Ketten egy új könyvről – Sándor Iván: Tiltott terület. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2023, 152 oldal, 4499 Ft

A tiltott terület kis terjedelmű regény, és sajátos poétikája van, mely azonban tökéletesen illeszkedik a regény világnézetéhez és kommunikációs szituációjához. Olvasás közben mintha egy beszélgetés közepébe csöppennénk, hiszen a mondatok nem a grammatika mesterséges tagolási rendjét követik, hanem a keletkező gondolatét, a megélt élményét. Ezt jelzi a sorok tördelése, a nagy betűk gyakori elhagyása és a központozás helyenkénti hiánya.

Carmen Mola: A legyek menyasszonya. Fordította Tolvaj Zoltán. General Press Könyvkiadó, Bu­da­pest, 2023, 358 oldal, 4490 Ft

A legyek menyasszonya igazi, kőkemény hard-boiled krimi, erős thriller-beütésekkel. Gyenge idegzetű olvasóknak nem ajánlott, a szerzők egyáltalán nem ódzkodnak a kegyetlen, erőszakos jelenetektől, az emberi lélek legsötétebb oldalának a megmutatásától. Ahogyan egy velük készített interjúban mondják, ezekből eredetileg még több is volt a regényben, de húztak belőle. Így is futkároz az ember hátán a hideg, mert három, borzalmas módszerrel elkövetett gyilkosság mellett megjelenik a deep web ocsmány világa is. Elviszik az elviselhetőség határáig a közlést, de ott megállnak, ráadásul mindezt remek karakterekkel és leírásokkal, fordulatos, pörgős történetszövéssel ellensúlyozzák.

Az ÉS könyve júliusban – Krusovszky Dénes: Levelek nélkül. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2023, 444 oldal, 5499 Ft 

De olyan értelmezés is lehetséges, mely a mai viszonyokra vonatkoztatja a fák pusztulását, hiszen Magyarországon ma olyan rendszer van, mely ott pusztítja a fákat és a természetet, ahol tudja. A város lakói is egy idő után dühödten elkezdték vágni a fákat, egyfolytában visítanak a láncfűrészek. Krusovszky maga is azt mondja, hogy bármennyire próbált eltartani minden direkt politikai utalást, az élet mégis lemásolta az irodalmat: „Mondjuk a címen – Levelek nélkül – is jót nevettem utólag: az elmúlt hónapok kedvenc köztémája a lombok nélküli lombkorona sétány, úgy látszik, tényleg nincsen kiút a valóságból.” A levelek és a zöld eltűnése erre az ember- és természetellenes barbár ösztönre, ennek az egész életet megmérgező jellegére is utalhat, anélkül, hogy kimondanánk, kik a tettesek. Arra, hogy az egész ország meg van fertőződve, csapdába esett, melyből nincs kiút. Sorvad az élet, fogy az erő.

► Kertész Balázs (Panamajack): Közgazdaságtan lelkes amatőröknek, avagy miért nem működik a kapitalizmus Magyarországon. Libri Kiadó, Budapest, 2022, 221 oldal, 4299 Ft

A szerző az előszóban rögtön kiteregeti a lapjait: „Szeretnék néhány félreértést is eloszlatni, köztük olyanokat, melyek évtizedek óta mérgezik a közbeszédet. Sajnos a kapitalizmus és a kapitalista a magyar nyelvben még mindig a rablógazdaság és a rablólovag szinonimája. Pedig jelenleg a kapitalizmus a világgazdaságot meghatározó és irányító eszme- és keretrendszer, amelynek megértése nélkül a politikát, a környezetvédelmet, a társadalmat sem lehet megérteni.” (5-6.)

► Bánhidi Lilla: Sorsod Borsod. Prae Kiadó, Budapest, 2023, 465 oldal, 4490 Ft

A főszereplő, Alexa Budapesten kezd új életet, mert szakított a szerelmével. Riporter akar lenni. Egy Sorsod Borsod nevű Facebook-csoportban olvassa, hogy Miskolc környékén feltűnően sok fiatal lány tűnik el mostanában, és úgy dönt, hogy ez az ő nagy lehetősége: hazamegy, és kideríti, mi történik. Egyrészt bosszantja, hogy a rendőrség tehetetlennek tűnik, másrészt feszíti az ambíció, hogy bebizonyítsa: igenis, alkalmas bűnügyi riporternek.

S bármennyire is bizarrnak tűnik, sorozatgyilkosságról van szó Miskolcon, a tettes feltűnően szép fiatal lányokat öl meg hátborzongató módon. Kicsit talán túl sok is a kegyetlenség, az olvasó ingerküszöbét jó néhány jelenet átlépi, de Bánhidi Lilla nem kímél minket, igazi kemény hard-boiled borsodi krimit csinál.

► Aaron Blumm: Ki ölte meg a Tö­­rök Zolit? Életjel Kiadó – Kal­lig­ram Kiadó, Szabadka–Budapest, 2022, 112 oldal, 3500 Ft

Az elején olvashatjuk: „Kelleni fog a szövegben egy kígyó.” (9.) A következő lapon az elbeszélő elárulja, hogy nem akar semmit sem kezdeni a kígyóval, „csak legyen itt, kússzon végig a sorokon” (10.). Persze, végig is kúszik, mint ahogyan a tevés ember is újra meg újra felbukkan, hol fogóval kotorászik az elbeszélő szájában, hol láncra verve vezeti a sivatagban.Haláltánc lehetne a legpontosabb műfaji megjelölése ennek az apró részekből összeálló-széteső történetnek, hiszen a legdominánsabb vágyak, motívumok benne a halál és a szerelem. Álmok, látomások, vágyak, fantáziák, szervezik a szöveget, benne a széthulló, egymásba kavarodó identitásokkal, a nevek misztériumával, melynek a végén az olvasó úgy érezheti, ő ölte meg Török Zolit, de ő az áldozat is.

► Witold Szabłowski: Így etesd a diktátorod. Fordította Petneki Noémi. Prae Kiadó, Budapest, 2022, 277 oldal, 3990 Ft

A diktátor is ember, vagy legalábbis úgy néz ki. Van feje, keze, lába, de szíve az nincs. Viszont szája, az van. Meg gyomra is. Szeret enni, sőt, szeret jót enni. S mivel diktátor, megteheti, hogy országa legjobb ételeit készíttesse el magának országa legjobb szakácsaival. Akkor is, ha a nép éhezik közben. A diktátornak főzni különleges feladat, amit ritkán vállal önszántából az ember – bár van erre is példa. A szakács éppúgy ki van szolgáltatva a diktátor kénye-kedvének, mint bárki más, sőt állandó félelemben élhet, hiszen a diktátorok folyamatosan attól rettegnek, hogy megmérgezik őket.

► Garaczi László: Weszteg. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2022, 122 oldal, 3499 Ft

De nemcsak a Wünsch híd, hanem az Arc és hátraarc is megidéződik egy parafrázis erejéig Sybille szólamában: „csitul a hullám, kilapul a görbe, és még csak negyed három” (66.), mely a katonaregény emlékezetes zárómondataként így hangzott: „leszereltek, elvesztettem a szüzességem, és még csak fél négy” (166.). Vagyis ‒ ahogyan ez Garaczinál megszokott ‒ az életmű egyes darabjai egymással is párbeszédbe lépnek, meg-megidézik egymást.

A lemur szemében azonban még sosem ült „eszelős szomorúság”, és a világ sem esett szét még ennyire. Bomlás, bizonytalan identitások, a virtuális tér félelmetes tágassága, a vírus fenyegető jelenléte, a kapcsolatok kiüresedése, bezárkózás és magány jellemzi ezt a szövegvilágot, amit csak még nyomatékosabbá tesznek Sybille repetitív, apokaliptikus látomásai.

► Térey János: Szükséges fö­lös­leg. Összegyűjtött interjúk. Szer­kesztette Darvasi Ferenc. Jelenkor Kiadó, Budapest, 2022, 818 oldal, 7999 Ft

Szóba kerül az interjúkban a politika, a közélet, a kultúrpolitika is, melyről ‒ nem meglepő módon ‒ nagyon lesújtó véleménye van. 2014-ben még azt nyilatkozza, hogy „nem hiszek a magyar kultúra fanatikus kettédarabolásában, viszont az egységes, közös értékeket is magáénak tudó kultúrában igen. Abban is, hogy vannak olyan emberek, akik ezt a szerencsétlenül kettétört magyar világot össze szeretnék kovácsolni még a mi életünkben. A hídemberekben hiszek” (426-7.). Magát ugyan kevésnek látja ehhez a szerephez, de azt állítja: „radikális megbékéléspárti vagyok” (500.), aki elmegy mindkét oldal rendezvényeire, szóba áll és dolgozik mindkét oldal képviselőivel, hiszen csak az emberi és a szakmai minőség számít neki. 2018-ban azonban már ezt állítja: „A párbeszédben hiszek, de a hídemberszerep mostanra ellehetetlenült. […] Mindez mára illúzióvá vált, tíz éve nem ezt mondtam volna” (714-5.).

► Cser Kovács Ágnes: Zárvatermők kertje. Kalligram Kiadó, Budapest, 2022, 214 oldal, 3500 Ft

A normális családi életre (ma úgy mondanánk: konfliktuskezelésre) való alkalmatlanságot a fő elbeszélő édesanyja is örökölte. Házassága a férjével meglehetősen viharos, óriási veszekedéseket, drámákat, pszichiátriai kezeléseket nagy megbékélések és szeretkezések követnek, s mindeközben senki mással nem foglalkoznak, csak egymással és saját magukkal. A két gyerek itt is úgy nő fel, ahogy éppen sikerül. Ehhez pedig szerencsére is szükség volt, hiszen a gyereket akár el is találhatta volna az a két és fél kilós hamutartó, amit az apja elhajított, és csak egyetlen centire az arcától röpült el. A történet vége felé írja az elbeszélő, hogy „el kell temetnem az apámat” (198.), amit akár metaforikusan is érthetünk, hiszen az utolsó oldalon már azt olvashatjuk, hogy „apám halála voltaképpen szabaddá tett. Azt mégsem mondhatom, hogy a temetése. Mostantól mindenki élheti a maga életét. Tulajdonképpen elengedtük őt, hosszú évekkel ezelőtt. Hadd legyen semmivé újra!” (214.).

► Szeifert Natália: Örökpanoráma. Kalligram Kiadó, Budapest, 2022, 415 oldal, 4990 Ft

A három nagy játékos voltaképpen már jóval azelőtt elkezdett kísérletezni önmagán, mielőtt a Doktor és Gilda hosszas munka után megtalálta az örök élet szérumát. Figyelik a világot, az embereket és saját magukat. Hosszas beszélgetéseket folytatnak, Valter a regényén dolgozik, a másik kettő pedig egy sufniban génkutató laboratóriumot rendez be, és ott dolgozik. Játszanak. „Amikor péntek esténként összegyűltek, mindhárman mindig teljes valójukkal voltak jelen, és ebben a játékban a rengeteg szabály ellenére éppen az a játék, hogy nem játszanak.” (255.) Kísérleteznek, önnön magukkal és az idővel, melyet megpróbálnak kicselezni.

Pór Péter: Utolsó útitársak. Költők, esztéták. Kalligram Kiadó, Budapest, 2022, 235 oldal, 3500 Ft

Amikor Pór tanúságtételről beszél és tudásának inaktualitását regisztrálja, ebben is a melankolikus regisztert érhetjük tetten. De talán itt nem csupán a személyes tudás és az értelmezői stratégiák (vélt vagy valós) inaktualitásáról van szó, hanem egyáltalán egy létmód, egy éthosz (vélt vagy valós) inaktualitásáról. Egy olyan éthoszról, melyről talán a Fodor Gézáról szóló esszében ír a legszebben. A megvesztegethetetlenségől: „a művészetről, a művészet elvi normájáról kidolgozott elképzelésében volt megvesztegethetetlen; és annak viszont, aki valamennyire közelről élte meg vele az évtizedeket, az elképedés határán kellett felismernie, hogy mindenekelőtt és mindenekfölött ennek a professzionális magatartásnak a kialakításában volt megvesztegethetetlen”. (210.) Még akkor is, ha azt tartotta, hogy Európa ezen részén nincs semmi „életkultúránk”, és tökéletesen bizalmatlan volt a magyar társadalommal és a modern világgal szemben.

Vass Szabolcs: Rokon Ilonka evan­géliuma. Terék Anna, Szerb­hor­váth György és Rácz Krisztina utó­szavával. Forum Könyvkiadó, Új­vi­dék, 2021, 180 oldal, 690 szerb dinár

Az írásmód kifejezetten a beszélt nyelv visszaadására törekszik, melyben sajátos, vajdasági kifejezések éppúgy szerepelnek, mint a kiejtést hűen tükröző fordulatok (például „Naafeneegyemeg / főellett a macska a pallásra”), vagy trágárság. Tudatos az eltérés az irodalmi nyelv normájától, és ettől is olyan ismerősek ezek a fordulatok, hiszen manapság a nyelvhasználat is átalakulóban van: már sem a beszélt, sem az írott nyelvben nem érvényesül olyan szigorú normativitás, mint régebben, és sokan írásban is a beszélt nyelvet adják vissza fonetikusan. (Lásd például a Bëlga Mivót című számát.)

Moesko Péter: Őszi hó. Kalligram Kiadó, Budapest, 2022, 294 oldal, 3990 Ft

Ha a kortárs trendek között szeretnénk elhelyezni az Őszi hót, akkor a „magánéleti próza” kifejezés juthat eszünkbe, mely megalkotója, Görföl Balázs szerint „a társadalmi érzékenységtől és a történelmi múlt feldolgozásától elfordulva a magánélet privát tereiben és jelen idejében játszódik, realista kóddal és az artisztikus nyelviség mellőzésével”. Továbbá ezekben a szövegekben rendszerint van egy fiatal főszereplő, és a cselekmények az ő figurája köré rendeződnek. Az elbeszélő többnyire egyes szám első személyű én-elbeszélő, és az olvasó joggal gyanakodhat az önéletrajzi kód jelenlétére.

Takáts József: Átrendeződések. Kalligram Kiadó, Budapest, 2022, 199 oldal, 2990 Ft

Kritikusi gyakorlatának egyik alapjellegzetessége a személyesség; kiáll a placcra és vállalja, hogy én ezt most így gondolom, ezért meg azért. Nem vonul obskúrus elméletek fedezékébe, hogy a szakzsargont mantrázva tudja le a kötelező köröket (hálistennek, ez a kritikusi magatartás kiveszőben is van már), hanem vállalja a személyességet, sőt, úgy tűnik, a kritika elengedhetetlen feltételének is tartja. Ahogyan a nem túl jó emlékű kritikavitában is az ízlésre hivatkozva bírálta a kizárólagosan elméleti alapon „bíráló” kritikai gyakorlatot. Az ízlés nála nemcsak esztétikai, hanem morális fogalom is, és valamilyen ideális közösség hozzájárulását hordozza. Az ízlés továbbá gyakorlati tudás, mely nem mindig tanulható, bár természetesen nem arról van szó, hogy elvetné az elméleti felkészültséget, hanem arról, hogy ezt önmagában nem tartja elégségesnek.

Kollár-Klemencz László: Öreg Ban­da. Magvető Könyvkiadó, Bu­da­pest, 2021, 358 oldal, 3999 Ft

Az eredetileg a gyerekkorát elmesélni szándékozó szerző így vágott bele családjának a történetébe. Csakhogy egy család története mindig az adott korszaknak a története is, ami azt jelenti, hogy rengeteg anyagot kell beledolgozni. Itt ráadásul egészen speciális tudásról van szó: egy sváb közösség és zenekar mindennapi életéről, kultúrájáról. Az étkezési szokásokról, az ünnepekről, a családok érzelmi háztartásáról, a ruhaviseletről, a boldogulási lehetőségekről, a történelem embert próbáló fordulatairól, és persze, a zenéről. A fligliharniról, a helikonról, a baszfligliről, a játszott nótákról, és az alkalmakról, amelyekre a zenekart hívni szokták.

Sandra Kalniete: Báli cipőben Szibériába. Jávorszky Béla for­dí­tása. Magyar Napló Kiadó, Bu­da­pest, 2021, 353 oldal, 3000 Ft

Kalniete szülei és rokonai visszaemlékezéseire, hivatalos dokumentumokra, történelmi adatokra támaszkodik. A családja sorsa szorosan összefonódik Lettország történelmével; a két világháború közötti békeévekkel, a szovjet, a német majd ismét a szovjet megszállással. Az első megszállás kezdete 1940. június 17. volt, amit valójában alig lehetett észrevenni az első időkben, hiszen nehézkesen terjedtek a hírek. A Szovjetunió ultimátumot intézett a lett vezetőkhöz: „Lettországnak ellenállás nélkül meg kell adnia magát, hogy megkíméljék a népet a felesleges véráldozattól”. (26.) Továbbá haladéktalanul új kormányt kell alakítani, mely „képes megbízhatóan szavatolni a szovjet-lett kölcsönös segítségnyújtási szerződés megvalósítását” (28.), és engedniük kell a szovjet fegyveres erők szabad mozgását az ország egész területén. (Egy újabb Oroszország által kirobbantott háború árnyékában különösen hátborzongató ezt az ultimátumot olvasni, hiszen a nyugati világ és Ukrajna is hasonlóval szembesült.) A megszállás után 34 nappal, 1940. augusztus 5-én Lettország már a nagy Szovjetunió tizenötödik szövetséges állama volt.