Zelei Dávid

Vida Kamilla: Konstruktív bizalmatlansági indítvány. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2021, 69 oldal, 1999 Ft

Amellett, hogy nemzedéke tán legnagyobb tehetsége, a még mindig csak 24 esztendős Vida Kamilla a magyar irodalom egyik legüdítőbb jelensége: bátorságával, vitalitásával, határozott, karcos hangjával valószínűleg ő az egyedüli költő, aki bármikor rá tudna beszélni egy forradalomra. Első, régen várt kötete, a Konstruktív bizalmatlansági indítvány ugyanakkor inkább egy pohár szénsavmentesre fáradt kézműves sörre hasonlít: egyedinek készült, de ipari lett – és már egyáltalán nem akar rábeszélni egy forradalomra.

Tovább

Michel Houellebecq: Intervenciók 2020. Fordította Tótfalusi Ágnes. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2021, 350 oldal, 4699 Ft

Pedig ha az ember esszét ír – mint e kötet nagy részében Michel Houellebecq – veretes hagyományok biztatják arra, hogy nyugodtan legyen „hülye”. Már maga a műfajalapítónak tartott Montaigne is teljes nyugalommal jelenti ki, „ha tudatlanságon érnek, nekem ugyan nem ártanak”, a következetlenség, egyenetlenség és őszintétlenség pedig a teoretikusok szerint alapvető feltétele annak, hogy az ember jó esszét írjon. Mihail Epstejn szerint „a jó esszéista nem teljesen őszinte ember, [és] nem túl következetes gondolkodó”, de, ahogy Gyergyai Albert fogalmaz, „mindig szabad (…) kötetlen és megfoghatatlan” – amire szüksége is van, lévén az esszé maga a folyamatos határátlépés, bolyongás, műfajközi mozgás.

Tovább

Mario Bellatin: Jacobo, a mutáns. Fordította Miklós Laura. Sonora Kiadó, Siklós, 2021, 152 oldal, 2400 Ft

Talán nem túlzás kijelenteni, hogy a tavaly hatvanéves mexikói-perui Mario Bellatin a kortárs latin-amerikai irodalom egyik legnagyobb trollja. Hosszas interjúkban ecseteli kedvenc szerzője, Shiki Nagaoka kiválóságát, és fotókkal ellátott (!) könyvet is ír róla – miközben Shiki Nagaoka természetesen nem létezik. Esszét ír az argentin La Naciónba Kavabata Jaszunari tiszteletére – melynek minden egyes mondatát a saját műveiről szóló kritikákból vágja ki. Egy irodalmi fesztiválra pedig, melynek központi témája a jelenlét, egy álruhába bújtatott, csuklyás argentin írót küld maga helyett, akit aztán messengeren instruál. És ez még csak néhány példa Báder Petra úttörő bellatinológiai kutatásaiból (Mario Bellatin: szövegen innen és túl, 1749.hu, 2020. december16.) – a sort ugyanis még hosszan lehetne folytatni.

Tovább

Dekameron projekt. 29 új novella a járvány idejéből. Közreadja a New York Times Magazine. Fordította Báder Petra et al. Athe­naeum Kiadó, Budapest, 2021, 324 oldal, 4499 Ft

A magyar olvasó mindük közül Margaret Atwoodot ismeri legjobban, akinek lassan egész életműve elérhetővé válik a Jelenkor Kiadónak köszönhetően, de az ír Colm Tóibin és a Park, illetve az olasz Paolo Giordano és az Európa Könyvkiadó neve is szépen összefonódott az utóbbi években. A többiek között is vannak nemzetközileg is erős nevek (Leila Slimani például Goncourt-, Mia Couto pedig Camões-díjas), vagy olyanok, akiknek emlékszünk egy-egy művére (például David Mitchell Felhőatlaszára), de a többségük a magyar olvasó számára egyelőre elvész a világirodalom végtelen óceánjában.

Ne legyünk persze negatívak: a világirodalom óceánjában elveszni ugyanis csak akkor lehet, ha valahogy belekerültünk. Márpedig ismerve, milyen elenyésző százalékban adnak ki az Egyesült Államokban fordításirodalmat, egyáltalán nem evidens, hogy nem csak a tágas amerikai beltengerben pancsikolunk: a szerzők felének egyáltalán nincs amerikai állampolgársága, és akiknek van, azok között is sok a kettős identitású (nigériai, marokkói, szerb, iráni, stb. gyökerű). Mindez ugyanakkor rögtön érthetővé válik, ha a kiadás kontextusában nézzük a névsort: nagyon erős ugyanis a kötet – multikultiságot és kidekázott kiegyensúlyozottságot szinte előíró – New York-isága, kötődése a városhoz és a Times-hoz.

Tovább

Andrej Nikolaidis: A magyar mon­­dat / Homo Sucker: Az apoka­lip­szis poétikája. Fordította Rajsli Eme­se és Jódal Kálmán. Gondolat Kiadó, Budapest, 2020, 301 oldal, 3400 Ft

A Nikolaidis-prózában (melyet e kötetben A magyar mondat képvisel) lejáróban lévő szavatosságú, magukat alkoholba pácolva tartósító férfiak (legtöbbször maguk is írók) próbálnak valami nyugat-európai mércével is értelmezhető cselekedetet véghez vinni, de aztán legyőzi őket saját és társadalmuk melankóliája. Ekkor általában a közelgő apokalipszist kezdik várni, idővel azonban rájönnek, hogy az csak azért nem jön, mert már mindig is itt volt. Ezt felismerve rendszerint kinyitnak egy single malt whiskeyt vagy esszéisztikus eszmefuttatásba kezdenek, esetleg mindkettő. És így tovább, ad infinitum. Játszódik Ulcinjban, a szerző lakhelyén, privát Comalájában (Rulfo) vagy Topekájában (Lerner), Montenegró és Albánia határán, valamikor a XII–XXI. század közt.

Tovább

Csordás László: Bezárkózás vagy határátlépés? Tanulmányok, esszék, kritikák. Napkút Kiadó, Bu­da­pest, 2020, 236 oldal, 2490 Ft

Ez a „kint is vagyok, bent is vagyok” állapot az, ami Csordás mindkét eddig megjelent kötetét jellemzi: minden megilletődöttség nélkül rendezi egymás mellé a kárpátaljai irodalom közelmúltját, kedvenc erdélyi szerzőit és a magyar irodalom olyan, egymással ritkán egy platformra kerülő alakjait, mint Krusovszky Dénes és Oláh András. Nem arról van szó persze, hogy Csordás határtalanul kalandozna a tágan vett magyar irodalomban (ahhoz túl erős a határtudata) – inkább arról, hogy bizonyos határvonalak, amelyeket idehaza kevesen ugranak át (népi – [poszt]posztmodern), kívülről könnyebben átléphetőek.

Tovább

J. M. Coetzee: Fogaskerekek. Fordította Szieberth Ádám. Athae­neum Kiadó, Budapest, 2020, 382 oldal, 4499 Ft 

Noha az eredeti kiadás borítóján található alcím (Literary Essays 2000-2005) egyértelműen fogalmaz, a magyar változat már kicsit homályosabb: címlapja „kritikai írásokról” beszél, a hátlap pedig egyaránt említ „irodalmi esszét”, „kritikát” és „tanulmányt”. Bár ez elsőre kissé következetlennek tűnhet, könnyen magyarázhatná a rendelésre dolgozó irodalmárok életvitele, akik hol kritikát, hol évfordulós esszét, hol meg szaktanulmányt írnak; Coetzee esetében ugyanakkor ez a kevertség nem a kötet, hanem az egyes írások szintjén jelentkezik. Szövegei alig különböznek egymástól (hátra kellett lapoznom, melyik jelent meg előszóként, és melyik szimpla esszéként), mások hasonló írásaitól ugyanakkor több ponton is. Pedig nem állítanám, hogy Coetzee felforgatná a műfaji konvenciókat – inkább a komponensek kombinációja és arányai szokatlanok. Azt speciel nem mondanám, hogy tanulmányokkal van dolgunk, azt viszont igen, hogy az írások jobbára az íróportré, a pályakép, az irodalmi és fordításkritika kevercsét adják – ezek együttes jelenlétére pedig még életrajz esetében is ritkán van példa, nemhogy egy mezei esszében.

Tovább

Nick Hornby: Olyan, mint te. Fordította M. Nagy Mikós. Helikon Kiadó, Budapest, 2020, 380 oldal, 3299 Ft

Az Olyan, mint te alapszituációja meglehetősen szokatlan: egy huszonkét éves, a felnövést mindenféle részmunkákkal halogató, DJ-karrierről álmodó, munkáscsaládból származó fekete fiú, Joseph, és egy nála húsz évvel idősebb, válás után helyét kereső, kétgyerekes angoltanárnő, Lucy egymásra talál. Hornby leginkább arra keresi a választ, nyerhet-e a szerelem a szociológusok oddsaival szemben, ezt pedig logikusan tágítja odáig, mennyire érintkeznek a társadalom térben együtt élő tagjai egymással – vagyis van-e kitekintésünk saját buborékjainkból. Ezek izgalmas és aktuális kérdések a Brexit idején (merthogy a könyv javarészt 2016-ban játszódik – de ennek jelentőségéről később), amikor egy társadalom egy kardinális kérdéssel kapcsolatban ilyen látványosan szakad ketté, érdemes megvizsgálni, hol vannak, és milyen mélyek is a törésvonalak.

Tovább

Soltész Béla: Eldorádótól az An­til­lá­kig. Noran Libro Kiadó, Bu­dapest, 2020, 346 oldal, 3990 Ft

Az idén negyvenesztendős Soltész Béla társadalomtudós, latinamerikanista, író és utazó – ez a négy identitása pedig remekül egészíti ki egymást. Társadalomtudósként elsősorban a migráció és a fejlődés érdekli (például az, mi lesz az USA-ban boldogulni próbáló latin-amerikai vendégmunkások hazaküldött pénzéből), latin-amerikanistaként az, hogy alakul a térség gazdasági-politikai pályája a XXI. században, íróként pedig az, mihez kezd nemzedéke, a Kacsamesék-generáció a jelen valóságával.

Publikációi ennek megfelelően több síkon futnak: különböző nyelveken írt szaktanulmányai (merthogy szerzőnk ijesztően poliglott: spanyolul, angolul és portugálul is demoralizálóan rétegzetten, folyékonyan ír és beszél) jól megférnek regényével (Rabszolgasors) és novelláskötetével (Inbox), emellé pedig szűk évtized alatt (2012-2020) megfestette a maga latin-amerikai triptichonját is – a Clandestino és a Hátizsákkal Brazíliában után immár az Eldorádótól az Antillákig is olvasható.

Tovább

Radnóti Sándor: A süketnéma Isten
Kőrizs Imre: Tévedések fenntartása mellett
Krusovszky Dénes: Hemingway szalvétája
Kutasy Mercédesz: Párduc márványlapon

Tovább

Tovább

Az ÉS könyve novemberben – Rafael Chirbes: A parton. Fordította Pávai Patak Márta. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2019, 405 oldal, 5499 Ft

Emlékeznek még a ’29‑es gazdasági világválság nagyregényére? Nekem, bevallom őszintén, nagyságrendekkel nehezebben ugrik be róla az Érik a gyümölcs, mint az első világháborúról a Nyugaton a helyzet változatlan, vagy a másodikról A Gulag szigetcsoport – arról pedig már ne is beszéljünk, mennyit kéne gondolkodnom, ha a napóleoni háborúk (Vietnam, a spanyol polgárháború stb.) helyett mondjuk a ’73‑as olajválság nagyregényét kéne megneveznem. De vajon ez jelenti‑e azt, hogy a katonai katasztrófák sokkal jobban regényesíthetők, mint a gazdaságiak? És ha igen, lehet‑e izgalmasabb annál, mintha egy nap arra ébredünk, hogy a legutóbbi gazdasági világválságnak nemcsak hogy van nagyregénye, de ráadásként magyarul is elérhető?

Márpedig első ránézésre pontosan erről van szó: miután 2013‑ban Rafael Chirbes kilencedik regényét a tekintélyes El País a „a válság nagyregényeként” harangozta be, a világ hirtelen felkapta a fejét: hát ki beszélhetne autentikusabban a válságról, ha nem egy spanyol? Végre nem csak számokkal bűvészkedő nyugati fotelközgazdászoktól hallhatunk a krízisről, hanem tapasztalt búvároktatóval merülhetünk alá Hispánia lápvilágába: a bennszülött adatközlő végre kicsavarja a tollat az antropológus kezéből, és elvezet oda, ahova külsősnek eszébe se jutna menni – vagyis megírja belülről, amit mi, szenvedésre éhes katasztrófaturisták mind ez idáig csak kívülről karcolgattunk. Chirbes könyvének megjelenése ennek megfelelően egy rövidke pillanatra átkeretezte Spanyolország katasztrofális közelmúltját: a beszakadó gazdaság és egekbe szökő munkanélküliség a könyv első számú hitelesítő pecsétje és marketingfegyvere lett, jogait így világszerte hamar eladták, a rangos spanyol díjak mellett a Guardian, a Figaro és a New York Book Review is moderált elismeréssel nyilatkozott meg róla, és a válság irodalmával foglalkozó szakmunkák kánonába is bekerült. A globális problémára reflektáló regényből így globális regény lett, a honi olvasót pedig, hála a Magvetőnek és Pávai Patak Márta fordítónak, immár csak a magyar kiadás nem épp válságra kalibrált ára fékezheti meg, hogy a kezébe vehesse.

Tovább

Tovább

Tovább

„Mi jön a posztmodern után?”, teszi fel a kérdést a Literatura 2018/1‑es számában Sári B. László, a Pécsi Tudományegyetem docense, aki azóta egy amerikai, francia, olasz, orosz és magyar viszonyokat is tárgyaló Helikon-számban (2018/3.) boncolta tovább a témát, és könyvet is ír az amerikai poszt-posztmodernről. Ezeroldalas rendszerregényekről, iróniáról és annak hiányáról, a szerző és a szubjektum feltámadásáról, nagy és kis narratívákról, no meg Wallace-ről, Franzenről, Pynchonról és DeLillóról beszélgettünk.

Tovább

Kevés külföldi szépíró mondhatja el magáról, hogy több mint harminc kötete jelent meg magyarul, a 2009-ben elhunyt John Updike azonban közéjük tartozik. Nem véletlenül: senki sem írt mélyebben, költőibben és izgalmasabban az amerikai kisvárosi átlagember mindennapjairól, mint ő. Évtizednyi kihagyás után most életműsorozata indul a 21. Század Kiadónál – ennek keretében pedig Gy. Horváth László újrafordítja az életmű csúcsának számító Nyúl-sorozat egészét. A Nyúlcipő és a Nyúlketrec megjelenése között beszélgettünk.


 

Tovább

Tovább

Tovább

Az ÉS könyve júniusban – Clarice Lispector: Minden történet. Fordította Pál Ferenc, Bense Mónika, Lukács Laura, Dorcsák Réka. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2018, 632 oldal, 4999 Ft

Végre valaki mást is megismerhetünk a Latin-Amerika-mániás Kádár-korszakban oly mostohán kezelt brazil irodalomból Jorge Amadón (és persze Paulo Coelhón) kívül. Egy ennyire reprezentatívnak szánt, vaskos, ráadásul igazán minőségi kiadónál megjelent kötetnek ugyanakkor nagy a felelőssége is: nagyjából egy személyben kell kiformálnia, meghatároznia a modern brazil irodalomról (de legalábbis a kisprózáról) kialakított elképzeléseinket – valahogy úgy, ahogy a kolumbiairól, spanyol-amerikairól szólót formálta évtizedeken át García Márquez.

Lispectornak ráadásul nehézsúlyú mezőnyben kell megméretnie magát – az esszé mellett ugyanis a novella a latin-amerikai irodalom talán legerősebb szakága. Hogy mást ne mondjunk, egy valamirevaló kispróza-toplistáról Borgest vagy Cortázart lehagyni olyan lenne, mintha diszkvalifikálnánk Messit vagy Cristiano Ronaldót az Aranylabda-szavazásról – de Rulfótól Fuentesig, Onettitől Schweblinig, Monterrosótól Benedettiig egy teljes vébé-mezőnyt megtölthetnénk a latin-amerikai kispróza klasszisaival.

Tovább

Roberto Bolaño: A science fiction szelleme. Fordította Kutasy Mercédesz. Jelenkor Kiadó, Budapest, 2017, 266 oldal, 3499 Ft.

Az előszót jegyző Christopher Domínguez Michael inkább akkor jár közel az igazsághoz, mikor „jó ifjúkori regénynek”, és nem akkor, mikor „modern klasszikusnak” nevezi A science fiction szellemét. A folyamatosan váltakozó három szálból kettő igencsak halvány, a detektívszálnak valójában az égvilágon semmi tétje (a Vad nyomozókhoz hasonlítani egyenest merénylet), és a humorban gazdag, váratlan asszociációk közt jócskán megbújnak baltával faragott mondatok is. Ettől azonban még A science fiction szelleme összességében szerethető regény marad: elsősorban talán azért, mert Bolaño számos mélysötét tónusú könyvével ellentétben ennek a boldogság az alapélménye. Ez meglehetősen különös tapasztalat, ha a 2666 után olvassuk (lám, a jaussi csavar!) – de talán még inkább, ha magyar irodalmi hagyományon nevelkedtünk. Ahogy Radnóti Sándor Kun Árpád legutóbbi regénye kapcsán megjegyezte, a boldogság tematizálása általában idegen a magyar szépirodalomtól, és inkább „az alacsony (és középfajú) kultúra” termékeire jellemző. Bolaño azonban jócskán rálicitál erre, mikor ágrólszakadt harmadik világbeli fiatalok valószínűtlenül reményteli életéről fest hihető képet – mifelénk, mint azt nemrégiben Milbacher Róbert e hasábokon kifejtette, már az is forradalmi tett, ha a nyomorról szóló beszédbe némi humor is elegyedik; hogy ágrólszakadtság és öröm egy keretbe kerüljön, gyakorlatilag lehetetlen.

Tovább
Élet és Irodalom 2021