Mit nyitnak a szonettek?
Báthori Csaba: Melankólia. Scolar Kiadó, Budapest, 2017, 388 oldal, 3750 Ft
Olyan makacssággal követik egymást az egyforma hosszú versek, hogy a századik oldal felé az ember úgy érzi, mintha átment volna rajta egy Bach-fúga. Elütve fekszem a szavak alatt, jambusok csengenek a fülemben, bekopog a jambus-kezű szonett az ablakon, mint Poe hollója, nem kiáltom, hogy sohamár, de állattani könyvekben is keresni kezdem a szonettet.
Már nem hiszem
Már nem hiszem, hogy a világ így fog megváltozni.
Megváltozni? Miről beszélsz? Folyton változik.
De nem így, nem így, ahogy ti mondjátok.
Mi? Te mondod. Folyton te mondod. Ezt az új világot!
Ezt a ronda, új világot.
Ő a bőrgarnitúrán ült, hárman álltak körülötte. A barátai? Dehogy! Az ellenségei? Talán.
Mért nem ültök le?
Azt hiszed, te mondod meg, hogy mi lesz?
Azt hiszitek, hogy ti mondjátok meg, mi lesz?
Jobbb hely lesz a világ
Tárcatár 2016 – a búcsú
TEMATIKUS PRÓZA-ÖSSZEÁLLÍTÁS
1992-ben, 24 éve indult az Élet és Irodalom tárcatára, Széky János vezette akkor a prózarovatot (utána tizenöt évig Dérczy Péter). A hagyomány szerint minden évben három új szerzőt kérünk fel, hogy – Szív Ernő mellett – egy éven át, havi rendszerességgel írjon a „vonal alá”. 2016-ban Takács Zsuzsa költői, személyes, gyönyörű és elragadó humorú tárcákat írt, és a nagyszerű költő végre prózaíróként is megmutatta magát. Papp Sándor Zsigmond sejtelmes, remekül komponált családikrízis-sorozata egy nagyobb egységet sejtet, épp úgy, ahogy Vörös István szinte regénnyé sűrűsödő, fegyelmezett, mégis megrázó nemzetisors-eseményei is. Szívből köszönjük nekik, hogy velünk voltak!
2017-ben három másik szerzővel folytatjuk.