Köves Gábor

Régi „trükkje” a szépirodalom kiválóságainak, hogy egyszer csak fogják a bűnregény, vagy ha úgy tetszik, a krimi sokat látott műfaját, és a komor nagy irodalmi témákkal való foglalkozás szünetében írnak ők is egyet. Könnyű kézzel, de komoly társadalom- és helyismerettel; kellő tisztelettel a nagy elődök iránt, de jóleső tiszteletlenséggel a kötelező klisékkel szemben. Miután A föld alatti vasútért és A Nickel-fiúkért is megkapta a Pulitzer-díjat, Colson Whitehead megírta a Harlemi kavarást, és ezzel megteremtette Carney-t, a fekete New York-i bútorboltost, aki a térkép szerint harlemi lakos, a simlisségi skálán pedig valahol a bűnözők és a bútorkereskedők közti vastag mezsgyén helyezkedik el, hol a szófákhoz, hol az alvilági melókhoz közelebb. Beszélgetésünk kulcsszava is ez lett: a nagy meló, a „heist”, ami regényben és filmben is közkedvelt műfaj, és Whitehead számára hazai terep. Miként a hatvanas évek Harlemje és Amerika szegregált világa is.

Tovább

Mindkét dologban igaza lett. A kávé elfogyott, és az ügynöke nem engedett. Az új regény elkészült, a Clevelandi szonáta már csak megjelenésre várt, az ügynöke pedig azzal fenyegetőzött, hogy ha most sem hajlandó megszólalni, ő isten bizony leveti magát a Brooklyn-hídról, utána pedig még fel is mond, és átmegy a konkurenciához feltörekvő thriller-gyárosokat képviselni. 700 ezer nyomorult példány! Tudta, hogy engednie kell, de azért nem adta könnyen magát. Minden kifogást bevetett, ami csak az eszébe jutott, egy hirtelen jött európai rokonlátogatástól a munkában meggyengült idegeiig, de semmi sem használt.

Tovább

Milyen ember volt valójában Philip Roth? A pályatársai a legnagyobb kortárs amerikai írónak kiáltották ki, de a kritika nem mindig vette komolyan, és éppúgy megkapta, hogy nőgyűlölő, mint azt, hogy öngyűlölő zsidó. Az utóbbi címkétől igen, az előbbitől sosem sikerült megszabadulnia. Annak reményében, hogy egy alapos életrajzi munka megcáfolhatja a személyét érintő feltételezéseket, Roth maga keresett szerzőt a feladatra, és úgy tűnt, Blake Bailey-ben, Richard Yates, John Cheever és Charles Jackson elismert életrajzírójában emberére akadt. Bailey az író személyes archívumából dolgozhatott, és Roth halála után három évvel el is készült a 900 oldalas mű: a Philip Roth: The Biography idén áprilisban jelent meg Amerikában.

A kritikák lelkesek voltak, ám hamarosan nyil­vá­nosságra került, hogy Bailey-t több nő is szexuális erőszakkal vádolja. A kiadó felfüggesztette a könyv forgalmazását, Bailey tagad, a The New Yorker pe­­dig arról ír: „több mint szörnyű irónia”, hogy a nő­gyű­lölettel vádolt Rothról olyasvalaki írt életrajzot, akit nők elleni erőszakkal vádolnak. A szerzővel azelőtt beszélgettünk a Rothtal való együttműködésről és az íróval szemben felmerült nőgyűlöletről, hogy az ellene felhozott vádak nyilvánosságra kerültek.

Tovább

A meccset rég lefújták, jó ideje egyértelmű, ki a magas életszínvonalon és északi hidegben elkövetett skandináv krimik legsikeresebb exportőre. Nem mondhatni, hogy Jo Nesbø iszákos nyomozója könnyű mezőnyben tört az élre és őrizte meg vezető helyét a Nordic noir piacán. Amikor a tőzsde felől érkező, rockzenészként is tevékeny norvég szerző elindította a Harry Hole-sorozatot, Kurt Wallander, vagyis Henning Mankell nyomozója már jelentős rajongótábort tudhatott magáénak, Karin Fossum Sejer felügyelője is be-bejárt dolgozni, és talán Jussi Adler-Olsen lelki szemei előtt is megjelent már Carl Mørck elfekvő ügyekkel teli asztala. De ha nincs Stieg Larsson posztumusz megjelent Millennium-trilógiája, könnyen lehet, hogy a norvég, svéd, dán vagy épp izlandi ügyosztályok eltérő zenei ízlésű és más-más italozási szokásokkal bíró nyomozói megmaradnak skandináv belügynek és a nemzetközi ínyencek titkos tippjének. Mindez persze ma már történelem: a kortársak közül vitathatatlanul az idén 60 éves Jo Nesbø képviseli legsikeresebben a műfajt, amelynek gyökerei a hatvanas évekig, Maj Sjöwall és Per Wahlöö nyomozójáig, Martin Beckig vezetnek. A szépen fénylő Nesbø-brandhez, melynek középpontjában Harry Hole gyakran megbotló, de makacsul feltápászkodó alakja tántorog Oslo bűnös utcáin, ma már gyerekkönyvek, tévés és mozis produkciók és különálló regények is tartoznak. Az utóbbiak sorát erősíti Nesbø legfrissebb munkája, A birodalom, mely most jelent meg magyarul.

Tovább

Munkahelye a koronavírus miatt zárva tartott, de így is egyike volt a George Floyd meggyilkolása nyomán kitört tüntetések New York-i helyszíneinek. Orsós László Jakab négy éve a Brooklyn Public Library egyik alelnöke, ő felelős az óriási közkönyvtár kulturális programjaiért. Ezt megelőzően hat éven át vezette Amerika legnagyobb irodalmi fesztiválját, a PEN World Voices Festivalt – volt alkalma kiismerni az amerikai könyvkiadói világot és a kulturális fundraising helyi viszonyait. Jó ideje foglalkoztatja egy saját kis független kiadó indítása, de mint mondja, most biztosan nem vágna bele, egyelőre a könyvtár újranyitása köti le az energiáit.  Bár az Utas és holdvilág angol nyelvű példányát ellopták a közkönyvtárból, hivatalból sem neheztel az elkövetőre, ellenben az idegenrendészet munkatársait bármikor távozásra szólíthatja fel a Brooklyn Public Library területén.

Tovább

Trabant sehol, csak egy kazettás magnó az asztalon. Nem messze tőle hosszú hajú fiatal férfi, angoltanárnak mondja magát. Most látok először angoltanárt, lehet, hogy hosszú haja és magnója van mindegyiknek. Érdekes dolgokat tudok meg tőle, például, hogy vannak emberek, elég sokan, akiknek az asztal tébl, a szék meg cser, a vízzel teli glásszról nem is beszélve. Elvont, távoli világ ez, de legalább a feladat egyszerű: csak át kell menni a másik szobába, lenyomni a magnón a nagy narancssárga gombot, és rámondani a kazettára, miféle dolgokat látni a tankönyvben szereplő rajzon. Asztal, szék, pohár, ilyeneket látni. Aki látott már sárkány ladyt, annak ez igazán nem ügy. Gyerekjáték az egész, könnyű dicsőség, de hétfőn van az angol, ilyenkor a könnyű dicsőséget is meg kell becsülni.

Tovább

Ma már nem kell az amerikai képregény mellett védőbeszédet tartani. Ha valaki mégis lenézéssel viszonyulna e szuperhősökben gazdag műfajhoz, nem kevesebbet kockáztat, mint hogy kigolyózzák a műértő társaságokból. A műfaj elismertetéséig hányatott évtizedeken és egy milliárdos iparág kiépülésén át vezetett az út. Ehhez képest igazán semmiség az a 19 év, mire Michael Chabon Pulitzer-díjas nagyregénye, az amerikai comics aranykorában játszódó Kavalier és Clay bámulatos kalandjai megjelent magyarul. (Fordította Soproni András, 21. Század Kiadó, 2019 – lásd róla kritikánkat: Csuhai István: Kész képregény, ÉS, 2019/47., nov. 22.)

Hitlerrel és Supermannel kezdődik Chabon nagyszabású története: a nácik elfoglalják Prágát, két clevelandi fiatalember pedig megalkotja minden idők legnépszerűbb képregényhősét, Supermant. Mindkét esemény nagy hatással van a regény hőseire, a Prágából menekült Joe Kavalier-re és brooklyni unokatestvérére, Sammy Clayre, akik Superman mintájára megteremtik a maguk szuperhősét, aki a nácik ellen harcol. De hogyan találkozik a Gólem legendája és az amerikai képregény aranykora? Vannak-e Supermannek zsidó gyökerei? Hogyan történt, hogy az amerikai képregényhősök már akkor ütni kezdték Hitlert, amikor az Egyesült Államok még vonakodott belépni a háborúba? Ezekről és egy Trump-képregény esélyeiről is beszélgettünk a kortárs amerikai irodalom egyik legnagyobb mesélőjével.

Tovább

Izland elég távol esik Magyarországtól, a demokrácia is jobb formában van, mint minálunk, de azért az ő szigetükön is akadt olyan politikus, aki szíve szerint megregulázta volna az irodalmat. Igaz, olyan is, akit a korrupció miatt a népharag lemondásra késztetett. E nálunk hallatlan, a sarki fénynél is egzotikusabb jelenségről beszélgettünk a Margó Irodalmi Fesztiválra érkezett Jón Kalman Stefánssonnal, akinek főműve, a Menny és pokol trilógia nemrég jelent meg magyarul Egyed Veronika fordításában. JKS kivételes ismertetőjegye, hogy mindig található nála verseskötet – Budapestre Hölderlin és Tranströmer kísérte el –, mert ha tagadná is (nem teszi), akkor is teljesen világos, üssük fel bárhol a több mint ezeroldalas regénytrilógiát, hogy prózaíróként is költővel van dolgunk.

Tovább

Meghallja az aláereszkedő gépek zúgását. Repülők! Két német vadászgép, a vonatot vették célba. Felpattan az ülésről, futni kezd a kijárat felé, útitársa, akivel együtt szökött át hamis papírokkal a határon, rohan utána. A német gépek lövik a vonatot, hullanak az emberek, de valahogy elvergődik az ajtóig. Mielőtt ugrik, látja még, hogy a társa szétlőtt fejjel fekszik a folyosón. Ugrik, majd földet ér. A nagyapám húszéves ekkor. A bal lába és a csípőjébe furakodó fájdalom mindig emlékeztetni fogja erre az ugrásra, túl a nyolcvanon is. De túléli. Ott, a nyílt mezőn, a vadászgépek sűrű fegyversorozatai között tanul meg igazán, nem hívő emberként imádkozni. Csukott szemmel, Istenhez.

Tovább

2015-től 2016-ig 9 hónapot töltött New Yorkban, a New York Public Library ösztöndíjasaként. Herman Melville-ről ír regényt, a Moby Dickmegjelenését követő időszakról – áll az ösztöndíj szűkszavú ismertetőjében. Amit végül kaptunk, az több is, kevesebb is, mint amit a néhány hivatalos sor sejtetett. Elsőként A Manhattan-terv című album jelent meg Krasznahorkai szövegeivel és Ornan Rotem fekete-fehér fotóival – ebben egy New Yorkban bolyongó magyar írót, egyebek mellett a Sátántangó szerzőjét követhetjük nyomon, amint szenved a rigorózus közkönyvtári rendtől, miközben a várost járja, hogy feltérképezze a Moby Dick szerzőjének útvonalait és az ugyancsak Melville-rajongó író, Malcolm Lowry nyomait. E képzeletbeli New York-i társasághoz csapódik hozzá a 2012-ben elhunyt építész, Lebbeus Woods is. A dekoratív New York-albumot az Aprómunka egy palotáért című kisregény követte; hőse a nagy író névrokona, Hermann Melvill (két „n”-nel, „e” nélkül), a New York Public Library könyvtárosa, aki nagyon hasonló dolgokat észlel maga körül, mint A Manhattan-terv írója.

Tovább

Norvégül Min kamp, angolul My Struggle, magyarul Harcom – a szerző hatkötetes, önéletrajzi regényfolyamában (nálunk nemrég jelent meg a harmadik könyv) több mint 3600 oldalon át kíséri figyelemmel – és micsoda alapos, minden részletre kiterjedő figyelemmel! – egy Karl Ove Knausgård nevű norvég gyerekként és felnőttként, íróként és nem íróként, szerelmes és nem szerelmes férfiként, férjként és apaként megélt, középosztálybeli jólétben töltött mindennapjait. Egy életnyi banális apróságot, kisebb-nagyobb küzdelmet, megannyi visszatérő szereplőt, különös tekintettel a magát halálba ivó apára és a minden életkorban makacsul jelentkező szégyenérzetre.

Tovább

Elmarad a töri, kihirdetik a köztársaságot. Ha elmarad a töri, a köztársaság valami jó dolog lehet. Az iskola gyalogjárásnyira van a parlamenttől. A téren tömeg. Másoknak is elmaradt az órája. Valaki fent a magasban beszédet mond. Dögunalom, mint a töri, de legalább nem ad fel házi feladatot. Kihirdették a köztársaságot. A következő törit nem fogjuk ilyen könnyen megúszni. Talán, ha akkor is kihirdetnének valamit. Az első matek a köztársaságban ugyanolyan, mint az utolsó matek volt a nem köztársaságban, a büfében a kakaós tej is a régi, és Eszter, hát Eszter továbbra sem akar észrevenni. 

Ennyit a változásokról

Tovább

Költőnek készült, Amerika egyik legnépszerűbb, még ha nem is feltétlenül Amerikában legnépszerűbb szépírója lett belőle. Nimbusza Európában fénylik szebben; míg a tengeren innen rajongói, a tengeren túl inkább olvasói vannak. Az Auster-rajongáshoz a kapudrogot első nagy sikere, a New York trilógia, ez a posztmodernnél is posztmodernebb detektívtörténet-füzér jelenti. Több mint tucatnyi regénnyel (Holdpalota, Az orákulum éjszakája, Brooklyni balgaságok), számos forgatókönyvvel (Füst, Lulu a hídon) és nem kevés memoárral (Máról holnapra, Winter Journal) a háta mögött a Brooklynban élő szerző megadóan tűri a ráaggatott posztmodern jelzőt. Egy interjúban megemlíti, hogy elég korán megkapta az „okos fiú” címkét, és ez tartósan meg is ragadt, noha a szándékai – mint mondja – komolyak, mindig is komolyak voltak: sosem csak a poénra megy, a mély emberi dolgok érdeklik. Hogy ez mennyire így van, arról a magyar olvasó is megbizonyosodhat; a New York trilógiával hamarosan megkezdődik az életmű újrakiadása, a 71 éves szerző legújabb és minden eddiginél terjedelmesebb regénye, a 4321 pedig a Könyvfesztiválra jelent meg.

Tovább

Társadalmilag felelőtlen figura – jellemzi leghíresebb regényhősét Erlend Loe, az abszurd norvég humor Európa-szerte népszerű bajnoka, aki immár három regényben (Doppler; Doppler, az utak királya és a hamarosan magyarul is megjelenő Doppler hazatér) követi nyomon Andreas Doppler kalandozásait. Doppler korunk hőse, pontosabban exhőse: nem olyan rég még jó fiú volt, hasznos és jól fizetett tagja a norvég társadalomnak, egy nap azonban, megelégelvén a norvég jólét elviselhetetlen könnyűségét, a radikális kívülállást választotta. Doppler a természet nem mindig lágy ölén, egy háziasított jávorszarvas társaságában kezdett új életet. A feltartott ujjú, komolykodó társadalomkritika helyett Loe az olvasóbarát fanyar humor híve, egy-egy ironikus oldalvágás erejéig Knut Hamsuntól Lars von Trieren át a norvég–svéd rivalizálásig számos skandináv sajátosság bukkan fel könyveiben. A szerző ígéri, hogy Doppler kalandjai a harmadik kötettel egyszer s mindenkorra lezárultak: a Doppler hazatér hazai megjelenésével egy időben Erlend Loe hazai megjelenésére is lehet számítani, a 47 éves szerző hamarosan a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon teszi tiszteletét.

Tovább

2006-ban a Svéd Királyi Akadémia neki ítélte az irodalmi Nobel-díjat. Az indoklásban többek között az szerepelt, hogy Pamuk Isztambul melankolikus lelkének jeles kutatója, de szerepelhetett volna az is, hogy nem fél néven nevezni a történelmileg bizonyított, de a hazájában inkább elhallgatott-letagadott tényeket. Például nem fél népirtásnak nevezni az 1915‑ös örmény népirtást. Ezért őt hazájában annak rendje és módja szerint meghurcolták, bíróság elé állították, hazaárulónak bélyegezték.

Orhan Pamuk ma már nem szívesen nyilatkozik sem a bírósági eljárásról, sem az emberpróbáló incidensről, inkább irodalmi ügyekkel foglalkozik; például ír. A Svéd Akadémia aligha csalódott a díjazottban, hiszen továbbra is Isztambul melankolikus lelkét kutatja nagy erőkkel, egy igazi felfedező megszállottságával. Ennek szellemében valósította meg szívügyét is, az Isztambulban található Ártatlanság Múzeumát; a saját zsebből, a Nobel-díjjal járó pénzből megnyitott múzeumban olyan tárgyak sorakoznak, amelyeket az író maga gyűjtött, és amelyek Az ártatlanság múzeuma című regényhez (magyarul: Ulpius-Ház, 2010., fordította Tasnádi Edit) kapcsolódnak. Új regényének főhőséhéhez is sok isztambuli apróság kapcsolódik: a Furcsaság a fejemben (magyarul: Helikon, 2016., fordította Tasnádi Edit) című kötetben, melyen Pamuk hat éven át dolgozott, ugyancsak azt a bizonyos, melankolikus isztanbuliságot örökíti meg, mely a Svéd Akadémia döntnökei­nek olyannyira kedvére volt. Ezúttal egy derűre ítéltetett kisember, Mevlut, a boza- és joghurtárus élettörténetén keresztül.

Tovább

Jonathan Franzennek mindenről határozott és messze ható véleménye van, csak az egyik fő foglalkozása az irodalom. J. F. elkötelezett madarász: madármegfigyelési tapasztalatai éppoly közismertek, mint irodalomügyi értekezései. J. F. elkötelezett Twitter-ellenző: a közösségi médiának nincs is hevesebb kritikusa, mint Amerika jelenleg leghíresebb kortárs regényírója. J. F. Philip Roth riválisa: kevés szórakoztatóbb dolog van jelen a kortárs amerikai próza személyzeti osztályán, mint Franzen nyíltan hangoztatott Roth-fóbiája, mely az utóbbi időkben azért alábbhagyni látszott. Jonathan Franzen Karl Kraus híve és amerikai megismertetője: a száz évvel ezelőtti Bécs kíméletlen tollú kritikusának esszéit maga fordította angolra és látta el nagy mennyiségű és személyes jegyzetekkel. Mindezen elfoglaltságai közepette Jonathan Franzen olykor megjelentet egy-egy vaskos nagyregényt is Amerika boldogtalan családjairól és Amerikáról, a boldogtalan nagycsaládról; ezek közül legalább kettőt – a 2001-es Javításokat és a 2010-es Szabadságot – a kritikai konszenzus egyedülálló remekműnek ítélte, a nagy amerikai regény modern megtestesülésének tartja. Franzen tavaly jelentette meg ötödik nagyregényét, a Purityt, mely sem terjedelmében, sem szerteágazó felépítésében nem marad el korábbi sikereitől. A szerzőt kaliforniai otthonában értük el telefonon.

Tovább

„Mindenki azt szeretné, hogy regényt írjak – az ügynököm, a kiadóm, a bankmenedzserem, mindenki” – nyilatkozta Etgar Keret, de Izrael legnépszerűbb novellistája nem tágít a szívének oly kedves, rövid lélegzetű műfajtól. A könyvkiadóknak és bankmenedzsereknek, akik a nagy­epikát kérik rajta számon, legfeljebb egy kisregényt, a magyarul frissen megjelent Boldog boldogultak (Libri, 2015) című abszurd történetet tudja felmutatni, ám a novellaolvasókat – és Alice Munro Nobel-díja óta sokan csatlakoztak a klubhoz – idestova két évtizede bombázza majdnem örkényi tömörségű, de keleti hangulatú abszurdjaival. Novellaírói hadviselésének mára közel fél tucat kötet az eredménye – művei angol és arab fordításban, valamint még harminc másik nyelven is élvezhetők, tevékenysége azonban képregény- és gyerekkönyvszerzőként, filmesként és publicistaként is közismert. A New York Timestól a Monde-on át a Guardianig a világ számos vezető lapja tart igényt a véleményére, amiből nekünk, magyaroknak is kijut: a negyvenhét éves író most a Budapesti Könyvfesztiválra látogat.

Tovább

Kódfejtő háborús hős, a számítógép-tudomány atyja, Neumann János riválisa, homoszexualitása miatt perbe fogott brit állampolgár, negyvenegy évesen öngyilkosságba menekült matematikus zseni, királynői kegyelemben részesített halott – Alan Turing (1912–1954) ma már nemzeti hős Angliában, mindez azonban csak az elmúlt évek fejleménye. Amikor Andrew Hodges matematikus, az oxfordi Wadham College tanára könyvet írt az életéről, Turing zsenialitása és tragikus sorsa még korántsem volt ilyen ismert az angolok körében. Tudományos életrajzi munka ritkán fut be olyan karriert, mint Hodges műve. Az Alan Turing: The Enigma című kötet nyomán színdarab, film és még popopera is született, amelyet a Royal Albert Hallban mutattak be.

Tovább
Élet és Irodalom 2021