Molnár T. Eszter

Tárcatár 2023 – a búcsú

TEMATIKUS PRÓZA-ÖSSZEÁLLÍTÁS

1992-ben, 31 éve indult az Élet és Irodalom Tárcatára. Széky János vezette akkor a prózarovatot, utána tizenöt évig Dérczy Péter. A hagyomány szerint minden évben három új szerzőt kérünk fel, hogy – Szív Ernő mellett – egy éven át, havi rendszerességgel írjon a „vonal alá”. 2023-ban Markó Béla, Molnár T. Eszter és Tamás Zsuzsa írásait olvashatták. Szívből köszönjük, hogy velünk voltak!

Jövőre három új szerzővel folytatja a Tárcatár négyesfogata. Hogy kik ők, maradjon a januári számok meglepetése.

Tovább

A patkányok tűntek el először. A kövek még csillogtak a folyómederben, a halak fontoskodtak a hátramaradt pocsolyákban, a sirályok piszkálták a szikkadó agyagot, a patkányok viszont már elindultak. A lakótelepen azt beszélik, észak felé mentek, felhőként gomolyogtak végig a földeken, megmászták a középhegységet, átkeltek a Tátra vonulatán, aztán továbbfutottak, közben nem restellték lerágni a gabonát és a gyümölcsöt, a szabadon tartott lovak és szarvasmarhák lábát, fülét sem kímélték, és jaj volt annak a csecsemőnek, akit az anyja a kertben felejtett. A patkányok csak mentek, azóta talán már a tengert is elérték. Nem hiányoznak, de azért jobb lett volna, ha nem mennek el.

Tovább

Amikor ott voltam, anya elmagyarázta, hogy a feszületgyárban azért nincs büdös, mert ez egy összeszerelő üzem. Egy másik gyárban fröccsöntik a krisztusokat, és máshonnan hozzák a szegeket és a töviskoszorúkat is. A falak mentén ládákban állnak a kisebb-nagyobb keresztek, fenyőből, tölgyből vagy cseresznyefából, és minden típusnak saját krisztusa van, amit hozzá kell illeszteni és rá kell szegezni. A nagyobb krisztusokat a szegek mellett ajánlatos ragasztani is. A ragasztónak, így mondta anya, erős szaga van, ezért a ragasztást egy külön szobában csinálják. Azt a szobát nem mutatták meg nekem, de azt hiszem, ott nagyon büdös lehet, mert aki hosszabban bent maradt, az mind rettentően sápadt volt, amikor visszajött.

Tovább

Hogy mi történik majd, miután leszáll az este, és kitessékelik a büféből, hogy hazamegy-e, amikor elfogy a szőlő, azt Imrének már nem volt ideje végiggondolni. A metró befutott a végállomásra, leszállt és megállt a forgalmi ügyelet előtt, onnan figyelte, ahogy a vezető szedelőzködik, bezárja maga mögött a vezetőfülkét, majd átsétál a szerelvény ellenkező végébe. Akár vissza is szállhatnék, gondolta Imre. Elmehetnék a másik végállomásig, de mire jutnék vele? Ott is ugyanezek a panelházak várnak, és ugyanilyen édes aprósütemények sülnek a látványpékségben. Válthatnék egy másik metróvonalra, de nincs menekvés. A csabagyöngye, az Budán is csabagyöngye, és még az is elképzelhető, hogy Őrmezőn van egy lépcsőház, amit nyit a fejembe vésett kapukód, és Békásmegyeren találnék zárat, amibe beleillik a kulcsom.

Tovább

Fél éve költözött a külvárosi lakótelep egyik tízemeletesébe. Előtte egy tengerparti kisvárosban élt, egy park közelében, ahol nyáron a sirályok kiáltozására ébredt, télen mimózabokrokra látott, görkorcsolyázó öregasszonyokra és sakktáblaasztalok mellett ciccegő kibicekre. A szomszéd ház tetőteraszán méteres kaspókban álltak a leanderek. Esténként, amikor a félmeztelen szomszéd meglocsolta őket, rózsaszín virágaik dúdolni kezdtek. Így szokta mesélni. Néha azt is hozzáteszi, hogy azt megelőzően északon élt, ott, ahol csak fehér és kék szín létezik: szikla, jég, víz, ég és felhő. Még az a néhány növény is kékeszöldnek tűnik, ami meg tud kapaszkodni a sziklák felszínén. Kék és fehér. Minden más: a szélcsípte arcok pirosa, a szarvaskolbász meleg barnája, a kötött sapkák tarka virítása érzékcsalódás.

Tovább

Nyolcan vannak, gerincük kés, vörösen villan rajta a lámpa fénye. Iskola után nézem, hogyan úsznak körbe-körbe. Nincs más dolguk egész nap, mint úszni, enni és harcolni. Csak a hímek harcolnak, megismerem őket, fodros farokúszóikat szoknyaként húzzák maguk után. Az egyik a falhoz jön, orrát az üveghez tolja. Tátog, mintha beszélni akarna, elmondani egy titkot, amit az előbb hallott a kövek mögött. Néma, mégis retteg, hogy meghallja valaki. Apa tátogott így, miután elvesztette a hangját.

Az akvárium a nappali sarkában áll egy kisasztalon. Arra néz a kanapé és a fotel is, a halak mozgása jól látszik mindkettőből, de én alaposabban meg akarom figyelni őket, ezért közelebb húzódom, és törökülésbe ülök előttük a szőnyegen. Ma csak öt köröz, a többiek elbújtak az átokhínár ágai közé. Arra a háromra vagyok most kíváncsi, a körbe-körbe úszók nem érdekelnek.

Tovább

Nem hasonlít senkire. Lábai farönkök, lábfeje enyhén szétvetve, karja szorosan a törzse mellett. Mindez jól kivehető a fehér lepedő alatt, amit a fejrészen magasba bök a túl nagy orr. Bárki lehet, gondolja Márta. A halottak orra mindig megnő. Talán nem is idevalósi. Ha legalább egy láb kikandikálna a lepedő alól! Kitaposott papucs lenne rajta, mint Imrén, rózsaszín mamusz, mint Dórikán a másodikról, vagy makkos cipő, mint a maffiózó Vilmoson. De nem látszik se láb, se cipő. A lepedő mellett egy kilapult Happy Days gyümölcsleves doboz.

Dórika él, mamuszban toporog a holttest mellett, kövér macskája ott pöffeszkedik a karján. Vilmos fekete terepjárója az utca túloldalán parkol. Márta a házfal árnyékába teszi a kosarát. Ha nem alkuszik a befőzni való barackra, korábban visszaért volna a piacról. Csak négyszázat engedett Pista, és azalatt itt meghalt valaki. Senki sem tudja, mi történt. Még Rózsa, a Zuzu ábécé eladója látott a legtöbbet. Bár a boltban üvöltött a tévé, arra azért felfigyelt, hogy érkezett a ház elé egy rohamkocsi. Én is csak a mentősök hátát láttam, meséli kipirulva, körbeállták, ügyködtek rajta, de hiába. Végül letakarták.

Tovább

Két héttel ezelőtt Feri megszólította a kutya gazdáját. A kutyáról kérdezett, a gazdája pedig válaszolt. Aznap is a világoskék kardigán volt rajta, és a válasza is világoskék volt, könnyed és áttetsző. A kutyát hívta. Nimbu, gyere ide! Milyen furcsa név, jegyezte meg Feri. Jelent valamit? A világon semmit, felelte a kutya gazdája. Kortyolt a műanyag palackból, aztán elköszönt, a kutya nyakára kattintotta a pórázt, és lesietett a rézsűn. Azóta mindennap rámosolyog Ferire, mielőtt leül a padra, de újra beszélgetniük még nem sikerült.

Tovább

Tucatnyian lehettek, mind tehenek, egy irányba fordított fejjel és ég felé döfött fülekkel. A domboldalban álltak, alig tízméternyire. A lány megtorpant, és óvatosan lekuporodott. Az állatok felől fújt a szél, nem érezték a szagát, ahogy könnyű lépteire sem riadtak fel korábban. Észrevétlen maradt, egy galagonyabokor takarásából figyelte őket, mozdulatlanságuk tükörképeként.

Úgy tanulta, szarvassal álmodni bajt jelent, a szarvas kárt tesz a kertben, lelegeli a vetést, kitúrja a virághagymát, télen a fiatal fák kérgét lehántja, megeszi, a szarvas nem emberek közé való, hanem erdei tisztásra, csak a hideg beálltával jön le alacsonyabbra, hogy itt vészelje át a telet.

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Egy észrevétlen megálló után mellételepedett egy ismeretlen lány. Tengerillatot hozott magával, bőre napbarnított volt, mintha nem is az eső áztatta tó partján szállt volna fel. Először zsebkendővel kínálta, aztán ginnel egy kis üvegből. V. nem szerette a gint, de nem akart udvariatlan lenni. Meghúzta az üveget, és egyből köhögni kezdett. Kapott egy újabb zsebkendőt. Azt hiszem, mi már találkoztunk korábban, mondta az ismeretlen. Nem emlékszem, rázta a fejét V. Elég rossz az arcmemóriám. Én sem az arcodat ismerem meg, felelte a másik, de hogy mégis mit, azt V. már hiába kérdezte tőle. A lány elhallgatott, mint akiből kifogytak a szavak, könyvet vett elő, olvasni kezdett, vállát V.-ének vetette, fél órán át egyszer sem lapozott. Martonvásárnál V.-t elnyomta az álom, és mire Budafokon felébredt, az ismeretlen lány nem volt sehol. Amíg aludt, V. zsibbadó bal kézfejére apró, barna foltot égetett valami.

Tovább

Göcsörtös fát rajzolok ezüstszínű lombbal. Alá bokrokat, egyiken alma nő, a másikon szivárványos halak. A lap szélén lila vizű tó. Nekem tetszik, de anya ráncolja a szemöldökét. Azt mondja, nem ez volt a feladat. Egy hazafias jelenetet kéne rajzolnom a tankönyv alapján, a Landerer-nyomdát vagy a világosi fegyverletételt, nem mindenféle fákat meg bokrokat. Új lapot veszek elő, és elölről kezdem a rajzot. Anya mindig tudja, mi a feladat.

Az iskolában írni, olvasni vagy számolni kell, máskor zsámolyt ugrunk, éneklünk vagy gázmaszkot készítünk. Nem bánom az iskolát, de rajzolni jobban szeretek. Azt rajzolom, amit látok. Évát az udvar sarkában, a kukák között, ahová akkor bújik, ha cukkolják a hatodikosok, Sári nénit, akinek hétvégén letört az egyik foga, Botit, ahogy a nagylépcsőn bénázik a mankóival. Nem mindenki szereti, ha lerajzolom, Sári néni elvette tőlem a képet, összegyűrte és kidobta a kukába.

Tovább

Az egyik földszinti teraszon egy férfi telefonált. T. nem nézett fel, csak a rácsot markoló kezet látta, a tetoválást a tömpe ujjakon. Megköszörülte a torkát, és beütötte a számot a kaputelefonon. A szemetes felől terjengő bűzről eszébe jutott egy térszociológiai tanulmány, amit néhány éve olvasott. Nem emlékezett a szerző nevére, ezt az izgalomra fogta. A kapu bégetésére összerándult. Gyalog indult el felfelé a macskaszagú lépcsőházban, de a harmadik lépcsőfordulóban megpihent. Nem akart kimelegedni. Megakadt a szeme egy ajtófeliraton. Tatai Jóska, az biztos a tatai jövendőmondó fia, ez jutott róla az eszébe. Kinézett az ablakon, innen már messze belátott a kerítés mögé. Csak akkor indult tovább, amikor hallotta, hogy egy emelettel feljebb kinyílik az ajtó.

Tovább

A szomszéd Imre a lépcsőfordulóban, a nyitott ablak alatt cigizett. Csutkára szívta, mintha az ujja vége izzott volna. Szép volt. Dóra nem tudta, hogy a cigi miatt küldi ki a felesége, vagy azért cigizik, mert kiküldte. A nő utálta a füstöt a lakásban, talán Imrét is utálta a lakásban, kizavarta a folyosóra vagy leküldte a boltba cukorért, később vajért is, meg sütőrumért. Nagy szemű, sárga mazsoláért, amit csak a kerítésen túl, a nagyboltban lehetett kapni. Dóra hetek óta nem ment a kerítésen túlra, inkább nem evett mazsolát. Gyanította, hogy a szomszéd nőt jobban érdeklik a sütemények, mint a férje, mert Imre télen-nyáron mezítlábra húzott gumipapucsban cigizett az ablak alatt. Jó lehet a keringése, szólította meg Dóra néhány napja. A férfi nem válaszolt, talán nem is hallotta, de Dóra azóta többször elképzelte, milyen meleg lehet a lába éjszaka az ágyban.

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább
Élet és Irodalom 2024