Fráter Zoltán: Itt vagyok, ni!
Milbacher Róbert: Legendahántás
Kemény István: Állástalan táncos
Wirth Imre: Lementem egy üveg borért Hajnóczynak

Tim Harford: Adatdetektív
Abhijit V. Banderjee–Esther Duflo: Jó közgazdaságtan a nehéz időkre
Ian Morris: Háború!
Lewis Dartnell: Eredetünk

Rachel Botsman: Kiben bízzunk?
Tim O’Reilly: WTF? – Miért rajtunk múlik, hogy mit hoz a jövő?
Siddhartha Mukherjee: A gén – Személyes történet
Adam Rutherford: Minden ember [rövid] története

Caroline Criado Perez: Lát­ha­tat­lan nők. Így vesszük semmibe a népesség felét az adatokra épülő világban. Fordította Kránicz Dorottya. Gabo Kiadó, Budapest, 2019, 428 oldal, 4990 Ft

A női munka egy jelentős része egyszerűen kimaradt a GDP-ből. Ezzel párhuzamosan – hogy meglehetősen ad-hoc módon néhány további példát hozzak – nagyjából az emberiség fele minden reggel abban az abszurd világban ébred, ahol a normál „amerikai férfi arcformájához igazított légzésvédő maszkok és szemvédők nem passzolnak a legtöbb nő arcára”; a katonaságnál elfelejtik a nők lábához igazítani a bakancsokat (márpedig azok a bizonyos női lábak keskenyebbek és magasabb boltozatúak, mint a férfiakéi). A korhatár nélküli filmekben pedig csak a párbeszédek kevesebb, mint egyharmada jut nekik.

„A mesterséges intelligenciával az a legnagyobb probléma – írja a téma kutatója, Eliezer Yudkowsky –, hogy az emberek túlságosan korán jutnak arra a következtetésre, hogy értik, miről van szó”, és tudni vélik, hogy milyen szerepe lesz a jövőben. Ugyanis adottnak veszik a jelenlegi állapotot. Mint ahogy talán hasonló a helyzet az irodalommal is: egyáltalán nem biztos, hogy a XXI. század vége vagy a XXII. század eleje csupán annyiban fog különbözni korunktól, hogy a szövegeket leginkább elektronikusan fogjuk olvasni, de azért továbbra is lesznek szerzők, kiadók és kritikusok. Ehelyett elképzelhető olyan értelmezés is, ahol a meglehetősen prózaian hangzó információkezelés játszik szerepet, és eközben a mesterséges intelligenciának (MI) köszönhetően az irodalom jellege is más lesz, mint most.

Buckminster Fuller amerikai mérnök és feltaláló állítólag azt mondta az idegen civilizációkkal kapcsolatban, hogy „néha azt gondolom, hogy egyedül vagyunk, néha pedig azt, hogy nem. Mindkettő egyformán megrázó”. Az ugyan talán nem megrázó, hogy miért foglalkoztat minket ez a kérdés egyáltalán, de mindenképpen elgondolkoztató. Ugyanis egyáltalán nem szükségszerű, hogy így legyen.

Ráadásul a SETI (kutatás az idegen civilizációk után) már csak azért is megérdemel némi figyelmet, mert jó példa arra, hogy a tudomány történetében olyan, kimondottan esetleges tényezők is szerepet játszhatnak, mint a XVII. századi elképzelések a bolygókról és a hidegháborús politikai hangulat meg az úgynevezett természettudományok meghatározóvá válása a XX. század második felében, aminek következtében ha ma azt mondjuk, hogy „tudomány”, akkor rendszerint a természet-, nem pedig a társadalomtudományokra gondolunk.

Randall Munroe: Mi lenne, ha

Chris Hadfield: Egy űrhajós tanácsai földlakóknak

Bruce Bueno de Mesquita–Alstair Smith: Diktátorok kézikönyve

Simon Winder: Danubia

„A Könyvtár ab aeterno létezik - írja Jorge Luis Borges a Bábeli könyvtár című elbeszélésben. - Ebben az igazságban, amelyből a világ jövőbeni örökkévalósága is következik, egyetlen értelmes elme sem kételkedhet." A valóságban azonban az igazi könyvtárak létrejötte egy bizonyos korszakhoz kötődik, és érdemes legalábbis kételkednünk benne, hogy a jövőben is fenn fognak maradni.

„A paperback érdekes ötlet, de szerintem soha nem fogja helyettesíteni a kemény borítót - mondta annak idején Alfred Hitchcock -, ugyanis túlságosan rosszul lehet vele kitámasztani az ajtót." Az, hogy egy regényt a könyvesboltban vásárolunk-e meg, vagy pedig az amazon.com Kindle nevű könyvolvasóján: egy erre szolgáló célszámítógépen keresztül töltjük-e le és olvassuk el, látszólag ugyanúgy nem lényegi kérdés, mint ahogy az sem, hogy milyen a kötése. Valójában azonban legalábbis elképzelhető, hogy ennek az új technológiának a hatására a nem is olyan távoli jövő regényei (ha még egyáltalán így fogják nevezni őket) legalább ugyanolyan mértékben fognak különbözni a maiaktól, mint Cervantesé Saul Bellow-étól.

Mary Shelley: Az utolsó ember. Fordította Gálvölgyi Judit