Grecsó Krisztián

(Ma délelőtt, M1) 

Évek óta nem írtam a párttévé adásáról, van, amit nem érdemes bolygatni. De a napokban olvastam egy pajkosan csodálkozó, érzékien lelkes kommentárt a Telexen (Egyetlen kérdésünk van: mi az úristen ez a műsor a köztévén?, Előd Fruzsina, január 10.) Fábián Barna  háromperces „biológiaórájáról”, és a dolog nem hagyott nyugodni. Mert bár régi csodálója vagyok, csak most értettem meg, hogy ő egy költői kép. Tíz éve ömlik minden időben, tocsog a képernyőn, ennek ellenére alig ismerik.

Tovább

(Karácsonyi kisfilmek 2021, Müpa, Telekom, YouTube)

A karácsonyi kisfilm léte magában varázslat: ennyire rövid terjedelemben lehet atmoszférát teremteni, jellemeket rajzolni, de legalábbis felskiccelni karaktersablonokat, lehet fordulatos, meglepő a film. Az idei egyik legjobb alkotást sajnos nem tudom alaposabban végiggondolni, hetekkel ezelőtt láttam valahol, és hiába keresem, nem találom. Az ötlet régi és többször, többféleképpen feldolgozott: egy kislány őrizget hóembert a fagyasztóban. De az új verzióban, amikor a következő télen végre kiszabadíthatja, egyszerűen átmegy rajta a szomszéd fiú bringával. Utóbbit olyan hatással vették fel, hogy akciófilmes operatőröknek dicsőségére válna.

Tovább

(Nem mondod?!, „Szentesi Szandra” vlogja a wmn-en)

Az évadzáró epizódot például egy fürdőszobában vették fel, elsőre minden csupa közhely. Szentesi befeküdt a kádba, takarása a fürdőhab meg a kameraállás. Borbély fürdőköpenyben van, bár szemérmesen kilóg alóla a cicanadrág. Hosszan fésülködik, lakkozza a haját vagy a kád mellett ül. A két nő egyfajta lazítós, készülődős, testápolós helyzetet imitál, és bár minden beállított és mesterkélt, mégis működik. Olyan üdén naturalista, egyszerű és őszinte az egész, hogy képes átcsúszni életszerűbe. Valóban olyan érzése lehet a nézőnek, hogy a kamera csak odatévedt a barátnők kvaterkázására, ők éppen így múlatják az időt, és közben az anyukájukról, a szerelmeikről, a vágyaikról vagy a gátlásaikról beszélgetnek. Sodródva, ahogy az a valódi beszélgetésekben lenni szokott. Temérdek téma fennmarad a levegőben, beragadó mondatok, jó lehetőségek úsznak el – de hát a beszélgetéseink már csak ilyenek.

Tovább

(Ötszemközt, 1974, Vitray Tamás beszélgetése Lomb Katóval, YouTube, publikálva 2021 áprilisa)

A tisztesség meg a tisztelet az, amitől egyszerre lesz felemelő és letaglózó ez a különben egyszerű és néhol banális beszélgetés, a teátrális termoszos kávézással meg a mesterséges, nyúlfarknyi szünettel, amit az interjúalanynak Vitray a kávé megivására hagyott. És mégis, a legjobb és legtöbb, ami történhet egy ennyire régi, de nem olyan régen publikált és mostanában felkapott felvétellel, hogy érdemes a szoros olvasásra, kötözködésre, kritikára. Mert egészében olyan remek anyag, majdnem ötven év után annyira élő, hogy az ember nem hisz a szemének. Nem baj, ha a Tik-Tok-univerzum nem tud róla, elég, ha mi büszkék vagyunk rá, hogy zseniális kortársaink vannak.

Tovább

Tovább

(Telex, Konyhanyelv, Facebook)

Mindhárom képi szennyezés tudatosnak látszik, kevés az ösztönösség, a véletlen vagy a hiba lehetősége bennük, a határsértők előre megfontolt szándékkal, a hatást keresve csinálták, amit csináltak. Ezért reagálni, a szégyent jelezni, elutasítani, tiltakozni éppen úgy érdemi reakció, mint a hallgatás, ami szinte lehetetlen csapdahelyzet. Fogalmam sincs, hogyan lehetne például a PIM igazgatójának időzítetten érkező aljasságaira úgy nem reagálni, hogy azzal ne legalizáljam, amit mondott. Ha minden magára valamit adó intézmény, lap, Facebook-oldal elhatárolódik, azzal akaratlanul is tényezővé teszi a basszusgitáros urat, a teljes elutasítás meg sajnos azt (is) jelenti, hogy nem lehet kikerülni, amit mond.

Tovább

(Partizán, Gulyás Márton YouTube-csatornája)

Gulyás Márton a semmiből épített egy mértékadó közszolgálati csatornát, ami sokkal több értéket ment, és összehasonlíthatatlanul informatívabb, mint a párt összes adója együtt. Elképzelni is nehéz, hány őt ábrázoló vudubabát szurkáltak már halálra a Kunigunda úton, és milyen meghasonlás lehet a szerkesztőknek az egész napos harsány Partizán-mocskolás után otthon, privát böngészővel, titokban megnézni a friss adást.      

Tovább

(Telex, Mindegy, hogy stop Gyurcsány vagy stop Micimackó, október 11.)

Elment a Telex Kisvárdára, amit Fábián Tamás riporter a felvezetőjében a keleti régió Felcsútjának nevez, nem is egészen alaptalanul, és Karácsony Gergely lemondása után arról kérdezi az utca emberét, kivétel nélkül kormánypárti szavazóját, hogy mi értelme most már a „Stop Karácsony!” kampánynak, ha a pesti főpolgármester kiszállt a vágtából. Az utca embere érti, hogy mindent és mindenkit Gyurcsány irányít a háttérből, ezen már említésre méltó dolog sincsen, és hamar kiderül, igazából eddig sem az volt a tét, hogy meg kell állítani valakit, hanem hogy jelezni kell a feltétlen odaadást. Az egyik megszólaló ötvenes férfi arról beszél, hogy ő akkor is aláírta volna, ha Micimackót kellett volna megállítani, és még csak el sem mosolyodik. 

Tovább

(Borbás Marcsi szakácskönyve, Duna TV, szeptember 26.)       

Borbás Marcsit jó nézni, ízléssel főz, jól áll neki a népi magyar konyha, és ő is jól áll a legjobb értelemben vett műkedvelő Kárpát-medencei konyhának, ahol a nagymama receptje szent, de a dió helyére néha mégis kerület néha mandula, ahol az íz a régi világot jelenti, egy világot, kulisszákat, szokásokat, értékrendet, mely már nincs sehol, csak a rétegelt tészta lapjai közül illatozik ki a finomra köpült vaj mellől. 

Tovább

(Szikora Róberttel Pachmann Péter beszélgetett, Mokka, Tv2)

Szikora Róbert mindeközben szeret is meg nem is, működik a rutin, ő hibátlanul megoldotta, hogy önmaga maradhasson, bohóc, ahogy eddig, minden komolyabb arcvesztés nélkül óvta meg nyájaskodó, félbolond popikonegóját, miközben révült boldogsággal harsoghatott a század egyik legjelentősebb lelki vezetőjének magyarországi miséje előtt.

Tovább

(„I love meki”, reddit.com, augusztus 28.)

Édesmindegy, hogy igaz-e, amit a felvételen látható srácok állítanak, hogy a videó csak hecc, és az örömmel bemocskolt ételt nem adták ki vevőnek – csak a szemétbe került. Nem is merném felhozni, hogy nekem, ha gyerekkoromban leejtettem a földre a kenyeret, meg kellett csókolni, ezt igazán nem szeretném ide kavarni, mert nyilván nem is lehet értelmezni. De a bennük tomboló indulatról talán el lehetne ezekkel a srácokkal beszélgetni. Hogy miért és mióta érzik úgy, hogy az ott feltálalt, ilyen-olyan minőségű étellel meg kell alázni az embereket, azt földre kell dobni, röhögve meg kell taposni. Hogy ez mitől és miért vicces, és kire vagy mire kell gondolni akkor, amikor az ember ezt véghez viszi.  

Tovább

(Szuperprojektnek indult, aztán jöttek a civilek meg a vadludak, Telex, augusztus 8.)  

A Telex filmje korrekten és fegyelmezetten sorolja a tényeket, mondja fel az előzményeket, igyekszik felsorolni érveket és ellenérveket és jut el az altatási fázisban lévő projekt rémületes következményeihez, vagyis, hogy az önkormányzat úgy hivatkozik a lehetséges törvénymódosítás alapjaként egy hatástanulmányra, hogy a kételyeikre, kérdéseikre (szám szerint 105-re!) a cégtől nem kaptak választ. Manapság persze az is nagy dolog, hogy egy fideszes polgármester egyáltalán ad interjút, higgadtan, emberi hangon válaszol, hiszen a 105 válasszal adós Avalon csak annyit írt vissza a négytagú Telex-stábnak (a filmet Csatári Flóra Dóra, Marjanovic Mira, Simor Dániel és Szili Tamás készítette), hogy „nincs fejlemény az ügyben”.

Tovább

(18+-os reklámok a magyar csatornákon)

A tömegpropaganda mágiáját persze csak úgy lehet megérteni, ha az uszítást folyamatában értelmezzük, az elmúlt tíz év gyűlöletkeltésének ismerete nélkül a „korhatáros reklám”, mint a magyar gyerek erkölcsi védelmezője, nem értelmezhető. És ez a kidekázott, cinikus adagolás a rémisztő igazán. Lehet, hogy a nemváltó óvodásoktól meg a 18+-os reklámok ötletétől egy kicsit még szorongtak, meg van-e már ehhez eléggé kovászolva a nép, de a tehetséges és gonosz játékosok mernek kockáztatni.

Tovább

(Lupa-kör Gerendai Károllyal, Index, július 18.)

A bérelhető privátbícsen van saját partszakasz, szeparé és landzs, azoknak, „akik egy kicsit nyugodtabban szeretnének pihenni”. Nem szeretnék ítélkezni, mindenki úgy mulat, ahogy teheti, és ahogy jólesik neki, és ha egy bányató talpalatnyi kavicsosát bícsnek akarja nevezni, szíve joga, de megint csak azt tudom kántálni: ez rólunk beszél. Felénk semmit sem lehet annak látni, mondani, gondolni, ami valójában, és ettől hamis, hazug az egész: a bányató az bányató, az bányató, az bányató, akármennyit gazolták meg csinosították a partját, hiába lesz két nyugágy meg egy kanapé „landzs”, minden önmaga paródiája...

Tovább

(Eb a magyarok után, M4)

Képzeljük el, hogy a magyar vízilabda-válogatott az aktuális eb-n egy úgynevezett „halálcsoportba” kerül. Olaszok, Szerbek, Montenegró és mi (nyilván nem lehet ilyen, mert ott minket az „erős kalapból” sorsolnak, de azt meg, kérem szépen, el kellett érni; szóval azok mégiscsak sportolók…). Nade, az úgynevezett fiktív halálcsoport: nyitásképpen a szerbekkel partiban vagyunk, de az utolsó negyedben összeroppan a csapat, és három góllal elmennek az örök riválisok. Az olaszokkal és Montenegróval döntetlent játszunk, és simán kiesünk a csoportkörből. Hogy ezek után milyen lenne a magyar csapat sajtója. Mit mondana a párt sportlapja? Milyen önfeledt mélypontozás, léhűtőzés, senkiházizás menne?! Azok a játékosok nem állnának meg a lábukon.

Tovább

(Foci-Eb a televízióban)

Az nálunk is stimmel, hogy a foci a társadalom lakmusza. A felső tízezer egy része kénytelen úgy tenni, mintha ez az egész neki imponálna, és nyilván elfordítják a fejüket,  befogják az orrukat, hiszen ilyen közel (bármilyen szeparált is a luxuspáholy) sosincsenek a híveikhez. Azokhoz, akiket ők szítanak, hergelnek gyűlöletre, akiknek ők keresik az ellenséget, és akiknek ők üzenik meg, mit engedhet meg magának egy tisztességes magyar melós, ha „ki akarja engedni a gőzt”.

Tovább

(Partizán kontra „Patrióta”)

Akiben mocorog bármi, nem akarja az önsajnálatát adófizetői milliókkal kezelni, akit izgatja, hol él, az használni akarja a hagyományt, tanulni belőle, az érteni szeretné a siker okát, nem megbosszulni a sikeres emberen, hogy él. Friderikusz nem lehetne Vitray nélkül, Kadarkai Endre meg Gulyás Márton nem lehetne Friderikusz nélkül. Szerteágazó, gazdag hatástörténetek futottak a magyar tévézés történetében, amíg a közszolgálat össze nem omlott. Hiszen addig a kereskedelmi narratíva is más helyzetekbe kényszerült, és talán ma is más lenne a népbutítás jellege és aránya, ha lenne mihez képest: lennének normák, alapok, létezne még olyan, hogy magyar (tévés) mozgókép hagyomány.

Tovább

(Mester Tamás zenész, a Friderikusz Podcast 3. adása)

Friderikusz lehet, hogy megint kitalált valamit, vagy jól használja a sok meglévőt. Az adás hősiesen statikus, elsőre olyan, mintha az lenne a dramaturgiai kerete, hogy két ember éppen rádióműsort csinál, és jól érzi magát. A YouTube-on nézhető adás öndefiníciója különben „podcast” (internetes rádiós tartalom), ami meg fából vaskarika. Szóval a kamera elvileg fölösleges. És itt jön a vajszínű árnyalat. A kép nem akar több lenni a hangnál, nem azt mutatja, amiről szó van, hanem azt, amiről nincs. Nem illusztrál, hanem mesél. Azokat a körülményeket láttatja, amiket a hallgató nem hallhatna. Az intimitástól lesz több a tévéadás, nem a vágóképektől, a látványtól. Ez nekem imponál.

Tovább

(„A Lázár Jánossal töltött nap legjobb pillanatai és az interjú erős kijelentései”, Telex, május 3.)

Lázár próbál kíméletlenül őszinte lenni, magával és a pártjával szemben is, a saját magával szembeni karcos mondatai mind a bukásáról szólnak, azt sugallva persze, hogy lesz még itt szőlő, lágy kenyér, de bármilyen kemény, a vesztésről való beszéd nála is szükségszerűen magyarázkodássá romlik. Azt kevesen tudják megcsinálni, hogy a pozícióvesztésükről elegánsan beszéljenek, neki se sikerül, de a ma átlagpolitikusához képest Lázár meglepően izgalmas figura, minden mondatával pozicionálja magát, és magával a pártot, amiről beszél. És hát persze most is ott a sok pénz meg a helyi hatalom mögötte, de ő az országos helyzetet is úgy tudja narrálni, mintha hatása lenne rá, és ezt ijesztő rutinnal és profin teszi. Ő az egyetlen, aki nem a vezér mondatait imitálja, nem ugyanahhoz a beszédtanárhoz járt, és láthatóan vannak gondolatai, nyilván arról is, miért akar veszélyesebbnek látszani, mint amilyen, hiszen az se kevés. Én mint földije, szorongva és naivan szurkolva néztem a róla szóló filmet, mert még mindig hiszek a csodákban, hogy akadhat, elvileg létezhet olyan állampárti politikus, aki legalább néha, pártérdektől és magánvagyon-gyarapodástól függetlenül a saját hazájáért is akar valamit tenni.

Tovább

(Behind Her Eyes [Ne higgy a szemének!], Netflix, 2021. április)     

A Ne higgy a szemének! legidegesítőbb vonása mégis az, hogy senki sem normális. Sokkal ijesztőbbek és bolondabbak lehetnének a karakterek, ha nem lennének ennyire klasszikusan traumatizáltak, és nem lapulna megint minden mögött gyilkosság, tragédia, borzalom. Egy elcsúszott házasság is lehet izgalmas, legalább annyira vonzó és kifejthető téma, mint folyton mitológiai helyzetekbe hozni mai alakokat. 

Ennek ellenére a sorozat az egyik legjobban sikerült darab az utóbbi időszakban, természetesen nem mérhető a minik királyához, a Csernobilhoz, de mivel nem is hasonlít, fölösleges lenne hozzámérni.

Tovább
Élet és Irodalom 2022