Ménes Attila

(A férfi, aki ütötte magát) Volt egy ilyen férfi, nem is oly rég, a mi utcákban. Itt lakott velünk szemben, ha nem is pont szemben, hanem sré vizavé, a másodikon. Komolyan mondom, hogy ennek a férfinak a fő tulajdonsága az volt, hogy szerette bokszolni, püfölni, paskolni, verni a tulajdon testét. Ez elég hülye szokás az emberek körében, neki legalábbis nem sok barátságot eredményezett. Különösen rühellte eme ismertetőjegyét korábbi felesége, jelenlegi időszakos társastánc- és szexpartnere, a szőkésvörös Angéla. Nem, a fickó nem volt mazochista, erről nincs említés, de a miérteket jelenleg mellőzném. Többnyire a koponyáját és a tarkóját csapdosta azzal, ami épp a keze ügyébe került, hiszen olyasmivel, ami nem került a kezébe, kevéssé csapdoshatta. Máskor, a trolipótlón tiszta erőből ököllel gyomorszájon vágta magát, úú, de úgy, hogy ezt látva az utasok odébb húzódtak. Ekkor tenyéréllel csattanósan ráhúzott a bal combjára, lendületes jobbhorgot vitt be vesetájon, hogy csak úgy porzott. Ez nem volt elég.

Tovább

(A nyugalmazott filozófiaprofesszor öngyújtója)

A piezo-öngyújtó zárlatos őskövület volt, de nem dobta el, mert fölfoghatatlan módon még mindig adott lángot, nem is akármekkorát, szempillapörzsölőt. Csak sajnos az volt a gond és bosszúság, hogy rágyújtásnál mindig megrázta picit a kezét.

Amennyiben azonban a műanyag borítást két marokra fogva ragadja meg, előrehajlik, hátát felpúposítja, és széllel szemben bal lábbal visszalép, így tartja az orra elé a tűzszerszámot a kikukázott csikkhez, akkor elkerülheti az áram útját. Oké, de az meg nagyon hülyén nézne ki az utcán, parkokban vagy bármelyik kocsmában, ahova bejáratos. Inkább vállalta a kis szúrós, pattanós érzést, nem akarta, hogy bolondnak tartsák.

Ha jártában-keltében tüzet kértek tőle, „Vigyázz, ráz!”  ta­náccsal adta ki a kezéből. Ilyenkor mintha nem is értették volna, hogy mit mond, szemrebbenés nélkül rágyújtottak, és a szívességet meg sem köszönve siettek tovább. Még örülhetett, hogy nem kapott egy katonás pofont, hogy a fal adta a másikat.

Tovább

Megölhetik simán az összes bolondot, de azzal nincs semmi elintézve. Ha kivégeznék a világ összes miniszterelnökét és diktátorát, azzal többre jutnánk. Hiszek benne, hogy a kóros elmeállapot az egyik legdallamosabb magyar kifejezés. Énekelni is lehet. Sokszor, egymás után, mantrázni addig, míg ennek a fogalomnak a legmélyéig hatolunk. A kóros elmeállapot a kulcsa annak, hogy csodálatosnak tartsuk a létezést. Skarufa cigarettát sodor, engem is megkínál, kortyolgatjuk a sörünket. Ő megtalálta a maga kis szigetét, a szeméttárolót. Innen csak az érzéketlen lakóbizottság űzheti ki, lángpallossal. A fölöttes hatóságok. Vén krampusz leszek, mire az összes értelmetlen erőszakszervezet megszűnik. Lehet, meg sem érem. Ahogy így egymás mellett üldögélünk, tudom, hogy a vámszabadterületen egy közönséges városi galamb egy akácfa lombjai közé keveredik, és ott csapdos a szárnyaival. Ebben az ágbogas közegben vergődik, verdes, mindaddig, míg ki nem szabadul. Ha kiszabadul.

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább
Élet és Irodalom 2022