Kácsor Zsolt

Az elmúlt hetekben jelent meg Márton László Bátor Csikó című drá­ma­kötete. Három olyan abszurd drámát tartalmaz, amelyek térben és időben látszólag messze vannak tőlünk, az első az ókori Athénban, a második egy mesebeli tájon, a harmadik pedig a kora középkori Rómában játszódik, ugyanakkor nagyon is a mai magyar nézőkhöz szólnak.

Tovább

Bödőcs Tibor: Meg se kínáltak
Cserna-Szabó András: Extra dry
Kötter Tamás: A harcból nincs elbocsátás
Pető Péter: #halálka

Tovább

Ha nem definiálja magát valaki zsidó írónak, milyen alapon címkézzük zsidónak? Lehet-e „billog” ez a címke? Milyen szempontok alapján tekinthetünk zsidó irodalomnak egy magyar művet? Kik a kortárs magyar zsidó irodalom főbb képviselői?

Tovább

A 100 évvel ezelőtt született és 40 évvel ezelőtt meghalt Pilinszky János igazi kultuszköltő volt, sokan már életében élő klasszikusként tekintettek rá. Életművéről, hatásáról, jelentőségéről, valamint költészetének aggályos jelenségeiről Marno János költővel beszélgetett Kácsor Zsolt.

Tovább

„Hónapok” – Tematikus próza-összeállítás

A Hunyady Sándor élete utolsó szakaszában írt jegyzeteit tartalmazó dossziéban találta ezt az írást Kurta Zsuzsanna író, irodalomtörténész. Az Augusztus című tárca – ahogy a kézirat felajánlója, Alexander Brody írta róla nekünk – „nem egy hónapot ír le, hanem egy életet”. A szöveg valószínűleg nem sokkal Hunyady Sándor halála előtt született (s bár gépelt formában maradt meg, és aláírás nélkül, sem a családnak, sem a kéziratot sajtó alá rendező Kurta Zsuzsannának nincs kétsége a szerzőséget illetően).

Hunyady mai kollégái nem olvasták a régi, kéziratban maradt írást. Arra kértük őket, attól függetlenül írják meg, szerintük hogyan fér bele egy adott hónapba a világ.


Azt el szoktam mondani minden tavasszal, talán már unalmas is, hogy a magyar irodalom a sörhabnak még nem adott kellő mélységet. Egy-két említés, ha történt róla, az is csak felszínesen, mintegy odavetve a tartalmas habot a tartalmatlan semminek. A magyar naturalista prózairodalom szemhatára sajnos csak a kisüsti edényzet pereméig terjed, mert a realizmus mámorától megrészegült írók természetesen kizárólag az alkoholfok növelésében érdekeltek. A realista irodalmi ábrázolásmód azt sugallja, hogy Kelet-Közép-Európában a szesz erőssége meghatározó jelentőségű kérdés, márpedig ebben a tekintetben a sör a röviditallal nem versenyezhet – mintha ennek különösebb társadalmi jelentősége volna! Mondom, a sör témája a magyar irodalomban egyelőre nincs kellőképpen kibontva, a sör mint téma egyelőre bimbós állapotban várja, hogy ne csak igyák, hanem irodalmilag felfedezzék. Ez idáig csak egyszer volt komolyabb irodalma a sörnek Magyarországon, a nem oly régen letűnt a Kádár-korszakban, méghozzá mindössze abból az apropóból, hogy a sört akkoriban nem hűtötték rendesen. Mesélik, hogy a nyolcvanas években volt egy kocsma Debrecenben, ahol délután három és négy között hideg sört lehetett kapni, sehol másutt a Kádár-érában ez nem fordult elő. Bele is buktak a komcsik

Tovább

Bödőcs Tibort (1982) humorista előadóművészként ismerte meg az ország, az eddigi két könyve alapján azonban – Addig se iszik (2017); Meg se kínáltak (2019) – mint írót kérdeztük irodalomról, könyvélményeiről, olvasói múltjáról és írói jövőjéről.

Tovább

Háy János: Ne haragudj, véletlen volt. Európa Könyvkiadó, Bu­da­pest, 2020, 228 oldal, 3499 Ft

A feljegyzések 2020. március 17-én kezdődnek, és amikor Háyt követve besétálunk a szövegbe, eleinte sejtelmünk sincsen róla, hogy vajon hová is vetődünk el. Visz a szöveg magával, mi megyünk előre naivan, sétálunk, kezdetben kedélyesen csevegünk, és ártalmatlannak tűnő információmorzsákat szedegetünk föl egy Háy János nevű magyar író társaságában, aki ide megy, oda megy, ezt főz, azt főz, ebédet visz ennek-annak, aztán leül írni, írás közben meg az íráson gondolkodik – aztán a szöveg útjának felén egy nagy, sötétlő erdőbe jutunk; szörnyű elbeszélni mi van ottan,  s milyen e sűrű, kusza vadon! Pedig el kell beszélni, és nekünk végig kell olvasni, mert ez a „karanténnapló” a dantei sűrű, kusza, vad pokolba visz, a lélek sötét, rejtett tájaira, a kimondhatatlan fájdalmak tartományába. Mert akármilyen könnyedén is indul Háy Jánossal a séta, ahová végül mindannyian eljutunk, az a fekete Halál úr győzhetetlen vára lesz, amelynek tömlöcéből nincsen visszatérés.

Tovább

Tíz évvel ezelőtt, 2010. június 18-án halt meg José Saramago, Portugália egyetlen Nobel-díjas írója, akiről kevesen tudják, hogy a rendszerváltás után figyelemmel kísérte a magyarországi fejleményeket. Ezen kevesek közé tartozik Pál Ferenc professor emeritus, aki nemcsak a 87 évesen elhunyt író legendás könyveit fordította magyarra, de évtizedeken át személyesen is kapcsolatban állt vele.

Tovább

Írásban nem szereti a múlt időt, mégis a XX. századi magyar múlt egyik kiváló ábrázolója Csabai László, aki 2010-ben a Szindbád, a detektív című regényével tűnt fel. Legutóbbi kötete, A vidék lelke (hármas történetek) 2019-ben jelent meg. A Nyíregyházán élő, 1969-ben született szerzőt többek között írói fejlődéséről, Krúdyról és az orosz kultúra iránti rajongásáról kérdeztük.

Tovább

Révai Gábor: Beszélgetések a baloldaliságról – Heller Ágnessel és Tamás Gáspár Miklóssal. Libri Könyvkiadó, Budapest, 2019, 153 oldal, 3499 Ft

Csöndesen drukkoltam magamban ennek a kötetnek, hiszen – hibái és gyöngeségei ellenére – fontos, mindannyiunkat érintő mondatok hangzanak el benne a mai Magyarország eszmei-politikai-történeti állapotáról (is), meg egy állítólag a baloldali közösségről (is), pontosabban annak látványos hiányáról (is). Szurkoltam a könyvnek, hogy jöjjön divatba baloldali körökben – végül mégis idézőjelbe kellett tennem a „fogadtatás” kifejezést, tekintettel arra, hogy ezt a művet jószerével senki sem említi sehol. Ne tőlem kérdezzék, hogy mi ennek az oka.

Tovább

„Amikor hosszú prózát írok, akkor hazamegyek a regénybe. Vár a magam teremtette világ” – mondja Egressy Zoltán, aki az ország legtöbbet játszott kortárs drámaírójaként az utóbbi tíz évben nyolc prózakötetet tett le az asztalra. Színházról, sikerről, önmenedzselésről és a Hold on című, legutóbbi könyvéről kérdeztük.

Tovább

Bolyai Jánosról, a nagy erdélyi tudósról írt regényt a szintén erdélyi Láng Zsolt, holott – mint a vele készült beszélgetésben elmondja – eleinte nem is Bolyai élete érdekelte, hanem a ránk maradt kéziratai. Ám ezekből a kéziratokból  olyan ember alakja bontakozott ki előtte, akit idővel nagyon megkedvelt, olyannyira, hogy azt érezte: tán Bolyainak is jó, hogy együtt töltik az időt.

Tovább

Cserna-Szabó András: Az abbé a fejével játszik
Gyurkovics Tamás: Migrén
Háy János: Kik vagytok ti?
Kőrössi P. József: Naplóromok

Tovább

Az Atyák tanításai – modernizált fordítás kommentárokkal. Magvető Könyvkiadó–Mazsihisz, Budapest, 2019, 120 oldal, 3299 Ft

Igen sokat kell olvasni és igen keveset kell beszélni, a többi (remélhetőleg) már jön magától.

Az atyák közös jellemzője, hogy a tanításuk voltaképpen nem is követel lehetetlent, sőt, vannak olyan jelenségek, amelyek előtt ők is fölteszik a kezüket. Egyik kedvencem Jannaj rabbi, aki azt mondja: „Nincs módunkban sem felfogni, sem megmagyarázni a rossz emberek jólétét, sem az igazak szenvedéseit” (74.).

Ezt az okos, higgadt szöveget, a Pirké Ávotot eddig is módunkban állt elolvasni (sőt, zsidó iskolában, tanházban kötelező is), úgyhogy ennek a mostani, új kiadásnak számomra nem az újdonsága a legfontosabb eleme, hanem annak a hat kortárs szerzőnek a kommentárja, aki az egyes szakaszokat a saját megjegyzéseivel, gondolataival ellátta.

Tovább

Rubin Eszter: Árnyékkert. Jaffa Kiadó, Budapest, 2019, 342 oldal, 3490 Ft

Egy vidéki lány, Molnár Kornélia (Lia), és egy pesti fiú, Stark György (Gyuri) rettenetes kapcsolatának krónikája ez a regény, amely Rubin Eszter sorrendben harmadik kötete. Az előző kettőt, a Barheszt és a Bagelt is olvastam, s nagyon szerettem mindkettő humorát, azt a fajta szellemességet, amelynek legfőbb jellemzője az önirónia. Aki ezt a sajátos humort várja az Árnyékkerttől, az csalódni fog – de jó értelemben. Az új regény fekete, komor és hideg. A cím pontos: valóban nem a napos oldalon járunk, hanem az árnyékban, méghozzá szimbólumok között. A történet legfontosabb szimbóluma az a ház, ahol Lia és Gyuri él. Filmvászonra kívánkozó, alaposan megkomponált, érzékletes leírásokat olvashatunk a ház állagának romlásáról, s lassan megbizonyosodunk róla, hogy ennek a szerelmet, házasságot, magán- és társadalmi életet, fejlődést, tehetséget, nagyságot, vállalkozást szimbolizáló „háznak” nemhogy a görbe falai hitványak, de soha nem volt szilárd alapja sem. Egy ilyen házban csak haldokolni, egy ilyen élethazugságba csak belerokkanni lehet. Ebben a házban, ebben a házasságban, ebben az életben, ebben az országban mintha minden szándékosan hazugságra épülne.

Tovább

Benedek Szabolcs: Vörös, mint a vér. Helikon Kiadó, Budapest, 2019, 408 oldal, 3299 Ft

Az egyik kedvencem a mogorva és kiismerhetetlen Makovszky Emil, a másik kedvencem az ő egyik kényszerű lakótársa, a munkásmozgalom erős embere, Vágner elvtárs, aki olyan, mint egy szilárd és megingathatatlan kommunista bástya. A harmadik érdekes alak pedig báró Hetényi Miklós, akivel Gádort egy időre összezárják.  Remek figurák.

Tovább

Ez a beszélgetés az irodalomtudomány új alkalmazott műfajáról, a dedikációkutatásról szól. Irodalomszociológiai eszközökkel föl lehet térképezni egy szerző irodalmi kapcsolathálóját és szűkebb társadalmi kapcsolatrendszerét az általa írt, illetve a neki szóló dedikációk sorozatából. Bíró-Balogh Tamás szegedi irodalomtörténész kutatásaiból az is kiderül: mivel számítógéppel írunk, és eltűnnek a kéziratok, mára fölértékelődött az irodalmi személyesség szerepe.

 

Tovább

Cserna-Szabó András: Mérgezett hajtűk. Helikon Kiadó, Budapest, 2019, 260 oldal, 3999 Ft

Mit értek azon, hogy a szerző olvasói világában történt némi elmozdulás? Azt, hogy az új kiadás új írásai alapján Cserna-Szabó az eddigieknél is radikálisabban képviseli a meg nem alkuvás, az irodalmi széljárásnak való ellenállás, az elvárásoknak való be nem hódolás, a kötöttségektől mentes, szabad irodalmi önkifejezés eszményét. Olyan szerzőket választ és szeret, akikben ezt a szabadságot képes fölmutatni. Ő maga nem pózol, nem finnyáskodik, nem sznob, ellenben imádja a pozőr, finnyáskodó, sznob írókat – feltéve persze, ha azok igazi írók.

Tovább

Egressy Zoltán: Százezer eperfa
Gerlóczy Márton: Mikecs Anna – Altató
Zoltán Gábor: Szomszéd
Garaczi László: Hasítás

Tovább

Király Kinga Júlia: Az újrakezdés receptjei – Erdélyi zsidó történetek életről, szegénységről, éhségről és reménységről. Mentor Könyvek Kiadó, Marosvásárhely, 2018, 396 oldal, 89 lej / 6990 Ft

Munkájából az derül ki, hogy ezek az ételek bizony eléggé szegényesek voltak. Merthogy szegény volt az erdélyi zsidók zöme. Krumpli, bab, káposzta, répa, gomba, cékla, tojás – ezek voltak az alapvető nyersanyagok. Ritkán hús, főleg baromfi, ezen belül még ritkábban liba (hogy egy közhellyel leszámoljunk). Az utóbbi szárnyas drága volt, sokan csak eladásra tartották a gazdagabb, városlakó zsidó családok számára. Azok bizonyára ettek töltött libanyakat, a falusi zsidócskák nemigen. Miképpen flódnit sem sűrűn (hogy még egy közhellyel leszámoljunk). A sólet viszont kihagyhatatlan volt minden hétvégén, igaz, az erdélyi neve sokkal szebb: úgy hívják, hogy csólent. A krumplit pedig – mint az erdélyi magyarság – a zsidók is természetesen pityókának nevezték, a babot pedig paszulynak.

Tovább
Élet és Irodalom 2021