Falus Ferenc

Az utóbbi időben, főleg amióta nyugdíjas is vagyok, gyakran gondolok arra, nekem is szükségem lesz az egészségügyre mint betegnek. A Fővárosi ÁNTSZ (Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat) korábbi vezetője mondta annak idején, hogy akit ő a fővárosban nem ismert, az nem is volt. Ma, aki a fővárosban dolgozik, már őt nem ismeri. Egyszerre lettünk nyugdíjasok. Nemcsak a paraszolvencia szűnt meg, hanem az ismeretségalapú ellátás is. Főleg azért, mert a középosztály egyre szélesebb rétege már csak (majdnem csak) a magánellátást veszi igénybe.

Kincses Gyula kezdeményezésére, szervezésében és szerkesztésében 2017-ben alapvetés készült, amit akkor az összes ellenzéki párt vezetői elláttak kézjegyükkel (kincsesgyula.hu).

 Ezek az elvek ma is érvényesek, számomra most is meghatározóak.

Az alábbi írásban néhány személyes gondolatomat rögzítem azt remélve, hogy barátaim és kollégaim esetleg hozzászólnak, kritizálják, elmondják a véleményüket.

Tovább

A koronavírus-járvány másfél éve után a helyzet megváltozott: reményem szerint mostantól már kifelé megyünk belőle. Ócsai Lajos barátom (korábban az ÁNTSZ járványügyi főosztályvezetője) még tavaly tavasszal azzal „biztatott”, hogy egy ilyen vírusnak négy évre lesz szüksége, mire belesimul a többi, minket gyötrő betegségek közé. Amikor 18 hónap helyett (az is hihetetlenül rövid idő egy új vakcina kifejlesztéséhez) 9 hónap után megkezdődtek Magyarországon is a tömeges oltások, akkor kezdtem reménykedni, hátha nem is lesz ez négy év, talán kettő is elég. Most fordulópontnál vagyunk.

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább
Élet és Irodalom 2022