Hans Ulrich Gumbrecht: Szépség a sportban – Tömeg a stadionban. Fordították: Csécsei Dorottya, Keresztes Balázs, Vásári Melinda. Kijárat Kiadó, Budapest, 2022, 258 oldal, 3900 Ft

A feladat így a sportban rejlő szépség megragadása. Ehhez Gumbrecht szerint a kanti szépség-fogalom megfelelő bázist kínál: szép az, ami érdek nélkül tetszik. Az érdekek kiiktatása mind a sportoló, mind a néző számára elementáris jelentőségű. A sportolók ugyan szerződés alatt állnak, és a „kereskedelmi értékük” a teljesítményüktől függ, de a játék közben „még ők is megfeledkeznek a [...] külső érdekekről”. (42.) És a nézőt ugyan hatalmába kerítheti egy eredmény vagy egy mozdulatsor, de arra neki is rá kell döbbennie, hogy ezzel az érzéssel nem tud kenyeret venni.

Ketten egy új könyvről – Pándi Pál: Teherpróba. Egy irodalompolitikus pályájának kritikus pontjai. Válogatta és az előszót írta Kardos András. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2022, 656 oldal, 6999 Ft

Az Aczéllal való kapcsolat intimitását jól mutatja, amit Pándi Aczél ötvennyolcadik születésnapjára írt: „Kívánok a mostaninál kevesebb felhőt a homlokodra és több derűt a szemedbe. Kívánok kevesebb szorongást és több hitet a fővonal helyessége iránt.” (429.) Ha ők nem voltak biztosak a „fővonalban”, akkor ki lehetett volna? 1975-ben járunk, Pándi válságot szimatol: de nem az olajárrobbanás, nem a gazdasági reformok leállítása, nem az eladósodás miatt, hanem a marxizmus-leninizmus visszaszorulása miatt. Egy pártkongresszusi határozaton töprengve írja: „az ideológiai kulcshelyeken egyetemlegesen kell érvényesíteni a marxizmust. Elkeserítő helyzet alakult itt ki, Gyuri”. (432.)

Platón: Epinomisz. Fordította és az utószót írta Brunner Ákos, a jegyzeteket írta Bárány István és Brunner Ákos. Atlantisz Kiadó, Budapest, 2022, 79 oldal, 2895 Ft

A magyar kiadás hallatlan bátorsága ebben a meggondolásban ál: ha ez a Törvények meghosszabbítása, abból még nem következik, hogy ezt a dialógust nem Platón írta. Az utószóban Brunner Ákos így fogalmaz: „Amellett érvelek, hogy a felmerülő kritikai szempontok és érvek kellő kritikai alapossággal szemlélve nem szolgáltatnak elégséges indokkal a dialógusnak az autentikus platóni korpuszból való kirekesztésre.” (53.) És utána következik egy rendkívül körültekintően érvelő, remek tanulmány. De azért egy szkeptikus álláspontnál továbbjutni nem nagyon lehet: a jegyzetekben mindvégig a „szerzőről”, az „Epinomisz szerzőjéről” olvashatunk, sokszor magával Platónnal szembeállítva. És a dialógusnak van egy helye, ahol – a legtöbb értelmező szerint – a „szerző” szembe is fordul a platóni ideatannal. „Mert a lélek valóban legistenibb nemén kívül nincs semmi egyéb, ami testetlen [lenne].” (981b)

Rainer M. János (szerk.): A szovjet típusú rendszer időszakának vitatott kérdései. Kronosz Kiadó, Budapest, 2022, 347 oldal, 3950 Ft

A nyitó előadást tartó Valuch Tibor első megközelítésben az „államszocialista” terminust használja, és ennek átfogó értelmezési kísérleteit próbálja fölvázolni. Összesen hat ilyen kísérletet nevez meg, amelyek magyarázó erejét egyenként korlátozottnak tartja. Ugyanakkor jól érezhető, hogy Valuchot a megnevezésnél sokkal inkább érdekli az államszocializmus történetének kontinuitása és diszkontinuitása, a társadalmi struktúra átalakulása, valamint a fogyasztás szerepének növekedése.

A kötet címe azonban mintha az elnevezés kérdését állítaná középpontba: a számos lehetséges fogalom közül a „szovjet típusú rendszer” mellett teszi le a voksát.

Nemes Nagy Ágnes: A Névtelenek Senkiföldje. Szerkesztette és az utószót írta Ferencz Győző, a szöveget gondozta és a jegyzeteket írta Szlukovényi Katalin. Jelenkor Ki­adó, Budapest, 2022, 816 oldal, 7999 Ft

Ez a kötet mindenesetre ékesen bizonyítja, hogy a versről való beszéd Nemes Nagy életművének egyik legnagyobb témája és kihívása. A költők csak nyöszörögnek, majd görcsösen bezárják a szájukat, és ez érthető, ugyanis „minden vers megmagyarázhatatlan”. (793.) Megmagyarázni (elemezni) azt, amit nem lehet, ez az igazi kihívás. És e kihívás mögött ott áll a modern költészet megrázkódtatása: „Lehet-e [verset] írni egyáltalán? Attól tartok, nem mondhatok mást, mint hogy írni nem lehet, de kell.” (17-18.)

A Történelem és osztálytudat magyar megjelenése után tíz évvel látott napvilágot egy igazi könyvészeti szenzáció: egy belső terjesztésre szánt négykötetes szöveggyűjtemény, amely e mű húszas évekbeli recepcióját mutatta be (a dokumentumokat az eredeti nyelven közölve). 1981-ben vagyunk tehát, a Lukács tanítványokat már elűzték és száműzték, a szocializmus pedig nagy válság felé sodródik. Erről az évről írta Csillag István: „Az 1981. év megszabta a szocializmus általános válságából kibontakozó magyar polgári demokrácia gazdasági keretfeltételeit.” (Beszélő 1999/1.) A szöveggyűjtemény szerkesztői, Krausz Tamás és Mesterházi Miklós egy rövid előszó végén ezt írják: „Kiadványunkkal megemlékezünk arról, hogy tíz éve halt meg Lukács György. Reméljük, hogy a kiadvány […] felhívja a figyelmet Lukács György műve és a kommunista mozgalom eszmetörténete történeti vizsgálatának sürgető szükségességére.”

Robert Schumann: Válogatott írások
Richard Wagner: Válogatott elméleti írások
Max Weber: A zene racionális és szociológiai alapjai
Arnold Schönberg et al: Írások az új zenéről

Platón: Phaidón
Fekete Éva: Lukács György
Heller Ágnes: Tragédia és filozófia
Steiger Kornél: Tanulmányok a sztoikus etika köréből

Friedrich Wilhelm Nietzsche: Jegyzetek a kései hagyatékból, I–VI. kötet. Attraktor Kiadó, Máriabesnyő, 2016–2020, összesen 703 oldal, egyenként 2200 Ft

A most recenzeált kis kötetek összeállítója és fordítója, Óvári Csaba ezt írja: „Tudományos körökben ma már szinte közhelynek számít, hogy ilyen formában nem lett volna szabad kiadni a töredékeket […]. Bezzeg Magyarországon még az ezredfordulón se csináltak nagy problémát mindebből. Minden teketória nélkül megjelentették ezt a sokak által teljesen tudománytalannak és idézetképtelennek tekintett változatot (A hatalom akarása, Cartaphilus 2002.).” (VI. 140-141.) Egy kicsit azért szeretném védelmembe venni: a kötet tényleg botrányos, de a recepciója révén jelentős kultúrtörténeti dokumentummá vált. (Óriási hatása volt a kor morálfilozófiai diskurzusára, kordiagnózisa beépült a szociológiai koncepciókba, Martin Heidegger pedig 1936-tól e könyv alapján tartotta a maga nagy Nietzsche-előadásait). 

Valuch Tibor: Mindennapi történeteink. Válogatott társadalomtörténeti tanulmányok, Kronosz Kiadó, Pécs, 2020, 274 oldal, 3200 Ft

Az egész kötet elméleti hátterét, a második tanulmány, a „piaci szocializmusról” szóló diskurzus áttekintése adja. Mit mondtak erről a kérdésről közgazdászok, politológusok, történészek és szociológusok? A tanulmány végén a szerző „csak” néhány közös vonás meghatározására vállalkozik. (46.) Mindenesetre ez az irodalmi áttekintés nem a személyességet állítja előtérbe. Az áttekintés kiindulópontja, az elsőnek bemutatott könyv, Kornai János, A szocialista rendszer című 1993-ban megjelent monumentális munkája. Ezt követően azonban nagyrészt tanulmányokba zárt koncepciók következnek, amelyeket aligha lehet ezzel a hatalmas könyvvel egy súlycsoportba helyezni.

Ketten egy új könyvről – Vajda Júlia: Ott, akkor... Túléléstörténetek a soából, Múlt és Jövő Kiadó, Budapest, 2020, 452 oldal, 4500 Ft

Az interjúk feldolgozása valóban bravúros; a rejtélyek ugyanis mindig más és más alakot öltenek: néha a kerülgetés, néha az elrejtés, néha a halogatás kap meghatározó szerepet. És miről szólnak a feldolgozott interjúk, így a maguk együttesében? Arról, hogy „ott és akkor” (ne is kérdezzük, hogy „hol” és „mikor”) mi történt, ártatlan és védtelen emberek százezreivel és millióival. Ott és akkor a lét valóban a halál felé irányult: mindenki ott állt a halálraítéltek sorában. De gyorsan le kell szögeznünk, hogy a könyv mégsem a halálról szól, nem a halottakról, nem a gyilkosságokról, a Dunába lövésekről és a koncentrációs táborok perfekt üzemmódjáról. Hanem a túlélőkről; akiknek a megmenekülése mégsem teljes sikertörténet.

Mészáros András (szerk.): Fi­lo­zó­fia és irodalom. Magyar Tu­do­má­nyos Akadémia–Szlovákiai Ma­gyar Akadémiai Tanács, Bu­da­pest–Somorja, 2020, 206 oldal, ármegjelölés nélkül

A végén nem tudjuk meg, hogy minden műnek van-e filozofikuma, és ha igen, mi lenne ez. Nem baj, a konferenciakötetek esetében így szokott lenni. De legalább kaptunk egy körképet.

Ferdinand von Schirach: Büntetés
Anette Hess: A német ház
Alex Capus: Léon és Louise
Ulinka Rublack: A csillagász és a boszorkány

Almási Miklós: Az abszurd Shakespeare. Rendhagyó olvasópróbák. Park Könyvkiadó, Budapest 2020, 282 oldal, 2990 Ft

Az elemzések kiindulópontja szerint a Shakespeare-darabokat egy bizonyos kétértelműség jellemzi: „A szerző mesterien bontja ki az előtér cselekményét, élvezheted, nevetsz vagy sírhatsz rajta.” (276.) Ez az a sík, amelyet Walter Benjamin kifejezésével a „kommentár” föltárhat. De e mögött van egy másik sík is, amelyen képtelen fordulatok, nehezen értelmezhető, rejtvényszerű jelenségek és események játszódnak le. Benjamin azt mondaná, hogy ennek feltárása a „kritika” feladata. Almási elemzéseinek alapvető tétele, hogy ezt a síkot (Shakespeare esetében) döntően az „abszurd” vagy az „abszurditás” fogalmával ragadhatjuk meg. Ezeket a megragadási kísérleteket nevezi Almási a könyv alcímében „olvasópróbáknak”.

Szénási Sándor: Szabadság, elvtársak! 30 éves a rendszerváltás. Noran Libro Kiadó, Budapest, 2020, 194 oldal, 3600 Ft

A mindenkit foglalkoztató nagy kérdés azonban az, hogyan jutottunk el idáig, a mába: hogyan kerülhetett sor a rendszerváltás „kifordulására” vagy megtagadására? Ha az interjúk alapján ennek történetét kellene elmesélnem, talán az alábbi három idézetet használnám sarokpontként. Elek István arról számol be, hogyan került sor Csurka István megerősödésére az egykori MDF-en belül: „A társadalmi elégedetlenséget és a saját táborunk rossz hangulatát érzékelve kezdett el […] egyre gyakrabban visszanyúlni ahhoz a hagyományhoz, amit feltehetően még az apjától örökölt, és amit én plebejus radikalizmusnak nevezek. Ez a gondolkodásmód a két háború között működő szélsőjobboldalnak nagyon sok érvét, állítását felszívta magába […].” (115.)

Richard Wagner: Válogatott el­mé­leti írások. Válogatta és az utó­szót írta Csobó Péter György, for­dí­totta Csobó Péter György és Fejérvári Boldizsár. Rózsavölgyi és Társa, Budapest, 2020, 264 oldal, 3590 Ft

A mostani könyvnek csak a horizontján jelenik meg az alkotás és az alkotó. Mindenesetre az elméletnek még lenne egy fontos lépése, amely az alkotót a közönséggel köti össze. „A géniuszt a világgal való első érintkezése arra kényszeríti, hogy önmagát eltakarja. A szabály ez: a publikum mulatni akar, próbáld meg e mulatság örve alatt elfogadtatni velük művészetedet.” (Művészet és forradalom, 222.) Mindezen végig kellett mennie, hogy Wagner elmondhassa: elméletalkotóként is muzsikussá vált. (I.m. 15.) Erről a muzsikusról mondta nemrég valaki: „egy borzalmas zseni”. (Mosche Zuckermann: Wagner, ein ewig deutsches Ärgernis.)

Popovics Zoltán és Széchényi Endre (szerk.): Esztétika – történelem – hermeneutika. Tanulmányok Kisbali László emlékére. L’Harmattan Kiadó, Budapest 2019, 266 oldal, 2290 Ft

Kisbali László a XX. század nyolcvanas-kilencvenes éveiben a magyar filozófiai élet legendás alakja volt. „Hírnevét, kollégáira és tanítványaira gyakorolt számottevő hatását [nem] híres könyveivel, hanem legendás egyetemi előadásaival vívta ki.” (7.) Szűkebb kutatási területe a felvilágosodás és Kant filozófiája volt. Erről mindent tudott. És mégis: a művek és a doktori értekezés valahogy nem készült el. „Súlyosan depressziós alkat volt, amin csak rontott, hogy képtelen volt munkáit bevégezni. Hiszen belátható, a szövegek lábjegyzeteinek patologikus ismerni akarása már két-három könyv után is a végtelenhez tartó exponenciális növekedést idéz elő.” (Radnóti Sándor: Sosem fogok memoárt írni, Magvető, 2019. 107.)

Balázs Zoltán – Molnár Csaba: Irányzatok a magyar politikai gondolkodásban. Jelen és múlt. Osiris Kiadó, Budapest, 2020, 374 oldal, 3980 Ft

A könyvvel a legnagyobb (átfogó) problémám a rendszerváltás implicit megítélése: ez a szerzők számára a politikai gondolkodás pluralitását és kontinuitásának helyreállítását jelenti. Így most végre itt van (itt lehet) az, ami már mindig is volt. És ez jó így. A rendszerváltás azonban legeslegelső sorban (ha ezt szabad ilyen röviden kimondani) az ország fejlődésének nyugati pályára állítását jelentette volna. Erről írta Vajda Mihály: „[Vannak tényezők], amelyek jelentősen hátráltathatják, de hitem szerint megakadályozni nem tudják valamifajta – nyilván nem a leggazdagabbak közé tartozó – jóléti társadalom kialakulását.” (A történelem vége?, Századvég, 1992. 103.) Ez a történelmi folyamat azonban jó tíz év után akadozni kezdett, majd húsz év után másfelé fordult. Tamás Gáspár Miklós már 1992-ben „a kelet-európai változásokat kiváltó liberális eszmék válságáról” beszélt. (Beszélő, 1992. május 2. 26.) Takáts József pedig megállapítja, hogy rendszerváltásban meghatározó szerepet játszó liberális eszmék „inspirálója nem a magyar liberális hagyomány volt” (i.m. 148.), így hiányoztak a beágyazódásának feltételei. És így kerülhetett újra elő „az 1945 előtt használt jobboldali radikális nyelv”. (Uo.) És most itt van.

Ketten egy új könyvről – Spiró György: Malaccal teljes éveink. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2020, 88 oldal, 2499 Ft

A középosztály látja az alatta tátongó szakadékot, tudja, hogy van vesztenivalója, és szorong. Ezért ki van éhezve a populista ideológiákra és az archaizáló magyarázatokra. Itt a kontextus nemzetközivé tágul, miközben megállunk az előtt a nagyon fontos kérdés előtt, hogy a XXI. század második évtizedében Magyarországon hogyan kerülhetett sor a horthysta és a kádárista ideológia „sikeres és nagyszabású” szintézisére.

Ötven év szomorú története. Egy generáció perspektívájából elbeszélve. A mai fiatalok csak bizakodhatnak benne: „csak [újabb ötven év múlva] ne ez a dal legyen”. (Cseh Tamás – Bereményi Géza: Tíz év múlva.)

Borsi-Kálmán Béla: Az aranycsapat és ami utána következik. Kortárs Kiadó, Budapest, 2019, 509 oldal, 8000 Ft

Egy jó fél évtizeddel később Esterházy Péter (a Termelési-regényben) már azt állítja, hogy ez a beszédmód maga is a válság része: Végh Antalnak sem sikerült elkerülnie a sportújságírás zsargonját. És talán hozzátenné: a leginkább a sportújságírásban lehet érezni a szocializmus általános nyelvrongáló hatását. De akkor hogyan beszéljünk a fociról? Először is engedjük el az eredményességre való orientációt. „A hármas – elkapkodott – bírói sípszó véget vetett a döntőnek. Valaki nyert. A közönség tetemes hányada hazafelé indult […].” Az eredmény már nem érdekes, a foci már csak az életforma elemeként vagy alakítójaként érdemel némi figyelmet. Eljött a kijózanodás ideje, és most következik egyfajta nyelvtisztítás.