„Akkoriban, 1940 legelején még egyikük se hasonlított arra, amivé életük vége felé váltak, ugyancsak különféleképpen. Öregségére már mindenki azt az arcot viseli, amiért felelős. Az utódok vizuális emlékezetében elsősorban úgy maradnak meg az elődök, amivé a haláluk előtti évtizedben váltak. Ki se nézné már belőlük az ember a fiatal, érzéki lényt.”

Tábor Ádám: Versmező. L’Harmattan Kiadó, Budapest, 2015. 124 oldal, 1990 Ft