kavarják az élelmiszert, és ha nem láttuk és nem néztünk oda, szinte gyermekes örömmel rondították össze a lakást.” Jelen kötet a memoár első teljes magyar nyelvű kiadása.

„A megértés és a megértettek helyes értelmezésének
 a jelensége nemcsak a társadalomtudományi
módszertan speciális problémája.”

(Hans-Georg Gadamer: Igazság és módszer)

És én valóban nem voltam normális, péntek délután felhívtam Gadamert. Tekintve, hogy nem beszéltem németül, angolul kértem a filozófust a telefonhoz. Átvette a feleségétől a kagylót, felfogta, hogy angolul fogunk beszélni, és megkérdezte, hogy mit akarok tőle. Mondom, holnap meg akarom látogatni, interjú ügyben. De hát holnap szombat, felelte Gadamer. Igen, de én vasárnap elutazom, mondtam, de ez sem hatotta meg. Maga ugye nem angol, kérdezte elég blazírtan Gadamer, csak hogy mondjon is valamit. Nem, mondom, magyar vagyok, a vasfüggöny mögül, azért jöttem Heidelbergbe, hogy a professzor urat láthassam-hallhassam, különben is Lukács György magyar volt, és ugye a diktatúra, ami nálunk tombol. A diktatúra és Lukács neve hatott. Szombat délután négyre várom Önt, adta meg magát Gadamer, és letette a telefont.

Perecz László: Reneszánsz – kezdet és vég. Osiris Kiadó, Bu­da­pest, 2021, 240 oldal, 2980 Ft

Hogy mennyire fontos a filozófia, a magyar filozófia, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a mindenkori diktatúrák kedvenc foglalatossága nekirontani a filozófusok némely „veszélyesnek vélt” csoportjának. És ez pont nem azért van, mert a filozófia idegen test a magyar kultúrában, hanem  ellenkezőleg: a mindenkori diktatúra fél a gondolkodás autonómiájától, fél a szabadság filozófiájától, fél attól, hogy a filozófiában több kritikai potenciál van, mint bármely más szellemi szférában. Persze igaz, hogy azt többen észreveszik, ha egy írót csuknak le, de itt pont arról van szó, hogy az irodalomnak frontálisan nem lehet nekimenni, a filozófiának annál inkább. A filozófia veszélyes tud lenni a hatalomra, az irodalom általában „csak” kellemetlen. Tessék végignézni Lukács György sorsát. Minden korszakában veszélyes, sőt, mennél marxistább, annál inkább le akarják csukni. Nem egyszer, nem kétszer. Aztán itt van a tanítványai elleni 73-as „filozófusper”, aminek a végén Hellerék emigrálni kényszerülnek. Majd itt van, hogy messzebb ne menjünk a pont tíz éves újabb rendőrségi üggyé stilizált exkommunikáció a liberális filozófusok ellen.

A kritika kritikája a XIX. században. Szerkesztette Blandl Borbála, Boros Bianka, Czétány György, Grósz Eszter, Kővári Sarolta. Áron Kiadó, Budapest, 2021, 271 oldal, 2300 Ft

A kötet legtöbbet citált szerzője természetesen Kant, de bőven kapunk elemzést Hegel Kant-kritikájáról, Marx Hegel-kritikájáról, de Fichtéről, a Schlegelekről, Kierkegaardról, Nietzschéről is szólnak tanulmányok, nem is beszélve Hegel és Schelling közös folyóiratáról, melynek kritikafogalmát több szerző is idézi: „a kritika megkövetel valamilyen mértéket, amely egyformán független az ítélőtől és a megítélt dologtól, s ez a mérték nem az egyedi jelenségből, nem is szubjektum különösségéből, hanem a dolog örökkévaló és nem változó ősképéből fakad.” írja a Kritisches Journal der Philosophie-ban Hegel és Schelling.

Jelen sorok írója arra a kérdésre, hogy lehetséges-e a bolsevizmusnak etikája, tagadó választ adna. Lukács György életútja azonban azt tanúsítja, hogy az etika nem csupán mint diszciplína jelentkezik az életben, mert mint ilyen a marxizmuson belül nem valósítható meg, és erre ismételten a lukácsi életpálya a legjobb példa: egész életében egy etika kidolgozása lebegett a szeme előtt, és, nem véletlenül, csakis töredékek és előmunkálatok készültek el belőle. Ám: ha a kérdést úgy tesszük fel, hogy lehetséges-e akár kommunistaként törekedni a tisztességes magatartás maximájának betartására, nos, akkor az a válaszom, hogy igen, lehetséges. „Az etika iránti érdeklődésem vezetett el a forradalomhoz” – mondja Lukács élete végén. Az alábbiakban Lukács György életútjának néhány példáján azt kívánom demonstrálni, hogy Lukács kanyargós filozófusi és ideológusi, sőt némelykor politikusi pályáján nagyon nehéz, sőt életveszélyes helyzetekben is a tisztesség maximája szerint viselkedett, de legalábbis törekedett erre.