A globálisan erősödő populista szélsőjobb pártoknak és mozgalmaknak Európában különösen kézzelfogható a jelenléte, a tendencia az európai stabilitás bástyájának tekintett Németországot sem kíméli. 

Németország helyzetét 2022 nyarán egymásba kapcsolódó válságok olyan hálója jellemzi, amely az ország 1945 utáni történetében példa nélküli.

A német nyilvánosságot mostanában váratlanul érte, hogy milyen mértékben függenek az energiaszállítások tekintetében az oroszoktól, a külkereskedelemben – mint legjelentősebb partnertől – a kínai piactól, a biztonságukat illetően pedig megint az amerikaiaktól (perspektivikusan esetleg ismét Donald Trumptól). Ezek a körülmények nehezen férnek össze a hosszabb ideje ápolt „Európa legbefolyásosabb országa” önképpel, amit azonban a pandémiával járó korlátozások és a klímapolitikai követelmények miatt elkerülhetetlen német üzleti modellváltás szükségessége ugyancsak megtépázott.

Franklin Roosevelt első elnöksége óta gyakran „mágikus” jelentőségűnek tartják egy újonnan megalakult kormány működésének első 100 napját, legalábbis a németországi politikai közbeszédben ez visszatérően alkalmazott jelzőpont. Olaf Scholz német kancellár kormánya számára a 100. nap március 17-én telt le.

Harminc évvel a német egység létrejöttét követően újra sorsfordító idők tanúi lehetünk Berlinben és Brüsszelben egyaránt – véli Jürgen Habermas az Eurozine oldalán megjelent írásában. A német szociológus szavaira számos állítása miatt érdemes odafigyelni, de esetünkben most főleg azért, mert tőle származott a kelet-európai rendszerváltásokat „felzárkozó forradalmakként” meghatározó kifejezés is. Ennek jegyében úgy vélte 1989–1990 esélyt ad Európa keleti felének arra, hogy ne kizárólag rendszerváltásokat éljen meg, hanem hogy értékrendjében is felzárkózhasson a működő demokráciákhoz, azok modernitásához. Harmincéves időtávlatban akár a habermasi gondolat sikeressége is végiggondolható, bár egy cseppet talán túlzás a rendszerváltás időszakát összehasonlítani a koronavírus-járvánnyal. Főleg, ha a jelenlegi válságra Németország és az unió helyes válaszokat ad majd – mondja Habermas. Mégis az alábbiakban amellett érvelek, hogy megállhat a harmincéves párhuzam.

Németországban, az unió legerősebb, legnagyobb befolyású államában az Európai Unió mai válsága az ország szerepéhez méltóan, bár csak szimbolikus erővel mutatkozik be. Most egy bírósági ítélet formájában. Kevés a felszínen jogelméletinek tekintett probléma váltott ki az Európai Unióban olyan véleménycunamit, mint a német Alkotmánybíróság (Ab) május 5-én kihirdetett ítélete. A bíróság egy olyan beadvány ügyében foglalt állást, amely megkérdőjelezte, hogy az Európai Központi Bank (EKB) kötvényvásárlási programja, az ún. mennyiségi lazítás gyakorlata az unió alapszerződésével, a lisszaboni szerződéssel összhangban van.