Váncsa István

További nagyszerű tulajdonsága a zsidó mályvának, hogy meg­szárítva és porrá őrölve sokáig eltartható. Használata révén főzelék ál­lagú, vitaminokban, létfontosságú nyomelemekben és minden egyéb földi jóban gazdag étekhez jutunk, amely nemcsak szólóban, hanem – a tunéziai konyhán legalábbis – különféle húsételek tartalmas és rop­pant aromás mártásaként is megjelenik az asztalon. Főzési ideje több óra, színe közben sötétbarnára, sőt feketére változhat. Íze valahol a sóska és a spenót között mozog, mármint a vegetális jegyek síkján, a belefőzött húsfélék üdvös hatásának köszönhetően viszont animális je­gyek sokaságával gazdagodik. Egyetlen hibája, hogy ennek a sűrű, tar­talmas, ragacsos mártásnak meglehetősen ronda színe van, s ez a kö­rülmény a messze földről érkező vándort el szokta borzasztani. Honfi­társainkat kiváltképp, mi a tűzpiroshoz szocializálódtunk, tehát ami en­nek a követelménynek nem felel meg, az minálunk sokra nem viszi. Ki­vétel a túrós csusza, de gyanítható, hogy annak is meg vannak szám­lálva a napjai.

Tovább

Tovább

Végtag nélküli hajléktalanok kerülhetnek az utcára, adta hírül a sajtó a múlt hét végén, az olvasó pedig szemrebbenés nélkül továbblapozott. Húsz évvel ezelőtt egy ilyen hírrel találkozván még valamifajta érdeklődés halvány jelét láthattuk volna az arcán átsuhanni, idővel azonban az ember bármit megszokik. Ha azt mondják neki, hogy ezentúl minden kedden és csütörtökön reggel kilenckor köteles megjelenni a legközelebbi Fidesz-irodán, hogy ott kapjon két baromi nagy pofont, akkor elsőre talán kissé prüszköl, vacillál, kibúvókat keres, később aztán megnyugszik, nyitáskor pedig már a pártiroda előtt toporog, és a neki járó pofonokat követeli.

Magukkal a végtag nélküli hajléktalanokkal más a helyzet, rájuk az eddiginél is cudarabb világ köszönt, de hogy miért, arra magyarázat nincs. Az emberek egy bizonyos hányadára értelmetlen és borzalmas csapásokat mér a sors, ilyesmivel szembesülvén szeretnénk azt hinni, hogy megérdemelték, noha tudjuk, hogy nem. Erre találták ki a leleményes indiaiak a karma fogalmát avval a céllal, hogy az eredendően amorális világot valamifajta erkölcsi rend látszatával némiképp barátságosabbá tegyék, ez a maga módján működik is, csak hinni kell benne nagyon.

Tovább

Tovább

Nem a Fidesz bukik meg valamelyik parlamenti választáson, hanem a rendszer fog összeomlani, ahogy a nyolcvanas évek legvégén az előző is összeomlott. Ezt Mellár Tamás jövendölte a közelmúltban, vitatkozni vele nincs okunk. A történetre még mindannyian emlékszünk valamelyest, vagyis szükség esetén tudunk rendszert váltani, persze csakis ugyanazon a módon, ahogy azt legutóbb begyakoroltuk, és nyilván az eredmény is ugyanaz lesz, vagy legalábbis valami nagyon hasonló. Köszönhetően mindenekelőtt a kormányzó urunk által kinevelt káderállománynak, amelyre szót pazarolni fölösleges. Olyan, amilyen. Az se kizárt, hogy a már készülődő új uralkodó elit még ordenárébb lesz, bár ahhoz nagyon kell tekernie, és akkor se biztos, hogy sikerül.

Irigyelnünk nem kell őket, kormányzó urunk és bandája olyan romhalmazt hagyományoz rájuk, hogy abban már csak guberálni lehet, lopni nem nagyon, de hát a későn kelők sorsa már csak ilyen. Tetszettek volna korábban ébredni és betagozódni a régiek közé, persze ahhoz meg gyomor kellett volna, bár a jelek azt mutatják, hogy a magyar ember, ha nagyon muszáj, bármit kibír. Utána legfeljebb beáll a zuhany alá. Később már azt se, mert minek.

Tovább

Tovább

Különféle nemzetközi tanulmányok Magyarországot az EU legkorruptabb tagállamaként emlegetik, ám ezek az értekezések inkább percepción, felfogáson alapulnak. Ezt Biró Ferenc, az Integritás Hatóság elnöke mondotta volt az EP tényfeltáró bizottságának tagjaival folytatott megbeszélésen, és a lényegre tapintott vele. Igen, a véleményalkotás minden esetben percepción alapul, tehát azon a folyamaton, melynek keretében a külvilág aktuális metszetéről képződő benyomásainkat összerakjuk. „Csalatkozott Jancsi, mert az nem volt csárda, / Hanem volt tizenkét zsiványnak tanyája. / Nem állott üresen a ház, a zsiványok / Mind a tizenketten odabenn valának.”

Vagyis Kukorica Jancsi egyetlen pillanat alatt felfogta, hogy nem csárdába, hanem rablótanyára talált betoppanni, és annak megfelelően viselkedett, az EP tényfeltáró bizottságának pedig bőven volt ideje, hogy erre az eleve nyilvánvaló eredményre eljusson. Biró Ferenc azt is mondta, hogy Magyarországon nem a rendszer korrupt, hanem az emberek korruptak, és evvel megint tökön ragadta a lényeget. Mi a rendszer? Egynemű vagy összetartozó dolgok, jelenségek bizonyos törvényszerűségeket mutató rendezett egésze, mármost azt a nyájas olvasónak is be kell látnia, hogy ezt a rendezett egészet nehéz volna elgondolnunk abban a pillanatban, amikor a kenőpénzt éppen zsebre rakni iparkodik.

Tovább

Tovább

A miniszterelnök szereplése kiváló elegye volt a tahóságnak, az önteltségnek és a gyávaságnak, vélekedett  Orbán Viktor minapi megnyilvánulásáról kérdeztetvén Síklaki István szociálpszichológus, tanszékvezető egyetemi docens, számos nemzetközi tudományos társaság tagja, akiről bizton feltételezhető, hogy szakmájába vágó tárgyról nyilatkozván tudja, mit beszél. Véleménye evvel együtt a szakembertől elvárható egzaktság híján szűkölködik, tekintve, hogy a „tahó” lexéma jelentése csak ködösen írható körül. A szinonimaszótár szerint durva, neveletlen, műveletlen, tudatlan, együgyű, bárgyú, ostoba egyénre utal, mármost miniszterelnökünk felkent személyére ezen jelzők többsége nem passzol igazán. A durva és a neveletlen még csak-csak, viszont az együgyű, bárgyú, ostoba stb. szavakat problematikus volna alkalmazni arra az egyénre, aki a Soros Alapítvány ösztöndíjával az oxfordi Pembroke College-ban az angol liberális filozófia történetét hallgatta. Nem áll össze a kép. Az önteltséget illetően nyilván más a helyzet, akiből ez a tulajdonság mindenestül hiányzik, az nem az államférfi, hanem inkább a férfiszabó munkakörében iparkodik képességeit valamennyiünk javára kamatoztatni. Ha tehát dölyfös, pökhendi, felfuvalkodott stb. felebarátaink létszáma alacsonyabb volna a kelleténél, akkor politikusokból hiányt szenvednénk, míg ellenben munka nélküli férfiszabókkal Dunát lehetne rekeszteni, szükségképpen őket is az államkasszának kéne eltartania.

Tovább

Tovább

A MÁV-Start és a Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztérium arról döntött, hogy augusztus 1-jétől bezárnak tíz vasúti mellékvonalat, ha pedig így döntöttek, akkor csakugyan be is zárják, mese nincs. Vasútvonalat felszámolni a magyar politikusok nagyon szeretnek, némelyek szerint azért, mert gyerekkorukban nem volt nekik kisvasútjuk, felnőttként tehát azt akarják, hogy másoknak se legyen. Differenciáltabban gondolkodó utastársaink persze sokféle komplex, esetenként mélylélektani alapozású magyarázattal állnak elő, egyebek között például avval is, hogy politikai elitünk sérülékenyebb lelkivilágú tagjait gonosz mostoháik a vonatokkal riogatták. Látod, Ödönke, azt a nagy, hatalmas mozdonyt, amelyik olyan rettentő zajt csinál és mindenféle ijesztő fényeket villogtat, na, ez direkt arra van kitalálva, hogy a lusta és komisz kisfiúk kukiját leharapja, ezek után ne csodálkozzunk azon, hogy Ödönke felcseperedvén gyanakvó pillantásokkal méregeti a vonatokat, és minden erejével a romlásukra tör, vagy legalábbis a vasúti közlekedés ellen fenekedik. Eredendően politikasemleges dolog volna ez, nálunk pedig kiváltképpen az, tekintve, hogy Mária országában belpolitika valójában nincs is, csak fosztogatás, az viszont most még eredményes, vagy legalábbis annak látszik. Később aztán, amikor az ország javai mindenestül átcsoportosulnak a politikainak nevezett paletta egyik oldalára, vagyis többé nem lesz kit fosztogatni, akkor más helyzet áll elő, ám az minket már nem fog érdekelni.

By the way már most se érdekel, csak úgy teszünk, mintha.

Tovább

Az is igaz viszont, hogy a vállalkozó szellem, aki a járt utat a járatla­nért elhagyni még az étkezés frontján is hajlandó, a szúkban maradan­dó élményekkel gazdagodhat. A leglátványosabb egy roppant véres­hurkára emlékeztető entitás, hossza átlagosan fél méter, átmérője húsz-huszonöt centi, színe fekete, körülötte egzotikus fűszerek illata lengedez. Fogyasztását az idegenvezetők és az útikönyvek nem igazán forszírozzák, látványától pedig a bámész turista visszariad még azt megelőzően, hogy a képződmény mibenlétét megtudakolná. Ennek amúgy nincs jelentősége, minthogy töltött tevelépről van szó, ez az in­formáció pedig valószínűleg úgysem ajzaná fel az érdeklődőt annyira, hogy a monumentális, ám némiképp riasztó eleség megízlelésével pró­bálkozzék.

Gyáva népnek nincs hazája, ezt tudom mondani.

Tovább

Tovább

Szlovákiában veszi a szegedi paprikát a borsodi magyar ember, ugyanis a szegedi paprika Szlovákiában jóval olcsóbb, mint idehaza, ahogy ezt a Magyar Hang jóvoltából megtudtuk. Minden más is olcsóbb persze, ám azok nem számítanak, míg viszont a szegedi paprika ikonikus létező, a turáni szellem sűrűsödik össze abban, ha viszont egy országhatáron kell érte átmennünk, akkor a mi szittya lelkünk úgy összefancsorog, hogy szinte bőrzik. És ez még nem minden, ugyanis például a romániai Nagykárolyban a gyermelyi tészta, a pirosarany, sőt a Pick szalámi is húsz-harminc százalékkal olcsóbb, mint mifelénk. Nálunk minden drága, mégpedig, ahogy ezt kormányzó urunk tanításai nyomán az agyunkba véstük, a háborús infláció miatt, ami természetesen nem nálunk szökkent szárba, hanem gyűlölt szövetségesünk és ellenségünk, az EU legsötétebb zugaiban. Evvel együtt most például azt látom a tradingeconomics.com oldalon, hogy az oroszországi, és ebből fakadóan szükségképp háborús infláció pillanatnyi értéke 2,50, azaz két és fél százalék, holott az egekben kéne lennie. Ugyanezen oldal szerint a magyarországi infláció 21,5 százalék, noha a fentiekből következően odalent kéne kuruttyolnia a béka segge alatt, ám ehelyett Mária országának megszentelt földjén garázdálkodik.

Most még.

Tovább

Tovább

Tovább

A tizenegy magyar származású ukrán hadifogoly Magyarországra érkezése fölöttébb örvendetes, elsősorban azért, mert orosz fogságba esni és ott hosszabban időzni lehangoló élmény, legalábbis az apám által elmondottak szerint, ő pedig tudta, mit beszél. Evvel kapcsolatos emlékeit több mint nyolcvan évvel ezelőtt gyűjtögette ugyan, de gyanítható, hogy a világ azóta keveset vagy talán semmit se változott. Vagyis orosz fogságból elbocsáttatni nyilvánvalóan ma is az élet fényesebb pillanatai közé tartozik, az érző keblű hírfogyasztó tehát együtt örül a szabadulókkal, ez azonban nem akadálya annak, hogy tudata hátsó traktusában restellni való kérdések bukkanjanak elő, mint kertje mélyén a disznóparéj, a muhar vagy a libatop.

Mért van az, hogy Felcsút sötét ura emberi lények egy kis csoportja felé segítő kezet nyújtott, noha ez mifelénk teljességgel ellenjavallt. Magyarázatnak lennie kell, az ugyanis mindig van, csak néha titkolják. Groteszk módon még az olyan helyzetekben is, mint ez a mostani, amelyről minden józan gondolkodású embernek azonnal be kell látnia, hogy a szereplők erkölcsi kiválósága mindenfajta sanda megközelítést kizár. Kormányzó urunk fennkölt személyét ilyesfajta kontextusban említeni önmagában véve is a blaszfémia határát súroló gesztus, a szent életű Kirill pátriárkáról már nem is beszélve.

Tovább

Tovább

Mi, magyarok, jelenleg két tűz közé szorultunk: fegyveres harcok zajlanak a keleti szomszédságunkban, nyugati irányból pedig romboló politikai és szellemi árhullámok tornyosulnak fölénk. Mindezt a kormánypárt legbölcsebb tagjától volt szerencsénk hallani, magától az országházmestertől, aki a publikumot nap nap után magvasnál magvasabb gondolatokkal nyűgözi le. Most például avval, hogy a nyugati eredetű „romboló politikai és szellemi árhullámok” pusztító hatása az ukrajnai háborúéval vetekedik. Nagyívű felismerés ez, már csak azért is, mert a közkeletű tévhitekkel frontálisan szembefordul, elsősorban azokkal, amelyek hitelesnek gondolt közléseken alapulnak. Az április derekán kiszivárgott amerikai hírszerzési adatok szerint addig háromszázötvennégyezer orosz és ukrán katona vesztette életét vagy sebesült meg, a civil áldozatok száma az ENSZ adatai szerint legalább harmincezer, de a valóságban bizonyára jóval több, mostanra nyilván a félmilliót is meghaladja. Országházmesterünk azonban nem ragad le a felszínnél, hanem átlát a szitán és a bajok gyökeréig hatol. „A támadók kilétét nem könnyű azonosítani, de a globalizmus jegyében a tudatos államellenesség és heves nemzetgyűlölet, az értéksemlegességnek álcázott zsigeri keresztényellenesség és a genderideológiaként hirdetett körmönfont családellenesség, végső soron az emberi jogok parttalanná tételében megbúvó demokrácia- és szabadságellenesség jellemzi őket.” Csak hogy világosan lássunk: ez nem valami futóbolond véleménye, hanem az ország harmadik legmagasabb közjogi méltóságáé; az ő szájával maga a történelmi Magyarország szól hozzánk. Sőt nemcsak szól, de a helyes utat is megmutatja.

Tovább

Tovább
Élet és Irodalom 2024