Mohácsi Árpád: Párizsi befutó. Kalligram Kiadó, Budapest, 2021, 264 oldal, 3990 Ft

Mind Krusovszky, mind Mohácsi regénye erősen épít az Iskola a határon időkezelésére, narrációs technikájára, illetve a könyvben szereplő festmények önértelmező szerepére. Krusovszkynál a rájátszások finomabbak, közvetettebbek, inkább technikaiak, Mohácsinál direktek, erősen exponáltak. A Párizsi befutó első és negyedik fejezetében kulcsmotívum Rembrandt Dr. Tulp anatómiája című festménye, több helyen is visszatér Velazquez Las meninasa és a „Trieszti Öböl” motívuma, s mind a nyolc fejezet Merényiék mantrázó emlegetésével zárul. Az Iskola itt egyfajta nemzedéki kohéziót teremtő kultikus tárgy, a nagy közös élmény, világértelmezési keret. Remek, ahogy az első, Luca képbe kerül című fejezetben az ötvenéves Géza és a huszonötéves Luca közötti nemzedéki szakadékot az fejezi ki, hogy Lucának – noha kötelező olvasmányként olvasta a regényt – sem Dr. Tulp anatómiája, sem Merényiék nem jelentenek semmit.

Géczi János: A napcsíkos da­­rázs­­hoz. Kalligram Kiadó, Bu­da­pest, 2021, 745 oldal, 4990 Ft

Ez a nagyon egynemű kötet ugyanakkor tematikájában és verstípusaiban igen gazdag. Jócskán találhatunk gyönyörű szerelmes verseket (a Vadnarancsok Harmadik könyve, A vers sem hoz megnyugvást, A perzsa, Sanzon) jelentős politikaiakat-közéletieket (az Ezer veszprémi naplementéből a 158. és az utána következők vagy későbbről a Mestermű). A formai skála pedig a haikutól a szonetten és a balladán át az avantgárd hosszúversekig terjed.

Géczi János: A tenyérjós. Athe­naeum Kiadó, Budapest, 2019, 366 oldal, 3999 Ft

A három nagy metamorfózis a regényben a pszichológus Judith jósnővé válása, a szépséges Dénesnek, Judith hetvenes évekbeli, szegedi – besúgással is foglalkozó – egyetemista első szerelmének Marymarivá, a főszerelő analitikusává és barátnőjévé változása, valamint a kulturált és nyitott, szőke orosz tiszt, Ajaz azeri moszlim baltás gyilkossá alakulása. A narratív építkezés egyik sajátossága, hogy a szereplők identitásváltáson mennek keresztül, s Judith esetétől eltekintve a korábbi és a későbbi alak azonosságára csak hosszú késleltetés után derül fény.

Térey János mindennel rendelkezik, amivel egy regényírónak rendelkeznie kell. Remekül teremt emlékezetes figurákat, helyszíneket, helyzeteket, fordulatos cselekményt. Nagyszerű drámái – főleg az Asztalizene – tele vannak regénybe is illő pattogó dialógusokkal. Munkássága a Paulus óta a verses epikától határozottan a prózaepika felé tart: a remekmű, a Paulus Anyegin-strófáihoz képest már lazább a szerintem szintén kiváló Protokoll blankverse-e, az ezt követő Átkelés Budapesten, majd A Legkisebb Jégkorszak pedig lépésről lépésre halad tovább a verses forma, a metrikai, sorhosszbéli kötöttségek (fel)oldása felé. (A mostani regény és a viszonylag korai novelláskötet [Termann hagyományai, átírva: Termann hagyatéka] lehetséges – nem annyira formai – kapcsolódási pontjaira itt nem térek ki.)

A pálya logikája felől tehát „szükségszerűnek” látszik a regény, a Káli holtak megszületése.

Első olvasásra mégis az az érzésem, hogy Térey a versforma gúzsaiba kötve jobb epikus, mint a prózaforma nagyobb szabadságában. Mintha alak- és cselekményformálásának is elugrási pontot, ötletforrást jelentettek volna a formai kötöttségek, a rímkényszer, a ritmus, a sortagolás, a mondathosszak, az inverziók, a tekervényes mondatok közötti pointillista mondatstopok, a hiányos vagy névszói állítmányú mondatok. Mintha a forma kényszerítette lezárások löktek, lódítottak volna az eseményes nyitások felé. Arról nem szólva, hogy a költő-epikus-drámaíró pátoszra és iróniára, regiszterkeverésre, meglepetésekre épülő nyelve mintha jobban érezné magát versben. A merész regiszterütköztetés jórészt ki is lakoltatik a regényből. Mintha a próza miatt a szlengből és a fennköltségből többet kellene feladnia a szerzőnek, mintha a választott stílusrétegek, szókincsrétegek közötti feszültségeket kevésbé engedné vagy kívánná meg prózanyelve. Prózájában nem ütközik meg a szöveget energetizáló módon a versforma adta emelkedettség és a lebilincselő gazdagságú szaknyelvi-rétegnyelvi, „prózai” stílus. Éppen ezért a költői emelkedettségű részek is mintha a regényben kevésbé ütnének, kevésbé szervesülnének, kicsit kényelmetlenül éreznék magukat. De Térey nyilván nem állhatott ellen a benne jelentkező Kunstwollennek. Meg kellett írnia regényét.

És a Káli holtak a fenti fanyalgások ellenére is folytatás, nem tévút. Térey nagy erényeit, nagy témáit is folytatja, továbbviszi és továbbgondolja a könyv, emellett jelentős újdonságokat és értékeket is felmutat.