Tényleg hungarikum: a TV2 vezetőségének nyilatkozata szerint a csatorna azért nem tett eleget a Juhász Péter ellen jogerősen elbukott helyreigazítási perben foglalt kötelezettségének, mert olyan sok pontban kellett volna beismerniük korábbi műsoruk valótlanságait, hogy az nem férne bele a műsoridőbe. Az Együtt volt társelnökéről még 2016-ban és 2017-ben híreszteltek valótlan, lejárató jellegű állításokat a Tények című műsorukban, egyebek mellett hamisan hozták kapcsolatba Portik Tamás olajbűnözővel. A Tények tavaly, hat évvel a valótlanságokban igen gazdag riportok közlése után, a kormányközeli médiában amúgy széles körben elterjedt simliskedő módon ismertette a közölni rendelt részeket: a bíróság által megszabott szövegből úgy ragadtak ki mondatokat, hogy olykor az sem volt egyértelmű, kitől kérnek elnézést. A műsorvezető a központozásokat sem hangsúlyozva rontotta érthetetlenségig a helyreigazítás szövegét. A hazai sajtó gyalázatos helyreigazítási gyakorlatában is egyedülálló azonban, hogy a közölni rendelt szöveget egy csatorna azért nem közli, mert arra nem elég a műsoridő. Lehetne okoskodni, hogy ha nem hordtak volna össze annyi valótlanságot, amennyit sikerült nekik, akkor rövidebb műsoridő is elegendő lett volna a rendelkező rész felolvasására. De ne okoskodjunk elhamarkodottan, a bíróság időközben másodszor is végrehajtást rendelt el a TV2 Tények műsora ellen. Erre föl valamit beolvastak ugyan, de az sem felelt meg a helyreigazítás követelményeinek, nem tették közzé maradéktalanul a jogerős ítélet szerinti pontokat. 

Mielőtt fölidézem Orbán miniszterelnök minapi gondolatait az Ukrajnában elterülő ősi magyar földről és annak őshonos magyar közösségéről, emlékeztetnék 2021. június 6-ra, amikor ugyanő beszédet mondott az első világháborút lezáró trianoni békeszerződés 101. évfordulóján Sátoraljaújhelyen. Gyújtó hangú szöveg, különösen a zárósorok: „(...) és ne ijedjünk meg attól, amit látunk: mi vagyunk azok, akikre vártunk. Igen, mi vagyunk azok, akik megfordítják Magyarország sorsát. Remélhetjük, hogy a mi nemzedékünk, a negyedik trianoni nemzedék még beteljesíti küldetését, és egészen a győzelem kapujáig fogja vinni Magyarországot. De a döntő ütközetet az utánunk következő, az ötödik trianoni nemzedéknek kell megvívnia. A végső lépéseket nekik kell megtenniük.”

Sokféle módon értelmezhető a miniszterelnöki szöveg, de legfőképp nyilván úgy, hogy a negyedik generációnak vissza kell szereznie a Trianonban elcsatolt területeket, az ötödiknek pedig végleg meg kell vetnie a lábát az ősi magyar földön. Vagy ha nem így, akkor hogy?

Valamikor 1973 őszén a Vasas kupameccset játszott a Sunderland nevű angol csapattal. Egész nap szakadt az eső, estére sem állt el, de a magyar klubnak jó esélye volt a továbbjutásra, idegenből egygólos vereséggel hazatérve várta a visszavágót. Este is esett még, és semmi sem úgy alakult, ahogy az egyébként akkoriban gyérnek számító harmincezres nézősereg remélte. A sokáig gól nélküli meccs vége előtt tíz perccel aztán betaláltak az angolok, és miután az akkori szabályok szerint az idegenben lőtt gólok duplán számítottak, az amúgy addig is rosszul játszó Vasas az utolsó tíz percet annak biztos tudatában játszotta, hogy kiestek. Ahogy lenni szokott, megjött az angolok hangja, Sunderland, Sunderland! A Vasas-kanyarban kábé annyit hallottak, hogy „szánderlend, szánderlend”, amire aztán jött is a válasz: „Szopjál meg, szopjál meg!” Nem hittünk a fülünknek. Csak később lett világos, hogy a magyar szurkolók ezzel vágtak vissza a húsz-harminc jelen lévő angol drukkernek, nekik ennyi öröm maradt. Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen primitív verbális fordulattal valaha az életben találkozom még, de aztán vagy ötven évvel később a magyar kormányfő egy jelentős eseményen hasonló gondolati mélységben jópofáskodott. „Biden elnök egy jó barát helyett egy présembert, Pressmant küldte nagykövetnek” – mondta Orbán Viktor, de ennyivel nem elégedett meg, hozzátette: „de jó lenne elkerülni, hogy következőre valami »puccsini« (Puccini) nevű embert küldjenek” – és a jelen lévő eszmetársak földig érő bólogatása mellett igen jókat nevetett saját viccén.

Nyaranta többször járok a székesfehérvári Auchan áruházban, ilyenkor általában elmegyek a Puskás Akadémia nevű futballklub relikviákat árusító standja előtt. Van itt minden, mint a búcsúban, sálak, sapkák, fotó Puskás Öcsiről, de leginkább az a teljes érdektelenség ragad magával, ami ezt a standot körbeöleli. Az asztal mögött fiatal lány bökdösi a telefonját, de olyan is van, hogy senki sem őrzi, ott lógnak a pólók, a dedikált labdák, a prospektusok, és persze az üres szék.  Egy kicsiny csapat az NB I.-ben. Olyan falu csapata, amelynek összlakossága 2018-as adatok szerint 1851. Felcsút az aktuális miniszterelnök faluja, ezért aztán minden az ő észjárását és világfelfogását követi: így lett minden torz és aránytalan. Kisvasút megy a Váli-medencén keresztül, mégpedig a Mozdony utca 1. szám elől. Van kis tó: 250 milliós uniós támogatásból építették meg, amelybe aztán mesterséges szigetet is álmodtak, akik álmodták, és ha már sziget, híd is kellett, amin be lehet jutni. A turisták hattyút formázó hídon sétálhatnak át a víz felett. A madarat formázó hídszerkezetben egy kicsiny, néhány méter magas kilátóból a kisvasút állomására lehet látni.

Az ukrajnai orosz invázió miatt Finnország és Svédország tavaly nyáron beadta csatlakozási kérelmét a NATO-hoz. A szándék mögött nyilvánvalóan az orosz fenyegetés veszélye áll, az ukrajnai invázió tükrében ma már semmi sem életszerűtlen. Ma már, vagy százezer reguláris katona és ki tudja, hány ezer civil áldozat ismeretében talán a jobboldali vezérpublicista is elhiszi, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát. A NATO-tagok mindegyike jóváhagyta a ratifikációt, két ország még nem: Törökország és Magyarország.

Magyarország esetében hiába nyújtotta be a kormány már július közepén azt a javaslatot, ami jóváhagyná a két ország csatlakozását, Kövér László házelnök azóta sem volt hajlandó napirendre venni. A Fidesz egy ideig nem is foglalkozott a kérdéssel, később azt a semmire se jó, értelmezhetetlen választ adta, hogy az országban társadalmi vita zajlik. Társadalmi viták idején pedig, ha jól értjük, minden erő a vitára összpontosul, a jogalkotás menete is ehhez igazodik. Emlékeztetőül: ez a társadalmi vita az úgynevezett nemzeti konzultáció keretében zajlott, a kormány buta és sunyin megfogalmazott kérdésekre várt választ. Az eredmény mélyen a remélt alatt maradt, de arra kiválóan alkalmas, hogy a kormány megfogalmazhassa: a magyarok 97 százaléka elítéli a brüsszeli szankciókat. Fölvetődik, milyen kormány az, amelyik fontosabbnak tart egy országos méretű hazugságkommunikációt, mint a több mint egy éve tartó háborús konfliktus fenyegetettségében élő két ország kinyilvánított szándékát arra, hogy katonai védettségben érezhessék magukat.

Január végén jelentette be a külügyminiszter, hogy Magyarország 304 ezer adag Pfizer/Comirnaty koronavírus-vakcinát adományoz Nicaraguának, hogy a közép-amerikai országban is gyorsíthassák az oltási kampányt és felül tudjanak kerekedni a járványon. „Mi, magyarok szerencsésnek vallhatjuk magunkat, hiszen viszonylag időben már rendelkezésre állt olyan mennyiségű oltóanyag, hogy Európában is a leggyorsabban tudtunk oltani” – fogalmazott a külgazdasági és külügyminiszter. A 304 ezer vakcinadózist tartalmazó adományt át is adták a latin-amerikai térség egyik legrosszabb gazdasági helyzetben lévő országának, Nicaraguának. Kicsit zavarba ejtő ez a „szerencsésnek vallhatjuk magunkat” fordulat, mert az ember azt gondolná, hogy a beszerzések tervszerűen zajlanak, amihez persze szerencse is kell, de elsősorban valószínűleg nem az. Ráadásul visszatekintve a COVID-időkre ma már tudjuk, semmi sem igaz abból, hogy Európában a leggyorsabban oltottunk, legföljebb annyi, hogy a kormány beszerzett mérhetetlen mennyiségű bizonytalan hatékonyságú vakcinát. Ennek egyikéről-másikáról kiderült, hogy alkalmatlan a hatékony védekezésre, viszont kiválóan alkalmas a fentihez hasonló győzelmi jelentésekhez. Ennyit a vakcinákról. Igazi nyilvános és érdemi összegzése az oltási folyamatnak mind a mai napig nincsen, az egymásnak ellentmondó operatív bizottsági adatok pedig az oltakozással kapcsolatos bizalmat is gyengítették. Azt most már tehát tudjuk, hány koronavírus-vakcinát kapott tőlünk Nicaragua.

Egy korábbi, 2021-es bejelentés óta még azt is, hány lélegeztetőgépet adományozott az ország Mongóliának, de ha nagyon szigorúak akarunk lenni, meg kicsit cinikusak is vagyunk, megállapíthatnánk akár azt is, ezen a két adaton kívül további hasonlóképpen biztos számot aligha tudunk.

2004. május 1-jén Magyarország kilenc további állammal csatlakozott az Európai Unióhoz, amivel a nemzet nagy álma vált valóra, az ország immár formálisan is tagja lett az európai közösségnek.

 A tagállamok közül még aznap megnyitotta a magyarok előtt a munkaerőpiacot az Egyesült Királyság, Írország és Svédország. A 2007–2013 közötti költségvetési időszakban Magyarország évente mintegy 3,5 milliárd euró támogatásra lett jogosult az EU kohéziós politikája keretében, időközben Magyarország – többek között a szomszédos Szlovákiával és Szlovéniával együtt – csatlakozott a schengeni övezethez.

Nem egészen tizenkilenc év telt el azóta, és az aktuális magyar miniszterelnök újabban arról kezd beszélni, hogy Magyarországnak ki kell maradnia a tömbösödésből. Ez nem azt jelenti, mondják újságírók kérdésére válaszolva ideológiai és kommunikációs kengyelfutók, hogy ki kellene lépni az unióból, sőt, azt bizonygatják, hogy Magyarország és az unió kapcsolata erős. Nem mellékesen, a vak is látja, hogy az unió és Magyarország viszonya sohasem volt olyan rossz, mint amióta Orbán Viktor nyilvánvalóan hatalombiztosítási célzattal Erdélyben meghirdette az illiberális ideológia neki és eszmetársainak kedves tételeit, szembemenetelve az unió alapértékeivel. Ezt az akkor meghirdetett elképesztő eszmei tartalmú zagyvalékot fölhasználva a végletekig élezte a feszültséget a levegő után kapkodó uniós vezetőkkel szemben.