Kiss Noémi

1. Emlékszem, mikor kislány voltam, álmomban egy farkas leharapta a mellemet. A farkas a bátyám volt, szőrös mellkassal, mellkasán sovány bordákat hordott. Sunyin közeledett hozzám, hátulról, szagolgatott, én észre se vettem. Aztán a karmait végighúzta a vállamon, és a következő mozdulattal már a szájában volt a mellbimbóm.

Potyogott a könnyem, úgy ébredtem. A bátyám még aludt, befúrta a fejét a párnába. Csámcsogott és édesen csücsörített. A paplan alatt megkerestem a mellbimbókat, semmi nem volt, épp hogy két lapos kavicsot tudtam kitapogatni. Mell nélkül fogok élni.

Anyám kakaót főzött, kalácsot készített, de nem bírtam kibújni az ágyból.

Tovább

Tovább

Dögölj meg, Disznó! Emlékszem, ez is furcsa volt. Ott, akkor villant be, ahogy húztam a nadrágomat. Hónapokkal ezelőtt történt. Üvegeztünk a lányokkal, születésnapi buli volt. Megpörgettünk a kör közepén egy palackot, akire mutatott, le kellett vennie egy ruhadarabot. Ment is a játék, amikor egyszer csak megálltunk. Az üveg rám mutatott, és nem esett jól. Semmi kedvem nem volt vetkőzni, igazából nem kedveltem ezt a játékot, mégsem mertem szólni. Nem is, hogy nem kedveltem, gyűlöltem. Szívből utáltam, a hideg rázott tőle, de hát buli volt, a többség akarta. A többiek gúnyolni kezdtek. Gyerünk, mutasd meg a pucád! Aki nem vetkőzik, annak a szájába dugjuk az üveget! Egyikük meg is mutatta, hogy kell tágra nyitni. Melyiket választod? Mindenki rajtam nevetett. Ekkor a barátnőm, aki addig szokásosan meg sem szólalt, azt mondta: Kuss legyen! Ki lehet szállni! Nem igaz, hogy nem lehet kiszállni! Milyen játék az, bassza meg, amiből nem lehet kiszállni? Megfogta a kezemet. Öltözzek csak fel nyugodtan. Elnémultak. Síri csend ült a szombati buliszobára. Egy úszótársunk nappalijában voltunk, jól emlékszem a pillanatra. Ahogy felsegített a földről.

Tovább

Mégis, ha végigsétált az ember az Aranyparton, egészen a sóstói nudista részig gyalogolt, csupa molett, meglett, hájas test feküdt a törölközőn. Testkupacok, amik gömböket rajzolnak a selymes strandi fövenyre. Sült arcpecsenyék tátogtak a falatok után. Bőrkocsonyák rezegtek minden apró mozdulattól. Délelőtt gyakran olyan csend volt, hogy csak a csámcsogás és a nyelés törte meg a hullámzó víz lassú moraját. Ahogy csomagoltak és ettek, nejlonzacskókat csörgettek, nyeltek a habos sörből, dinnyét vágtak, és elhajították a héját. Zizegés, sercegés, kolompolás a matracon. Mintha a társadalom nagy része az evéssel és a testek súlyának növekedésével űzte volna el a zavaróbb gondolatait. A hibák és a hazugságok is mócsinggá váltak, sült csirkecombbá, töltött, diós palacsintává. Megpirulni, megfőni, kiszállni a nyers időből. Ahogyan egy verseny után a bajnok csügged. Némán, mert már senki sem őt ünnepli, ha elmúlt a díjátadás három himnikus pillanata. Jön a felkészülési idő. A szidalmazás, az árulások, a nyomás. A szótlanul kemény edzésmunka. Verés és verekedés a versenyért, az edzői üvöltések. A kiutazásért, ki tudja legalább pár napra elhagyni ezt a csodás országot? Minél több idő telik el, annál nehezebben viseljük, ha nem jön az eredmény. Nincs semmiféle győzelem.

Tovább

Régi gyerekkori emlékem, ahogy nagyapám fekszik a stégen egy gyékényen. A tűző nap felé tart egy könyvet, sok Balzacot olvasott, Zolát, Mikszáth Kálmánt. A fegyverek érdekelték, gyűjtő volt. Vitorláskötelek, pisztolyok, a ravasz pozíciói és a perzsa díszgombok. A vastag, színes kötet árnyékot vet az arcára, órák óta olvas. Szalmakalapot nem hordott. Átfésülte kopasz homlokán hosszú szálú, csillogó, sötétbarna haját. Fémkeretes napszemüvege volt, amit a belvárosban csináltatott, a Múzeum Antikvárium melletti kapualjban dolgozott az optikusa. Három sirály repked, nagydarab, zsíros pontyok csobbannak időnként a testmeleg, sekély vízben. Szétrebbennek a snecik, akár a porladó csillagok fénycsíkjai augusztusban.

Tovább

Mikor a hetedik osztály kezdődött, a szeptember szokatlanul hideg volt. Eső verte a paneliskola ablakát, az úttörők csuromvizes orkánkabátban és nyakkendőben léptek be a tanterem ajtaján. Fegyveres erők napján történt. Az Ikrek nem jöttek iskolába, éppen jelenteni akarta a hetes a hiányzókat, mikor kopogtak a tanterem ajtaján. Az apukájuk állt odakint, ballonkabátban, fényes, barna cipőben. Osztályfőnöki óra volt, ezért az osztályfőnök készségesen behívta, előre megbeszélhették, mert látszott, hogy egyáltalán nem érintette váratlanul a kopogás. Gyerekek, fontos dolgot szeretnénk elmondani nektek az Ikrek apukájával. Megkértem, jöjjön be hozzátok, ma nem ment be dolgozni a minisztériumba, hogy elmondja nektek, a fiúk nem fognak többet ide járni. Tessék, apuka, adta át a szót, apuka krákogott, alig volt hangja, aztán rutinosan, mint aki folyton beszédeket tart, ridegen és tárgyilagosan közölte a részleteket. Másik városban folytatják az iskolát, családi okok miatt döntöttek így, úgyhogy mindenkinek jobb lesz. Meg hogy ő nem is szeretne mellébeszélni, egyenes ember, ezért azt is elmondja, hogy a felesége miatt van minden, amin ő most elég nehezen tudja túltenni magát, így a közös jövő és a közös élet akadályokba ütközik, viszont a gyerekeknek a lehető legjobb feltételeket szeretné biztosítani a tanuláshoz.

Tovább

Halottakról jót, de nincsenek halottak. Szabó Magda figurái élnek, épp olyan elevenek, mint amikor megszülettek. A Freskó (1958), Az őz (1959), az Ókút (1970) vagy Az ajtó (1987) – többedszerre olvasva is drámai, feszesen felépített irodalom. Gyarlóság, árulás és leleplezett titkok retorikai bravúrja; a lélek kifürkészhetetlen elhajlásai eleven (polgári?) köntösben tálalják a szocializmusba veszett vagy épp felvirágzó életeket. Talán több is az élvezet, mint a valódi dráma, a hiány mindig betömődik, végül sima a magyarázat. Mintha volna némi gyávaság a kerek megoldásban, a hiány mégsem világnézeti, inkább közönségszolgálat. A történeti keret és a konfliktus egységes, receptje működik, előre eltervezettek a mondatok, a nyelvezet csupa gazdagság. Aki ennyit publikál, annak persze akadnak zsengéi, ő végig egyenletes színvonalú, mindent magához mér. Úgy is lehet látni, hogy inkább színház, mint próza ez az életmű. Eleven póz, hol dagályos, hol ironikus a gesztusa; ruhák, cipők, ridikülök és ékszerek díszítik. Sőt, a frizura és a rúzs színe éppolyan fontos, mint a debreceni származás, egy trianoni árva, vagy az, hogy valaki zsidósorsra jut (Katalin utca, 1969). Játék van benne, önzés és hithű karrier. Pénz és hírnév iránti vágy; esendő, emberi az egész. Szabó Magda megismételhetetlen figurája a magyar irodalomnak.

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Ketten egy új könyvről - Beney Zsuzsa: Hulló idő. Összegyűjtött versek I., Csönd és hallgatás között. Összegyűjtött versek II., Életem élete. Összegyűjtött versek III. Szerkesztette Daróczi Anikó, Gondolat Kiadó, Budapest, 2008. 581+255+123 oldal, összesen 6000 Ft

Tovább

Tovább
Élet és Irodalom 2021