Nincs párnám. A hajam szétterül a fejem alatt. Mocorgást érzek benne, valami mászik, matat, fel a hajszálakon a fejbőrömig. Mintha bogarak lepnének el, a gerincem mentén végigfut a hideg. Halk, finoman vibráló zúgást hallok, intenzitása alig érzékelhetően, de ütemesen változik. Egy neoncső jeges fénye alatt fekszem. A bogarak egyre többen vannak, mozgásuk rendezetté és ezáltal fenyegetővé válik. Túl gyorsan veszem a levegőt. Nyugodtnak kell maradnom. Érzem, hogy a bal halántékomnál összpontosul a kaparászás, egy hajtincs összeszorul, húzódik, majd egy nagy erejű rántás nyomán a hajszálak húrként pendülve elpattannak. Nem kiáltok fel, halkan, sziszegve engedem ki a levegőt a fogaim között. Óvatosan a pulzáló ponthoz nyúlok, a szememet csukva tartom. Lassan megfogom a kövérkés, izzadt gyerekkezet, és lefejtem a megmaradt hajszálakról. Számoljunk tovább – suttogom olyan csendesen, hogy én is alig hallom.

►Gerevich András: Lég­zés­gya­­kor­latok. Kalligram Kiadó, Budapest, 2022, 54 oldal, 2500 Ft

A kötet legtöbb szövege a test és az azt körülvevő világ elmosódó határvonalait kutatja. A hosszú, négy részre tagolt nyitóvers a határ fogalmát járja körül. Határt képez ember és táj között a bőr, ez a vékony, sérülékeny, rugalmas anyag, ami mintegy összetartja a testet, kijelöli a külső és a belső értelmezési kereteit: „Nyári este volt, kánikula, zümmögtek / és búgtak a bogarak, csíptek és csiklandoztak, / viszketett a bőröm, véresre kapartam.” (Határok) Gerevich szövegeiben a felszínre kerülő belsőségek erős szimbólumként vannak jelen, számtalan versben a vér vagy a belső szervek kibuggyanása jelzi a végső határátlépést.

► Szőcs Petra: A gonosz falu legszebb lakói. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2022, 80 oldal, 2499 Ft

A hajókórház mint meghatározó helyszín, tekinthető a kötet mozgó középpontjának. Egyszerre menedék és lélekvesztő, remény és veszély, szimbólumként magában hordozza a betegek kitaszítottságát, számkivettségét. A versek alapélménye az izoláció, az olykor kívülről kényszerített elzárkózás vagy a belülről fakadó menekülési vágy, az emberek egymástól való félelme. Nagy erénye a kötetnek, hogy nem éri be a közelmúlt eseményeinek, akár tragédiáinak előszámlálásával, sehol nem fut üres közhelyekre. Nem von le következtetéseket, nem fogalmaz meg intelmeket, sokkal inkább arra törekszik, hogy megmutassa az általánosban az egyedit, utalások bonyolult rendszerével felvillantsa a személyes sorsok, kapcsolatok könnyen azonosulható pontjait.

Jász Attila: Felhőfoszlányok a haj­nali fűben. Kortárs Könyvkiadó, Bu­da­pest, 2022, 141 oldal, 3000 Ft

Ellentétben a Bölénytakaró című kötettel, ennek a könyvnek a borítóján nem szerepel a fiktív társszerző neve, ám a fülszövegen túl egyes írások is tematizálják a közös alkotást. Az első füzet negyedik egységében egy rövid, prózában írt részlet idézi fel a szenttel való első találkozást, amely teljesen hétköznapi (nem is feltétlenül túl izgalmas) múzeumlátogatásnak hatna, ha a záró sorok csendje nem sejtetne valami többet: „te pedig állsz csak lecövekelve az üvegvitrin túloldalán, hallgatod a csendet hosszan a fülhallgatóból a történet után.” (18.) A kötet egyik központi kérdése a csend és az elhallgatás lehetségessége, illetve a csend jelentéssel feltöltése. Szent Fausztina alakja sem kifejezetten az irgalmassága, sokkal inkább a visszahúzódó, szemlélődő, később közvetítő pozíciója okán válik fontos szereplővé.

Tatár Sándor: Haalaadaas. Kalligram Kiadó, Budapest, 2021, 120 oldal, 2990 Ft

Az első ciklus versei a költői identitás körülírását célozzák az elődök és a kapcsolódási pontként felmutatott kortársak megidézésén keresztül. A névsor igen változatos – többek között József Attila, Nietzsche, Petri, Nádas Péter és Várady Szabolcs alakja jelöli ki a lírai én helyét a magyar költészeti hagyományban. A leghangsúlyosabb szerep Petri Györgynek jut, akihez a lírai én sokszor vitatkozó pozícióból, kérdésekkel kapcsolódik. „Aki bármiben is hisz: az hülye / – így Petri. Kiskaput, alkudozást nem engedélyezőn, / tökösen. = Az én ízlésemnek túlzott szigorral. / Mi az, hogy >bármiben is<?” (Ábrándkergetés (helyett), 35.) A vers folytatásában a beszélő az élet apró, sokszor reflektálatlanul hagyott ok-okozati összefüggései mellett tesz hitet, végső bizonyosságként pedig saját halálának vízióját állítja szembe a megidézett előd hitetlenségével.

Milbacher Róbert: Le­gen­da­hán­tás. Magvető Könyvkiadó, Bu­da­pest, 2021, 286 oldal, 4999 Ft

Milbacher Róbert legújabb könyve érdekes hibrid: majdnem tanulmánykötet, nem éppen tankönyv, nem egészen szöveggyűjtemény. A cím és az alcím (Legendahántás – 50+1 tévhit a magyar irodalomban) elsőre azokat a manapság nagy népszerűségnek örvendő kiadványokat idézheti meg, melyek a magyar irodalom „legkedveltebb” alakjainak magán- (elsősorban szerelmi-) életét tárgyalják a széles olvasóközönség legnagyobb gyönyörűségére. Aki ilyesmire számít, nagyot fog csalódni, két okból is: egyrészt Milbacher könyvének alcíme kissé nagyvonalúan általában a magyar irodalomról beszél, valójában azonban a kötet csak XIX. századi magyar szerzőkkel foglalkozik, másrészt a Legendahántás fejezeteinek az élvezeti értéken túl komoly (tudományos) tétje is van.

Makáry Sebestyén: Delta
Serestély Zalán: Közös hűlés
Sánta Miriám: Hétfőn meghalsz
Lukács Flóra: Egy sanghaji hotel teraszán

Ketten egy új könyvről – Mesterházi Mónika: Nem félek. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2021, 126 oldal, 2499 Ft

A címadó vers a kötet leghosszabb szövege, melyet a szerző Márványi Juditnak emlékének ajánl. Ebben – a többi szövegtől eltérően – a gyászt folyamatában látjuk kibomlani. A fragmentált szöveg egyes egységei töredékekben villantják fel a szeretett barát kórházi tartózkodását, lassú halálát, az újra és újra megtörténő, mozdulatokba, félszavakba bújtatott búcsú-kísérleteket, majd a halált és az azt követő elfogadást. Ez a vers abban is eltér a többitől, hogy nem egyetlen, jó szögben kivágott képpel dolgozik, hanem egy motívumra épít nagyon finoman. A tenger nem csak ebben a szövegben kap szerepet, a kötetben máshol is felbukkan, mindig egyfajta jótékony távolságot, szükséges, megnyugtató otthon-nem-létet jelentve. A Nem félek tengere egyszerre jelenti a távolodó másik alakját és a nyugalmat adó távollétet. A vers elején ezt olvassuk: „(…) és megérkeztem / a tengerhez, te vagy a tenger, / mondtam, és most nézlek.” (88.), majd a zárlatban a beszélő a tenger felé tart, ami jelentheti a megnyugvást, de a halálban való egyesülést is: „(…) Elindulok erre, mert szép az ösvény, / megyek egy irányba, ahogy élek, // le a vízhez, (…) / és nem foglalkozom a visszaúttal, / megyek le, ott a tenger.” (95.)

Puskás Panni: A rezervátum visszafoglalása. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2021, 112 oldal, 2999 Ft

A címadó szöveg disztópikus jövőkép, amelyben Budapest utcáit meztelen, indiánnak maszkírozott gyerekek tartják rettegésben. Az elbeszélő negyvenes, kiábrándult nő, aki végül csatlakozik a gyerekek csapatához, hogy segítsen nekik kitörni a „rezervátumból”, és kezükbe venni a saját jövőjüket. Ha nem is ez a legerősebb szövege a kötetnek, címadónak mégis jó választás, hiszen a szabadság, a szabadulás, a kitörés vagy kitörni vágyás motívumaiban jelöli meg a novellák fókuszát.

Lydia Davis: Elég jól vagyok, de lehetnék egy kicsit még jobban is. Fordította Orzóy Ágnes. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2021, 336 oldal, 3999 Ft

A novellák narrátora szinte mindig hangsúlyosan kívülálló, megfigyelő pozícióból szólal meg. Számtalan visszatérő elem fűzi össze a kötet szövegeit, ezek közül tipikus a vonat mint helyszín, ahol a narrátor egyedül utazik, vagy a szállodai éttermek, ahol egyedül étkezik. A rögzített megfigyelések a legtöbb esetben nem állnak össze klasszikus értelemben vett történetté cselekménnyel, pontos felépítéssel, mégis, éppen a hiányokon keresztül történetként olvassuk őket. Davis prózájának egyik legfontosabb eleme a hiány, illetve a részletezés ellenpontjaként a szinte teljes redukció. A néhány szavas vagy bekezdéses szövegek is a hiányra építve mutatják egy fel egy történet lehetőségét – és Davis bebizonyítja, hogy ennyi is elég.

Tamás Zsuzsa: Tövismozaik. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2020, 151 oldal, 2999 Ft

A Tövismozaik sok dologra vállalkozik: egyszerre mutatja be egy meghatározó szerelem történetét, a szülői minták működését és hatását egy szenvedélybeteg anyán keresztül, a felnőtté válás gyötrelmeit és az alkotni képes művész születését, aki a gyászból táplálkozva tud újat teremteni. Tamás Zsuzsa magabiztos kézzel fogja össze ezeket a szálakat, és vezeti rajtuk végig az olvasót, aki minden bizonnyal magára fog ismerni a történet valamely pontján.

Ketten egy új könyvről – Szabó T. Anna: Szabadulógyakorlat. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2020, 273 oldal, 3499 Ft

Szabó T. prózája szépen áramló szövegfolyam lehetne, ha a történetek és az elmondásukhoz használt nyelv kettőse erősítené, és nem gyengítené egymást. A történetek egyszerűsége, hétköznapisága korántsem lenne baj, ha a hozzájuk társuló nyelv, illetve nyelvi megoldások nem egyszerűsítenék őket a végletekig, helyenként szinte a bulvárig.

A kötetben szereplő novellák a felfokozottság mellett sok helyen az idilli nyugalmat, a paradicsomi állapotot is bemutatják, mintegy a női lét másik felét. Ezek a történetek meg mintha a ló másik oldalán lennének, a leírások cukrosak, édesek: „Ahogy a család biztonságából, a szuszogó kuckózások édeni tétlenségéből kiléptem…” (35.) Ennél a sornál akár még iróniára is gyanakodhatnánk, de ennek háromszáz oldalon keresztül semmi jele, ellenben hasonló mondatok még akadnak bőven.