Zalán Tibor

Tovább

Tovább

Tovább

Tóth Erzsébet: A macskám Pasolinit olvas. Nap Kiadó, Bu­da­pest, 2019, 240 oldal, 3500 Ft

A szövegek nagy időtávot ölelnek fel a fiatal írók emlékezetes, nyolcvanas évekbeli szentendrei tanácskozásától Fekete Vincéig vagy Pollágh Péterig, a napjainkban még fiatalnak számolt költőkig. A gyűjtemény nyitányában székfoglalót, kérdést episztolában megválaszoló emlékezést, illetve újabb Szentendre-boncolgatást találunk. Ezekben kapjuk meg, esszenciálisan, Tóth Erzsébet nézeteinek fogalomtárát; emlékek és állásfoglalások keverednek bennük költőhöz illendő rapszodikussággal; bátorság – és olykor vagdalkozás – az állításokban, axiómák a kimondásban, kíméletlenség az ítéletekben. 

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

miért iszom, én rettenetes ember, vett ismét nagy levegőt, és a lánynak az az érzete támadt, hogy a hatalmas korty levegőtől akár meg is fulladhat az ember, de nem fulladt meg, hanem még egy pohár pálinkát kért, mire a zenész fölpattant, és angyali arccal behatolt a söntésbe vagy mifélébe, presszóba, borkimérésbe, étterembe, mindegy, hogy mibe, a lényeg, hogy ezt nem tudhatta pontosan, mivel háttal ült az ajtónak, és nem fordult meg még egyetlenegyszer sem, mert a hely mibenléte, szemben velünk, olvasókkal, csöppet sem mozdította meg a fantáziáját, egyszerűen nem érdekelte, maradjunk annyiban, oda be, a valahovába, ment az angyalarcú, és  jött is szinte azonnal vissza, sokkal gyorsabb volt ez a megtérés az előzőnél, amiből arra következtetett, hogy első alkalommal a férfi magában töltekezett, mielőtt nekik rendelt volna, nyilván behajított egy deci pálinkát, mert ezek, hallotta valahonnan a hangot, és nem ismerte föl, ki beszél hozzá, amikor egyedül vannak, akkor nem gatyáznak a pálinkával sem, nem ismerik a féldecit, csak a decit, és még jó, ha nem a két decit, mert a vizespohár minimum kétdecis,

Tovább

Tovább

a vizet nézte, ahogy lomhán görögtek lefelé a nehéz görög gályák a súlyos és sötét hullámokon, a vizet bámulta, bár egy csöppnyi romantikát sem érzett a szívében a látványtól, sem a látvány iránt, végtére szart a vízre és szart a szívére is, vége volt valaminek, aminek el sem kellett volna kezdődnie, talán egy kapcsolatnak, talán  egy végtelennek induló baszássorozatnak, mindegy is volt talán akkor, miért és minek, csak folyjon a víz, és juszt se folyjék, ahogy az egyetemen tanítják neki, a túlparton kamaszok settenkedtek a bokrokkal sűrűn benőtt partrész felé, nekik jó, gondolta, nekik a jó, mindjárt egymásnak esnek a bokrok tövében, bár nekik még minek, aztán arra gondolt, hogy ő is tizennégy évesen veszítette el a szüzességét, és annak legfeljebb nyolc éve,

Tovább

Tovább

A balhéhoz máma már leveles kell, vazeg, rugdosta egyre dühösebben a pad melletti kukát rongyos tornacipőjével Bandika, nem is egy leveles, de legalább három, fasz kivan, hogy se nekem, se neked, érted, hogy se neked, s nekem, és sosem sosincs. Ha nincs leveles, nem rúgunk be, ha meg nem rúgunk be, nincs miért balhézni. Még verekedni sem, baszki. Akkor meg mi a lófaszt csináljunk, váltott majdnem jómodorra Bandika.

Tovább

Tovább

 (A vers olvasásához, kérjük, fizessen elő!)


Midőn sebet a lélek önmagán ás –,

Kétségbeesésben talál gyönyört...

                                                               Arany János

Tovább

Tovább

(A vers olvasásához, kérjük, fizessen elő!)

Tovább

(A vers olvasásához, kérjük, fizessen elő!)

Tovább

(A vers olvasásához, kérjük, fizessen elő!)

Tovább

A vers olvasásához, kérjük, fizessen elő!

Tovább

A vers olvasásához, kérjük, fizessen elő!

Tovább
Élet és Irodalom 2021