(Csóka-Szűcs János ügye a televíziókban)

Ez a hercehurca négy-öt napig tartott, ami föltűnt, hogy milyen szegényes a televíziók híranyaga. Képileg ez úgy állt össze, hogy egy nehezen mozgó, ügyvédje szerint mozgássérült ember kászálódik ki a kocsijából, aztán elindul valamerre. Két alkalommal készítettek vele rövid interjút, egyikből sem tudtunk meg szinte semmit. Persze mindez a járvány kellős közepén volt, amikor a híradás tájékoztatás is takarékon ment.

(A 78-as körzet – tévéfilmsorozat)

A Kádár-kor tipikus figurája, aki már letett valamit az asztalra. Jogai vannak, nem is akármekkorák: esőben is képes száraz cipőben átkelni az úttesten, gyerekei frissen meszelt iskolába járnak. Harminc évet dolgozott ezért, de az a megelégedettség, amivel issza a szódát, pontosan mutatja: bizony, megérte. Kiváló állampolgár. Pártelnökök és kormányfők álma. Nézze meg mindenki, mi válhat belőle is. Nézze, amíg nem késő!

(Celebek karanténban)

De ez még hagyján, mert előbb-utóbb előkerül a celebgyerek. A celebek gyereke, aki már most is celeb, de hamarosan úgynevezett cukiságot művel. Cukiságfotót, cukiságrajzot vagy csak úgy cukiságot. Ezek többnyire nagyon kedves mozdulatok vagy mondatok, bemutatóik pont annyira cukik, mint azok, akik valahol a panelek fogságában élnek valahol a negyediken, de ők nyilván nem látszanak. A nyárelő tájékán a celebes karantén panorámás erkélyajtajában törvényszerűen bukkan föl a mama, nem fogják elhinni, ilyenkor már ún. falatnyi bikiniben. Arról beszél, amiről tegnap, tegnapelőtt, három napja ugyancsak falatnyi bikiniben egy másikuk, hogy pediglen karantén idején vigyázni kell a táplálkozással, mert könnyen jönnek a kilók. Ilyenkor lép a képbe a papa két súlyzóval a markában, és a mozgás elengedhetetlenségéről mond igaz és fontos dolgokat.

(Magyarország élőben, Hír Tv)

Mire gondolhat ilyen esetben egy jogász? A jogász arra gondolhat, mint minden épelméjű ember, hogy itt lesznek olyanok, akik méltatlan helyzetbe kerülnek, igazságtalanság történik velük, de nem tudják megvédeni magukat. Életszerű, hogy egy jogásznak az is eszébe jut, hogy talán szakmai végzettsége miatt akár segíthet is. Mire gondol ifj. Lomnici? Hát segítségre a legkevésbé. Viszont eszébe jut az, ami egyébként mindenről mindig: Soros.

(Az operatív törzs tájékoztatói)

Furcsa, hogy ezt a ki tudja, meddig tartó békés szimbiózist egy vadászöltönybe öltözött civil borította fel, amikor már első fölbukkanásainak egyikén kiosztott egy újságírót, aki föltett egy olyan nyilvánvalóan adódó kérdést, hogy mindenki átesett-e azon a szűrési protokollon, amelyet egy vírusfertőzött marokkói politikus miatt kellett megejteni azokon, akik találkoztak vele. Pintér belügyminiszteren meg a szentendrei önkormányzat néhány dolgozóján. Miután Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár ahelyett, hogy – ha már egyszer odaküldték – válaszolt volna az indokolt és a közvéleményt foglalkoztató kérdésekre, kioktatta őket, egyrészt, hogy mit kérdezzenek, másrészt, hogy ne legyenek okosabbak a szakembereknél.

(Tudósítások az olimpiai előkészületekről és nyilatkozatokról)

Van ebben valami szép és megrendítő, hogy a Földön mennyire és milyen sokan ragaszkodnak az emberiség nagyszerű értékéhez, az olimpiához, éppen ezért meglepő, hogy az elnök, Thomas Bach milyen sokáig volt képes elég nagy butaságokat összehordani a rendezést illetően.

(A koronavírus a televízióban)

Ez a tudósítás Magyarország összes valamirevaló csatornáján látható volt. A néző pedig zavarban volt, mert vírusmentes időszakban szerzett magyar egészségüggyel kapcsolatos közvetlen tapasztalatai többnyire elborzasztóak, és szorongva gondolt arra, hogy mi lesz itt, ha a normálisnak, de inkább mindennapinak és megszokottnak nevezhető időszakot felváltja egy rosszabb, vagyis ránk tör a vírus.

(Eperjes Károly, Schuster Lóránt, és Temesi Ferenc beszélgetése a kommunizmus áldozatainak napján, M5)

A műsor kétharmadánál aztán Eperjes levezetett egy gondolatot, amiben annyi izmus szerepelt, és az izmusok között olyan viszonyrendszert állapított meg, ami visszaidézhetetlen. Egoizmus, relativizmus, kommunizmus követhetetlen összefüggésekben, az őrület határáig terjedő szenvedéllyel, mondván, itt minden kommunista a visszarendeződésre játszik. A Csapd le csacsi! munkásőröket reaktiváló Bán szomszédja. Hangsúlyozom, a beszélgetés tárgya: hogyan lehet a kommunizmus rémségére döbbenteni fiatalokat, hogyan lehet közel hozni ahhoz, ami elutasítandó.

(Szórakoztató műsorok szereplői a televíziókban)

Az mégiscsak szórakoztatóbb, amikor királynő Sandringhambe csúcstalálkozót hív össze, ahol a királyi család legmagasabb rangú tagjai megvitatják Harry és Meghan jövőbeni helyzetét a családon és a monarchián belül. Ez hír, legalább annyira belpolitika, mint amennyire más oldalról meg bulvár. Ezzel nem képes versenyezni a hazai celebvilág, ez természetes, de annál mégiscsak több kéne, hogy ki mit villantott a karibi plázson.

(Televíziók, rádiók meg a kormány)

Egyszerre tragikus és komikus, hogy azok a fiatal demokraták, akik annak idején utcákon, tereken meneteltek a vízierőmű leállítása ügyében, és követeltek információkat, nyitottságot, azok most korosodva, főnökükkel az élen bebújnak a hatalom sáncai mögé, és onnét kiabálnak kifelé. Ha egyáltalán.

(Vége a börtönbiznisznek – Tuzson Bence a Hír Tv-ben)

Mindennek az oka Soros György. Lehetne például az okok között mérlegelni a hazai börtönök valós állapotát, ahol egy közismert statisztikai adat szerint 100 férőhelyen 124 elítélt tölti büntetését, az egy főre jutó négyzetméterek és légköbméterek elégtelenségét, de sokkal egyszerűbb Sorosra mutogatni. Ez történik most is.

(Németh Balázs bemondó önkéntes hírkommentálásai a köztévében)

Németh amúgy, ha szabad mondani, visszaeső kommentáló: öt évvel korábban már  indult egy eljárás ellene, amiért hírolvasói véleményt fűzött az M1 Híradó esti adásának egy híréhez. Németh olyan orgánumokra tett megjegyzést, amelyek szerinte elhallgatják a kormány szempontjából pozitív híreket. Később az MTVA úgy magyarázta a történteket a Hír24 kérdésére, hogy „Németh Balázs, a Híradó című műsor 2014. november 8-i adásában, nem véleményt vagy magyarázatot fűzött az Ön által megjelölt hírhez, hanem összegezte a napokban történt eseményeket.”

(Ibizai és adriai rejtett kamerás videók a neten)

Most, néhány héttel az adriai ügy után két mozzanat izgatja a közvéleményt – és a jobboldali sajtó mindent megtesz annak érdekében, hogy ez így is maradjon: a felvételeket nyilvánosságra hozó blogger személye, valamint igaz-e, hogy egy valamikori válogatott futballista zsarolta meg a polgármestert.

Nem vitás, ezek fontos kérdések, de az már mégiscsak közállapotainkat jellemzi, hogy a sorban harmadik helyre került az , mi történt az Audi-park környéki földekkel, igaz-e, hogy egy jó behatárolható társaság jelentősen meggazdagodott, igaz-e, hogy mindenféle offshore cégekbe helyezték ezeket a pénzeket.

(Vetélkedők a képernyőn, Sztárban sztár leszek, X Faktor, Fölszállott a páva)

A síró ember látványa meggondolkodtató, és föltétlen tiszteletet parancsol. Azt mutatja, hogy embertársunk fájdalma a szokottnál nagyobb, és az elviselhetőség határát érinti. Ilyenkor az ember megadja magát, elhallgat, ha előtte mondatba kezdett, vagy kiissza a konyakját, ha maradt még a poharában. Fegyelmezi magát, mert a síró ember erre inti. De ha egy műsorban ötpercenként fakadnak sírásra, akkor nem tudni, mi a teendő. Egyre közömbösebb lesz, aki látja, és a végén már nem érdekli. Ebben a műsorban sírnak – összegez.

(X Faktor, RTL Klub)

A zsűri pompásan érzi magát, vele van tele a képernyő, a versenyző teljes megalázottságában már azt is megbánta, hogy világra jött, hogy benevezett, hogy odakerült, hogy most ott áll egy mikrofonnal a kezében. Kivételes pillanat. A mentorok arról vitatkoznak, hogyan nem szabad megalázni egy embert, miközben gőzerővel folyik a megalázás.

Lipovecz Iván: Tízek társasága. Kalligram Kiadó, Budapest, 2019, 173 oldal, 3000 Ft

A történetek nagy ereje, hogy a szerző nem óhajt ideologikus és történeti mélységekbe bocsátkozni, hanem egyszerűen leír tíz történetet, ami persze, azok számára igazán érdekes, akik a szereplőket felismerik. Mert Lipovecz olykor elmond a szereplőkről, vagy azok környezetéhez tartozó emberekről olyan információkat is, amelyeket csak ő vagy az ő barátai ismerhetnek. Ezek természetesen nem személyeskedések, de nagyobb körben aligha ismert adatok és tények.

(Választás Kispaládon – A Partizán filmje.)

A hosszú, mély hallgatást egy tetovált helyi ember töri meg. Azt magyarázza, hogy ezeknek a szavazóknak semmi közük Kispaládhoz, már azon kívül, hogy ezek a határon túliak valamikor bejelentkeztek a községbe. Most átjöttek szavazni, aztán vissza is mennek. Ez az összes, faluval kapcsolatos teendőjük. Semmilyen kispaládi kötődésük nincs. Végül a fogyatkozó helyiek közül egy dörgedelmes hang visszaszól: „Ukránokkal nyeretitek meg a választást, Gabi.” Hogy a Gabi kicsoda, az nem derül ki, vélhetően a település egyik vezetője.

(Ma Este – Egy ítélet ismertetése az állami tévében.)

Amit az állami, pontosabban a párttelevízió művel, az nem elfogultság, valószínűleg nem is szakmai hiba, már csak azért sem, mert ezt a televíziót tévedés volna szakmailag értékelni. Gyakorlatilag Orbán Viktor harcászati terepén egy hadoszlop, ahol olyan katonák harcolnak, akik meg sem kísérelnek gondolkodni. Azt hajtják végre, amit kiképzésük alatt megtanultak.

(Kampány a televízióban)

Az egyetlen eddigi komolynak mondható megnyilvánulás az ATV előválasztási vitája volt. Kulturált, informatív műsor, amelyben a néző valamennyire megismerte a jelöltaspiránsokat. Volt a műsornak győztese, vesztese, volt remek műsorvezetés.

Aztán semmi.

(Beszélgetés Schlagmüller Gábor főpolgármester-jelölttel – M1)

Ezt az embert valóban nem a Fidesz indíthatta, ő nem úgynevezett kamujelölt. A stúdióban jól bántak vele, a legtöbb, amit elérhetett, ez a hét perc negyven másodperc. Föltűnt, megmutatta magát, és ezzel befejezte röptét. Maradnak a többiek, mi meg nézzük.